Szocializmus, 1934 (24. évfolyam, 1-9. szám)
1934-04-01 / 1. szám
SZOCIALIZMUS III. A német és az osztrák szociáldemokrácia katasztrófája politikai katasztrófa, amely érte a mozgalmat. Vereség, amely megsemmisítette a forradalom organizációs erőit, felépítményeit. Vereség, amely visszavetette a mozgalmat és megsemmisítette soksok alkotását. Vereség, amelynek nyomán a siker és a győzelem éveiben a párthoz tartozott tömegek egy része és a középosztály rétegeinek nagy része cserbenhagyta, hogy épúgy az antimarxizmus táborába szaladjon, mint ahogy annak idején a szociáldemokrácia táborába sietett. Nem az ő szempontjukból kell megvizsgálni a kérdést. Ők mindig a győztes pártján lesznek és mindig a nap hősének tömjéneznek. Azok szempontjából kell megvizsgálni a kérdést, akik a szociáldemokrata mozgalomban társadalmi törekvést és új társadalom megvalósítására törő eszmét látnak. A politikai mozgalmat érhette vereség. Szervezetek semmisültek meg, amelyeket évtizedek áldozatkészsége tett naggyá. Száz- és százezer egzisztencia pusztult el, tengernyi szenvedés zúdult sokszázezer emberre. A fasizmus rombolása és terrorja töméntelen fájdalmat, megalázást és szenvedést okozott. Mindez együttvéve — a kapitalizmus szempontjából nyilván ez a legfontosabb — visszavetette a munkásosztályt sok-sok évtizeddel, mert megrabolta a társadalmi, politikai és szociális haladásnak jelentős eredményeitől. Mindenekelőtt lerombolta a szociális haladást, szabaddá tette a kizsákmányolást. Lerombolta a profit, elé emelt gátakat. A munkást újból félállati sorba döntötte, akinek mukkanni sem szabad, és aki örüljön és adjon hálát, hogy egyáltalán élhet! Mindez valóban súlyos és nagy veresége a haladásnak. Fájdalmas vesztesége két évtized áldozatteljes előretörésének. De van-e, aki hitelt ad az antimarxista front huhogó baglyainak, hogy ez a marxizmus és a szocializmus csődje? Hát valóban hiszik, hogy a szocializmus jogosultsága és igazoltsága csak addig van meg, amíg gúzsba nem kötik a munkást és igazságot hirdető könyveit máglyára nem vetik? Elfelejtik, hogy régebben is börtönbe juttatták a szocialistákat, és azt is elfelejtik, hogy még régebben felnégyelték a sztrájkolók vezetőit. Már felejtik, hogy kegyetlen kínzásokkal gyötörtek más véleményen lévő embereket? Már nem tudnak arról sem, hogy valaha „Szent Szövetséget“ kötöttek a forradalom ellen, és ahogy ez üldözések és megvettetések során túl változott meg a társadalom összetétele és alakult folytonosan a kapitalizmus nagyobb és nagyobb formákra, úgy változtak politikai és társadalmi viszonyai és úgy nőtt vele a modern munkásosztály. Nőtt és megerősödött. És ahogy Karl Renner mondja: „Az egykor néma osztály megtalálta hangját. Az egykor életcél nélküli osztály világtörténelmi célba tekintett bele.“ Igen, az egykor néma osztály megtalálta önön hangját az osztályharc küzdelmeiben és megtalálta önmagát világtörténeti célkitűzéseiben! Innen kezdve lett tényezővé. És innen kezdve már .