Szocialista Művészetért, 1985 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
A Zeneművészek Szakszervezetének Elnöksége, valamint a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Titkársága 1984 októberében megállapodást kötött — az e tárgyban utoljára 1976-ban létrejött megállapodás szellemében —, a két szakszervezet szervei és tagsága közötti együttműködés javításáról — figyelembe véve a közös érdekeket, s ezzel is hozzájárulva a fogyasztók kulturáltabb, magasabb színvonalú ellátásához, a vendégek szórakoztatásához. A megállapodás kiterjed a vendéglátóipar állami és szövetkezeti szektorára, továbbá az üdültetés területén zenészt foglalkoztató vállalatok, szövetkezetek és szervezetek szakszervezeti bizottságaira, valamint a Zeneművészek Szakszervezete szórakoztatózenész szakszervezeti bizottságaira. Mindkét szakszervezet közös érdeke, hogy a vendéglátásban foglalkoztatott zenészek körében végzett politikai nevelőmunka hatékonyabb legyen, közös érdek a szórakoztatózenészek élet- és munkakörülményeinek javítása és a szakszervezeti jogok eredményesebb alkalmazása. A megállapodás részletesen foglalkozik azokkal a kérdésekkel, amelyekre a két szakmai szakszervezetnek különös figyelmet kell fordítani, a vendéglátóipari dolgozók és a zenészek jobb munkakapcsolata, együttműködése, közös érdekeik védelme céljából. A Zeneművészek Szakszervezete, valamint a KPVDSZ úgy véli, hogy a most kötött megállapodás elősegíti a szorosabb együttműködést, a még eredményesebb munkakapcsolatot a vendéglátóipari dolgozók, valamint a vendéglátóiparban dolgozó, de a Zeneművészek Szakszervezetéhez tartozó zenészek között. B. I. Drozdik Orsolya: Xerox A jelenlegi dotációs rendszerben a vidéki színházak működésképtelenek, a műszakiak helyzetének rendezése nélkül könnyen csődbe juthatnak a társulatok. Ilyen és ehhez hasonló megállapítások hangzottak el a színházi dolgozók szakszervezetének legutóbbi, december eleji aktívaülésén. Az összejövetel egyébként meghitt aktussal, születésnapi köszöntővel kezdődött: Horváth Sándor, a „szekció” elnöke — a jelenlévők és a kollégák nevében — üdvözölte Deák Sándor színművészt, hetvenötödik születésnapja alkalmából. A bensőséges hangulat végigkísérte az értekezletet, Lampl Lajosnak, a színész-szakszervezet titkárának a vitaindító beszéde pedig véleménynyilvánításra késztette a FÉSZEK emeleti nagytermében szép számmal összegyűlt résztvevőit, s az elnökségben ülőket. Ez utóbbi helyen a már említetteken kívül Svéd Pál a KB illetékes osztályát, Gödöllői Lajos a Művelődési Minisztériumot képviselte, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségétől Vass Imre elnök, valamint dr. Békés Imre titkár volt jelen. Visszatérve a részletes beszámolóra: az egy mozgalmas, eseményekben dús időszakot fogott át. Az előadónak volt mit felidéznie! Egy évvel ezelőtt lépett életbe az a jogszabály, amely a színházak gazdasági mechanizmusának reformjával foglalkozott, augusztusban pedig a Munka Törvénykönyve végrehajtásáról intézkedő rendelet látott napvilágot. Mindkettő előkészítésében, kidolgozásában részt vettek a szakszervezet képviselői is; nekik köszönhető például az, hogy nem törölték el a védettséget. Szakszervezeti vívmányként könyvelhető el az üres kazetták megadóztatásáról szóló rendelet megjelenése. (Köztudott, a bevétel egyharmadát — segítendő az előadóművészeket — a szakszervezetnek utalják át.) Az új jövedelemadó rendelet kidolgozásakor sem hiányoztak a színháziak érdekeit képviselő szakszervezetisek. A kitüntetett művészek adókedvezményéért, valamint a főiskolán tanítók hátrányos helyzetének felszámolásáért pedig tovább folytatják a „harcot” a tisztségviselők. A beszámolónak csupán e néhány fontos mozzanatát kiragadva is látszik, hogy a szakszervezeti aktivisták sincsenek irigylésre méltó helyzetben: a differenciált bérezés elvének és gyakorlatának az elfogadtatása, az érdekvédelem és érdekképviselet sajátos módszereinek a kialakítása, a színházak bérformáinak és foglalkoztatási feltételeinek a kidolgozása, valamint a vidéki társulatok, a műszaki dolgozók helyzetének a rendezése, a munkaviszonyon kívüli tiszteletdíjaknak a rendezése, a munkaügyi szabályzatok módosítása — egyebek között e feladatok még mind előttük állnak. Az 1985-ös szakszervezeti választásokról nem is beszélve. A tájékoztatást követő vitában elsőként Verebes Károly, a Thália Színház szakszervezeti bizottságának titkára szólalt fel, a jelenlévők tetszését kiváltva megjegyezte, hogy ideje lenne, ha létjogosultságát veszítené a — sajnos, ma még nagyon is helytálló — megállapítás, mely szerint aki dolgozik, az ne is egyék... A szegedieket képviselő Jachinek Rudolf, ugyan más megközelítésből, de ugyanezt a tételt erősítette meg: ha sürgősen nem történik valamilyen, a műszakiak helyzetét könnyítő változás, akkor a vidéki színházak többségét be kell zárni, mert azok az előadásokat segítő szakemberek nélkül maradnak. Keszler Pál, az Operett Színház igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapvetően jó rendeletek gyakorlati alkalmazását mennyire nehezítik a megcsontosodott rossz szokások. Láncz Vera, a Thália gazdasági vezetője azt is megkérdezte, vajon meddig tűri még a közönség azt, hogy a jegyek árai a plafonig emelkednek? Sárközy Zoltán, a debreceni társulat tagja egy metaforával élt. Édesgyermekei vagyunk a szakszervezetnek — mondta —, az állami szerveknek pedig a mostohafiai. A szakszervezetünk az anya szerepét tölti be, a pénztelen feleségét, az állami szervek pedig a férjét. S ez a családfenntartó papa egyszercsak így szólt: nem nevelem tovább a gyerekeket... Azaz, hangsúlyozta Sárközy Zoltán, a színházak anyagi helyzete katasztrofális, a tanácsi felettesekkel vívandó mindennapos küzdelem pedig idegőrlő. A vidéki színészek helyzete különösen aggasztó: egy rosszul fizetett segédmunkás bérét sem ér el a jövedelmük. Tapssal jutalmazták a jelenlévők Keczer Andrásnak, a békéscsabai társulat igazgatójának a felszólalását, és Szirtes György azt javasolta, vigyék a kongresszus elé a színészek ügyét. A vitában felszólalók egyébként valamennyien — Lukács József, Sárosy Gábor, Nagy Attila, Göndics József — hasznos észrevételeket tettek. — A helyzet jó, de nem reménytelen — idézte az ismert Bródy-sort a szünet után az elnökségben ülők közül elsőként felszólaló dr. Békés Imre, majd ismertette mindazokat a jogokat, amelyek kivívásában jelentős részt vállaltak a szakszervezeti tisztségviselők, külön kiemelte, továbbra is mindent megtesznek, például azt is, hogy a munkaviszonyon kívüli jövedelem is beszámítson a nyugdíjba. Gödöllői Lajos, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője — a legtöbb kritika az ő házuk táját érte — kijelentette, nincs antagonisztikus ellentét a szakszervezet és a minisztérium között, majd a szakszervezeti tisztségviselők, aktivisták felelősségére figyelmeztetett. Mindent egybevetve, az értekezlet résztvevői összegezhették, ismét nem hiába gyűltek egybe, s reménykednek abban, felszólalásaiknak meglesz a foganatju k. ÁRA: 2,50 FORINT