Tiszavidék, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-11 / 291.szám

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI HÍRADÓ ! HEJ!­­ AMIKOR MÉG!... i.; a budapesti Városi Színházban játszotta Kompóthy Gyula a Csókos asszony című operett Dorozsmay Pistáját! Ilyen „szürke“ nevekkel, hogy: báró Tarpataky — Hege­dűs Gyula, Katóska — Honthy Hanna, Rica-Maca — Somogyi Nusi, Kubanek hentes — Kabos Gyula.:: Akkor bizony még pár évvel fiatalabb volt a mi Gyula bácsink. Most pedig már.:: De hiszen kár volna tapintatosan elhallgatni, mert még a színlapok is kiabálják: éppen 60 éves. Most lesz 13-án a jubileumi fellépése. A Mosoly országát újítják fel tiszteletére. Reméljük, nagy sikerrel. — Képünk: a Csókos asszony 25. előadásának plakátja, 1926 március 22-ből; Jobbra fent Kom­­póthy Gyula. A sajtó hasábjain egyre többet olvasunk róla, s meg kell mondani, az emberek is mind gyakrabban beszélget­nek arról, hogy milyen súlyos milliókat jelent népgazdasá­gunk veszteséglistáján az, amit lelkiismeretlen, bűnös egyének elsikkasztanak. Csu­pán abból az összegből, ami eddig ilyen módon tűnt el, hány és hány családnak tud­nánk lakóházat és ezáltal nyugodtabb életet biztosítani. S az is sokra rúg, amiről nem tudunk. Akadnak olyan emberek, akik elfelejtik, hogy a dolgozó nép bizalma emelte őket vezető posztra, elfeled­keznek magukról és a társa­dalmi tulajdont, a nép vagyo­­nát lopják. Ilyen ember volt Tóth Zol­tán is a törökszentmiklósi szállítmányozási vállalat ve­zetője. 1351-ben került a vál­lalat élére. Rájött arra, hogy meg lehet élni könnyebben is, s rendszeresen lopkodni kezd­te a gépkocsi alkatrészeket, súlyosan megkárosította az államot. A házkutatás során mintegy 9000 forint értékű gépkocsi alkatrészt találtak a lakásán. (Vajon mennyit ad­hatott el ezenkívül?) Ezért a bíróság másfél évi börtönre ítélte. De most újabban sik­kasztásért van ellene eljárás folyamatban. Miért tehette ezt? Könnyű a válasz, mert gyenge volt az ellenőrzés. Vannak más súlyos esetek is. A földművesszövetkezeti boltokban például igen gyak­ran mutatkozik leltárhiány. S sok esetben az ügyészség nem tud eljárást indítani, mert a boltvezetőre nem lehet rábi­zonyítani, hogy ő személye­sen okozta a leltárhiányt, többször azt mondják, hogy ez könyvelési hibából szár­mazik. Az biztos, hogy a mi törvé­nyeink a bűnösöket vannak hivatva büntetni, nem az ár­tatlanokat, s ezért olyan könyvelési rendszert kell be­vezetni, hogy az esetleges hiányért ne lehessen a fele­lősséget ártatlan emberek nyakába varrni. Az ellenfor­radalom előtt — több keve­sebb hibával — működött az Állami Ellenőrzési Központ, illetve az Állami Ellenőrzés Minisztériuma. Ezek biztosí­tották és gyakorolták is az állami ellenőrzés jogát. Sok visszaélést, szabálytalanságot és sikkasztást lelepleztek. Most azonban nincs az állam­nak ilyen szerve és ezt egye­sek alaposan kihasználják. Ezért — véleményem szerint — szükséges volna egy olyan ellenőrzési rendszer beveze­tése, amely elejét venné, gá­tat szabna az ilyen visszaélé­seknek. Ennek az ellenőrzési szervnek természetesen a­ dol­gozók nagy többségére kelle­ne támaszkodnia. De addig is, míg nincs ilyen szerv, nem engedhetjük, hogy a külön­böző vállalatoknál, szövetke­zeteknél a visszaélések, üze­mi lopások tovább folyjanak. Sokan, ha észre­vesznek is ilyen dolgot, nem szólnak, gondolván, hogy amikor rossz embernek tartják őket. Ki akarja azt, hogy tolvajok, csalók tartsák őt rendes em­bernek, azt hiszem, ilyen ,,ki­tüntetésre” senki sem vágyik. Nem­­ szabad szemet hunyni a visszaélések láttán, mert csak közös erővel, összefogással vethetünk véget a dolgozó nép vagyoda esztelen herdá­lásának.­" I 1 .­­­­ é Kedves kis ünnepség szín­helye i$ö. december 7-én a törökszentmiklósi gimnázium tornaterme. Az igen szépen dekorált teremben a tanulók és tanárok Arany emlékestet rendeztek, melyre a szülőket is meghívták. A résztvevők figyelemmel hallgatták Bükkfalvi Zoltán irodalomszakos tanár előadá­sát Arany Jánosról. Az elő­adó, költészetén keresztül mu­tatta be nagy költőnket, az általa megtett nehéz, de szép úton vitte végig képzeletben a hallgatóságot. A megemlékezést színvona­­las kultúrműsor követte. Igen nagy sikert aratott a kis énekkar, amely Arany meg­zenésített katonakölteményeit adta elő. A tánccsoport is­ megérdemli a dicséretet. A­­ diákok Arany verseinek sza­­­­valásával és a Pázmány lo­ í­vág dramatizált változatának­­ előadásával szórakoztatták a­­ megjelenteket. Meg kell mondani, hogy­ valamennyi műsorszám igen­­ nívós volt, s ezek betanító­ j­­áért Somorjai Gábor, Tóth­­ Sándor és Haris Károlyné ta­­­­nárokat illeti — a lelkes diá­­­­kok mellett — dicséret. Ugyanezen az ünnepségen­­ osztották ki a díjakat a ko­­­­rábban kiírt pályázat nyerte­­­­seinek. A diákok megnézték­­ az Operaház előadásában V.­­ Lászlót, s ezzel kapcsolatos­­ élményük megírásával vettek­­ részt a pályázaton. A boldog­­ nyertesek egy vár­korcsolyát, í egy jegyet az Operába és uH-­­ költséget, valamint az Operák ] könyvét kapták jutalmul. A műsor táncmulatsággal­­ folytatódott. A szülők és ta­­­­nárok között fesztelen beszél­­­­getés alakult, melynek során­­ közelebb kerültek egymáshoz. s Ez a nevelés szempontjából­­ feltétlenül fontos is. • A törökszentmiklósi kul­­turház színjátszói nagy si­kerrel mutatták be decem­ber 1-én és 8-án a I­ilomfi című vígjátékot. A régi, ru­tinosabb szereplők mellett a fiatalokat is bevonták a szín­mű előadásába. Szabó Imre tudósító DECEMBER 8-Aní a Szig­ligeti Színházban megrende­zett ünnepi hangversenyen gyermek-, női-, férfi- és ve­gyeskarok mutatták be Ko­dály kórusm­ű­veinek gyöngy­szemeit. A műsort a mintegy 300 főből álló egyesített ve­gyeskar nyitotta meg. Ko­dály—Berzsenyi: Magyarok­hoz című kánonját adták elő. A kánon szélesen hullámzó hangjai úgy szárnyaltak a nézőtéren, mint egy hatal­mas orgona zúgása, végső akkordjaiban a felszabadult nép örömujjongását zendítve meg. A bevezető szám után Elek Lajos, a Városi Tanács VB elnökhelyettese köszöntötte a hallgatóságot és a szereplő énekkarok tagjait. Majd mél­tatta a nagy zeneköltő nagy­­jelentőségű úttörő-munkás­ságát, amelyet a XIX. szá­zad végén mesterségesen el­­sekélyesíte­tt magyar zenei élet felvirágoztatása, új útra térítése érdekében kifejtett. A mélyen sizántó gondolato­kat tartalmazó megnyitót Elek Lajos a következő sza­vakkal fejezte be: „Felsza­badult népünk Kodály Zol­tánt megbecsüli és szeretet­tel tekint rá“. Az ünnepi beszéd után a Járműjavító, a Fűtőház és a Népi Együttes egyesített fér­fikara szólaltatott meg két Kodály művet, Kóbor Antal karnagy vezetésével. A „Fel­­szállott a páva1’ első szaka­szában jól érvénysült az öt­fokú népdalmotívum sajátos zeneisége, majd az egyes szó­lamok fokozatos belépésével kibontakozott a mű forra­­dalmisága is. Keménységgel szárnyalt fel az ének a kö­zépső részben, majd nyu­godt harmóniával fejeződött be. Valamivel több szín, és a tartalmi mondanivaló jobb zenei kifejezése emelte volna a mű élményszerűségét. A másik — Kölesei versére írt *— kórusmű, a „Huszt” volt. Ez Kodály egyik leg­szebb, de előadás szempont­jából talán legigényesebb al­kotása. Dicséretére válik az énekkarnak, hogy sikeresen oldotta meg feladatát. Az út­törőház gyermekkara már megjelenésével is belopta ma­gát a közönség szívébe. Vár­szegi Mártonná vezényleté­vel finoman csendültek fel az üde gyermekhangok a „Ka­talinka” című gyermekmon­dóka játékos dallamaiban, jól érzékeltetve a katicabo­garak cikázó táncát. A „Len­gyel László“-ban a szólamok tiszta felelgetése, majd a zá­rórészben a dacos fogadkozás keménysége kitűnően adta vissza a mesteri dallamveze­­tést. Talán, ha egy terccel feljebb kezdik éneküket, job­ban érvényesült volna az énekk­­ar szépen csengő, me­­legtónusú hanganyaga. Bakki József karnagy len­dületes vezénylése mellett mutatta meg a nemrégen alakult leánygimnáziumi énekkar, hogy a gondos és lelkiismeretes munka jó ered­ményhez vezet. A „Gergely­­járás’­ és a „Zöld erdőben” című művek közül különösen az utóbbi tetszett. A csodálatos lágy pianói, a derűsen csillogó szoprán ci­zellált szólamvezetése, a ne­mes összhang, a tiszta szö­­vegkiejtés tette élvezetessé a kórus énekét. A HANGVERSENYEN a legnagyobb sikert a Szolnoki Népi Együttes aratta. A Kó­bor Antal vezetése alatt lévő énekkar szépen felfelé ívelő pályáján valóban művészi él­ményt nyújtott. A „Liszt Fe­­renc’-hez című műben a le­fojtott szenvedélyt takaró pianók, majd a sikolyszerűvé erősödő forték hűen tükrözték a közlemény ro­mantikus pátoszát és forró hevületét. A „Mátrai képek” cím alatt bemutatóin ragyo­gó kóruscsokor koronája volt az ünn­epi műsornak. A dal­­lam­gazdagságban tobzódó ze­nei képek sokszínű hangulat­­változásának varázsát, a fe­szültségek és feloldódások mesteri sodródását fergeteges hullámzását nagy műgonddal és lelkesedéssel tolmácsolták az énekkar tagjai. A hangverseny közönsége —a melynek soraiban a megye minden területéről voltak ze­nekedvelők — sokat tapsolt. Szolgáljon ez buzdításul énekkaraink további mun­kájához. Összevetve megálla­píthatjuk, hogy a hangver­senyt szükséges volt meg­rendezni, és érdemes­­ meg­hallgatni. Több hasonlót, vá­runk. Csontos Sándor: Jól szerepeltek fcórusaink a vasárnapi hangversenyen Új mozgalom az atom- és hidrogén­­fegyverek betiltásáért Pakliig (Új Kína). Az atom- és hidrogénfegyverek betiltá­sáért küzdő japán bizottság szombaton ülést tartott és elhatározta: felhívással for­dul Ázsia és Afrika népei­hez, hogy indítsanak hatal­mas méretű mozgalmat a nukleáris fegyverekkel vég­zett kísérletek, a fegyverek alkalmazása, az ázsiai és af­rikai országok területér­e tör­ténő szállítása, valamint min­den olyan kísérlet ellen, amelynek célja atomháború kirobbantása. Tokiói jelentés szerint a bizottság felhívta a világ or­szágait, vegyenek részt a le­szerelésért és az atom- és hidrogénfegyverek használata ellen küzdő erők negyedik világértekezletén, amelyet a jövő nyáron tartanak meg Japánban, vagy valamely más ázsiai országban; N­em a jó disznótoros kóstolóról van szó. Egészen másfajta kóstolóról, amely megvallom, mindig egy kis jóleső elégtétel számomra. Úgy történt, hogy valamiféle hivatalos ügyben, me­gyeszékhelyünkre utaztam. A kocsiban vígkedvű, jóvá­gású legények fújták, hogyaszongya: „Édesanyám ne sirass, inkább pájinkát hozass...” Szóval rekruták bú­csúztak a „civil élettől!” Mi sem természetesebb, hogy ilyenkor, a magam­fajta „civil” visszatekint azokra a „régi szép időkre”, amikor még ő is „angyalbőrben” járta a világot. Sok ke­serves és sok kedves emlék szakadt fel az öreg obsitos­ban... de talán egy sem volt olyan kedves mint az alábbi,, i A kihallgatás együtt. A napostiszt, mint a feszü­let, úgy áll a laktanyaparancsnok-századparancs­­nok mögött, hallgatják a jelentést. A századparancsnok egy arisztokrata, monoklis őrnagy, szenvtelen, blazirt arcával, mint a szobor lép tovább egy-egy jelentéstétel után. Nem szeretik még a tisztek sem az őrnagyot. Az őrnagy úr egyébként azt tartja, ha a baka beteg, dögöl­jön meg, mert bakát kap két pengőért (annyi volt tíz napra a zsold), de ha a ló beteg, azt íp .állatorvos gyó­gyítja, mert a jó drága jószágl Szó, mint*száz, utáltuk az őrnagy urat! Az „obsitos” elé lép az őrnagy úr, úgy néz rá hal­szemével, mintha máris mondaná: „laga kicsoda”? Ezt ugyanis a tíz éve szolgáló katonától is megkérdezte..­­. Az „obsitos” jelenti: őrnagy úr, alázatosan jelentem... stb.... végül „a legénység a mai étkezést kifogásolta, alázatosan kéri a vizsgálatot!” Mintha csak kínaiul be­szélt volna az egykori napostizedes, az őrnagy úr szó nélkül tovább lépett.. . Másnap délután tantermi oktatás közben hangzik a kapuőr hangja: „Fegyverbeee!” Jön az Őrnagy úr! Két „porosfülű” ugyanebben az időben egy hatalmas kendert cipel a hátsókapu­­ elé, de hogy meghallották a h­­ajtást, ott is ■ [UNK]vigyázzba” merevedtek... BÍRÓ LÁSZLÓ: KÓSTOLÓ (Szatíra) Az őrnagy úr észreveszi a két bikát és mellettük a gőzölgő kondárt. Valami motoszkálni kezd arisztokrata agyában... „aha, az étkezés!..? közben odaér a két újonchoz és nézi a kondér tartalmát. A kondorban, mi­tagadás, szép, pirostetejű lé mutatkozik. — Na kéred, ki lesz? A két újonc remeg, mint a nyárfalevél és értelmet­lenül bámulnak az őrnagy úrra... hát mit tudják ők azt, hogy mi lesz? — Kanalat! — ordítja az őrnagy úr, de olyan han­gosan, hogy még a századirodából is kiszaladnak a tisztek.. . . Az egyik újonc, mint a villám, ugrik a konyha felé teljesíteni a parancsot. A másik előbb tátog egy kicsit, de aztán csak elkezdi, hogy: — Ör nagyúr alázatosan jelentem — mondaná egy­százra. — Kuss! — kapja meg a rövid lakonikus választ... mit lehet itt tenni? A baka elhallgat. K­­özben kiváncsi fejek jelennek meg a garázsab­­b­ lakból, A raktárból, az istállókból, a szobákból. A tisztek persze közelebb húzódnak. Nem baj, hadd le­gyenek csak tanúi annak, hogy egy századparancsnok­­laktanyaparancsnok nem hagyja szó nélkül a legénység panaszát és igenis megvizsgálja az étkezést... Lihegve, rettentően fújtatva megérkezik a baka a kanállal, s mert hirtelen nem találtak evőkanalat, hát egy féllitereset nyújt át az őrnagynak... A kanál egy darabig kever­­kavar a kort dér­ben... a tisztek közül az egyik mondani akar valamit, de az őrnagy monoklija olyan félelmesen csillog, hogy torkán akad a szó. Az a baka, amelyik a B' kanalat hozta, egy óvatlan pillanatban a szája elé kapva két tenyerét — elosont a garázs mögé..­­. Végre a kanál megtelik, jó félig valami szürke lével, van benne vagy két krumpli és valami pirosas szín is keveredik a kanálba. Nem valami gusztusos így a dolog, de hát „ugye, nem maradhatunk szégyenben, a fene egye meg”! Becsületére legyen mondva, az őrnagy úr egyhajtókára lehúzta a kanál tartalmát.­­.­­. Hogy ezután mi történt, azt elképzelni is nehéz! Az őrnagy úr monoklija leesett... amúgy is sápadt arca olyan lett, mint a meszelt fal, a kanalat úgy belevágta a kovácsba, hogy az ott álló baka ételes lett. A tisztek bátrabbja arcára halvány mosoly húzódik és attól lehe­tett tartani, hogy az őrnagy urat menten megüti a guta. Aztán megakadt a szeme az előtte álló bakán.­.. — Szakácsokat! — ordított az őrnagy úr a szegény bakára, s az jutott, hogy a lába alig ért a földre .­ r­ohannak a szakácsok. Voltak vagy négyen. Elől a főszakács. Nagy, kövér, hatalmas legény. Négy őrnagy úr is kitelne belőle. Megállnak feszesen. Nézi az őrnagy úr a szakácsokat, azok meg az őrnagy urat.. Az őrnagy úr hangja most szinte suttogóvá válik, előre hajlik és szinte rádűl a főszakácsra. — Hangya kérek, ki ez? *— lovagló ostorával a kon­dér tartalmára mutat. A főszakács a világ legtermésze­tesebb hangján, végtelen nyugalommal jelenti: — Őrnagy úr, alázatosan jelentem, Lippai alhadnagy úr disznójainak a moslékja! Nem! Ezt nem jól hallotta az őrnagy úr. — Ki­csoda? — kérdezi most már úgy ordítva, hogy a hetedik határba is elhullik ... A főszakács azonban nem zavartatja magát és újból jelenti: — Örnagy úr, alázatosan jelentem, Lippai alhadnagy úr disznójainak a moslékja. öt hét múlva elhelyeztette magát az őrnagy úr és azt mondják a rossz nyelvek, hogy azért ment el a mi század tűiktől, mert nem ízlett neki a „moslékunk”! K

Next