Szocialista Művészetért, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
Ami az árvíznél is erősebb Egy kimutatás fekszik az íróasztalomon, mondhatnám úgy is, hogy egy tragédia mérlege. Negyvenhét család, negyvenhét mozidolgozó otthona semmisült meg, vagy életveszélyesség miatt lebontásra került, tehát ennyien maradtak fedél nélkül. Szomorú egyenleg ez. Legtöbbjük az elmúlt 25 esztendőben épített új otthont, betelepítve gyümölcsössel, aminek az idén is gazdag termése ígérkezett. Sajnos, bekövetkezett május 14-e, az a nap, melynek dátumát fekete kerettel kellene bejegyezni Szabolcs-Szatmár megye történetébe, mint 1888-at, amikor hasonló, de csak megközelítő árvíz pusztított ezen a tájon. Az áradó Szamos kegyetlenül törte át a gátat, és szinte órák alatt árasztotta el szennyes, iszapos vizével 110 ezer kh földet, nem kímélve sem embert, sem középületet, nem kerülte ki az új, modern, még friss vakolat illatát árasztó fürdőszobás házakat sem, a gyümölcsfák pillanatok alatt bokrokká változtak a hömpölygő áradatban. Nem volt izgalom azok iránt sem, akik kezüket tördelve sírtak, zokogtak és menekültek legféltettebb kincsükkel, gyermekeikkel. Mint ahogy az a 47 mozidolgozó is tette, mentve 58 gyermekét. Mindezt még tetőzte a kiáradt Kraszna és a Túr. 130 millió köbméter víz tette tengerré az elöntött területet ... Szemtanúja voltam Győrtelek község egyik utcája pusztulásának. Még este 9 órakor csak vékony csíkokban lopakodott be a víz a kertek alján, de már a veszély, a tragédia jele volt ez. Csak a férfiak voltak már a községben, az asszonyokat és a gyermekeket kitelepítették, ők ott álltak és tanakodtak ,hogy mentsék-e az állatokat, vagy sem. Még az iskola igazgatója is bizakodóan mondta, hogy ide nem jut el az ár, itt nem lesz árvíz. Sajnos lett. Már hajnal 3 órakor az egyik idős asszony lakásából a televíziót sem tudtuk kimenteni, mert nyakig ért a víz, csak a padlásra tudtuk felvinni. Délelőtt 10 órakor már dőltek össze a házak, ott a szemünk láttára, mint a kártyavár, s mi ott álltunk tétlenül, és szemtanúi voltunk sok ember tragédiájának. Amit soha nem lehet elfelejteni. Még szomorúbb látvány fogadott 3 nap múlva, amikor meg lehetett közelíteni Nagygéc, Csengersima községeket, majd Jánkmajtison, ahol szinte az egész falu elpusztult. A mozi is csak romokban hevert a templom előtti részen. Komlódtótfalun, ahol csak a házak romjaival és az elcsüggedt emberekkel találkoztunk, akik még akkor sem hittek szemüknek. De sorolhatnám tovább a szomorú krónikát. A mérleg 110 000 kh termőföld víészel borítva, 5000 lakás, amit elsöpört az ár, és 4000 otthon, ami azóta lebontásra került. És oly társadalmi összefogás következett, amilyennel még soha nem találkoztam. Névtelen hősök százai és ezrei születtek a védőgátakon. Nem ismerem azokat a szovjet és magyar helikopter pilótákat, vagy kétéltű járművek vezetőit) akik fáradtságot nem ismerve, borostás arccal, éjt nappallá téve mentették ezrek és ezrek életét, azt a sok ezer katonát, munkásőrt és az ország különböző részéből önként ide sereglett embert, akik utolsó percig küszködtek az árral, a gátak megerősítésével, majd az emberek megmentésével. Nem akarok róluk írni, akik csak emberi kötelességüket teljesítették, mint ahogy ezt számtalanszor hangsúlyozták. Ellenben nem tudom írásomból kihagyni a nagygéci moziüzem vezetőjét, Gál Sándort, aki 12 éve dolgozik a filmszakmában, s foglalkozása szerint traktoros. A legnagyobb veszélyben a traktorra ült, és a moziból, ami később összedőlt, kimentette a székeket, a gépi berendezést, és felvitte a lakásába, mely kissé magasabb fekvésű volt. Majd amikor a traktor belesüllyedt az iszapba, derékig érő vízben egyenként szállította fel lakására a még bentmaradt ingóságokat. És hogy mit jelent a szakma szeretete, azt akkor tapasztaltam igazán, amikor a napokban elszállítottuk a mozi belső berendezését Gál Sándor lakásáról. Ez a felnőtt, két gyermekes családapa elkezdett sírni, és csak annyit mondott: „Mikor fogok ismét vetíteni és hol?” (Nagygéc községet 90%ig elsodorta az ár.) Hasonlóan cselekedett a penyigei moziüzemi gépésze is, Balkó Bertalan, aki kimentette a mozi vagyonát. Az épület aztán összedőlt, sajnos, az ő lakása is életveszélyessé vált. A társadalmi öszefogás sok nemes megnyilatkozásával találkoztam még. A vállalat dolgozói az első nap felajánlották fizetésük 10—15%-át. Volt, aki egy évre egy-egy mozi dolgozó gyermekét vállalta gondozásába. Lemondtak a külföldi kirándulásra beütemezett 10 000 forintról. A szakszervezet, pártszervezet és a vállalat egy külön brigádot alakított: azonnal felkeresni a vállalat dolgozóit a lakásukon, és gyorssegélyben részesíteni. Segítségünkre sietett a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége is, amikor 20 000 forint gyorssegélyt biztosított. A Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár megyei Tanácsa 14 000, a Hajdú-Bihar és a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat 50—50 000 forintot küldött. A Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalattól ruhanemű érkezett, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat műszaki segítséget ajánlott fel. A MAFILM 25 árvízkárosult gyermeket fogad a nagymarosi gyermeküdülőben. Azóta a gyermekek útnak is indultak, és már élvezik az üdülő szépségeit, próbálják elfelejteni a nagy megrázkódtatást. A MOKÉP 8 gyermek üdültetését vállalta Siófokon, és 10 000 forintos beruházással járult hozzá a vállalat veszteségének pótlásához. Igaz, hogy a szívből adományozott forintokra, vagy természetbeni segítségre nem lett ráírva, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a MAFILM, a MOKÉP, Hajdú, Somogy, Bács és Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat küldte, de tény, hogy ezekkel az adományokkal már némi örömet, megnyugvást tudtunk szerezni az elcsigázott embereknek. S amilyen őszintén mondták, hogy „köszönöm", én olyan őszintén adom tovább azoknak, akik segítségünkre siettek. Kecskovszki József Jánkmajtis község mozija a templom előtt állt, s ez maradt belőle (Hammel József felv.) Komlódtótfalu az árvíz után... (Hammel József felv.) Művészek az árvízkárosultakért A művészeti intézmények és vállalatok kollektívái, szakszervezeti bizottságai és vezető szervei — gyakran megelőzve az árvízkárosultak megsegítésére felhívó nyilatkozatokat — felajánlották pénzbeli, természetbeni segítségüket az árvízkárosultaknak. Elmondhatjuk: valamennyi művészeti intézmény és vállalat kollektívája erejének, tehetségének megfelelően kivette részét a felajánlásokból. Lapunk nyomdába adása időpontjáig a művészeti intézmények és vállalatok 2 680 100 forintot fizettek be az árvízkárosultak megsegítésére. ÁRA 1 FORINT XIII. évfolyam, 7. szám 1970. július Központi vezetőségünk márciusi ülésén a munkavédelmi vita során nagy érdeklődést keltett Farkas Aladár szobrászművész felszólalása, aki kifejtette: munka- és egészségvédelemre nemcsak a vállalatok, intézmények dolgozóinak, hanem a műtermekben, műhelyeikben dolgozó képző- és iparművészeknek is szükségük van. A képzőművész szakszervezet elnöksége júniusi ülésén napirendre tűzte a terület munka- és egészségvédelmi helyzetét. Az előkészületek során megkezdtük az önálló művészek munkakörülményeinek a felmérését. A legtöbb tapasztalatot a helyszíni szemlék alkalmával szereztük. Egy szobrászművészt, egy keramikust és egy fémműves iparművészt látogattunk meg, és főként az utóbbi két művész műhelyében olyan hiányosságokat állapítottunk meg, amelyek egyértelműen igazolják, hogy szakszervezetünkre e téren fontos feladatok várnak. A fémműves műhely kovács-tűzhelyének nincs elszívó berendezése, a hegesztő apparátushoz szükséges védőfelszerelések hiányoznak. A keramikus műhely elektromos égető kemencéjének érintésvédelme megoldatlan, mindkét műhely villanyszerelése szabványellenes. És a művészek nem ismerik a munkavédelmi szabályokat... Hogy az ismertetett körülmények milyen veszélyeket hordoznak, arról talán nem is szükséges több szót ejteni. Más kép fogadott a szobrász műteremben, jóllehet érzésünk szerint ez a kevésbé általánosítható tapasztalat. A művész önképzéssel elsajátította a megfelelő műszaki, munkavédelmi ismereteket, és — nem csekély befektetéssel — gondoskodott a hegesztőkészülék biztonságos elhelyezéséről, a hegesztőapparátushoz, a fúró- és köszörűgéphez szükséges védőfelszerelésről, az elektromos berendezések érintésvédelmi ellenőrzéséről. Meggyőződtünk arról is, hogy a művészeti főiskolákon a hallgatók alig szereznek munka- és egészségvédelmi ismereteket, a diploma megszerzése után pedig semmiféle oktatásban, tájékoztatásban nem részesülnek. Nincs szervezett segítségnyújtás a műtermek, műhelyek kulturált kialakításához, berendezéséhez. Teljesen ellenőrizetlen az iparművészek által foglalkoztatott munkások és szakmunkás-tanulók munkakörülményeinek alakulása. Joggal tehető fel az a kérdés, hogy — tekintettel a különleges körülményekre — milyen módszerekkel, illetve milyen intézkedésekkel segíthet szakszervezetünk a művészeknek? Természetes dolog, hogy a műtermek ellenőrzése csakis a művészek beleegyezésével, a megállapítások közlése pedig csakis tanács és javaslat formájában történhet. Az eddigi szemléket mi kezdeményeztük. Szeretnénk azonban, ha minél többen keresnének meg bennünket igényükkel, kérdéseikkel, amellett, hogy a kezdeményezésről továbbra sem mondunk le. Sikerekről, eredményekről természetesen még nem adhatunk számot, csupán tervekről. Szeretnénk kiadni a képző- és iparművészeti szakmák biztonságtechnikai, munka- és egészségvédelmi kézikönyvét; megvizsgáljuk egy központi műhelyház építésének lehetőségeit, amely műhelyház biztosítaná, hogy a művészek megfelelő munkakörülmények között végezhessenek olyan munkát, amelyre műtermükben, anyagi fedezet, vagy egyéb feltételek hiányában nincs mód. Megvizsgáljuk, milyen segítséget lehetne nyújtani a műtermek, műhelyek korszerű berendezésekkel, felszereléssel való ellátásához. A kérdéssel való foglalkozást elnökségünk nem tekinti kampányfeladatnak, s ezért az elnökség mellett működő munkavédelmi bizottságba művész-tagot is választott, és segítséget nyújt az alkotóművészek intéző bizottsága munkavédelmi programjának kialakításához. Terveinkhez, javaslatainkhoz szeretnénk megnyerni a Művészeti Alap és egész tagságunk támogatását, és minden új elképzelést, javaslatot, ötletet szívesen fogadunk. Dr. Nádori Péter György István filmrendező, a fesztivál igazgatója a XI. miskolci filmfesztivál díjkiosztó ünnepségét megnyitja (Drahos József felv.) .