Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-27 / 97. szám
8 SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. ÁPRILIS 27. SZERDA ZITA NAPJA A Nap kél 4.35, nyugszik 18.50 órakor. A Hold kél 11.44, nyugszik 1.09 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig, változóan felhős idő. Főként a Dunántúlon elszórtan átfutó záporeső, egy-két helyen esetleg zivatar. Eleinte jobbára mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő, a Dunántúlon többfelé megerősödő déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Huber József kétszáz évvel ezelőtt, 1717. április 27-én született és 55 éves korában, 1832-ben halt meg Huber József szobrász. A pozsonyi születésű Huber először apja ottani műhelyében, majd pedig Bécsben, F. Reindl mesternél tanult. 1795-ben vándorútra kelt, másfél év után visszatért Bécsbe, ahol különböző műhelyekben dolgozott. 1800-ban beiratkozott a művészeti akadémiára. Többször járt Párizsban, s részt vett a Louvre építkezésében: az épületre román és korinthoszi oszlopfejeket faragott. A művészi kvalitásokat felmutató Huber József 1818-ban Pesten telepedett le és önálló műhelyt nyitott. Kezdetben vidéki templomok számára készített szobrokat, majd pesti bérházakra — például a Wurmudvar épületére — díszítményeket. Több, a korízléshez igazodó síremléket is faragott. Gépkocsisorszámok A Merkur Autószalonjelentése a gépkocsisorszámokról Trabant Hycomat 5 482 Trabant Limousine 10 334 Trabant Lim. Special 12 171 Trabant Kombi 1 727 Wartburg de Luxe 5 203 Wartburg Limousine 3 956 Wartburg Limousine tt. 1 245 Wartburg de Luxé tt. 1 496 Wartburg Tourist 1 539 Skoda 100 82 933 Skoda 100 L 8 933 Skoda 110 L 5 793 Zsiguli Budapest 84 660 Debrecen 38 215 Zsiguli 21011 Budapest 6 387 Debrecen 3 244 Zsiguli 2103 8 398 Zsiguli Kombi 9 942 Polski Fiat 126 3 281 Polski Fiat 1500 12 135 Dácia 8 671 Zaporozsec 25 219 Moszkvics 2140 283 Sátorvárosok Sátorvárosok, könyvutcák, színes programok várják majd az ünnepi könyvhéten a könyvek barátait, az olvasók széles táborát. Az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál már javában készülnek kulturális életünk jelentős eseményére. Az idén még színesebb, még vonzóbb lesz a Váci utca, amely az ünnepi könyvhéten könyvutcává alakul, a hazai kiadók külön sátrakban kínálják majd újdonságaikat, s bemutatkoznak a külföldi kiadók is. Azok a vásárlók, akik 150 forint fölött költenek könyvekre, ajándék költetet kapnak majd. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Játékmester tanfolyam A Szolnok megyei KISZÖV és az OKISZ rendezésében játékmester tanfolyam kezdődött hétfőn Szolnokon a Mini klubban. A csütörtökig tartó tanfolyamon — amelyhez hasonlót még nem rendeztek hazánkban — az ország tíz megyéjéből harminc játékmesterjelölt vesz részt. Cél, hogy a klubokban legyenek olyanok, akik társaikat megtanítják egy-egy játékra. A Verseghy-könyvtár közleménye A megyei könyvtár helyismereti gyűjteményében gyűjti a Szolnok megyei vonatkozású régi fényképeket, képeket. — Kérjük az olvasókat, hogy támogassák ezt a gyűjtő munkát. Köszönettel fogadunk el, illetve fényképezünk Szolnok megyei vonatkozású régi épületeket, személyeket, eseményeket, népviseleteket ábrázoló, megörökítő képeket. a vádlottak padján Megkezdődött a szolnoki gázrobbanás bűnpere Szolnokon 1976. november 2-án reggel 7 óra 50 perckor hatalmas erejű robbanás rázta meg a Tóth Ferenc és Beloiannisz úti házakat. A Tóth Ferenc út 1—3 számú négyemeletes társasház gázrobbanás miatt összeomlott. Mint a rendőrségi és ügyészi nyomozás kiderítette, a lakóház pincéjében felhalmozódott nagy mennyiségű földgáz okozta a tragédiát. A pincébe a gáz abból a sérült vezetékből szivárgott át, amelyet a ház előtt folyó parképítési munkálatok során Szabó István (Besenyszög, Jászladányi út 8.) DT lánctalpas tolólapos munkagépével sértett meg. Az ügy tisztázása során a munkagép vezetőjén kívül még három személyt tettek felelőssé a 13 halálos áldozatot és 7 sómezőtúri 3428 sz. Kállai Éva úttörő tűzoltóraj szerezte meg. Jutalmuk május 18 és 25 között zánkai szaktábor, május 21-én pedig részt vehetnek az országos versenyen. Képünkön a jánoshidai 702 sz. Petőfi Sándor úttörőcsapat vízsugárral ostromolja a feltételezett tüzetrültet követelő tragikus esemény előidézésében. A Szolnok megyei Bíróság előtt a vádlottak padjára került Mező Balázs (Kengyel, Vörösmarty út 3.), a szolnoki tanács Útfenntartó Üzem parképítési brigádjának vezetője, Szabó István munkagépvezető, Hesz Jánosné (Szolnok, Ragó Antal u. 6.) és Sztankóczi Pál (Szolnok, Kun Béla krt. 1.) az útfenntartó üzem parképítésért és fenntartásért felelős vezetője, illetve az üzem csoportvezetője. A vád valamennyiük ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntette. A tegnap kezdődött tárgyalás több napot vesz igénybe és ítélethirdetés májusban várható. Úttörő tűzoltórajok vették birtokukba tegnap Szolnokon a tiszaligeti KISZ-tábor sporttelepét. A járási versenyeken győztes hat fiú- és három leányraj küzdött a megyei bajnoki címért, ezzel együtt az országos döntőbe jutásért, és az egyhetes zánkai táborozásért. A győzelmet fiúknál a rákócziújfalui 134 sz. Vasvári Pál, lányoknál a Ellenőrzés az utakon Figyelmeztettek, bírságoltak, feljelentettek Hétfőtől megyénkben is megkezdődött a közbiztonsági hetek akcióprogramja, amelynek során a Közlekedésbiztonsági Tanács (KB) a közlekedők figyelmét a szabálytisztelő, fegyelmezett, kulturált, előzékeny magatartásra irányítja. Az akció során a megyei és a helyi KBT szervek előadásokat, közlekedési ankétokat, közúti és telephelyi ellenőrzéseket szerveznek. Az elmúlt héten rendezték meg a kerékpárosok hetét, a megyében pénteken és szombaton általános közúti ellenőrzést tartottak. Rendőrök, önkéntes rendőrök, a KPM közúti ellenőrei és a honvédség beosztottai ellenőrizték a közlekedőket. Bekapcsolódtak az ellenőrzésbe Pest, Békés, Hajdú és Heves megye járőrei is. A két nap alatt mintegy 2 ezer 500 járművet ellenőriztek, 192 személyt figyelmeztettek, 231 közlekedőt a helyszínen megbírságoltak, 36 járművezetőt pedig feljelentettek. Gyorsított szabálysértési eljárással vonták felelősségre Bálint Jánost (Alattyán, Hunyadi u. 6.), mert a községben a tsz vontatóját ittasan vezette. A Jászberényi Rendőrkapitányságon 1600 forintra büntették. Nagy István (Kunhegyes, Arany J. u. 16.) segédmotorkerékpárján vezetői engedély nélkül és ittasan közlekedett, 1200 forintra büntették. A gépjárművek üzemeltetésénél is több szabálytalanságot tapasztaltak. A Debreceni MEZŐGÉP Vállalat AT 80—80 forgalmi rendszámú gépjárművét szabálytalanul használva, Hajdúszoboszlóról Budapestre sportolókat szállítottak. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat üzemeltetésében levő FO 17—56 forgalmi rendszámú gépkocsi vezetője menetlevél nélkül közlekedett. A menetlevelet április 12—21. között nem vezették. A közlekedésbiztonsági hetek keretében a közutak ellenőrzését tovább folytatják. Modern koldus - Schmidt úr, telefon... „MÁRKA" ABC áruház megnyitása Szolnok, Jubileumi tér 4/a április 29-én 10 órakor ÖNT IS VÁRJA Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Vevőszolgálata (H.953) 4 forintért ötvenezret A tavaszi borítékos sorsjegy akció ismét megyénkbe csalogatta Fortunát. Számtalan kisebb nyeremény után hétfőn este Szolnokon egy szerencsés ifjú hölgy kihúzta az 50 ezer forintos nyereményt. A megye több városából is jeleztek nagyobb nyereményeket, így például Mezőtúron Lénárt József kubikos 4 forintért 5 ezer forinttal lett gazdagabb. Tudja-e, hogy... . . . valamennyi virág között a legillatosabb a kaktusz. Illata egy kilométernyi távolságban is érezhető. . . . egy négyéves gyermek naponta 437 kérdést tesz fel a felnőtteknek. . . . Európa lakossága a világon a ..legöregebb”. Az Európában lakó embereknek 9,8 százaléka 65 évesnél idősebb, 2000- ben pedig ez az arány a becslések szerint 31,1 százalékos lesz. ... az egyik indiai szentély kupoláját és tornyait 800 kilogramm súlyú aranyréteg borítja. • • ■ egy gépírónő a munkanap folyamán ujjaival mintegy 20 kilométernek megfelelő távolságot „tesz meg”. . . . azokat, akik a parkokban, a tereken vagy az utcán elpusztítanak vagy kitörnek egy fát, a norvég törvény a következőképpen bünteti: a vétkesnek saját kezűleg három fát kell az elpusztított helyett ültetnie. (Magazin Polski) „Lennék valakié...” Irodalmi est Adyról Az idei költészet napját Adyra emlékezve ünnepelte az egész ország. Szolnokon tegnapelőtt este a helyőrségi művelődési házban Ady emlékezete címmel tartottak költészetnapi ünnepséget. A műsorban Bata Imre irodalomtörténész mondott bevezetőt, majd a Szigligeti Színház művészei, Ivánka Csaba, Piróth Gyula, Árva László, Fenyő Ervin és Galkó Balázs szólaltatták meg Ady költeményeit. A jól szerkesztett irodalmi est, a kitűnő versválogatás igyekezett bemutatni a század eleje nagy költőjének sokarcúságát: felidézte az Új versek, a Vér és arany, Az Illés szekerén szerzőjét. A kitűnő előadói teljesítmények révén szinte ott éreztük magunk között a hazát szerető, a háborút elutasító, Lédát elbocsátó, Csinszkában menedéket kereső Adyt, a teljes embert minden erényével s gyengéivel. A műsor kellemes színfoltja volt a szolnoki Bartók Béla kamarakórus fellépése, Ady: Párizsban járt az ősz című megzenésített versével. A rendezők az idei költészetnapi műsorral szeretnének hagyományt teremteni, a jövőben a Verseghy könyvtár, s a Szigligeti Színház közösen állítja össze a hasonló irodalmi esteket. T. G. Növényvédelem Károsítanak a sodrómolyok A gyümölcsfák jelentős kártevői a tojásalakban telelő takácsatkák. Kelésük március végén, április elején megkezdődött, sőt sokhelyütt már tömeges a lárvakelés. Most van itt az ideje a károsító elleni védekezésnek, amelyet a következő speciális készítmények valamelyikével végezhetünk: Anthio 33 EC 0,1— 0,15%-os, Pol-Akaritox 0,2%-os, Diazinon-Phenkapton 0,2%-os, Bi—58 EC 0,1%-os, Unifosz 50 EC 0,1%-os töménységben. (Megjegyezzük, hogy a lisztharmat ellen hatásos gombaölőszerek (Karathane LC, Kolosul, Thiovit stb.) a fiatal takácsatka lárvákat is gyérítik). A szórvány- és házikertekben, valamint az erdővel határos gyümölcsösökben jelentős kárt tesznek most a sodrómolyok lárvái is. A gyümölcsfák fiatal leveleit, hajtásait összeszövögetik, megrágják és a több nemzedékes fajok a termést is károsítani fogják. Most eredményesen védekezhetünk ellenük a Ditrifon 50 WP 0,2%, Unifosz 50 EC 0,1%, Bi—58 EC 0,1%-os permetlevével. A szamócásokban évek óta gondot okoz a szürkerothadás, amely jelentős terméskieséseket idéz elő. A későbbi nagy termáspusztulás megakadályozására már most el kell kezdeni a szürkepenész elleni védekezéseket, amelyre javasoljuk a Fundazol 50 WP 0,06—0,08%-os, Ortho-Phaltan 0,2%-os, Displatan 0,2%-os oldatát. Segítség Tóth nagyokat fújtatva cipel egy nehéz szekrényt. - Karcsi hol van? - kérdi a felesége. - Azt hittem segít neked. - így is van - válaszolja Tóth. - Benn van a szekrényben, tartja a fogasokat. | 1977. április 27. Klubvendég Béres Ferenc A kisújszállási József Attila Művelődési Ház szocialista brigád klubja ma este hat órakor tartja következő foglalkozását. „A család és a társadalom viszonya” címmel Szombat Lajos, a városi tanács művelődési osztályának vezetője tart előadást a szocialista brigádtagoknak. A klub vendége lesz Béres Ferenc, Liszt-díjas énekművész, aki a „Művészetről egyes szám első személyben” címmel mutatja be műsorát. TÁRSADALMI munkában száznegyven tiszaigari lakos az elmúlt hét végén és hét elején csaknem egy kilométer hosszú vízvezetékárkot ásott ki. A „DIVAT A CSALÁDBAN” címmel diavetítéssel egybekötött előadást tart Emesz Éva ruhaipari tervező ma este hét órakor Rákóczifalván, a művelődési ház családi klubjában. A gyermekeket a Szigligeti Színház művészei szórakoztatják . TÖRÖKSZENTMIKLÓS lakói az idén mintegy 20 ezer forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a művelődési központ karbantartásához, felújításához. AZ ISKOLA kerítéséhez betonalapzatot készítettek társadalmi munkában Jászkiséren a Hősök téri általános iskola nevelői. Az 50 méter hosszú betonalap 30 ezer forint értékű. ■ A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság közli, hogy törölte a május 1-i 18. heti totószelvény 15. mérkőzését, az Ikarus—Miskolc találkozót. Kedvezményes palántaakció A kunhegyesi Kunság Népe Termelőszövetkezet és a Középtiszavidéki Áfész a zöldségprogram keretében együttesen segíti a háztájiban gazdálkodókat. A fogyasztási szövetkezet 80 ezer, a tsz-ben nevelt vegyes konyhakerti palántát ad el 50 százalékos áron a szakcsoporttagok és a szövetkezettel szerződő zöldségtermelőknek. A Középtiszavidéki Áfész erre az évre 62 vagon zöldségfélére, burgonyára és gyümölcsre kötött felvásárlási szerződést a kunhegyesi, a tiszaroffi és az abádszalóki kistermelőkkel, valamint mezőgazdasági üzemekkel. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: «094 Az előfizetés díja egy hónapra 20— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla