Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
12 — Kisasszony, ne türelmetlenkedjék. Nálam mindig első a munka, és csak aztán jöhet a szórakozás! SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Fő az olcsóság! — Kitaláltad már, hol nyaralunk az idén? Ez a te feladatod. — Ne nyugtalankodj, fiacskám. Egy szép folyóparti városra esett a választásom. A fekvése jó, a klíma egészséges, a közlekedés olcsó. Műemlékekben, múzeumokban gazdag hely. — Mennyi időt töltenénk ott? — Két hetet. A szállás állítólag fillérekbe kerül. Mennyi is a mi havi lakbérünk? Négyszáz? Na, ott kétszázért lakhatunk, két hétig. Hihetetlenül előnyös. — Az ellátás? — Félpanziós. — Reggelit és vacsorát kapunk? — Nem, reggelit és vacsorát te fogsz főzni. Az ebédtől eltekintek. Mennyi is itthon a havi kosztpénzed? Háromezer? A nyaralás két hete alatt ezerötszázból kijövünk, azt én garantálom. — Ez tényleg olcsó, de milyenek ott az árak? — Hasonlóak, mint nálunk. Például egy liter tej hat forintba kerül, egy kiló kenyér öt-hatvanba. — Forintba? — Igen, ott is forint van, mint Hollandiában. — Elviszel majd szórakozni is? — Természetesen. Beterveztem már egy színházat, egy mozit és egy vendéglői vacsorát. — Csak? Hiszen ennyi programunk itthon is van. — Hát éppen ez az, miért kellene a nyaralás alatt eldorbézolnunk a spórolt pénzünket? Pihenni akarunk, vagy nem? — Te Dezső, nekem szörnyű gyanúm támadt! — Na tessék, már megint a te rosszhiszeműséged. Mi a baj? — Te abban spekulálsz, hogy itthon, Pesten, a saját lakásunkban töltsük a szabadságunkat! — Mi ebben a rossz? — Csak az, hogy nem akarok a lakásom négy fala között üdülni, elég volt egész évben. — Ki mondta, hogy a négy fal között ülj? Majd bejársz dolgozni. — Dolgozni? Hiszen szabadságon vagyok! — Éppen azért. Elvállalod saját magad helyettesítését. A fizetésed mellé így megkapod a helyettesítési díjat is. — És mit csinálunk azzal a pénzzel? — Eltesszük a legközelebbi nyaralásra. Jövőre egyhónapos üdülést tervezek. — Hová akarsz menni? — Egy szép, olcsó városba. A Duna két partján fekszik ... Majláth László Nem jó ez a kifejezés. Utánamkor. (Nem akkor, amikor utánam tíz óra ötkor becsukják a presszóajtót és utánamkor elkezdenek takarítani (?), hanem az utánam jövő olyan kor, amikor én már nem vagyok. Jó, ez bonyolult. Maradjunk hát a réginél: utókor. Ez az ami minden valamirevaló művészt, művészjelöltet és önmagára adó dillettánst foglalkoztat: mit mond róla az utókor, illetőleg, mit hagy, vagy hagyhat majd ő az utókorra, hogy az utána jövő kor csakis jót és szépet mondjon róla, mert olyasmiket hagyott hátra maga után ?... Bevallom őszintén, nem egyszerűen csak a korom miatt, de sokkal inkább felelőtlenségem okán, nem sokat törődtem eddig az utókorral. Sem úgy, hogy mit hagyok én rájuk — az adósságom úgyse fizetnék ki —, sem úgy, hogy mit mondanak rólam az utókoristák. Amúgyis el tudom képzelni. Annyi mindent mondtak és mondanak rólam a jelenkorbeliek is — előfordult egyszer, hogy jót is —, hogy semmiféle illúzióim nincsenek a tekintetben, mit mondhat rólam az utókor. Az ember legyen reális. Az Iliászt megírták előlem, nem különben a Divina Comediát is, egy Milton nevezetű angol már helyettem vesztette el a Paradicsomot, a Toldit egy magyar Aranymíves véste az utókor lelkében, hogy csak néhány olyan alkotást említsek a szobrok, a Utókor festmények és a Keopsz piramis mellett, amelyeket voltaképpen nekem kellett volna megalkotnom, hogy egyáltalán érdemes legyen az utókor számára tisztelni és emlékezni rám. Puszpány Alfonz szerelmi életét sem írhatom meg, mert Casanováé érdekesebb, és már meg van írva. Magamét megírni meg nem őrültem meg. — ... és én ezt hagyom az utókorra — intett, ha valaha volt ilyen, akkor homéroszi mozdulattal Pacolai Elek a kis víkendházra, amelynek harmadik emelete manzárdnak volt kiképezve, a feljárója pedig vízesésnek. Majd bevezetett a klozetba, amelyet nála toilettének neveztek, ki is volt ez írva az ajtóra, és belül olyan szépségesen csillogott minden, hogy dehogyis mertem volna én azt használni. Szerintem ők se... — Nos ezt hagyom én az utókorra — mondta még egyszer fensőbbségesen, miközben fenéken rúgta a nagyobbik fiát, mert az átkozott kölyök mindig nekitámaszkodik az ébenfaborításnak, és ezer ilyen támaszkodás már kikoptatja az ébenfalat... — Hát mit szólsz hozzá? — Gratulálok — mormoltam, és bevallom, szívem kissé összeszorult az irigységtől, amikor szabad volt megszagolnom a kertben a thaiföldi ibolyákat is, amelyeket úgy hozatott Soroksárról ... Már vártam a kérdést is: — És te mit hagysz? — Mármint az utókorra? — Mármint arra — helyeselt, és éberen figyelte arcom, s szavam Pacolai Elek, miközben szemem előtt felködlött egy nem különösebben szép, de tisztességgel gondozott sír, amelyben az ember az utókorig ellakhat minden fajta flanc nélkül De most ezzel kérkedjem ennek a toilette-tulajdonosnak? Semmit — suttogtam pironkodva. Még a jelenkorra sem — tettem hozzá őszintén. Legfeljebb csak ezt a kis írást, majd — fűztem tovább szerényen, de Pacolai gúnyos kacajjal leintett : — ... írást ? Az írás elszáll fiam, ez a terméskő, ez megmarad — veregette meg manzárdtetős háza lábazatát, és szemével messze tekintett, messze, el egészen az utókorig. Ámen. Gyurkó Géza Kép szöveg nélkül * • • 1980. augusztus 10. Szilánkok Az újonnan tatarozott homlokzatú ház olyan, mint a kikészített öregasszony. — Jól mutat — de sok embert becsap. * * * Egyesek már messzelátónak képzelik magukat, ha megvan az a tulajdonságuk, hogy a közelit észre sem veszik. * * * Legkönnyebben a mások ötleteit vetjük el. * * * — Aki tanítványai előtt helyt akar állni, annak keménynek kell lennie önmagával szemben — jelentette ki a tanár, és kénytelen-kelletlen elhatározta, hogy rászokik a dohányzásra. * * * Hogy a tudományos haladás mindig megelőz bennünket, ennek megvannak a maga előnyei — jelentette ki az igazgató. — így egyre magasabb célokat tűzhetünk magunk elé! • * * — Schramm szaktárs minden üzemi értekezlet után olyan, mintha kicserélték volna — csodálkozik a brigádvezető. — Ilyenkor aztán nem tesz lakatot a szájára! (A Berliner Zeitungból tallózta: Gellért György) VICCÖZÖN — Úgy tudom, a fiam még tartozik önnek azért az öltönyért, amelyet három éve készített neki. — Igen, kérem — mondja a szabó —, ez igaz. ön most végül ki óhajtja fizetni az összeget? — Dehogyis, kérem — feleli az apa — csak azt szeretném megérdeklődni, hogy nem tudna-e nekem is ugyanilyen feltételekkel öltönyt varrni! * * * Alkalmassági vizsga a Bundeswehrnél. — Melyik állatövi jegy idején született? — kérdezi a tiszthelyettes az első jelentkezőtől. — A Kos jegyében! — Rendben van, mehet a gyalogsághoz. A következőt! Mikor született? — A Hal jegyében! — Rendben van, mehet a tengerészethez! A következőt! — Szűz! — Nagyon helyes. Mehet a minisztériumba. Ott éppen elkel egypár ártatlan. * * * A feleség közli a férjével: — Megint elfogyott a kosztpénzem. — Ez nem lehet igaz — feleli a férj, —vagy nem tudsz gazdálkodni, vagy pedig megint könnyelműen kifizettél valamilyen adósságot! * * * Két szomszédnő beszélget: — Mondja, miért készíti ezeket a húsgombócokat különböző nagyságúra? — A férjem arra kért, hogy kissé változatosabban főzzek! * * * Két férfi kilép a vendéglőből. — Pocsék hely — szitkozódik az egyik —, a leves csupa só, a főzelék hideg, a hús rágós... —• Igen, helyesel a másik —, és ha nem távozunk ilyen gyorsan, akkor az egészet még ki is kellett volna fizetnünk! * * * Páciens: — Mondja meg az igazat, doktor úr, nagyon súlyos a betegségem? — Mit jelent az, hogy súlyos? — mondja az orvos. — Mondjuk inkább így: ha meggyógyítom önt, akkor biztosan világhírű leszek! * * * A bíró megkérdezi a vádlottól: — Mondja, állt már valamikor bíróság előtt? — Igen kérem, de nagyon régen ... — Pontosan mikor? — Tíz évvel ezelőtt, bíró úr. — És mit csinált azóta? — Hogyhogy mit csináltam? Börtönben ültem! — válaszol a vádlott. * * * A nagynéni így szól a kis unokaöccséhez: — Tudod Péterkém, azért szeretlek, mert nagyon hasonlítasz rám. — Nem tesz semmit, nénikém — feleli a lurkó. — tudod, a fiúknak nem kell olyan csinosaknak lenniük, mint a kislányoknak ... * * * A kis vidéki állomás főnöke felvilágosítással szolgál az utasnak: — A gyorsvonat öt perc múlva érkezik, a személyvonat pedig csak két óra múlva. Mégis azt ajánlanám önnek, hogy a személyvonattal utazzék — ez ugyanis megáll nálunk! * * * A bíró megkérdezi a 70 éves vádlottól: — Hogyan lehetséges, hogy magát fiatalkori tapasztalatlansága juttatta a rács mögé? — Az ügyvédem még nagyon fiatal volt, bíró úr! — hangzik az önérzetes válasz. Az asszony: — Alig egy hete vagyunk házasok, és már ilyen későn jössz haza! A férfi: — Sehogy sem jöhettem előbb, drágám. Az összes kocsmában el kellett mesélnem, milyen boldogok vagyunk. * * * Ottó megkérdi a vendéglátójától: — Mennyi az idő tulajdonképpen? — Nincs órám, de mindjárt megtudhatjuk — felel a házigazda, azzal leül a zongorához és tüzes indulót szaporáz a billentyűkön. A szomszéd azonnal átdobol a falon és ezt ordítja: — Hagyja már abba ezt a zenebonát, éjjel fél három van. — Ha továbbra is tartom magamat a diétához, amelyet rendiért, doktor úr, akkor egy szép napon a fűbe harapok! — panaszkodik a kövér beteg. — Annál jobb — felel az orvos — a fűben csak hat kalória van! A kamionsofőr felhívja a céget: — Főnök, a jobb tükröm eltört. — Akkor cseréld ki! — hangzik a válasz. — Nem lehet, mert egy teherautó fekszik rajta!