Szocialista Művészetért, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-01 / 1. szám

Dr. Hont Ferenc, a Lantástudományi Intézet " igazgatója a közelmúltban tért haza Kubá­ból, ahol négy hetet töltött. Részt vett a IV. latin­­amerikai színházi fesztiválon és konferencián, ezt követően módja volt a kubai színházi élet tanul­mányozására. Jelen lehetett a kubai színházi élet közeljövő változásait előkészítő tervek születésénél, sőt, a tervek elkészítésében javaslataival nem ke­vés szerepet vállalt. — Baráti meghívásnak tettem eleget kubai utam­­mal. Hozzá kell tenni, örömmel vállalkoztam erre az útra, hiszen az alkalom a latin-amerikai orszá­gok színházi fesztiválján való részvétel nem min­dennapi tapasztalatokat, élményeket kínált. Ezút­tal rendezték meg negyedszer ezt a fesztivált, amelynek gazdája a Casa de las Américos, a latin­­amerikai népek kultúrájának ápolására alapított intézet volt. — Kik vettek részt a fesztiválon, és mi szerepelt az ezt követő konferencia napirendjén? — Az eddig kialakult hagyományoknak megfele­lően színházi rendezők, írók, a világ minden tájá­ról. A fesztivál bemutató­ programja egyébként az egész ország területén folyt, Kuba valahány nagy­városának színházában, a színházak műsorán mai latin-amerikai szerzők, mai témájú darabjaival. Háromezer kilométert utaztam Kubában autón és repülőgépen, 19 előadást néztem meg. Nem vélet­len, hogy majd ugyanennyi darabot hoztam haza, ezeknek feldolgozása már folyik az intézetben. Mi a legmegragadóbb vonása a latin-amerikai orszá­gok drámairodalmának, Kuba színházi életének? A forradalmiság! A politizáló drámairodalom és színház, amely a jelen égető egyedi vagy általános, de mindenképpen forradalmi problémáit választja témájául. Mondanivalójának érzelmi­, értelmi telí­tettségével a kor megkövetelte színházkultúrát tes­tesíti meg, a politikus színház nemes fogalmát el­torzító dogmatizmus nélkül. — Most talán a konferenciáiról néhány szót... — A fesztivál bemutatóinak tapasztalatait össze­gező konferencia Havannában zajlott. Napirendjén a latin-amerikai, valamint a nemzetközi színházi élet kölcsönös információ szolgáltatásának problé­máival, a tájékoztatás megszervezése, erősítése mellett a szabad kapcsolatok kiépítésével. Magyar javaslatra két határozatot hozott a konferencia. Az egyik: a szolidaritási nyilatkozat, ami minden de­mokratikus, a népet szolgáló színház szabad kap­csolatát követeli az egész világon. A másik: a Latin­­amerikai Információs és Dokumentációs Központ megalakítása. Annak a bámulatra méltó forradalmi lendületnek és­ céltudatosságnak, amelynek kubai utam során annyiszor lehettem tanúja, ismét egy szép példája, hogy ez az információs és dokumen­tációs központ máris működik. S amire büszkék le­hetünk — többek között —, a Magyar Nemzetközi Dokumentációs Központ segítségével. — Úgy értesültünk, hogy Hont elvtárs nemcsak a fesztiválon és konferencián vett részt, hanem néhány jelentős tervezet elkészítésében is közre­működött. — Megtiszteltetés volt számomra, hogy a magyar színházi élet képviselőjeként részt vehettem ebben a munkában. A tervezet röviden három pontban foglalható össze. Először: a kubai színházi élet át­szervezése. Majd: a rendező- és színészképzés fő­iskolai rangra emelése. Végül: egy olyan intézmény létrehozása, amely hasonló a mi Színháztudományi Intézetünkhöz, illetve a megalapítandó Színházkul­túra Háza­­egyik részlege lesz azonos rendeltetésű a mi intézetünkkel.­­• Miért szükséges a kubai színházi élet átszer­vezése, a színművészeti főiskola 1965-re tervezett megalapítása? — A magyarázat kézenfekvő. Kubának a forrada­lom győzelme előtt nem volt nemzeti színházkul­túrája. A forradalom győzelme után az ország vala­mennyi városában létrejöttek a kisebb-nagyobb színházak. Az analfabétizmus felszámolásával meg­növekedett a kulturális éhség. Kuba kulturális forradalmának napiparancsa ez volt: sok színházat, mind több világosságot! Megnövekedett a szakem­ber-szükséglet is. A napiparancs tartama lényegi­leg nem változik a kubai színházi élet átszervezé­sével, csupán a minőségi követelményeknek meg­felelően módosul. Az átszervezés célja: kevesebb színházat, de ezeket megerősíteni képzett rende­zőkkel, művészekkel. Kubában a színész-rendező képzést eddig tanfolyamok biztosították, s termé­szetes, hogy csak a valóban nagy tehetségek eseté­ben sikerrel. Hangoztatott és kipróbált igazság, hogy csak az taníthat, aki maga sokoldalúan mű­velt. Kuba eljövendő színházi élete nem nélkülöz­heti tovább a főiskolai szinten képzett tehetségeket, rendezőket, színészeket, a színháztudománnyal fog­lalkozó szakembereket sem. A főiskola már 1965- ben megkezdi működését. — Egy ilyen zsúfolt programú külföldi út renge­teg élménnyel gazdag... — Így van. Az első, ami mélyen elgondolkoztatott és meg is lepett, az volt, hogy kubai barátaink alig ismerték a magyar színházi életet. Képzőművésze­tünket sokkal inkább. Derkovits, Csontváry és más képzőművészeti albumokkal mindenütt találkoz­tam. Kintlétem alatt számos képes beszámoló je­lent meg az ottani sajtóban a magyar színházi élet­ről, és a tájékoztatást majd gazdagítja a Latin-ame­rikai Információs és Dokumentációs Központ tevé­kenysége, amely nem korlátozódik, csak a konti­nensre, hanem kiterjed az egész világ színházkultú­rájára. Aztán ... itt vannak a munkán alapuló elv­társi, baráti kapcsolatok. Kaptam egy új meghívást. 1966 elején rendezőként látom viszont Kubát s az ország szívét, Havannát. Egy mai magyar darab vendégrendezésére várnak. Melyik lesz az a darab? Egyelőre számomra is titok. Az már bizonyos, hogy a vendégrendezés mellett számos színháztudományi előadást kell tartanom kubai barátaink felkérésére. A szakmai élmények közül kettőt említenék, noha nehéz elhallgatni a többit, a nem egészen szakmai természetű élményeket. Az első és a legfelejthetet­lenebb, találkozásom egy számunkra újnak számító műfajjal egy szöveges táncegyüttes előadásán. A műsoranyag roppant színes kubai folklórból áll. A formanyelv meghökkentően korszerű, elemei: tánc, ének, szöveg. Még egy emlékezetes estém Havannában. Ennek színtere egy több utcát magábafogadó terecske, bámulatosan kecses barokk, templommal. A temp­lom előtt rögtönzött emelvény. Este volt már. Egy­­szercsak mint valami titkos jelre megindul az em­berek özöne. Jönnek idősek, fiatalok, gyerekek, hoz­zák magukkal a székeket. Helyet foglalnak, és máris kezdődik a játék. Ez a társulat, amely itt olyan felszabadult jókedvvel ajándékozta meg a közönsé­get, Havanna különböző pontjain esténként három előadást tart­­ ingyen. És milyen előadást! A kö­zönség? Ez a közönség nemcsak az ingyenes szín­házi előadásokra áhítozik, jegyet is vált, mert igénye lett a színház. Sokat olvastam, hallottam Kubáról, de nem res­tellem bevallani, hogy ott értettem meg igazán azt a balerinát, aki esténként a színpadon kápráztatja el művészetével a nemesért, a szépért, az igazsá­gosért tombolóan lelkesedő közönségét, s napközben a milícia egyenruhájában, fegyverrel az oldalán látható viszont. Értem és tisztelem azt a kubai asz­­szonyt, aki Havanna utolsó szegény­negyedeinek egyikét sajnálja odahagyni, pedig új, modern la­kásba költözhet, ő volt a kerület forradalmi fele­lőse azaz szakszervezeti bizalmija Értem a szinte még gyerek­embert, aki 16—18 éve ellenére a for­radalmi harcok veteránjának számít, aki most azt mondja: — A harc most a tanulás. — Vagy más­ként. — Csak ezért érdemes élni. — Miért? A sú­lyos véráldozatok után békésebb arcot öltött forra­dalomért, amelynek vívmányaira nemcsak Latin- Amerika népei tekintenek tisztelettel. Kubában elvtársakat, barátokat találtam, és nagyon jó érzés tudnom, hogy 1966-ban viszontláthatom őket. László Ibolya Alberto Alonso „El Solar’* című táncjátékának egy jele­nete, a Con­junto Experimental de Danza előadásában Alexandra S­laska, az „Egy nő a hajón” című Munk-film női főszereplője Marton Endre társaságában (balszélső kép) — Boján Stupica ren­dezi Krlezsa harma­dik nálunk bemuta­tásra kerülő drámá­ját, a „Lédát” — Jobboldali kép: Meg­nyitották a „Fiatal szovjet képzőművé­szek kiállítása*’ cí­mű tárlatot a Galé­riában A Zeneművész Szakszervezet 53 alapszervezete közül­­e sorok írá­sáig 39 tartotta meg 1964. évi utol­só taggyűlését. A gyűléseken be­számolók hangzottak el a legutób­bi taggyűlés óta végzett munka eredményeiről, hibáiról, jóváhagy­ták az 1965. évi költségvetéseket. Foglalkoztak a januárban kezdő­dő alapszervezeti vezetőségek új­raválasztásával, és megválasztot­ták a jelölő bizottságokat, ame­lyeknek feladata lesz körültekintő, megfontolt, a tagság óhaját kife­jező személyi javaslatokat készí­teni a vezetőségválasztó taggyű­lésekre. Eddigi tapasztalataink alapján a beszámolók és az azt követő viták nagyon tartalmasak és előremutatóak voltak. A zenepedagógus alapszervezete­ket, a pedagógusokat az alsófokú zeneoktatási reform sorsa, a kö­zépfokú oktatási reform-viták megindulása, az esztétikai elő­adássorozatok helyes megválasz­tása, a szakmai továbbképzés, a hospitálások megszervezése, a külföldi tapasztalatcserék lehető­ségeinek megteremtése, hazánk felszabadulásának 20. évforduló­jának méltó megünneplése foglal­koztatta. Általános igényként merült fel az 1965. évi üdültetés jobb meg­szervezése. A nagyobb megyék zenepedagógusai 6—8 beutalót kapnak egy évben, s el kell lát­niuk nemcsak a megyeszékhelyet, hanem a megye területén levő összes zeneiskolát is. A megyei instruktoroknak a jövőben foko­zottabban kell törekedniük azzal, hogy a művészeti alapszervezetek üdülési kerete valóban a szakszer­vezeti szövetség keretén belül le­gyen felhasználva. Az alapszerve­zetek keresik az utat, hogyan le­hetne saját erőből bővíteni az üdülési lehetőségeket. Így merült fel az az elgondolás, hogy egyes zeneiskolák — ahol a szép környe­zet alkalmas üdülésre — például Pécs, Sopron, Elger, Veszprém, Miskolc, Szeged — létesítsenek egy-egy vendégszobát a nyári szünet időtartamára, ahol szállást biztosítanak városukban üdülni kívánó zenepedagógus társaiknak. Sokat foglalkoztak a külföldi tanulmányutak megszervezésével is. Zala, Csongrád, Baranya me­gyékben Jugoszláviával, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola szakszervezeti bizottsága Lengyel­­országgal kíván kapcsolatokat lé­tesíteni részben csere-, részben IBUSZ-utak szervezése útján. Nagy alapossággal foglalkoztak hazánk felszabadulása 20. évfor­dulójának megünneplésével. Ün­nepi koncerteket, a 20 éves fej­lődést bemutató kiállítások ren­dezését vették programba. A sze­gedi szakiskola —­ a város felsza­badulásának évfordulójára — több nagysikerű koncertet rendezett, az iskolában rendkívül színes, szemléltető, ötletes tablókkal mu­tatta meg azt a nagy fejlődést, amit elértek 1945. óta. A szórakoztatózenész taggyűlé­seken központi kérdésként a mű­ködési engedélyek felülvizsgála­tát és az új működési engedélyek kiadását értékelték. Valamennyi taggyűlés olyan értelemben fog­lalt állást, hogy az engedélyeket csak rendezett szakszervezeti tag­könyvvel bíró zenészeknek adják ki, és a munkaközvetítéseknél ra­gaszkodnak ahhoz, hogy elsősor­ban a szakszervezeti tagokat fog­lalkoztassák. Emellett szó esett a szakszervezeti politikai iskolák­ról, értékelték az eddigi tapaszta­latokat, néhány helyen pedig a beindításukat határozták el. A működési engedélyek felülvizsgá­lata általában közmegelégedésre történt, nem voltak kirívó hibák. A jelölőbizottságokat valameny­­nyi taggyűlésen igen körültekin­tően és demokratikusan választot­ták meg. Általában olyan szemé­lyeket javasoltak, akik nagy em­berismerettel rendelkeznek, meg­fontolt gondolkodású emberek, és biztosítékot jelentenek arra, hogy jól válasszák ki a jelölteket. Első eset volt, hogy valamennyi megyében biztosítani tudtuk tag­gyűléseken a járási bizalmiak, a megye területén levő szakszerve­zeti megbízottak megjelenését. Ezeket megbízta a taggyűlés, hogy január hónapban saját községük szakszervezeti tagjai részére gyű­lést kell tartaniuk, s ezen számol­janak be az szb és saját munká­jukról, valamint a kiküldött tájé­koztató alapján a Zeneművész Szakszervezet munkájáról is. A taggyűlés keretében bizalmiakat és a megyei választó taggyűlésre kül­dötteket is választanak. A Zeneművész Szakszervezet el­nöksége a jövőben arra törekedik az alapszervezetekkel együtt, hogy a megyeszékhelyeken levő szak­­szervezeti tevékenységet az egész megyére kiterjessze. 1965-ben e vonatkozásban előre kell lépnünk, mert nem tartjuk erkölcsösnek, hogy olyan kitűnő és jónevű ze­neiskolákat, aminek a soproni, hódmezővásárhelyi, orosházai stb., ahol a munkás és paraszt gyer­mekek tömegeit nevelik zenére, figyelmen kívül hagyjuk szakszer­vezeti szempontból. A választások előkészítése során és után minden megyei szakszervezeti bizottság­nak hozzá kell fognia olyan prog­ram kidolgozásához, amely a leg­messzebbmenő törődést foglalja magában a megye területén levő összes zeneiskola, valamint a já­rások vonatkozásában. Ezt köve­teli tőlünk az élet és a szakszer­vezeti tevékenység fejlődése. TÓTH ÉVA Olvasóink előtt ismeretes, hogy a Zeneművészek Szakszervezete elnöksége mellett működő ifjúsági bizottság immár hat esztendeje munkálkodik a komolyzene megszerettetése, terjesztése, a hallgatók és az ifjú zeneművészek közötti baráti kapcsolatok kialakítása érdeké­ben. Évek során több száz koncerten több ezer fiatal, nagyobbrészt ipari tanuló, ismerkedett meg zeneművekkel, s ami legalább oly fon­tos: az ifjú zeneművészekkel. Hogy mennyire eredményes volt a bizott­ság tevékenysége, mutatja az is, hogy erre az évadra 35—40 hangver­senyt tervezhettünk, s talán nem szerénytelenség azt mondani: abban, hogy az Országos Filharmónia az ifjúsági bérletsorozatokban ipari tanulóknak szóló koncerteket is adhat, némi része van az ifjúsági bizottságnak is, az általunk szervezett koncertező fiatal zeneművészek­nek is. Az idén gondoltunk a zenei nevelő munka hatósugara bővítésére is. Tudtuk, hogy a SZOT Egressy Klubja évek óta rendszeresen folytat a munkásszállásokon művészetnépszerűsítő tevékenységet. Ezekben a körműsorokban kifejezetten zenei ismeretterjesztő műsor azonban nem akadt. A fiatal művészek úgy gondolták, hogy bekapcsolódhatnánk ebbe. Ez az elképzelésük szerencsésen találkozott a SZOT, SZBT hasonló törekvéseivel. Az ilyen új hangversenyeink az Egressy Klub szervezé­sében folynak, hasonlóan az ipari tanuló otthonokban tartott koncer­tekhez. Tartalmilag van némi eltérés, mert a munkásszállási előadások­ban a népzenéből kiindulva, szakértő zenetudósok közérthető előadásai segítségével, hangszerek ismertetése, operakeresztmetszetek stb. útján olyan művészi értékű művekkel is megismertetjük a szállólakókat, amelyekhez különben nem bizonyos, hogy eljutnának. A célnak megfelelően 8 előadásból álló sorozatot állítottunk össze, melyet elképzelésünk szerint minden szálláson be lehet mutatni, ahol erre igény van. Tisztában vagyunk vele, hogy nem könnyű feladat, hiszen olyan embereknek kell érdeklődését felkeltenünk a komoly­zene iránt, akik eddig legfeljebb a magyarnótát és az operettdalokat élvez­ték. A nem könnyű népművelői munkában az ifjú művészeken kívül részt vesznek a Zeneművészeti Főiskola arra érdemes hallgatói is. Az évadra vonatkozó tervünket október 26-án ismertettük az Egressy Klubban a patronálók és a fiatal művészek előtt, s azóta megindultak a hangversenyek. Elmondhatjuk, hogy jóllehet a szervezés és propa­ganda terén akadnak botladozások, máris láthatók annak jelei, hogy a SZOT és a fiatal művészek e kezdeményezése minden bizonnyal be­váltja a hozzáfűzött reményeket. BODNÁR LÁSZLÓ S­zocialista MŰVÉSZETÉRT.

Next