Szocialista Művészetért, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám

VAN-E ÉRTELME? VAN! Lehet, furcsának tűnik ez az önvallomás, de meggyőződésem, hogy a két kongresszus közötti utolsó évben nemcsak a választott testületeknek, de a tisztségviselőknek is mérleget kell készíteniük. A közelmúltban egy tanácskozáson vettem részt, ahol társadalmi munkások beszélgettek életeikről, gondjaikról, problémáikról, eredményeikről. Az egyik jelenlevő érdekes hozzászólásában azt fejtegette, van-e rangja, becsülete napjainkban a társadalmi munkának, s vajon a kisebb és nagyobb munkahelyi közösségek, a társadalom legkülönbözőbb rétegei felfigyelnek-e a társadalmi munkások tevékenységére? Szó esett arról is, hogy sokan nem becsülik a legkülönbözőbb társadalmi tisztségekben tevékenykedő embereket, nem ismerik el munkájuk rangját, értelmét. A hozzászólást hallgatva elhatároztam, hogy számvetést készítek magamban, s megpróbálom megfogalmazni, mit is jelent számomra a több mint 15 éve végzett szakszervezeti munka, hogyan tudom hasznosítani a tagság által választott testületekben és azokon kívül észrevételeimet, tapasztalataimat. Számosan megkérdőjelezik a szakszervezeti tisztségviselők munkájának hasznosságát. A legkülönbözőbb foglalkozású emberek társaságában gyakran felteszik a kérdést: vajon van-e értelme a közügyek szolgálatában végzett társadalmi munkának! Nem kerülnek-e hátrányosabb helyzetbe az anyagi és erkölcsi elismerés alkalmával azok a szakszervezeti tisztségviselők, akik szűkebb szakmai, munkaköri feladataikon túl többletet, pluszt vállalva törődnek nemcsak saját, hanem környezetük a társadalom többi tagjának gondjaival, problémáival is ... Igaz-e, hogy jelenlegi békés viszonyaink között nincs izgalom, harc, küzdelem a szakszervezeti munkában? Sokan mondják, hogy a szakszervezeteknek ma nem kell látványos feladatokat ellátniuk, ezért nincs olyan rangja és becsülete a társadalmi munkának, mint korábban volt. Amikor a kérdőjelek sokasága mögött megpróbálom összegezni több, mint 15 éves szakszervezeti munkámat, úgy érzem, hogy szb-titkárként, s most már három kongresszus óta a szövetség elnökségében, a központi vezetőség tagjaként, de a filmes szakszervezet elnökségében és a megyei koordinációs bizottságban is sikerült megtalálnom azokat a tevékenységi formákat, amelyek nap mint nap lehetőséget teremtettek a szakszervezet, a tagság érdekképviseletében fellépni és eljárni. Ahogy a kv-ben tevékenykedők többsége számára, úgy számomra is természetes, hogy a testületi üléseken való részvétellel nem merül ki e társadalmi tevékenység... A mozgalmi munka során mindig szükségét éreztem annak, hogy a testületi ülések között részt vállaljak az alapszervezeten belüli munkából, látogassam a saját és más művészeti alapszervezetek rendezvényeit, s a legkülönbözőbb szakszervezeti fórumokon, a tagsággal való személyes találkozások során nap mint nap közvetítsem a művészeti terület dolgozóihoz a központi vezetőség, az elnökség állásfoglalásait, magyarázzam a határozatokat, segítsem azok végrehajtását. Lehet, sokan formálisnak, sablonosnak tekintik e sorokat, sőt közhelynek minősítik egy-egy megállapításomat. Mégis úgy érzem, hogy a választott testületekben a dolgozók érdekében szót emelni, s megfelelő helyi képviseletet biztosítani mindig megtisztelő hivatás. A hivatás szót tudatosan használtam, mert meggyőződésem: a mozgalomból mindazok kiesnek, lemorzsolódnak, akik nem érzik a tagság megbízatása mögött, a választott tisztségviselők elhivatottságát, felelősségét, és bizonyos funkciókat kizárólagosan személyes érdekek, előnyök elérésére kívánnak felhasználni. Tudom és érzem, hogy a szakszervezeti tisztségviselők sokezres táborának többsége önzetlenül, szeretettel és fáradtságot nem ismerve végzi munkáját. Kevesen vannak, akik nem érzik a szocializmus építésének jelenlegi viszonyai között e munka savát-sorsát, igazi célját és tartalmát. E sorok írása közben is jóleső érzés visszagondolni az elmúlt 15 év és az utóbbi évek küzdelmeire, sokszor aprólékos munkával elért, kevésbé látványos, de annál is hasznosabb eredményeire, amelyek vitathatatlanok a szakszervezeti mozgalom területén. Minden tisztségviselő büszke lehet a gazdasági reform bevezetése és a legutóbbi kongresszus óta kimutatható fejlődésre. Az elnökség és a központi vezetőség izgalmas tanácskozásokon vitatta meg a művészeti terület leglényegesebb kérdéseit, s ösztönözte az arra illetékes állami partnereket a munka- és életkörülmények, a jövedelemarányok, a szociális és kulturális ellátottság javítására, a műszaki fejlesztésre, korszerűbb irányítási, működési, üzemeltetési formák kialakítására. Az általános kérdések mellett elég, ha a saját szakmánál maradva megemlítem, hogy a filmes szakszervezet elnökségében tevékenykedő tisztségviselők milyen jelentős munkát végeztek az elavult jogszabályok felülvizsgálatában, módosításában. A kezdeményezések sokasága született hasznos szakmai átszervezésekre, a gyártásban és forgalmazásban dolgozók munka- és életkörülményeinek javítására. Új gyártási, forgalmazási, üzemeltetési rendelkezések, utasítások jelentek meg. Ezek kidolgozásában, véleményezésében és végrehajtásában részt vállalni nagyon is izgalmas, felelősségteljes és érdekes feladat volt. A filmes szakma dolgozói „zsebükön” keresztül is lemérhetik a bérfejlesztés, a bérpreferenciák, valamint egyéb preferenciák jövedelemnövelő hatását. Ki ne örülne a munka- és életkörülmények alakulásában bekövetkezett változásoknak, a legalacsonyabb bérkategóriákban dolgozók bérrendezésének? Mindenki természetesnek veszi a filmgyártás területén dolgozók szociális és életkörülményeinek javulását, vagy a forgalmazás számára biztosított előnyöket; a jelentős összegű fogyasztói árkiegészítést, a kulturális alapból való jövedelemvisszatérítést,a filmes szakma fejlesztési lehetőségeit, amelyek biztonságot és elfogadhatóbb körülményeket teremtettek a vállalati központok és a moziüzemi dolgozók számára egyaránt. A vázlatosan felsorolt eredmények nem munka és harc nélkül születtek. Külön öröm számomra, hogy tagja lehettem a filmforgalmazási szakbizottságtól kezdve a művészeti terület legmagasabb szintű választott testületeinek, ahol ezek az eredményeket teremtő gondolatok megszülettek. Amikor megkérdezték tőlem, mit jelent nekem szakszervezeti tisztségviselőnek lenni, a fenti gondolatok jutottak eszembe. Mindig azt tartottam legfontosabb feladatomnak, hogy megfeleljek a tagság bizalmának, s mint kv-tag a legmagasabb választott testületek és az alapszervezetek között betöltsem az összekötő kapocs szerepét. Kötelességemnek tartottam az újonnan választott tisztségviselők patronálását. Ezért vállaltam a Hajdú-Bihar megyei koordinációs bizottság elnökeként ez új szervezet területi létrehozásának segítését, a titkár és a bizottság tagjainak támogatását. Szívesen járok a művészeti dolgozók között, összegyűjtöm gondjaikat, problémáikat, s azokat továbbítom a választott testületekhez, hogy adott esetben a legmegfelelőbb módon orvosolják azokat. Vallom: mozgalmas, érdekes a tevékenykedő szakszervezeti tisztségviselők élete. Siker is, szépség is, öröm is, gond is, kompromisszum is, kudarc is egyes esetekben az a munka, amit vállaltunk és végzünk, összességében számomra azonban örömet és boldogságot jelent e társadalmi tevékenység, mert meggyőződésem, az egyén boldogsága, élete és munkasikere csak akkor lehet teljes, ha egész tevékenysége a társadalom boldogulását szolgálja. Amit eddig vállaltam, azt azért tettem, hogy minél több elégedett és boldog embert láthassak magam körül. Ha ehhez saját munkámmal is hozzájárultam, úgy érzem, érdemes volt, s ha újra kezdeném, ismét ezt az utat választanám. Császár Ferenc Hódossy Imre — Császár Ferenc A BÉKÉSCSABAI KV-TAG Azt mondja Hódossy Imre, a Békés megyei Moziüzemi Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége központi vezetőségének tagja, hogy szakszervezeti munkájáról, amit vállalt és végez már évtizedek óta, órákig tudna beszélni. Nem azért, mintha különösebben bőbeszédű lenne, erről szó sincs, de arról igen, hogy annyi probléma, siker, gond, tennivaló van körülötte, mint égen a csillag. Hogy könnyebben rendszereződjön a bezsélgetés, arra kérem, mondjon valamit az ifjúkorról — bár még most is csak 44 éves —, szóval a kezdetekről. Szabódik kissé, de aztán mégis visszanéz a múltba, a közelmúltba ... Hogyan is lett filmes-mozis Hódossy Imre? Mert az élet, a munka kezdése legalább annyira benne van abban, hogy ima kv-tag, mint a rátermettség, a kitartó szorgalom, a nehézségeken, csalódásokon is átvezető erő. — Csabán, a Szabadság moziban lettem gépész. Az volt akkor, a negyvenes évek végén a párt mozija. Hol is kezdhettem volna máshol ? ... Szerveztük a filmes szakszervezetet. Először alapszervezeteket, aztán megyei szervezetet is. Akire mindig szívesen emlékezem, akivel a legtöbbet voltam együtt, az Nagy Sándor bácsi, a vésztői mozivezető. Ma már nyugdíjas, ritkán találkozunk. Ígykezdődött az én mozgalmi életem. Különben mindig műszaki vonalon dolgoztam, most is így van, a karbantartó műhelyt vezetem. Nem vagyunk sokan, de jól megy a munka. Csak a munkahely, a munkakörülmények! Ez régi gond. A vállalat végre nagyszerű irodaházba került. Mi is várunk valami jobbat. De teszünk is érte, persze. — Évek alatt jöttem rá: konfliktusok nélkül is el lehet érni azt, amit akar az ember. A szakszervezeti munkára gondolok most elsősorban. Igaz ugyan, hogy vita nélkül nincs élet, se mozgalmi munka, de a vitát nem szabad összetéveszteni a veszekedéssel, az idegőrlő áskálódással, meg hasonlókkal. Ezekből semmi jó nem lehet, csak gátolja a kollektíva fejlődését. Mióta vagyok szb-titkár? Tudja, ha ezt a kérdést nekem szegezik, mindig zavarba jövök. Nem számolom én az éveket! De azt hiszem, hatodik éve... És kv-s tag? Harmadik éve. Most már helyben vagyunk, Hódossy Imre apró füzetlapra írt skicceket vesz elő, és tovább magyaráz, érvel, vitatkozik önmagával, és megnyugszik pár pillanatra. — A központi vezetőség tagjának lenni — megtiszteltetés. De ha csak ezt érezném, nagyon kevés lenne. Én ebből a tagságból a mi szakszervezetünknek, meg valamennyi Békés megyei művészeti szakszervezetnek hasznot akarok teremteni. Ne értsen félre, nem bizonyos dolgok kijavítására gondolok vagy hasonló. De igenis végigjárom az utakat, amelyeknek végén ott van és vár ránk a megoldás. Sok ilyen úton kell járnunk egyszerre. A legfontosabb — ami talán a legjobban hiányzik Békésben —, hogy végre megalakíthassuk a művészeti szakszervezetek megyei koordinációs bizottságát’, ötmegyében már évekkel ezelőtt megalakították, kísérletképpen. Az elnökség határozata kell ahhoz, hogy mi is megalakítsuk, de előbb azt is elvárnánk, hogy az eddigi tapasztalatokról tájékoztassanak bennünket. Mert ha már több helyen megszervezték, nyilván akadtak jó tapasztalatok is. Nagyon kellene ez a bizottság! A megyében működő művészeti alapszervezeteket anélkül összefogni, öszszehozni szinte lehetetlen. Arra kevés egy kv-tag, ahhoz fórum kell, találkozási lehetőségek sora, hogy valami elkezdődjön és kialakuljon. — Persze, kísérletezünk mi magunktól is. Kitűnő a kapcsolatunk a színház szakszervezeti bizottságával. Anapokban írta alá a színház és a moziüzemi vállalat igazgatója azt az együttműködési szerződést, amelyet a színházi klubprogram közös megteremtésére és lebonyolítására dolgoztunkki. Tervezzük, hogy előadássorozatot indít a két szakszervezet tagsága számára különböző művészeti kérdésekről, filmeket vetítünk a színházi klubban, és utána szakmai jellegű vitákat tartunk. A nyugdíjasainkat is közösen szeretnénk összefogni, meghívni klubestekre, klubdélutánokra. Képzelje, a 356 filmes szakszervezeti tag közül 85 a nyugdíjas! Velük is sokat kell törődni, nem tehet az, hogy egy évben csak egyszer gondoljunk rájuk, és el van intézve. Megszerveztük például, hogy a vidékre járó vállalatiak — gazdasági ellenőrök, műszaki karbantartók, propagandisták — rendszeresen felkeresik otthonukban a nyugdíjasokat, erre mindenkinek van fél órája, legalább. Ezután már csak távirati stílusban beszélgetünk Egy-egy lényeges momentum, fontos terv, gondolat. Mondja, hogy az szmt-vel kitűnő a kapcsolat, azóta különösen, hogy kv-tag lett. Ezt komolyan érti, minden irónia nélkül, hiszen azelőtt sem volt rossz a kapcsolat közöttük. De most még jobb, és ez a fontos! Gyorsabban értesül az szmt elnökségi határozatokról, a feladatokról, problémáikról. Újságolja továbbá, hogy sokat javult az érdekvédelem, a munkavédelem, az üdültetés (saját vállalati üdülőjük van Szarvason, tavaly 31-en pihentek itt, SZOT-beutalóval 23!), a segélyezés is hatásosabb. És a nőpolitika? — „Három szocialista brigádunk van. Mind a három vezetője nő.” Sokat beszél a filmesekről, a saját szakszervezetéről, mégis következetesen visszatér arra, hogy minden Békés megyei művészeti alapszervezetre odafigyel, és segít, ha csak teheti. Erre ugyan a kv-tagság is kötelezi, csak a kapcsolat, a véleménycsere állandó, intézményes formáját hiányolja. „A koordinációs bizottság, azt kell sürgősen megalakítani. Ebben hiszek, ezt régóta kérem!” Nem is zárjuk le a beszélgetést. Egyszer majd — talán hamarosan — folytatjuk. Újabb örömökkel és biztos, hogy újabb gondokkal, problémákkal. Mert az élet ilyen. • Sass Ervin SZAKONYI Károly „Hongkongi paróka” című komédiáját a miskolciak után a Katona József Színház is bemutatta. (MTI) MARTON Endre rendezésében a Nemzeti Színház együttese Peter Weiss „Hölderlin” című drámájának előadására készül. (MTI) Szocialista a MŰVÉSZETÉRT !