Szocialista Művészetért, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
Dr. Hont Ferenc, a Lantástudományi Intézet " igazgatója a közelmúltban tért haza Kubából, ahol négy hetet töltött. Részt vett a IV. latinamerikai színházi fesztiválon és konferencián, ezt követően módja volt a kubai színházi élet tanulmányozására. Jelen lehetett a kubai színházi élet közeljövő változásait előkészítő tervek születésénél, sőt, a tervek elkészítésében javaslataival nem kevés szerepet vállalt. — Baráti meghívásnak tettem eleget kubai utammal. Hozzá kell tenni, örömmel vállalkoztam erre az útra, hiszen az alkalom a latin-amerikai országok színházi fesztiválján való részvétel nem mindennapi tapasztalatokat, élményeket kínált. Ezúttal rendezték meg negyedszer ezt a fesztivált, amelynek gazdája a Casa de las Américos, a latinamerikai népek kultúrájának ápolására alapított intézet volt. — Kik vettek részt a fesztiválon, és mi szerepelt az ezt követő konferencia napirendjén? — Az eddig kialakult hagyományoknak megfelelően színházi rendezők, írók, a világ minden tájáról. A fesztivál bemutató programja egyébként az egész ország területén folyt, Kuba valahány nagyvárosának színházában, a színházak műsorán mai latin-amerikai szerzők, mai témájú darabjaival. Háromezer kilométert utaztam Kubában autón és repülőgépen, 19 előadást néztem meg. Nem véletlen, hogy majd ugyanennyi darabot hoztam haza, ezeknek feldolgozása már folyik az intézetben. Mi a legmegragadóbb vonása a latin-amerikai országok drámairodalmának, Kuba színházi életének? A forradalmiság! A politizáló drámairodalom és színház, amely a jelen égető egyedi vagy általános, de mindenképpen forradalmi problémáit választja témájául. Mondanivalójának érzelmi, értelmi telítettségével a kor megkövetelte színházkultúrát testesíti meg, a politikus színház nemes fogalmát eltorzító dogmatizmus nélkül. — Most talán a konferenciáiról néhány szót... — A fesztivál bemutatóinak tapasztalatait összegező konferencia Havannában zajlott. Napirendjén a latin-amerikai, valamint a nemzetközi színházi élet kölcsönös információ szolgáltatásának problémáival, a tájékoztatás megszervezése, erősítése mellett a szabad kapcsolatok kiépítésével. Magyar javaslatra két határozatot hozott a konferencia. Az egyik: a szolidaritási nyilatkozat, ami minden demokratikus, a népet szolgáló színház szabad kapcsolatát követeli az egész világon. A másik: a Latinamerikai Információs és Dokumentációs Központ megalakítása. Annak a bámulatra méltó forradalmi lendületnek és céltudatosságnak, amelynek kubai utam során annyiszor lehettem tanúja, ismét egy szép példája, hogy ez az információs és dokumentációs központ máris működik. S amire büszkék lehetünk — többek között —, a Magyar Nemzetközi Dokumentációs Központ segítségével. — Úgy értesültünk, hogy Hont elvtárs nemcsak a fesztiválon és konferencián vett részt, hanem néhány jelentős tervezet elkészítésében is közreműködött. — Megtiszteltetés volt számomra, hogy a magyar színházi élet képviselőjeként részt vehettem ebben a munkában. A tervezet röviden három pontban foglalható össze. Először: a kubai színházi élet átszervezése. Majd: a rendező- és színészképzés főiskolai rangra emelése. Végül: egy olyan intézmény létrehozása, amely hasonló a mi Színháztudományi Intézetünkhöz, illetve a megalapítandó Színházkultúra Házaegyik részlege lesz azonos rendeltetésű a mi intézetünkkel.• Miért szükséges a kubai színházi élet átszervezése, a színművészeti főiskola 1965-re tervezett megalapítása? — A magyarázat kézenfekvő. Kubának a forradalom győzelme előtt nem volt nemzeti színházkultúrája. A forradalom győzelme után az ország valamennyi városában létrejöttek a kisebb-nagyobb színházak. Az analfabétizmus felszámolásával megnövekedett a kulturális éhség. Kuba kulturális forradalmának napiparancsa ez volt: sok színházat, mind több világosságot! Megnövekedett a szakember-szükséglet is. A napiparancs tartama lényegileg nem változik a kubai színházi élet átszervezésével, csupán a minőségi követelményeknek megfelelően módosul. Az átszervezés célja: kevesebb színházat, de ezeket megerősíteni képzett rendezőkkel, művészekkel. Kubában a színész-rendező képzést eddig tanfolyamok biztosították, s természetes, hogy csak a valóban nagy tehetségek esetében sikerrel. Hangoztatott és kipróbált igazság, hogy csak az taníthat, aki maga sokoldalúan művelt. Kuba eljövendő színházi élete nem nélkülözheti tovább a főiskolai szinten képzett tehetségeket, rendezőket, színészeket, a színháztudománnyal foglalkozó szakembereket sem. A főiskola már 1965- ben megkezdi működését. — Egy ilyen zsúfolt programú külföldi út rengeteg élménnyel gazdag... — Így van. Az első, ami mélyen elgondolkoztatott és meg is lepett, az volt, hogy kubai barátaink alig ismerték a magyar színházi életet. Képzőművészetünket sokkal inkább. Derkovits, Csontváry és más képzőművészeti albumokkal mindenütt találkoztam. Kintlétem alatt számos képes beszámoló jelent meg az ottani sajtóban a magyar színházi életről, és a tájékoztatást majd gazdagítja a Latin-amerikai Információs és Dokumentációs Központ tevékenysége, amely nem korlátozódik, csak a kontinensre, hanem kiterjed az egész világ színházkultúrájára. Aztán ... itt vannak a munkán alapuló elvtársi, baráti kapcsolatok. Kaptam egy új meghívást. 1966 elején rendezőként látom viszont Kubát s az ország szívét, Havannát. Egy mai magyar darab vendégrendezésére várnak. Melyik lesz az a darab? Egyelőre számomra is titok. Az már bizonyos, hogy a vendégrendezés mellett számos színháztudományi előadást kell tartanom kubai barátaink felkérésére. A szakmai élmények közül kettőt említenék, noha nehéz elhallgatni a többit, a nem egészen szakmai természetű élményeket. Az első és a legfelejthetetlenebb, találkozásom egy számunkra újnak számító műfajjal egy szöveges táncegyüttes előadásán. A műsoranyag roppant színes kubai folklórból áll. A formanyelv meghökkentően korszerű, elemei: tánc, ének, szöveg. Még egy emlékezetes estém Havannában. Ennek színtere egy több utcát magábafogadó terecske, bámulatosan kecses barokk, templommal. A templom előtt rögtönzött emelvény. Este volt már. Egyszercsak mint valami titkos jelre megindul az emberek özöne. Jönnek idősek, fiatalok, gyerekek, hozzák magukkal a székeket. Helyet foglalnak, és máris kezdődik a játék. Ez a társulat, amely itt olyan felszabadult jókedvvel ajándékozta meg a közönséget, Havanna különböző pontjain esténként három előadást tart ingyen. És milyen előadást! A közönség? Ez a közönség nemcsak az ingyenes színházi előadásokra áhítozik, jegyet is vált, mert igénye lett a színház. Sokat olvastam, hallottam Kubáról, de nem restellem bevallani, hogy ott értettem meg igazán azt a balerinát, aki esténként a színpadon kápráztatja el művészetével a nemesért, a szépért, az igazságosért tombolóan lelkesedő közönségét, s napközben a milícia egyenruhájában, fegyverrel az oldalán látható viszont. Értem és tisztelem azt a kubai aszszonyt, aki Havanna utolsó szegénynegyedeinek egyikét sajnálja odahagyni, pedig új, modern lakásba költözhet, ő volt a kerület forradalmi felelőse azaz szakszervezeti bizalmija Értem a szinte még gyerekembert, aki 16—18 éve ellenére a forradalmi harcok veteránjának számít, aki most azt mondja: — A harc most a tanulás. — Vagy másként. — Csak ezért érdemes élni. — Miért? A súlyos véráldozatok után békésebb arcot öltött forradalomért, amelynek vívmányaira nemcsak Latin- Amerika népei tekintenek tisztelettel. Kubában elvtársakat, barátokat találtam, és nagyon jó érzés tudnom, hogy 1966-ban viszontláthatom őket. László Ibolya Alberto Alonso „El Solar’* című táncjátékának egy jelenete, a Conjunto Experimental de Danza előadásában Alexandra Slaska, az „Egy nő a hajón” című Munk-film női főszereplője Marton Endre társaságában (balszélső kép) — Boján Stupica rendezi Krlezsa harmadik nálunk bemutatásra kerülő drámáját, a „Lédát” — Jobboldali kép: Megnyitották a „Fiatal szovjet képzőművészek kiállítása*’ című tárlatot a Galériában A Zeneművész Szakszervezet 53 alapszervezete közüle sorok írásáig 39 tartotta meg 1964. évi utolsó taggyűlését. A gyűléseken beszámolók hangzottak el a legutóbbi taggyűlés óta végzett munka eredményeiről, hibáiról, jóváhagyták az 1965. évi költségvetéseket. Foglalkoztak a januárban kezdődő alapszervezeti vezetőségek újraválasztásával, és megválasztották a jelölő bizottságokat, amelyeknek feladata lesz körültekintő, megfontolt, a tagság óhaját kifejező személyi javaslatokat készíteni a vezetőségválasztó taggyűlésekre. Eddigi tapasztalataink alapján a beszámolók és az azt követő viták nagyon tartalmasak és előremutatóak voltak. A zenepedagógus alapszervezeteket, a pedagógusokat az alsófokú zeneoktatási reform sorsa, a középfokú oktatási reform-viták megindulása, az esztétikai előadássorozatok helyes megválasztása, a szakmai továbbképzés, a hospitálások megszervezése, a külföldi tapasztalatcserék lehetőségeinek megteremtése, hazánk felszabadulásának 20. évfordulójának méltó megünneplése foglalkoztatta. Általános igényként merült fel az 1965. évi üdültetés jobb megszervezése. A nagyobb megyék zenepedagógusai 6—8 beutalót kapnak egy évben, s el kell látniuk nemcsak a megyeszékhelyet, hanem a megye területén levő összes zeneiskolát is. A megyei instruktoroknak a jövőben fokozottabban kell törekedniük azzal, hogy a művészeti alapszervezetek üdülési kerete valóban a szakszervezeti szövetség keretén belül legyen felhasználva. Az alapszervezetek keresik az utat, hogyan lehetne saját erőből bővíteni az üdülési lehetőségeket. Így merült fel az az elgondolás, hogy egyes zeneiskolák — ahol a szép környezet alkalmas üdülésre — például Pécs, Sopron, Elger, Veszprém, Miskolc, Szeged — létesítsenek egy-egy vendégszobát a nyári szünet időtartamára, ahol szállást biztosítanak városukban üdülni kívánó zenepedagógus társaiknak. Sokat foglalkoztak a külföldi tanulmányutak megszervezésével is. Zala, Csongrád, Baranya megyékben Jugoszláviával, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola szakszervezeti bizottsága Lengyelországgal kíván kapcsolatokat létesíteni részben csere-, részben IBUSZ-utak szervezése útján. Nagy alapossággal foglalkoztak hazánk felszabadulása 20. évfordulójának megünneplésével. Ünnepi koncerteket, a 20 éves fejlődést bemutató kiállítások rendezését vették programba. A szegedi szakiskola — a város felszabadulásának évfordulójára — több nagysikerű koncertet rendezett, az iskolában rendkívül színes, szemléltető, ötletes tablókkal mutatta meg azt a nagy fejlődést, amit elértek 1945. óta. A szórakoztatózenész taggyűléseken központi kérdésként a működési engedélyek felülvizsgálatát és az új működési engedélyek kiadását értékelték. Valamennyi taggyűlés olyan értelemben foglalt állást, hogy az engedélyeket csak rendezett szakszervezeti tagkönyvvel bíró zenészeknek adják ki, és a munkaközvetítéseknél ragaszkodnak ahhoz, hogy elsősorban a szakszervezeti tagokat foglalkoztassák. Emellett szó esett a szakszervezeti politikai iskolákról, értékelték az eddigi tapasztalatokat, néhány helyen pedig a beindításukat határozták el. A működési engedélyek felülvizsgálata általában közmegelégedésre történt, nem voltak kirívó hibák. A jelölőbizottságokat valamenynyi taggyűlésen igen körültekintően és demokratikusan választották meg. Általában olyan személyeket javasoltak, akik nagy emberismerettel rendelkeznek, megfontolt gondolkodású emberek, és biztosítékot jelentenek arra, hogy jól válasszák ki a jelölteket. Első eset volt, hogy valamennyi megyében biztosítani tudtuk taggyűléseken a járási bizalmiak, a megye területén levő szakszervezeti megbízottak megjelenését. Ezeket megbízta a taggyűlés, hogy január hónapban saját községük szakszervezeti tagjai részére gyűlést kell tartaniuk, s ezen számoljanak be az szb és saját munkájukról, valamint a kiküldött tájékoztató alapján a Zeneművész Szakszervezet munkájáról is. A taggyűlés keretében bizalmiakat és a megyei választó taggyűlésre küldötteket is választanak. A Zeneművész Szakszervezet elnöksége a jövőben arra törekedik az alapszervezetekkel együtt, hogy a megyeszékhelyeken levő szakszervezeti tevékenységet az egész megyére kiterjessze. 1965-ben e vonatkozásban előre kell lépnünk, mert nem tartjuk erkölcsösnek, hogy olyan kitűnő és jónevű zeneiskolákat, aminek a soproni, hódmezővásárhelyi, orosházai stb., ahol a munkás és paraszt gyermekek tömegeit nevelik zenére, figyelmen kívül hagyjuk szakszervezeti szempontból. A választások előkészítése során és után minden megyei szakszervezeti bizottságnak hozzá kell fognia olyan program kidolgozásához, amely a legmesszebbmenő törődést foglalja magában a megye területén levő összes zeneiskola, valamint a járások vonatkozásában. Ezt követeli tőlünk az élet és a szakszervezeti tevékenység fejlődése. TÓTH ÉVA Olvasóink előtt ismeretes, hogy a Zeneművészek Szakszervezete elnöksége mellett működő ifjúsági bizottság immár hat esztendeje munkálkodik a komolyzene megszerettetése, terjesztése, a hallgatók és az ifjú zeneművészek közötti baráti kapcsolatok kialakítása érdekében. Évek során több száz koncerten több ezer fiatal, nagyobbrészt ipari tanuló, ismerkedett meg zeneművekkel, s ami legalább oly fontos: az ifjú zeneművészekkel. Hogy mennyire eredményes volt a bizottság tevékenysége, mutatja az is, hogy erre az évadra 35—40 hangversenyt tervezhettünk, s talán nem szerénytelenség azt mondani: abban, hogy az Országos Filharmónia az ifjúsági bérletsorozatokban ipari tanulóknak szóló koncerteket is adhat, némi része van az ifjúsági bizottságnak is, az általunk szervezett koncertező fiatal zeneművészeknek is. Az idén gondoltunk a zenei nevelő munka hatósugara bővítésére is. Tudtuk, hogy a SZOT Egressy Klubja évek óta rendszeresen folytat a munkásszállásokon művészetnépszerűsítő tevékenységet. Ezekben a körműsorokban kifejezetten zenei ismeretterjesztő műsor azonban nem akadt. A fiatal művészek úgy gondolták, hogy bekapcsolódhatnánk ebbe. Ez az elképzelésük szerencsésen találkozott a SZOT, SZBT hasonló törekvéseivel. Az ilyen új hangversenyeink az Egressy Klub szervezésében folynak, hasonlóan az ipari tanuló otthonokban tartott koncertekhez. Tartalmilag van némi eltérés, mert a munkásszállási előadásokban a népzenéből kiindulva, szakértő zenetudósok közérthető előadásai segítségével, hangszerek ismertetése, operakeresztmetszetek stb. útján olyan művészi értékű művekkel is megismertetjük a szállólakókat, amelyekhez különben nem bizonyos, hogy eljutnának. A célnak megfelelően 8 előadásból álló sorozatot állítottunk össze, melyet elképzelésünk szerint minden szálláson be lehet mutatni, ahol erre igény van. Tisztában vagyunk vele, hogy nem könnyű feladat, hiszen olyan embereknek kell érdeklődését felkeltenünk a komolyzene iránt, akik eddig legfeljebb a magyarnótát és az operettdalokat élvezték. A nem könnyű népművelői munkában az ifjú művészeken kívül részt vesznek a Zeneművészeti Főiskola arra érdemes hallgatói is. Az évadra vonatkozó tervünket október 26-án ismertettük az Egressy Klubban a patronálók és a fiatal művészek előtt, s azóta megindultak a hangversenyek. Elmondhatjuk, hogy jóllehet a szervezés és propaganda terén akadnak botladozások, máris láthatók annak jelei, hogy a SZOT és a fiatal művészek e kezdeményezése minden bizonnyal beváltja a hozzáfűzött reményeket. BODNÁR LÁSZLÓ Szocialista MŰVÉSZETÉRT.