Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-02 / 27. szám

1979. február 2. Díjakat ajánlott a megyei tanács A megye gazdasági életé­nek fejlesztésében, szellemi életének gyarapításában, az egészséges, művelt szocialista gondolkodású közéleti ember­típus kialakításában önzetle­nül és nagy aktivitással ki­fejtett tevékenység elismeré­sére a megyei tanács leg­utóbbi ülése a következő dí­jak alapítását határozta el: A Szolnok megyei Tanács nagydíja, a Szolnok megyei Tanács gazdaságfejlesztési díja, a Szolnok megyei Ta­nács alkotói díja, a Szolnok megyei Tanács Durst János­­díja, a Szolnok megyei Ta­nács művészeti díja, a Szol­nok megyei Tanács közmű­velődési díja, a Szolnok me­gyei Tanács pedagógiai díja. A Szolnok megyei Tanács nagydíjának adományozásá­val nyolcezer, a a többiével öt-ötezer forint jutalom jár. A nagydíjat, a gazdaság­fejlesztést, valamint a köz­­művelődési díjat augusztus 20. alkalmából, az alkotói dí­jat április 4-én, a pedagógiai díjat a pedagógus napon, a Durst János-díjat június X-én (Semmelweis Ignác születé­sének évfordulóján), a művé­szeti díjat pedig a november 7-i ünnepségen adják át. A megyei tanács végrehajtó bizottsága kivételesen más alkalommal is adományoz­hat kitüntető díjat. Beszédjavítás óvodában, iskolában Sok a beszédhibás kisgye­rek, a felmérések szerint az alsótagozatosok közül min­den ötödik, hatodik nem be­szél tisztán. Az iskolába ke­rülő minden negyedik gye­reknél tapasztalható beszéd­hiba. A leggyakoribb a pö­­szeség, s ezen belül is az úgynevezett szigmatizmus: az sz, z, c, illetve az s, zs, cs hangok hibás ejtése. Viszony­lag gyakori a hadarás és a dadogás is. A szakemberek a közel­múltban áttekintették a logo­pédiai ellátás helyzetét. Meg­állapították, hogy az új is­kolai tantervek bevezetésé­vel, ,a beszédművelés előtér­be kerülésével nő a beszéd­javítás jelentősége. A logo­pédusok ezért elsősorban az óvodásokat és a kisiskoláso­kat szűrik ki folyamatosan, és beszédjavító csoportokban foglalkoznak velük. Jellemző, hogy a 40-es évek második felében az ország­ban mindössze négy beszéd­­javító szakember működött, számuk tíz évvel ezelőtt sem érte el a negyedszázat. Ma 110 intézményben — nevelő­­otthonban, gyógypedagógiai és általános iskolában — 261 logopédus tevékenykedik. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Hetvenkét évesen is kitartó szorgalommal hajtja korongját jászladányi műhelyében Panyik János fazekasmester, a mezőtúri Bee*­r Balázs egykori tanítványa. Kemencébe kerülnek a tejesköcsögök Filmet veszünk. Amikor kijövünk a moziból, élménnyel gazdagabban vagy némi hiányérzettel, esetleg elégedetlenséggel, mű­vészi vagy esztétikai szempontokat vitatva, általában nem jut eszükbe, hogy a film nem csak a múzsák egyik leg­fiatalabb gyermeke, hanem - bár ez illúziórombolóan hang­zik­­ üzlet is. A filmforgalmazásnak igen szerteágazó és sokféle szempontja van, a lehetőségeket meghatározza a kereslet, a kínálat, a divat és az igény, a változó és igen szeszélyes ízlés. Hazánkban évente kétszáz film kerül a mozik műsorára. Ezek közül általában 20—25 a hazai produkció, 80—90 a szocialista, 75—80 pedig a nyugati országokból vásárolt alkotás. A filmátvételi bizott­ság munkájában a Kulturá­lis Minisztérium Filmfőigaz­gatóságának, a Hungarofilm Vállalatok képviselői, vala­mint kritikusok és filmeszté­ták vesznek részt. A szocia­lista országok évente kétszer, a Szovjetunió háromszor hívja meg szakértőinket, hogy bemutassák filmtermésüket. A nyugati filmeket pedig ál­talában a San Sebastian-i filmfesztiválon, évente egy­szer Rómában és egyszer Pá­rizsban, az angol és amerikai produkciókat Londonban te­kintik meg, de talán a leg­nagyobb választási lehetősé­get az évenként megrende­zésre kerülő milánói film­vásár biztosítja, ahol szinte valamennyi nyugati ország felvonultatja filmjei színe­­javát. De itthon is van film­átvétel, egy-egy alkotás kö­rül vita támad, s a bizottság nem tud a helyszínen dönte­ni, ez esetben kérnek egy kó­piát, hogy idehaza több tagú zsűri döntsön a vásárlásról. Ezek után következik a jo­gos kérdés. Vajon milyen szemponto­k szerint veszik át a filmeket, s milyen anyagi feltételek mellett? A nyugati filmek vásárlásánál döntő, hogy haladó szelleműek le­gyenek, társadalombírálatuk­kal, hangvételükkel és művé­szi kifejezési eszközükkel fel­keltsék az érdeklődést, s nyugatról vásárolják a kön­­­nyű-szórakoztató filmek je­lentős hányadát, mivel ez a műfaj a szocialista országok filmgyártásában — minket is beleértve — igen elenyésző. A szocialista országokkal történt megállapodás alapján a filmek árait az illető orszá­gok mozihálózatának nagysá­gához és nézőközönségének számához viszonyítva állapít­ják meg, így például a Szov­jetuniótól tizenkét és félszer annyit kapunk egy filmért — s ez igen előnyös —, mint amenyit mi fizetünk egy szovjet filmért. A nyugati árak elég borsosak, mivel a kapósabb olasz és francia filmeket amerikai cégek for­galmazzák, de meghatározza az árakat a külföldi siker is, ami viszont nem garancia ar­ra, hogy nálunk megismét­lődik. Olykor nem is a va­lutakeretünk határozza meg egy-egy film átvételét, ha­nem az a megfontolás, hogy az ilyen vásárlások felvernék a többi film árát is. S hogy megtérülnek-e a nyugati fil­mek árai? Erre egyetlen a válasz: mind a Hungarofilm, mind pedig a Mokép dotált vállalat, így az állam vállal­ja a kockázatot. Tavaly kétségtelenül leg­nagyobb sikert az Abba együttesről készült film arat­ta, s idén előreláthatólag azok előtt a mozik előtt áll­nak majd végeláthatatlan so­rok, melyekben a „Csillagok háborúja” című tudományos­fantasztikus filmet vetítik. Nyugaton ez a sci-fi — az utóbbi évek egyik legnagyobb kasszasikere — teljesen láz­ba hozta a közönséget. Az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legvonzóbb műfaj a western. A „Volt egyszer egy vadnyugat” pél­dául mindent elsöprő siker volt filmszínházainkban. Mi számít sikernek és mi a bu­kás? Egymillió néző nálunk például már szenzációszám­ba megy, de félmillió még tisztes érdeklődésnek számít, a százötven-kétszázezres lá­togatottság jelenti a bukást, persze ez műfajtól is függ. A. T. 5 r Úttörőcsapatok és iskolák Eredményesebb együttműködést a nevelésben Új rendszer szerint szervez­ték meg vezetők képzését. A tartal­mában, szervezetében és módszereiben is megváltozott képzési forma megvalósítá­sát sokféle ok tette indokolt­tá, amelyek között az egyik meghatározó az új oktatási­nevelési tervek bevezetése. Az új dokumentumok az ed­diginél is nagyobb szerepet szánnak az úttörőmozgalom­nak a diákok nevelésében. A növekvő feladatok maradék­talan ellátása érdekében in­dult ősszel megyénkben is az úttörővezetők képzése, amely négy tanácskozásból, egy kéthetes csillebérci tanfo­lyamból és nyári tábori gya­korlatból áll. Végül a részt­vevők záródolgozatot írnak a mozgalmi munka kérdései­ről. A megyeszékhelyi ta­pasztalatcsere célja az úttö­rőmozgalmi ismeretek szint­­rehozása, javítása. A csapatvezetők felkészült­sége különböző, hiszen nem azonos a mozgalomban el­töltött idejük sem. Akad kö­zöttük olyan, aki már 10—15 éve tölti be iskolájában ezt a tisztséget, másokat frissen választottak meg tavaly. A cserélődésből is adódik, hogy csapatvezetőink nyolcvan szá­zaléka vett részt eddig köz­ponti továbbképzésen Csille­bércen. Bár az utóbbi évek­ben egyre körültekintőbben választják meg a csapatveze­tő tanárokat, még mindig előfordulnak szélsőséges ese­tek. Nem egy iskolában — ahol nem vállalja senki ezt a tisztséget — a pályakezdő fiatalra bízzák az úttörőcsa­pat vezetését. Neki pedig se gyakorlata, s elméleti isme­rete se nagyon van, hiszen a főiskolákon eléggé elha­nyagolt terület az úttörő­munkára való felkészítés. A tapasztalatok szerint a peda­gógusok körében olykor vi­tát eredményez a csapatve­zetői munka, a mozgalom jelenlegi gyakorlati megva­lósulása. Sokan úgy véleked­nek, hogy az úttörőmozga­lom nem segíti kellően, a le­hetőségek arányában az ok­tató-nevelő munkát. Mások azt kifogásolják, hogy bármelyik diák úttörő lehet, ha teljesítette a pró­bát. Mindegy, ha utána meg­bukik, vagy nem a legjobb képességei szerint dolgozik, kizárás csak a legritkább esetben fordul elő. Megyénk­ben az általános iskolások 96 százaléka úttörő, illetve kis­dobos, nem egy oktatási in­tézményben pedig százszáza­lékos a szervezettség. Az iskolaigazgatók sem mindenütt egyformán tudják segíteni az úttörőcsapatot. Rendelet írja elő, hogy tanu­lónként, tanévenként húsz fo­rintot kell az úttörőcsapat rendelkezésére bocsájtani a költségvetésből. Ennek elle­nére sok helyen, mert job­ban kell a pénz másra, „le­faragnak” az amúgy sem túl nagy összegből. A mozgalmi munka anyagi, tárgyi fel­tétele szinte ahány iskola, annyiféle. A 124 úttörőcsapat közül hetvenkilencnek van úttörőszobája, némelyiket tár­sadalmi munkában alakítot­ták ki a szülők, diákok. Az iskola vezetői persze nem­csak anyagilag támogathat­nák az úttörőcsapatot —bár egyik oktatási intézmény sem dúskál pénzben —, ha­nem erkölcsileg is. Néhol azonban még ez is elmarad. A csapatvezetőket nem egy — főleg kisebb — községben csak „mellékszereplőnek” te­kintik a település vezetői is. Gyakran előfordul, hogy ami­kor az úttörőmozgalomról tanácskoznak, a csapatveze­tőt meg sem hívják, s ha va­lamilyen ünnepségre úttörő­ket kérnek , az iskola igaz­gatójával tárgyalnak. Sokan mondják, hogy „az is bolond, aki ilyen körülmé­nyek között úttörőcsapat-ve­zető lesz”. De mégis lesznek, s többségük lelkiismerete­sen, lelkesen végzi munkáját — mégha a tantestületben sokan „őrültnek” is nézik őket. A gyerekek szeretetén kívül megszállottság kell eh­hez a munkához — vallják, és az iskola együttműkö­désében az igazgató és a csapatvezető­­ kapcsolata a meghatározó. A tapasztalatok szerint, ahol jó ez a kapcsolat, ott az úttörő­­csapat nagy szerepet játszik az iskola oktató-nevelő mun­kájában. De számos helyen több fontos kérdésben sok a javítanivaló. Az úttörőveze­tők újfajta képzése remélhe­tőleg ezen a területen is előbbre lépést hoz. A ta­nácskozásokon, tanfolyamo­kon tisztázódnak a csapatve­zetők jogai és kötelességei, hasznos ismeretekre tesznek szert a kezdők is. S ezek bir­tokában eredményesebben valósíthatják meg feladatai­kat a csapatvezetők s az út­törőcsapatok is a nevelő is­kolában. T. G. A csapat Edfgey Mister MacAreck FORDÍTOTTA: ■ ■Q| BÁBA MIHÁLY wAidiWi 9. Másnap, a reggeli órákban, a szerény papírüzlet előtt egy elegáns autó állt meg. Sötétkék libériába öltözött inas fürgén ugrott ki a ko­csiból és szolgálatkészen nyi­totta ki a hátsó ajtót. Első­ként a fiatalember lépett ki a kocsiból, aki tegnap levél­papírt vásárolt. Teljes tisz­telettel várt, amíg ki nem szállt a kocsiból a magas, sovány férfi. Aztán mindket­ten Tomlison úr üzlete felé lépkedtek. A fiatalember be­mutatta ismerősét: — íme, Menuhin úr. Nagy érdeklődést tanúsít a hegedű iránt és meg akarja tekinteni. De meg lehet-e tenni, hogy senki se zavarjon bennünket? Az üzlettulajdonos bólin­tott. Bezárta a bejárati ajtót, és kiakasztotta a „Zárva” feliratú táblát, azután mind­két urat behívta a szobába. Kinyitotta a páncélszekrény ajtaját, kivette a hegedűt és óvatosan az íróasztalra tette. A nagy művész kibontotta a flanell-pokrócból és nagyon részletesen megszemlélte. Zsebéből nagyítót vett elő és így vizsgálta meg a fa álla­potát, az apró erek hálózatát, mely néhány helyen behá­lózta a hegedűt. — Igen — mormogta —, kétségtelen, hogy eredeti. Mé­gis megnézzük, milyen a hangja. Kezébe vette a hegedűt és egy variációt kezdett el rajta játszani. A fiatalember igazi csodálkozással hallgat­ta melódiát. Tomlinson úr, aki nem nagyon értett a ze­néhez, igyekezett a legna­gyobb érdeklődést tanúsító ábrázatot magára ölteni. Vé­gül Yehudi Menuhin abba­hagyta a hegedülést, félretet­te a hangszert és azt mondta: — Nagyszerű hegedű! Mi­lyen hangja van! Kezdetben gyanítottam — tette hozzá a fiatalemberhez fordulva, — hogy ön túloz, de látom, hogy egyáltalán nem ragadta el a hév, amikor erről a hang­szerről beszélt. Az első szem­­pillantásra felismerte: Gra­tulálok a felfedezéshez! A fiatalember szinte elpi­rult, amikor meghallotta a dicséretet. Szerényen megje­gyezte, hogy a hegedű művé­szi nyakának kidolgozása kel­tette fel a figyelmét. Yehudi Menuhin ismét megvizsgálta a hegedűt és a kereskedőhöz fordulva meg­jegyezte: — Mennyit kér ezért a hangszerért? — Ez a hegedű nem eladó válaszolt Tomlinson úr. — Senki, vagy legalábbis majdnem senki nem ad a vi­lágon annyit önnek ezért, mint amennyit én adhatok. Kérem, döntsön, és határozza meg az összeget. A kereskedő arcán határo­zott ingadozás látszott: —• Őöszintén megmondom, — mondta a nagy művész — tizenötezer fontot fizethetek érte, egy fonttal sem többet. Nem szokásom alkudozni, és nem is akarom önt kihasz­nálni. Ismétlem, úgy vélem, ennyit senki nem ad érte. Tomlinson úr letörölte a gyöngyöző verítéket. De to­vábbra is hallgatott. Menuhin egy elegáns pénz­tárcát vett elő a zsebéből. Kinyitotta és elővett három új bankjegyet, három­ezer fontos bankjegyet. Az asztal­ra tette, és azt mondta: — Önök, angolok, mindent csekk-könyv segítségével vesznek és adnak, de nálunk készpénzzel fizetnek és én is készpénzt kérek mindig. Nincs nálam a teljes összeg, tehát javaslom, adok három­ezer font előleget, délután elhozom a többit — a tizen­kétezret —, és akkor elviszem a hegedűt. Csak azt kérem, az üzletkötés maradjon kö­zöttünk. Az ön számára is jobb, ha kevesen tudnak ró­la. A hegedű nincs leltároz­va? Tomlinson úr nem tudott szólni. Az előtte lévő bank­jegyeket nézte, és csak bólin­tott. — Bocsánat mester, hogy közbeszólok — szólt a fiatal­ember —, de ön délután a Buckingham Palotába hiva­talos, a királyi család ma­gánkoncertjére, később meg csak annyi ideje lesz, hogy átöltözzön és pihenjen egy keveset a filharmóniai fellé­pése előtt. Tomlinson úr már olvasta a mai lapokat. Minden lap lelkesedéssel írt Menuhin tegnapi koncertjéről, a „Ti­mes” pedig közölte azt a megtisztelő hírt is, hogy a hegedűművészt meghívták a királyi udvarba. A nagy mű­vész bólintott, és azt mond­ta: — Valóban! Teljesen meg­feledkeztem erről a látoga­tásról. Kár, hogy egyik kon­certemen sem lesz velem ez a hegedű. De, valóban, igaza van. Nem tudom ma előké­szíteni a pénzt és elhozni. Azt javaslom tehát, hogy a többit holnap reggel fizetem ugyanabban az időben. Tehát, miszer Tomlison beleegyezik az ügy ilyen lebonyolításába? A kereskedő beleegyezett és egy levélpapír után nyúlt, hogy elismervényt adjon az összegről, de a hegedűművész legyintett: — Nem szükséges elismer­vény. Eljövök holnap, lete­szem a pénzt, fogom a hege­dűt és az ügy el van intézve. Még, ha meggondolná is ma­gát uram, akkor sem me­gyünk a bíróságra. Egysze­rűen visszaadja a pénzemet és kész. Nem fogok nagyon neheztelni, bár nagyon sze­retném ezt a hegedűt. Tomlinson úr ismét kife­jezte beleegyezését, Menuhin viszont közvetítőjéhez for­dult: — önnek sohasem fogom elfelejteni szolgálatát. Eskü­szöm, valahányszor Angliába jövök, mindig játszhat majd ezen a hegedűn. Mint zenész, nagyon is megértem, micsoda nagyszerű élvezet megfelelő hangszerrel koncertezni. Nos, megyünk? A viszontlátásra, mister Tomlinson. (FOLYTATJUK)

Next