Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 8. kötet
L - Lukács Ferencz - Lukács György - Lukács György
95 Lukács 106 csében betűszedő volt, 1869 körül Fiuméban a tengerészakadémiában tanult; de ezt csakhamar elhagyta s Budapesten hirlapíró lett, majd ugyanezt Nagyváradon folytatta ; a Bihar segédszerkesztője, a Nagyvárad és Szabadság munkatársa volt. Jelenleg rendőrkapitány Budapesten. — Költeménye az Uj Nemzedék cz. Anthologiában, szerk. Gáspár Imre (Nagyvárad, 1877. Ki boldogabb?); brüszszeli, párisi és londoni levelei a M. Politikában (1872—1875.), czikke a Rendőri Lapokban (II. Közrendészet és philantropia). Debreczen—Nagyváradi Értesítő 1879. 33. Sz. Lukács Ferencz, m. kir. pénzügyőri szemlész. — Munkája: A magy. kir. pénzügyőrség irodai ügyvitele, tekintettel a fennálló törvények, szabályok és szabályrendeletekre, valamint a gyakorlati eljárásra. M. kir. pénzügyőri közegek számára. A törvények, szabályok és hasontárgyú magánművek alapján összeállította és kiadta. Első kiadás. Bpest, 1891. (1892. a borítékon és előszó kelte). A m. n. múzeumi könyvtár példányáról. Lukács György. L. Borosnyai Lukács György. Lukács György, államtitkár, erdélyi nemes családból származott; atyja a Magyarországba szakadt ág egyik tagja, Lukács Ignácz nagyváradi földbirtokos volt. L. György született 1820-ban Nagyváradon (Biharmegyében); ott végezte a gymnasiumot és 1885—37-ben a jogi tanfolyamot; 1838-ban előbb Biharmegyénél, majd Pesten a királyi táblánál volt gyakorlaton. 1839-ben az országgyűlésen volt Beöthy Ödön mellett és ugyanez évben ügyvédi vizsgálatot is tett. 1841-től 1848-ig, mikor gyakorló ügyvéd volt, nem volt Biharmegyének egyetlen közgyűlése, amelyen jelen ne lett volna. 1848-ban Szemere Bertalan a belügyminisztériumba hívta meg miniszteri titkárnak. Midőn az országgyűlés a honvédelmi bizottságot megállapította, L. mint a belügyminisztériumtól megbízott referens működött. A kormányt Debreczenbe is követte s egészen a fegyverletételig szolgálta. A szabadságharcz után ügyvédeskedni kezdett, de mivel engedélyért az absolut kormányhoz folyamodni nem akart, abbahagyta az ügyvédkedést és a magánéletbe vonult vissza. 1853-ban nőül vette Tarr Krisztinát (hat élő gyermeke közül egyik leánya Lukács László miniszter neje). 1861-ben Nagyvárad városa megválasztotta polgármesterévé s később ugyan e város országgyűlési képviselővé; midőn az országgyűlés feloszlattatott és az alkotmányos tisztviselők állásukról országszerte leköszöntek, a városi tisztikar élén ő is lemondott polgármesteri állásáról. 1865-ben Nagyvárad ismét őt küldte az országgyűlésre képviselőjének. 1867-ben újból elvállalta Nagyvárad polgármesteri székét és azt 1875. okt. hónapjáig viselte, a midőn Tisza Kálmán belügyminiszter, mint közgazdasági szaktekintélyt, az egyenesen az ő részére szervezett miniszteri tanácsosi állásra a belügyminisztériumba meghívta s ott a közigazgatási államtitkári teendők vitelével megbízta. 1879-ben a szegedi katasztrófa alkalmából az első intézkedések foganatosítása czéljából kormánybiztosul küldetett a romba dőlt városba s ott szerzett érdemeinek jutalmául a szent István-rend keresztjét kapta. A közigazgatási reformtörvények szerkesztésében nagy rész jutott neki, midőn a király 1885. jún. 13. államtitkári czímmel és jelleggel is felruházta; e minőségében még a belügyminisztérium személyi ügyeinek gondozása is neki jutott. Meghalt 1892. aug. 25. Salzerbachban (Alsó-Ausztria) 72 éves korában. A Kossuth szerkesztette Pesti Hírlapba mint jeles tollú publicista huzamos ideig dolgozott és levelezett Várad-Olasziból (1843. 246. sz. sat.); a M. Gazda (1844. I. 37. sz.) kivonatokat hozott a takarék-magtárak állítása ügyében írt biharmegyei levelei-3. ív sajtó alá adatott 1900. deczember 19.