Színházi Élet, 1934. szeptember 16–22. (24. évfolyam, 39. szám)

1934-09-16 / 39. szám

m. •idd ! >vt % !: Lehet úgy is szeretni, hogy senki se tudja meg! Az sem, akit szeretünk! Még sóhajtani sem szabad a közelében, csak hétköznapi témákat hallgatva, sétálni mellette nyugodtan, szépen! Néha megilletődve egy virágon, egy kis madárra mutatva egy ágon vagy folyók partján közömbösen járva arra a boldogtalan percre várva, hogy úgyis megtud és megérez mindent! És kikacag: egy szív megszakad bent! itt És véget ér az élet nagy a rövid, de boldog néma­ színházában szerepünk! Lehet úgyis szeretni, hogy senki se tudja meg!... Az sem, akit szeretünk!... /J?lak o­Ááí itt viáídm. : ïfésitiî ^Xjíí^návi ökörnyál és rózsalevél Száll az őszi jégben, Szűken mérnek napsugarat Angyalkofás De a két fekete égben, szemed Fölforralja vérem, Láthatatlan csillagfényű Csókjaidat kérem. Elsuhan a méla ősz is, Csak te maradsz szépnek. Piciny lábat rakosgató Eleven szentképnek. Ne kisérd a távozó őszt, Fejedre vár vállam, Szunyókál­va csókolódzni Maradjál itt nálam— fcfc TJ^VLMJ/píVi OL lui í^üwtvití... 0>­ta : ^vwiHyb %oítávi Szivedhez szívem odavarrtam. Megkaptam azt, amit akartam. Lelked lelkemmel betakartam — Be jó e szerelem... Ahányszor most a szivem dobban, mindig mélyebben érzem, jobban, hogy egy fojtó, véres titokban együtt vagy énvelem ... Szemünk a titkos bűnnek tükre. Felesküdtünk együtt a bűnre. Cinkosok vagyunk mindörökre — Szorítsd ajkamra szád ... A tiszta borok így születnek, ünnepén a késő szüretnek. A venyigék sírnak, nevetnek — értik a szél szavát... Sj^ta, SKjf^of­ ftaj&L Ezen az alvadt levegőjű Élek-e még szívedben? — őszön eltűnődöm. Asszonyszíved a rácsapódó csókok Szárnya nyomán tán föl se borzolódott. Nem voltam forró szélroham. Talán még annyi se, mint a tó tükrén az árnyék. S a tegnapok, mik égő lázba forrtak. Oly távol vannak, mint a messzi holnap.

Next