Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-23 / 118. szám

1979. május 23. A pálya széléről Az ózdi mérkőzés a tudó­sítások szerint alacsony szín­vonalú játékot hozott. A ta­lálkozón a Lehel SC bal ol­dali középpályásának, Pos­tás Bálintnak a játéka még­is kellemes színfoltot jelen­tett — a játékos valósággal a mezőny fölé nőtt. Postás az utóbbi időben csapata leg­jobbjai közé tartozik, leg­utóbb a Debreceni VSC-nek két gólt lőtt, és Ózdon is megzörgette a hazaiak háló­ját. A Kohász-stadionban elől-hátul egyaránt feltűnt, a szereléseken kívül jól in­dított, és kapura is veszélyes volt. A jászberényi támadá­sok zöméből kivette részét, kiváló teljesítményére azon­ban némi árnyat vetettek reklamálásai. — h — Ritkán látható nagy csa­tát vívott egymással a Szol­noki MÁV és az Eger csapa­ta. A hazaiak gyors vezetése után mindenki az ígéretes folytatásban reménykedett, de végül a vasutasok majd­nem áldozatul estek nagy igyekezetüknek. A minden­áron való pontszerzés érde­kében annyira kitámadtak, hogy sokszor űr keletkezett védelmükben. Igaz, a rutinos vendégek a mérkőzés nagy részében átengedték a kezde­ményezést, hogy rendkívül gyors és szemfüles csatáraik révén könnyebben zavarba hozhassák a kék-fehérek hát­só sorát. Végső soron ez si­került is, s úgy tűnt, hogy az egriek érettebb taktikája két perc alatt végleg eldöntötte a találkozó sorsát. A szolno­ki gárda azonban nem adta meg magát: a 2:2-es egri ve­zetés után nagy akarással mindent elsöprő lendülettel vetették magukat harcba — ilyenre talán még nem volt példa az NB II-es küzdelmek során. Azok a kishitű szurko­lók, akik idő előtt bosszúsan távoztak a lelátókról, aligha­nem sokáig emlékezetes fél­órával lettek szegényebbek, a MÁV viszont tovább sza­porította pontjainak számát. A bravúrért mindenképpen dicséret illeti. Mint ismeretes, a Szarvas —Szolnoki MTE összecsapás első félideje gól nélküli dön­tetlennel ért véget. Szünet után éles küzdelem alakult ki, mindkét együttes igyeke­zett megszerezni a vezetést. Ez a 62. percben egy vitat­ható góllal a hazaiaknak si­került. A gól után több szarvasi játékos, de főként Széplaki kapus feltűnően húzta az időt, így Bondár já­tékvezető hosszabítást jel­zett. Ekkor már a piros-fe­keték támadtak többet, és a 85. percben ki is egyenlítet­tek. A mérkőzés sorsa azon­ban váratlanul alakult. A hosszabbításban, amellyel a játékvezető tulajdonképpen a hazai csapatot akarta bün­tetni,, a szarvasiak a 91. percben megszerezték a győz­tes gólt. Munkahelyi spartakiád Mezei futóverseny A Szolnok városi tömeg­sport bizottság 85 versenyző részvételével bonyolította le a Munkahelyi spartakiád me­zei futóversenyét. A győz­tesek, nők, 800 m: Nagy At­­tiláné (KPM Közúti lg.) 2:55.0 Csapatban: KPM Közúti lg. Férfiak, 1500 m: Rózsahegyi Miklós (KPM Közúti lg.) 4.21.0. Csapatban: MN 3100. Az összesített pontverseny végeredménye, nők: 1. KPM Közúti lg. 62,2 2. Járműja­vító Üzem 36, 3. KÖTIVIZIG 16 ponttal. Férfiak: 1. MN 3100 54, 2. KPM Közúti lg. 40, 3. Járműjavító Üzem 28 pont­tal. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Megyei kosárlabda-bajnokság Tavaszi elsők a törökszentmiklósi nők Jászberényben rendezték a női felnőtt mezőny rájátszá­sának harmadik fordulóját, amellyel véget is ért a me­gyei kosárlabda-bajnokság tavaszi idénye. Az első­­ he­lyen 15 ponttal a Török­szentmiklósi SE csapata vég­zett, őket követi a 12 pon­tos Kisújszállási MÁV-Egyet­­értés együttese, míg a har­madik a Jászberényi Tanító­képző lett 9 ponttal. Eredmények: Tmiklósi SE —Jb. Tanítóképző 78:51. Ld.: Takács 29, Annusné 14, ill. Brindzik 21, Zsarnai 14. T­­miklósi SE—Kisújszállás 99:41. Ld.: Takács 36, Lakatos 27, Bajusz 15, ill. Szőke 13, Molnár 11. Kisújszállás— Jb. Tanítóképző 58:55. Ld.: Tatár 24, Molnár 20, ill. Ko­­sik 19, Brindzik, Zsarnai 14— 14. Férfi felnőtt: Mezőtúri Fő­iskola-Lehel SC 63:50. Ld.: Karakas 21, Sári 11, ill. Kocza 14, Gömöri 8. Olajbá­nyász II—Tmiklósi SE 103:31. Ld.: Kékesi 26, Tóth 20, Zá­­dori 17, ill. Biskós 14. Jb. Spartacus—Mezőtúr 81:63. Ld.: Erdődi 40, Nagy 21, ill. Mohos 24, Koródi 12. Lehel SC—Jb. Spartacus 59:49. Ld.: Sas 16, Gömöri 13, ill. Nagy 15, Kiss L. 13. Súlyemelés Dobogós helyezések Vasárnap Budapesten a Kinizsi Húsos Vágóhíd utcai termében rendezte meg a Magyar­­ Súlyemelő Szövetség az országos úttörő seregszem­le döntőjét, melyre súlycso­portonként az ország leg­jobb tíz fiatalját hívták meg. A Szolnoki MTE-t öten kép­viselték. A verseny nagy hő­ségben zajlott, a teremben közel negyven fokos meleg volt, ennek ellenére színvo­nalas küzdelemben tisztázód­tak a helyezések. A szolno­kiak a várakozásnak megfe­lelően sikeresen helytálltak­: az öt induló közül négyen dobogós helyezést szereztek, összesítésben egy első,„ két második, egy harmadik és egy hatodik helyezéssel tér­hettek haza. Közülük is el­sősorban Tóth, Czakó és Vígh versenyzett kiemelke­dően. Az eredményekből ki­tűnik, hogy a szakosztályban jó az utánpótlásnevelés. Részletes eredmények: 44 kg: 3. Tóth R. 102,5 (45, 5,7,5) kg. 48 kg: 6. Czakó 95 (42,5, 52,5) kg. 56 kg: 1. Molnár 125 (55, 70) kg. 64 kg: 2. Vígh 125 (57,5, 67,5) kg. + 75 kg: Bor­bély 135 (60, 75) kg. A ver­senyzők edzője: Szabó Pál. UEFA torna Ausztriában A sorrendben 32. UEFA- torna döntőjét Ausztria bo­nyolítja le május 24—június 2. között. A magyar ifjúsági csapat Rákosi Gyula vezetésével alaposan felkészült a torná­ra, az együttes összetétele olyan, hogy joggal várható fiataljainktól a jó eredmény. Az UEFA-torna rajtja má­jus 24. csütörtökön lesz, a magyar együttes a C-cso­­portban szerepel és első mérkőzését Graz Liebenaban 18.00 órai kezdettel játssza Jugoszlávia ellen. Előmérkő­­zésen a csoport másik két helyezettje találkozik, Auszt­ria és Norvégia. Hírek, eredmények — Sikeresen szerepeltek a jászberényi tanítóképző hall­gatói a főiskolai versenye­ken : Nyíregyházán atlétiká­ban Győri Erzsébet magas­ugrásban 168 centiméterrel harmadik, Kárpáti Ágnes pedig gerelyhajításban — az igen erős mezőnyben — ha­todik lett. Vasárnap Buda­pesten a főiskolai úszóbaj­nokságon Vajdáné Harmath Katalin a 100 méteres hát­úszásban harmadik, 100 gyor­son pedig negyedik helyezést ért el. — Asztalitenisz NB III. Hajdúnánási Spartacus—Tö­rökszentmiklósi SE 12:4. Gy.: Horovitz I. (4), Füzesi, Deb­­reczeni (3—3), Horovitz NI. (2), ill. Veres (3), Boros. A törökszentmiklósiak közül Veres lelkes, eredményes já­téka dicsérhetői — Teke, NB III: Szolnoki MÁV II.—H. Szabó Lajos SE 7:1 (2517,2189). Szolnok. Legjobb dobók: Bakos 463, Vígh 431, Fehér 423, ill. Dom­­boróczky 369, Török 405, Szöllősi 379 fa. Imponáló győzelemmel folytatta jó szereplését a Szolnoki MÁV tartalék csapata. — A Lehel SC asztalite­nisz szakosztálya szombaton országos II. osztályú egyéni és páros versenyt rendez. A nevezési határidő péntek, az előzetes jelentkezés alapján sok indulóra és színvonalas küzdelemre számítanak. A mérkőzés 10 órakor kezdő­dik a hűtőgépgyári sportcsar­nokban. Sorkötelesek vetélkedője Jászberényben Vasárnap Jászberényben befejeződött a sorkötelesek általános honvédelmi verse­nyének megyei döntője. A kétnapos rendezvényre 66 versenyzővel 11 járőrcsapat érkezett, a fiatalok a Béke és Barátság ligetben ütöttek tá­bort. Az összesített eredmények alapján a kétnapos verseny első helyezettje Szolnok jár­­őrcsapata. A második helye­zést Kisújszállás, a harmadi­kat pedig a Jászberény já­rás járőrcsapata érdemelte ki. Atlétika Juhász megyei csúcsot futott Szombaton az Újpesti Dó­zsa impozáns atlétikai pályá­ján rendezett versenyen a válogatott kerettagok is nagy számban rajthoz álltak. A rövidtávfutó számokban a Szolnoki MÁV két verseny­zője, Juhász Erzsébet és Gyöngy Ibolya is­ indult. Mindketten jó teljesítmén­­nyel jutottak döntőbe, ahol 100 méteren Juhász 11,8 rap­es új megyei csúccsal máso­dik, Gyöngy pedig 12,2 rap­­cel hatodik helyezést ért el. A megye ifjúsági atlétavá­logatott­ja a hét végén Szege­den, a területi csapatbajnok­ságon vett részt, és a fiatal versenyzők jól megálltak , a helyüket. Az országos dön­tőbe 25-en jutottak. Kiemel­kedő teljesítményt nyújtott Litkei, Ladányi, Demecs, Ko­zák, Bagdán és Simon. Jobb eredmények: Fiúk, 100 m: 2. Litkei 11,1 mp, 400 m, 2. Ka­tona 52,3, 800 m: 1. Bagdán 2:01,0, 300 m gát, 2. Vesze­­lovszki 44,5 mp. 4x100 m: 1. Szolnok megye (Litkei, Ar­­nóth, Orbán, Gácsi) 44,7 mp. 4x400 m: 2. Szolnok megye (Orbán, Márkus, Bagdán, Katona) 3:35,6 imp. Rúdugrás: 2. Simon 390 cm. Magasug­rás: 2. N. Kovács 188 cm. Súly: 1. Ladányi 15,59, 3. Győri 14,37 m. Diszkosz: 1. Ladányi 50,10 m. Aranyjel­­vényes szint L­ányok, 100 m gát: 1. Demecs 15,9 mp. 300 m gát: 1. Demecs 45,9 mp. Ars. Magasugrás: 2. Kozák 168 cm. Súly: 2. Bóta 10,76 m. Diszkosz: 3. Répási 34,40 méter. Képünkön az új csúcs­tartó. A szolnoki Szigligeti Színház­ban : szünnap. Szolnok Vörös Csillag: Me­­dkenna aranya (20%-os felemelt helyáron), Rövid filmösszeállítás, Októberi vasárnap, Tallinn: A sah fia I—II., Tisza: Hurrá, nya­ralunk, Vegyiművek: szünnap. Reptér: A javíthatatlan (50%-os felemelt helyáron), Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Pe­tőfi: szünnap, Jászapáti Táncsics: szünnap, Jászberény Lehel: Archív filmelőadás VI., Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunmadaras Pe­tőfi: szünnap, Kunhegyes Sza­badság: szünnap, Kunszentmár­­ton Körös: szünnap, Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Apacsok. Szabadság: A fekete kard ro­mánca (14), Tiszafüred Tisza: szünnap, Tószeg Petőfi: szün­nap, Törökszentmiklós Dózsa: szünnap. Hunyadi: szünnap, Túr­­keve Vörös Csillag: szünnap. SZOLNOKI STÚDIÓ:* 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Zenés ifjúsági magazinműsor. Szerkesztő: Gu­lyás Ferenc. (A tartalomból: Ki­váló klubosok között — Nyári tervek — A hangszerek bűvö­letében — Kíváncsi vagyok.) — 18.00: Alföldi krónika — Örök­zöld melódiákat énekel Louis Armstrong. — 18.­26—18.30: gír­­összefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. KOSSUTH: 8.30: Tudomány és gyakorlat. Vírusmentes növényújdonságok. Szerk.: F.ke Károly (ism.) — 9.59: Több^zemközt a Kossuth Klubban. — 9.11: Saint-Saens: III. szimfónia. — 9.47: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Szüle­tésnapi ajándék. — 10.35: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 10.50: Kamarazene. — 11.25: Népdalok, néptáncok. — 12.35: Házunk tá­ja. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: Örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.04: Kóruspódium. — 14.24: Életutam. — 15.10: Jónás Má­tyás zenekara játszik. Kerekes Tóth Erzsébet népdalokat éne­kel. — 15.28: MR 10—14. —16.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: Mi­hály András műveiből. — 17.07: Kerekasztalbeszélgetés az ide­genforgalom gazdaságosságáról. — 17.35: Magyar operaénekesek. Roster Endre. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . — 19.15: Gon­dolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.15: Nótaest. — 21.00: Rá­diószínház. Mélyvilág. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 23.29: Haydn: D-dúr szimfónia No. 101. ..Óra”. — 0.10: Énekel a szerző: Dévai Nagy Kamilla. PETŐFI: 8.05: Kuncz László népdalokat énekel, Kanzel János citerázik. — 8.20: Világtörténelem dióhéj­ban. — 8.33: Idősebbek hullám­hosszán. — 9.28: Rádióoperettek­ből. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik Boross Lajos vezetésé­vel, Szántai Ildikó népdalokat énekel. — 12.33: Tánczenei kok­tél. — 13.20: Egy kis figyelmet kérek. Darvasi István jegyzete. — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Operaegyüttesek. — 14.25: Né­hány perc tudomány. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.35: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. Szőnyi Olga énekel. — 15.45: Fúvószene táncritmusban. — 16.08: Fiata­lok egyenruhában. — 16.28: Mű­sorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Egész­ségünkért. — 16.40: Irán után — Irán miatt. — 17.00: Ötödik se­besség. Ifjúság — politika — kul­túra, telefon: 130-021), hívható az adás ideje alatt. 18.00: Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről 19.05: Népdalkórusok. — 19.15: A beat kedvelőinek. — 20.00: Közvetítés az FTC—II. Dó­zsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 20.53: Szín-já­ték. — 21.20: Irány a Parnas­­szus! — 21.45: Újdonságainkból — 22.20: Klasszikus operettek­ből. — 23.15: Az 1978. évi Montreuxi Dzsesszfesztivál felvé­teleiből. 3. MŰSOR: 8.08: A Nápolyi Scarlatti ze­nekar négy Corelli concertót játszik az Op. 6-os sorozatból. — 9.00: Iskolarádió. — 9.40: Mad­rigálok. — 10.00: Richard Stra­uss operáiból. — 11.05: Bér­kocsin. Isaac Bashevis Singer elbeszélése. — 11.25: Zenekari muzsika. — 13.07: A Brandis vo­nósnégyes hangversenye az 1978. évi Berlini Ünnepi Heteken. Közben: — 13.47: Móricz Zsig­­mond a szerkesztőségekben. A beérkezés — 14.44: Mignon. Rész­letek Thomas operájából. — 15.30: Dzsesszfelvételekből. — 15.45: Zenekari muzsika. —16.51: öt földrész zenéje. — 17.00: Kö­zösség, társadalom, történelem. — 17.30: Meditáció — a kutatói kaszámról. — 17.40: Magnósok, figyelem! — 18.25: Nikola Gju­­zelev operaáriákat énekel. — 18.47: Fekete Afrika zenéjéből. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. A Ma­gyar Rádió és Televízió ének­karának hangversenye. Közbeni Kb.: — 20.10: Egy pálya vonzá­sában. Beszélgetés Várnai Ákos agrármérnökkel. Kb.: — 20.30: A hangversenyközvetítés folyta­tása. — 21.05: Új Mozart-leme­­zeinkből. — 21.58: A Római Ope­raház együttesének felvételei­ből. — 23.11: Bemutatjuk új fel­vételünket. mai műsor TedPRCBRRÍTl Diáksportkörök megyei d­öntője Szombaton és vasárnap re kikenő hőségben zajlott le a középfokú oktatási intéz­mények diáksportköri csapat­bajnokságának megyei dön­tője. A verseny első forduló­ját a tanév őszi időszakában négy körzetben bonyolították le, és csak a legjobb csapatok jutottak el a szolnoki megyei döntőig. A nagy meleg ked­vezőtlenül hatott a teljesít­ményekre, ennek ellenére né­hány versenyszámban kiváló eredmények születtek. Bizta­tó a tiszafüredi lányok, a törökszentmiklósi és túrkevei fiúk súlylökő, valamint a szolnoki fiúk gerelyhajítá s a törökszentmiklósi fiúk ma­gasugró eredménye. Eredmények, fiúk, 110 m gát, csapat: 1. T.-miklós Szé­kács 19,02 átlag, 2. Karcag MG SZKI 19,82, 3. T.-füred Kossuth G. 20,74. 4x100 m: 1. Székács 48,0 2. Kunhegyesi MG SZKI 48,7. Jászberény Erősáramú SZKI 48,9. 4x400 m: 1. Székács 3.50,1, 2. Kis­újszállási , Móricz G. 3.52,6, 3. Szolnoki 605. ISZI 3.53.8. 4x1500 m: 1. 605. ISZI 19.25,6, 2. Karcag 19.53,6, 3. Kunhe­gyes 19.57,0. 3000 m: 1. 605. ISZI 54.56,4, 2. Székács 55.18,8, 3. Karcag 57.34,8. Ma­gas: 1. Székács 169. 2. 605. ISZI 162, 3. T.-füred 157. Távol: 1. T.­füred 551, 2. Kunhegyes 547,4. 3. Székács 546,2. Súly: 1. Székács 11,854, 2. Túrkevei Ványai G. 11.666. 3. 605. ISZI 11,106. Gerely: 1. 605. ISZI 41,248, 2. Kun­hegyes 37,144, 3. Kisújszállás 36,884. Pontversenyben: 1. Székács 48 (tn.: Jávor Lász­ló). 2. 605. ISZI 34 (tn.: Ko­csis István), 3. Kunhegyes (tn.: Cseh Zoltán) 27 ponttal. Lányok, 100 m gát: 1. Új­­szászi G. 19,20 átlag, 2. Szol­noki Verseghy G. 20,30, 3. T.­füred Kossuth G .20,66. 4x100 m: 1. Verseghy G. 52,6, 2. Szolnoki Tiszaparti G. 57,3, 3. Szolnoki Kereske­delmi SZKI 57,3. 4x300 m: 1. Verseghy G. 3.03.5, 2. Tisza­parti G. 3.10,5, 3. Mezőtúri Teleki G. 3.15,0. 4x800 m: 1. T.-füred 11.05,7, 2. Közgaz­dasági SZKI 11.09,3, 3. Me­zőtúr 11.33,2. Magas: 1. Szol­noki Varga G. 136 2. T.-füred 136, 3. Verseghy G. 135. Tá­vol: 1.Verseghy G. 458,0, 2. Közgazdasági SZKI 455.2, 3. Tiszaparti G. 452,2. Súly: 1. T.-füred 884.2, 2. Kereskedel­mi SZKI 824.6, 3 .Székács 753.4. Gerely: 1. Közgazda­­sági SZKI 23,32, 2. Varga G. 23.00, 3. Kereskedelmi SZKI 22,90. Pontversenyben: 1. Verseghy G. 33 (t­.: Kanizsa Tivadarné), 2. T.-füred 32 (t­.: Szamosváry Imréné), 3. Közgazdasági SZKI (t­.: Ba­jusz Katalin) 25 ponttal. MÁJUS 23., SZERDA 9.00: Tévétorna. — 9.05: Iskolatévé.­­— 9.30: A hetedik kontinens ékszerei. NSZK filmsorozat. XIII/7. rész. Szabellák és murénák. — 9.50: Egy orvos a Sarkvidéken. Angol rövidfilm. — 10.30: Az One­­din család. Angol tévéfilmsorozat. XXVIII/21. rész. A túlélő. — 11.20: Delta. — 15.10: Sodrásban. Magyar­­ film. — 16.30: Hírek. — 16.35: Autók és emberek. Francia filmsorozat. VI/4. rész. Az őrült évek. — 17.20: Kuckó. — 17.50: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora. — 18.25: Staféta. Tíz perc ifjúság. — 18.35: A Közönség­­szolgálat tájékoztatója. — 18.40: Esti mese. — 18.50: Tévétorna. — 18.55: FTC—II. Dózsa. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 20.45: Tv-hír­­adó.. — 21.15: Este van, este van . . . Helyszíni közvetítés. — 22.15: Tv-híradó. — 22.35: Oldjuk meg! A közös érettségi-felvételi mate­matika-fizika vizsgák írásbeli feladatainak megoldása. 2. MŰSOR: 20.00: Lidércfény. Angol tévéfilmsorozat. VI/3. rész. Menches­­terben. — 20.45: Tv-híradó. — 21.15: Súlyemelő Európa-bajnokság. — 21.45: Villanófény. Varsói ősz ’78. — 22.10: Glen Campbell tévé­­estje. Angol zenés film. BUKAREST, 16 05: Iskola-tv. — 16.25: Német nyelvoktatás. — 16.55: Festői Ro­mánia. — 17.20: Pionírok krónikája. — 17.35: Román dalfesztivál. — 17.50: A legkisebbeknek. — 18.00: Tv-híradó. — 18.30: A gazdasági életből. — 18.40: Lányok-asszonyok. — 19.10: Dante-művek megfil­mesítése. — 20.45: Tv-híradó. 7 Események Kézilabda. Megyei bajnokság, női: Tiszaföldvári Hajnóczy— Lehel SC 16. Kosárlabda. Magyar Népköz­­társasági Kupa női: Szolnoki MÁV—Kecskeméti SC. Szolnok. MÁV-csarnok 17. Labdarúgás. Előkészületi mér­kőzések: Szolnoki MÁV—Ceglé­­­di VSE. Szolnok. MÁV-sport­­telep 14.15, Lehel SC—22-es Vo­lán, Jászberény 15. Babusa.

Next