Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-16 / 295. szám

1977. december 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A megye 74 könyvtárának könyveit a Verseghy könyvtár kötészetében javítják. Bár a sok munkát már csak két műszakban győzik az asszonyok, az idén a középiskolák könyveinek javítását is vállalták. STÚDIÓT ALAKÍTOTTAK KI Felnőttoktatás iskolán kívül Az ország minden megyé­jében felnőttoktatási stúdió­kat hoztak létre az idén. A stúdiók alapvető feladata, hogy kialakítsák, fejlesszék a közművelődési intézmé­nyekben folyó felnőttnevelé­si-, oktatási formákat, mód­szereket, s mintegy műhelyül szolgáljanak a dolgozók is­kolájába járóknak a vizs­gákra való felkészülésben. A stúdió nem önálló intéz­mény, hanem a megyei, a városi, községi művelődési központok, házak részlege. Szolnokon, a Komarov-te­­remben alakították ki a stú­diót, ahol könyvtár, korsze­rű oktatástechnikai eszkö­zök, filmek várják majd a jövő évtől a dolgozók isko­lájába járókat, illetve a szo­cialista brigádokat. A stúdió munkájában közreműködik a Ságvári Endre megyei Mű­velődési Központon kívül a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a megyei könyv­tár, a Pedagógustovábbkép­ző Intézet, valamint a fel­nőttoktatási intézmények. Előkészítő tanfolyamokat, konzultációkaat, korrepetá­lásokat szerveznek majd az iskolába járó dolgozóknak, ismeretterjesztő előadások hangzanak el, a 600 kötetes könyvtárban pedig olyan könyvek várják az olvasó­kat, amelyek nélkülözhetet­lenek a vizsgákra való fel­készülésben. Emellett kiállí­tásokat, irodalmi esteket rendeznek, amelyeket termé­szetesen nemcsak a szerve­zett oktatásban résztvevők­nek szánnak, hanem a szo­cialista brigádoknak, az üze­mek, vállalatok többi mun­kásainak is. A stúdiók kialakításaa a megye művelődési intézmé­nyeiben most zajlik. A Ság­vári Endre Művelődési Köz­pont módszertani útmuta­tókkal, ajánlásokkal segíti létrehozásukat. Emellett le­hetőséget teremt arra, hogy a stúdió gazdag eszköztárá­ból kölcsönözzenek. A Komarov-teremben a megyei felnőttoktatási stú­dió januárban már nyitva áll a művelődni vágyók előtt. Szabó Árpád: Periklész kora E­ngels sokat idézett meg­határozása: az ókori gö­rögség „az emberiség boldog gyermekkora”. Ebben is ki­tüntetett, megkülönböztetett figyelmet érdemel Periklész kora, az athéni demokrácia nagy időszaka. Még ma, két és fél ezer év távlatából is csak csodálni tudjuk ezt, a salamisi csatával és a má­sodik peloponnészoszi hábo­rúval határolt 50 évet. Pél­da volt, minta, amelyet min­den kor a maga módján ér­telmezett ugyan, de megke­rülni nem tudott. Ez: Athén, a demokrácia. Periklész megítélése nem csupán a történész felkészültségének a próbája, de politikai vallo­más is egyben, amelyben tükröződik a szerző és a kor világnézete is. Nem véletlen, hogy az idealista filozófia már Platóntól kezdve, s foly­tatva a sort Kanttal, Nietzs­­chével Schopenhauerral, fenntartással, előítélően ír­tak a demos, a nép uralmá­ról, míg a mindenkori prog­resszív (materialista) filozó­fia Marxszal, Engelsszel be­zárólag, nem csupán a nagy lehetőséget látta benne, de a modellt is. Szabó Árpád tanulmánya (az utószóból tudjuk meg) 1942-ben jelent meg először, jócskán a hábo­rú közepén, erősen szoronga­tott helyzetben. Ekkor, Hit­ler és a Harmadik Birodalom térhódításának az idején, különös csengése volt a per­zsa túlerővel szemben hő­siesen helytálló maroknyi görögség, a d­emokrácia fel­virágzása történetének. Nem a szerző szándéka ellenére, hisz — mint írja — három­szor is átdolgoztatta vele a kiadó, mert túl élesnek ta­lálta az utalásokat. Magának a tanulmánynak a megítélése — természete­sen — a szakemberek dolga. Csak helyeselhetjük, hogy bevették a sorozatba, s nem csupán azért, mert kiállta az idő próbáját. Közismert, hogy a középiskoláinkban megszűnt, illetve csökkent az ógörög és a latin tanítása, s meglehetősen fogyatékosak, felületesek az ifjúság isme­retei a klasszikusokról, az ókorról. Ebben a helyzetben nem csoda, ha Szabó Árpád kötete a szó jó értelmében bestsellerré vált. Tanulmá­nyát — annak idején — fő­leg a „művelt olvasónak” szánta, akinek elsősorban értelmezni kívánta a törté­nelmi eseményeket. Ma — a fentebbi okok miatt — más „olvasat” kínálkozik, hisz igen tömören, ugyanakkor szellemes esszéstílusban se­hol nem tud hozzáférni a (főleg fiatal) olvasó ehhez a korhoz. Szabó Árpád ugyan­is­ a mű oly ritka politika­­történetet írt, kiegészítve, gazdagítva az athéni politi­kusok (Themisztoklész, Pe­riklész, Alkibiadesz) port­réival. Amellett, hogy kitűnő segédeszköze a történelem­­tanárnak, lebilincselő olvas­mány is, segít ennek az iz­galmas, bár időben távoli kornak az átélésében, de történelem, a ma tenden­­ciáinak a megértésében is. (Magvető 1997.) M. S. „Vizsga” a földeken Mit jelent a diákoknak az Őszi munka ? Az őszi csúcsmunkák meg­szervezése néha igen nagy öt­letességet kíván a termelő­­szövetkezetek és az állami gazdaságok vezetőitől. Van ahol mindenki szedi a papri­kát és a paradicsomot, ha sürget az idő, legyen az ille­tő akár technológus, elnök vagy gépíró. Jó néhány esz­tendeje már­ a tanulóifjúság is kivonul a földekre, hogy kampány idején segítsen. Va­jon hogyan vélekednek erről a feladatról az érdekeltek? A tsz elnök A tiszaburai Lenin Terme­lőszövetkezetben igen sok gyümölcsöt termelnek, ami­nek leszedéséhez ma még nincsenek megfelelő gépek. Diákok is segítenek szüretel­ni a nyugdíjasokkal együtt. Nagy István, a tsz elnöke nemcsak a gazdaság szem­pontjából értékeli a fiatalok munkáját. — Így kell ezt csinálni. Még akkor is szükségesnek tartanám az iskolások bevo­nását a munkába, ha már máshogyan is megoldhatnánk ezt a feladatot, mert meg­győződésem, hogy a munká­ra nevelésnek nagyon hasz­nos eszköze, amikor a diákok ősszel egy-egy gazdaságban dolgoznak. Megismerik a fi­zikai munkát és a fizikai munkást is megtanulják be­csülni. A fiatalok észreveszik, hogy valójában milyen ke­mény, keserves munkába ke­rül, még egy alma eljut a tízórais táskába. Akinek gondot is okoz Páldi János, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium igazgatója: — A népgazdaságnak az őszi betakarításnál szüksége van az iskolások segítségére. Ebben az évben Tiszabögön és a szolnoki Lenin Tsz-ben dolgoztak gimnáziumunk ta­nulói. Hozzánk — az isko­lánk jellegéből fakadóan — olyan gyerekek érkeznek, akik a szellemi pályák felé orientálódnak. Éppen ezért nevelési szempontból nagyon fontos, hogy diákjainkkal ér­zékeltetni tudjuk a nehéz fi­zikai munkát. A felbecsülhetetlen politi­kai és nevelői munkán túl azért tantestületünknek gon­dot is okoz, hogy az őszi be­takarítási munkában diákja­inkkal részt veszünk. Az iskola nem olyan, mint egy ipari üzem, mert a tanulás­ba nehezebben lendülnek be­le a diákok. „Ha nem dol­gozhatunk a földeken, akkor megyünk a tantermekbe”. Csakhogy ez ilyenkor kiesést okoz a tananyag elsajátításá­ban. Az is igaz, hogy pedagó­gusainknak jobb volt Szol­nokon felügyelni, mert így a hat órát ledolgozva hazame­hettek, ugyanakkor Tiszabö­gön 24 órán át kellett foko­zottan figyelnie annak, aki a rábízott gyerekekre felügyelt. A nehézségek ellenére jö­vőre is szívesen vállaljuk ezt a feladatot, hiszen igen je­lentős eredménynek tekint­jük, ha minél több terményt betakarítunk, és egyúttal az életre nevelés igen jó mód­szerét is alkalmazzuk. A leg­­illetékesebbek Rövid körkérdés a­ Varga Katalin Gimnázium III. A osztályos lányaihoz: ki mi szeretne lenni? A válaszok­ból néhány: fordító, ápolónő, tanárnő, színésznő. És az őszi betakarításhoz mit szólnak? Kicsis Enikő gyakorlott nyi­latkozókat megszégyenítő könnyedséggel válaszol: — Bőgen voltunk tíz na­pig. Szívesen mentünk vala­mennyien a Bagi Ilona Épí­tőtáborba. Nagyon tetszett a munkaszervezés, folyamato­san dolgozhattunk és éreztük, hogy szükség van ránk. Az osztályközösségünknek is na­gyon jót tett ez a kis „ki­ruccanás”, jobban megismer­hettük egymást. Na és a pénz! Jól jött, amit ott ke­restünk. Jövőre újra szívesen mennénk Tiszabögre ... Avar László Munkatársunk sikere A Pártélet szerkesztősége és a Központi Sajtószolgálat a megyei napilapok munka­társai számára pályázatot hirdetett a pártmunka fej­lesztését szolgáló írásokra. A bíráló bizottság az aláb­bi újságíróknak ítélte oda a díjakat: 1. díj: Varga Viktó­ria (Szolnok megyei Nép­lap), 2. díj: Farkas Kálmán (Kelet-Magyarország), Lán­­czos András (Dunaújvárosi Hírlap). A díjakat tegnap a Köz­ponti Bizottság székházában Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára nyújtotta át. Feldolgozzák a régészeti leleteket Az ásatások befejezése után most dolgozzák fel a Rákóczi­­falva-Kastélydombon talált régészeti leleteket a szolnoki Dam­janich múzeumban. Madaras László régész - dr. Selmeczi Lász­lóval együtt - az egykori avar temetőben talált tárgyakat azo­nosítja: munkájukból cikk készül majd a múzeum évkönyvébe. 5 DAJKA — MESE fs kislányból csinos fia­talasszony lett, mióta nem találkoztunk. Most úgy beszélgetünk Klárival, ahogy felnőttek szoktak munkáról, lakásról, családi örömökről és gondokról. — Hát a vers­mondás? — kérdezem, mert ismeretségünk egy irodalmi színpad munkája közben köt­tetett. — A próbákra, szerep­lésekre nincs időm, de ha egyedül vagyok otthon, most is verseket mondok — közli Klári, majd pici szünet után (mennyi várakozás, öröm, fé­lelem, büszkeség fér bele né­hány másodpercnyi szünetbe) hozzáteszi: én már csak a» gyermekeimnek „szavalok” majd. Hányszor próbáljuk indo­kolni az öntevékeny művé­szeti csoportok létjogosultsá­gát ... De a rengeteg érv kö­zött talán még egyszer sem hangzott el, hogy ezek a fia­talok anyák, apák lesznek, akiktől verseket, meséket várnak, kérnek, követelnek a gyerekeik. Azonnal próbára teszem magam: milyen verset, mesét mondanék az autóbuszon (mert itt találkoztunk Klári­val), ha netán a közelemben nyüzsgő kis Dufók srácot — hogy lány vagy fiú, azt nem tudom — meg akarnám hó­dítani. Ez a műfaj mindig kedves volt nekem, sőt an­nak idején még kollokválnom is kellett gyermek- és ifjú­sági irodalomból, most még­is csak valami régi-régi rig­mus jut eszembe: „Egér, egér, kisegér, / Van-e fogad hófehér? Adjál nekem vas­fogat, Adok neked csont­fogat!” Emlékszem, hogy sokáig kultikus jelentőséget tulajdo­nítottam ennek a mondóká­nak. Most, mikor „szaporodik fogamban az idegen anyag”, különösen jó lenne ha hatna a varázsvers. Leszállván a buszról, a ház­ban több felnőttel is kapa­­citáltam: mondjanak gyer­mekverset. Csaknem minden­ki tudott, s csaknem vala­mennyi a homályba tűnő gyermekkor mélyéről bá­nyászták elő. Amennyire em­lékszem, nem óvodában, nem iskolában tanulták. Az irodalomtörténészek megemlítik, hogy Puskinnak csodálatos képzelőerővel megáldott, nagy mese- és népdalkinccsel bíró dajkája volt. Vajon ismernénk-e ma a költő nevét, ha ez a tehet­séges ember — ahogyan a pszichológusok mondják — ingerszegény környezetben nő fel? Természetesen nem ezen akarok meditálni. De arra már érdemes figyelnünk, hogy eltűntek vagy legaláb­bis megfogyatkoztak a daj­kák, a dajkaszívű anyák, azok az asszonyok, akik érzé­seket és gondolatokat hinte­nek el és tartanak ébren a gyermekek lelkében. A rengeteg meséskönyv, a tévé, a rádió, a telefonmese sajnos nem pótolhatja őket. Személytelenek. A gyerek szeretne a mesélő ölébe ülni, s főleg — minduntalan meg­szakítva a történetet — vis­­­szakérdezni. A közelmúltban kitűnő kis barátom — miután rajtam kívül mindenkit el­távolított a szobából (ebből látszik, hogy fórumon nem lehet mesélni egymásnak) — arról érdeklődött, hogyan al­szik el a függöny, nem ha­ragszik-e a villanykörte, ha éjszaka felébresztjük, s nem lenne-e jobb, ha lefektetnénk a kabátot? Az utolsó kérdés­re végre tudtam felelni’ — hála József Attilának. Péter barátom természetesen nem ismeri még az Altatót, de hát azt el sem tudja képzelni, hogy „fogason alszik a ka­bát”. A kabát csak széken tud aludni, így szunnyadoz­­hat az esetleges szakadás­­s. Világos, hogy a négyéves Péter — mint ahogy a leg­több gyerek —. költő. Költői módon látja a világot. Majd elrontják az iskolában — szokták mondani. Nemcsak az iskolában — toldhatjuk meg. De mi lenne, ha nem rontanánk el őket? Többet, sokkal többet tarthatnánk meg fogékonyságukból. Nincs időnk? Nincs elég. A gyer­mekek gondozására, táplálá­sára felkészülnek a fiatal anyák. És a mesére, a versre, a szellemi dajkálásra? Az apákról már nem is beszé­lek ... barátomnak — Péter aki emeletes ágyában oly könnyen személyesítette meg a tárgyakat — egyetlen iga­zán hozzá illő verset, vagy mesét sem tudtam mondani. Csak később jutott eszem­be Devecseri néhány sora, melyet ezúton küldök el: „Apám — így szól a kis bál­na — hadd mehessek el a bálba” „Nem mehetsz el, fiam Péter, / Nem vagy még egy kilométer”. (gyarmati)

Next