Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-08 / 158. szám
1981. JÚLIUS 8. A megyei ifjúsági válogatottak tornáját a Szolnok megyei fiatalok nyerték. Képünkön a szenzáció számba menő siker főszereplői és szakvezetőik A Lehel SC 75 éves A röplabda ifjú tehetségei Jászberényben Nyolc ország ifjúsági válogatottja részvételével Lehel Kupa nemzetközi női röplabdatornát tartanak július 15— 19 között Jászberényben, a hűtőgépgyári sportcsarnokban a Lehel SC és a Magyar Röplabda Szövetség közös rendezésében. A nyolcadik alkalommal lebonyolításra kerülő ötnapos verseny kiváló vizsgalehetőség a fiatal sportolók számára, emellett hozzájárul a nemzetek közötti rendszeres baráti sportkapcsolatok elmélyítéséhez és erősítéséhez. Az idén Bulgária, Csehszlovákia, Hollandia, Lengyelország, az NDK, az NSZK, a Szovjetunió és Magyarország ifjúsági válogatottjai küzdenek a díszes serleg elnyeréséért. A résztvevők között van az a lengyel csapat is, amely a legutóbbi két évben diadalmaskodott. Ha most hasonló sikert érnének el, végleg övék a Lehel Kupa, mert a kiírás szerint, aki egymás után háromszor elnyeri, hazaviheti a trófeát. Az együttesek két négyes csoportban játszanak majd, s a csoportok azonos helyezésű csapatai döntik el a végső sorrendet. Serdülők országos bajnoksága A fővárosban megrendezett országos bajnokságon a Vízügy SE úszói a következő helyezéseket érték el: 4x100, férfi vegyesváltó: 3. Vízügy SE 4:24.67 mp. (Gyuricza, Kripkó, Pintér, András). 100 m pillangó: 4. Kripkó 1.02.6 (megyei csúcs). 100 m mell: 4. Kripkó 1.14.7. 100 m pillangó: 6. Pintér 1.03.1. 100 m gyors: 6. Pintér 58.2. Az utánpótláskorúak versenyét Szentesen tartották, a szolnoki sportiskola úszóinak jobb eredményei: fiúk, 50 m, delfin hát: 1. Ráczpali 41.6 mp. 100 m úttörő gyors: 1. Kiss T. 1.08.8. 100 m gyermek pill.: 2. Bárton Cs. 1.20.150 m delfin mell: 2. Balázs J. 46.2. 100 m serdülő gyors: 2. Keskeny T. 1.05.5. 50 m béka mell: 3. Nagy S. 51.2. Lányok, 50 m béka mell: 1. Nemes A. 50.4. 3. Dancs A. 54.0. 50 m delfin pill.: 2. Ritzinger A. 41.5. 3. Kádár K. 43.4. 100 m úttörő hát: 3. Ilyés E. 1.25.2. 100 m delfin hát: 1. Ritzinger A. 43.0. 100 m úttörő pillangó: 2. Cserhalmi A. 1.22.3. 200 m gyermek vegyes: 1. Fodor I. 2.52.8,2. Tóvizi A. 2.52.7. 4x50 m delfin mellváltó: 1. Szolnoki Sí 3.18.8. (Pásztor, Stepanidesz, Kádár, Ritzinger). 4x50 m úttörő vegyes: 1. Szolnoki Sí 2.36.8 (Losoniczi, Ilyés, Cserhalmi, Turiák). SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Néplap 28. heti totótippjei 10. Köteles J.—Salgót. lx X2lxX2 11. Jb. Vasas—ESMTK1 1 1 1 12. Karcag—Orosháza 12121212 13. Mezőfi SE—Szeged 12121212 Pótmérkőzések: 2:1. Tömegsport ÉDOSZ-sportnap Szolnokon Kitűnő rendezés, jó szervezés fogadta vasárnap a MÁV MTE sportpályára kisereglett élelmiszeripari vállalatok dolgozóit, sportolni vágyó fiataljait. Magyar Mártonné, az ÉDOSZ Szolnok megyei Bizottságának elnöke, megnyitó beszédében elismerését fejezte ki azoknak a dolgozóknak, akik rendszeres napi sporttevékenységük nyomán, a helyi és területi bajnokságok megnyerésével bejutottak a megyei döntőbe. Több mint tizenöt éve rendezik meg ezt a versenysorozatot, amelyen az idén hét iparág 350 sportolója állt rajthoz, kispályás labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, sakk, lövészet, atlétika sportágakban. Különös érdeklődést keltet a női kispályás labdarúgás, ahol a Sütőipari Vállalat dolgozói verhetetlennek bizonyultak. Az összesített pontversenyben az „ÉDOSZ Vándorserleg” nyertese a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat (86 pont) lett, második a tavalyi kupavédő Baromfifelvásárló Vállalat (81 pont). Vetélkedés földön, vízen, levegőben A Baráti Hadseregek nyári spartakiádjának története 1958: NDK, Lipcse A Baráti Hadseregek Sportbizottságának aktivitását dicséri, hogy már megalakulásának évében meghirdette, majd megrendezte az első nyári spartakiádot. 1958-ban a Német Demokratikus Köztársaság városa. Lipcse várta, fogadta a versenyzőket, biztosított ragyogó vetélkedési lehetőséget a baráti hadseregek katonasportolóinak. Tizenkét sportágban Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, a Kínai Népköztársaság, a Koreai NDK, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Románia, a Szovjetunió és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság katonasportolói találkoztak a sportpályákon és a sportcsarnokokban. A nemzeti színek, a hadseregek képviseletében iagy mezőnyt vonzott a két leglátványosabb egyéni küzdősport, a birkózás és az ökölvívás. A szőnyegen a legemlékezetesebb csatákat a szovjet Lotkinov és Strapkov, a bolgár Sirakov és Petkov, valamint a magyar világhírességek: Hoffmann, Hollósi, Gurics és Tóth Gyula vívta. A szorítóban olyan nagy múltú ellenfelek mérkőztek egymással, mint a román Dobrescu, Negrea, a mongol Orsad, a koreai NDK-beli Kim-Gen-Bom, a szovjet Szmirnov és Abramov.lághírességek egész sora érkezett Lipcsébe, sportáguk legjobbjai keltek versenyre az érmekért, a helyezésekért. A lipcsei stadion százezres közönsége az atlétikai versenyek során megcsodálhatta többek között a szovjet Tokarjev és Litujev, a lengyel Folk és Krzyskowiak, a csehszlovák Jirasek és Skobla, a bolgár Vucskov, az NDK-beli Valentin és Janke ragyogó teljesítményét. A magyar csapatban is helyet kaptak korábbi világrekorderek, olimpiai és Európabajnoki helyezettek. A középtávfutó Rózsavölgyi István, a hosszútávfutó Iharos Sándor, a diszkoszvető Szécsényi József, a magasugró Noszály Sándor méltó ellenfele volt az indulóknak. A végső győzelem a labdajátékokban is színvonalas mérkőzéseken dőlt el Kézilabdában a mezőnyből kiemelkedő legjobb három csapat szinte külön versenyt vívott az első helyért. Az NDK, a román és a szovjet együttesek mérkőzésein minden lőtt és kapott gólnak jelentősége volt, mert a végső elszámolásnál csupán a gólkülönbség határozta meg a helyezéseket. A kosárlabdában a szovjet csapat vonultatta fel a legtöbb labdazsonglőrt. A nézők megcsodálhatták az akkori idők legmagasabb kosarasának, a 224 centiméterre nőtt Kruminsnak a játékát. Valóságos embertorony volt, s ragyogóan játszott. Neki ugrania sem kellett, s természetesen a palánkról lepattanó labdák többségét is ő szerezte meg. A magyar kosárlabda aranycsapatból az első nyári spartakiádon Gremminger, Czinkán, Bánhegyi, Bencze, Judik és Temesvári vett részt. Tíz nemzet együttese indult a labdarúgótornán, s az előzetes — jogos — várakozás a magyar csapattól érmet remélt. Kellemetlen csalódást okozott, hogy a magyar csapat nem került dobogóra, annak ellenére, hogy pályára lépett többek között Bozsik, Tichy, Budai II. és Kotász is. Világbajnokságnak is megfelelő mezőny gyűlt össze öttusában. öt versenyszám, öt nap, öt lehetőség a megdicsőülésre vagy a bukásra. Külön érdekessége volt a küzdelemnek, hogy az előző olimpián a szovjet együttes éppen a magyarok előtt nyerte az öttusa csapatversenyét. A lipcsei találkozó a két csapat között tulajdonképpen visszavágónak számított. A Török Ferenc, Szaniszló, Ferdinándi és Bódi alkotta magyar együttesnek sikerült a bravúr, minden versenyző a lovaglás, a pisztolylövés, a vívás, az úszás és a futás során legjobb képességei szerint küzdött, amelynek eredményeként az öttusa csapatverseny eredményének hirdetésekor a zenekar a magyar himnuszt játszotta, a piros-fehér-zöld zászló kúszott fel a legmagasabb rúdra. A legtöbb sportághoz hasonlóan ugyancsak olimpiai bajnokok és világrekorderek egész sora indult a pisztolyok és puskák mesteri kezelőinek versenyében, a lövészetben. A román Sirbu, a szovjet Bogdanov, a csehszlovák Kudra, a bolgár Torkov, a lengyel Salamonski mellett a magyar néphadsereget többek között az olimpiai bajnok Takács Károly, valamint Gyönyöre és Simkó képviselte. Simkó világcsúcsa A további sportágakban is színvonalas, látványos, érdekes és izgalmas küzdelmeket vívtak a baráti hadseregek legképzettebb katonasportolói. Imponáló az első nyári spartakiád csúcstermése: öt világ-, egy Európa- és 12 új országos rekordot állítottak fel az indulók. A magyar csapat sem maradt új csúcs nélkül. Simkó Imre a sportpuskások versenyében új világcsúcsot lőtt. A magyar katonasportolók végeredményként 41 pontot gyűjtöttek, és a nemzetek közötti pontversenyben az előkelő ötödik helyet szerezték meg. A baráti hadseregek első nyári spartakiádjának rendezvényei nemcsak ragyogó sportküzdelmeket hoztak, hanem elmélyítették a különböző nemzetiségű, anyanyelvű katonák közötti fegyverbarátságot. A találkozó jelentős politikai sikernek is számított. (Folytatjuk) Szőnyegen és szorítóban Hegyei Művelődési és Ifjúsági Központ 10 órakor a Kőszívű lány meseműsor. 20 órakor a színházteremben CIGÁNY FOLK. Bemutatkozik a „Barna Gyöngyök" együttes. Kiállítások a galérián: Nógrádi iparművészek kiállítása. A fotógalérián: Csutkás Csaba, Glück György, László Gyula fotóinak kiállítása. Kopek Rita festőművész kiállítása július 12-ig meghosszabbítva. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Kóma (16, III. helyáron), Kert: szünnap, Tallinn: Autóversenyzők, Tisza A-terem: Fantozzi (14, II. helyáron), B-terem: Csillagok háborúja I—II. (III. dupla helyáron), C-terem: Hyppolit, a lakáj, Reptér: Az ötös számú vágóhíd (16), Vegyiművek: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Petőfi: szünnap, Jászberény Lehel: Languszta reggelire (14, II. helyáron), Kert: Vámmentes házasság (14), Jászapáti Táncsics: szünnap, Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Szabadság: Ballagás (14), Dózsa: Dugó, a csodacsatár, Béke: szünnap, Rákóczifalva Rákóczi: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap, Tószeg Petőfi: szünnap, Törökszentmiklós Dózsa: A Pogány Madonna (II. helyáron). Hunyadi: szünnap, Túrkeve vörös Csillag: szünnap. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Forró ritmusok a Humphies Singers felvételeiből. — 17.20: A paraván mögött. Szolnok megye amatőr bábosait Cseh Éva mutatja be. — 16.40: Egy ország — egy dal. Könnyűzene innen-onnan. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Beatparádé. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Konrad Richter (zongora), Karlheinz Zöller (fuvola) és Wolfgang Boeetcher (gordonka) trió felvételeiből. — 9.04: Mesterkurzus. Jevgenyij Nyesztyerenko hangversenye a Zeneakadémia 10-es tantermében. Zongorán közreműködik: Jevgenyij Senderovics. — 9.38: Kis magyar néprajz. — 10.05: Sirius kapitány fogságba esik. Fantaszikus rádiójáték. Irta és rendezte: László Endre. A Makassari ivópohár. — 10.35: ,,Szerpentin-java”. Nyári összeállítás az Ismeretterjesztő Szerkesztőség órájának legnagyobb közönségvisszhangot kiváltott anyagaiból. — 11.35: Sugár Rezső: Szvit. — 12.35: Magvetők. Portré Szappanos Jolán nyugdíjas bugaci tanítónőről. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Dzsesszmelódiák. — 14.06: Utolsó kísérlet. Németh László regénye rádióra alkalmazva. Befejező rész: Szerdai fogadónap. — 15.10: Kocsis Albert hegedül, Szabó Csilla zongorázik. — 16.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: Verbunkosok, nóták. — 17.07: Kirakat-politika. Gazdasági tűnődések a pesti utcán. — 17.32: A cigánybáró Részletek Johann Strauss operettjéből. — 19.15: Kilátó. — 20.00: A Rádió lemezalbuma. Közben: — 20.45: A századelő irodalmának hetei. — 20.51: A Rádió lemezalbuma című műsor folytatása. — 21.30: Külpolitikai arcképcsarnok. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Svájci Olasz Rádió énekkara Crocemadrigálokat énekel. Vezényel: Edwin Loehrer. — 22.45: Tudomány — antitudomány. Semlyén Istvánnal, a „Modern mítoszok” című könyv szerzőjével beszélget Erdei Grünwald Mihály. — 23.00: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. — 0.10: Koncz Tibor táncdalaiból Kovács Kati énekel. PETŐFI: 8.05: Virágénekek. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.43: Riz Ortolani filmzenéiből. — 10.00: Zene délelőtt. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: Énekszóval, muzsikával. Fiatalok népzenei műsora. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.30: Labirintus. — 14.00: Kettőtől négyig. . . — 16.00: A tudás és a szórakozás várai Füred-Savanyúvízen. A Lóczy Lajos gimnázium és a Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulóinak vetélkedője. — 16.35: Néhány perc tudomány. —16.40: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18.55: Magyar fúvószene. — 19.15: Muzsikáló fiatalok. Friss Gábor szentendrei műsora. — 19.45: A beat kedvelőinek. A Santana együttes felvételeiből. — 20.33: A Rádió Dalszínháza. Kedves rokon — daljáték. Jókai Mór nyomán írta: Ambrózy Ágoston. Zenéjét szerezte: Vincze Ottó. Vezényel: Breitner Tamás. Közreműködik a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara és kamarakórusa. Rendezte: Cserés Miklós dr. Szereposztás: Berkes Gábor, megyei főjegyző — Bessenyei Ferenc, Zsófi, a lánya — Kalmár Magda, Szegedi Erika, Gyulássy Menyhért — Agárdi Gábor, Zsuzsanna, a felesége — Orsolya Erzsi, Sándor, jurátus, a fiuk — Palcsó Sándor. — 21.55: Beke Farkas Sándor népi zenekara játszik, Nyíri Erzsébet nótákat énekel. — 22.30: Sanzonok. — 23.15: Szimfonikus könnyűzene. 3. MŰSOR: 9.00: Reneszánsz kórusmuzsika. — 9.15: Schubert-lemezeinkből. — 11.05: Bal’ettzene operákból. — 11.32: A Beatles együttes felvételei — XXV/6. rész. — 12.00: Szimfonikus zene. — 14.05: Csajkovszkij: A cárnő cipellője. Négyfelvonásos vígopera. Szövegét — Gogol elbeszélése nyomán — Polonszkij írta. Vezényel: Vlagyimir Fedoszejev. Közreműködik a szovjet Rádió és Televízió szimfonikus zenekara és énekkara. Szereposztás: Vakula, kovács — Konsztantyin Liszovszkij, Szólóka, boszorkány, vakula anyja — Ludmila szimonova, Az ördög — Oleg Klenov, Csub, idős kozák — Alekszej Krivcsenyja. Okszana, a leánya — Nyina Fomina. Közben: — 15.00: Ország, város. — 15.30: Az operaközvetítés folytatása. — 17.19: Öt földrész zenéje. — 17.28: Zenekari muzsika. — 19.05: A Kiegészített Bécsi Öntett lemezeiből. — 19.51: Nabucco. Részletek Verdi operájából. Közreműködik: Renata Scotto, Anne Edwards, Jelena Obrazcova, Veriano Luchetti, Kenneth Collins, Matteo Manuguerra, Nikolaj Gjaurov, az Ambrosian Operakórus és a Philharmonia zenekar, vezényel: Riccardo Mutti. — 2041: Külföldi tudósoké a szó. Az uszodavíz „közegészségtana”. Hans Jürgen Hensen berlini orvosprofesszor írása. — 20.56: Újdonságainkból. — 21.36: Bach: IV. brandenburgi verseny. — 21.54: Kritikus füllel. Televízió : Tévétorna, (ism.) (színes). Csak gyerekeknek! Szép tájak. Szovjet kisfilm. (színes). Delta. Tudományos híradó, (ism.) (színes). Aranyásók Alaszkában. Francia—NSZK—román kalandfilmsorozat IV/3. rész: A yukori vadember (ism.) (színes). Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) Zenés tere-fere. NSZK .zenés film (ism.) (színes). Hírek. Testünk. XXVI/2. rész: A nő (ism.) (színes). Négy csepp. NDK tévéfilm (színes). : Reklám. : Mérlegen. Riportfilm. Staféta. Tíz perc ifjúság. A Közönségszolgálat tájékoztatója. Másfélmillió lépés Magyarországon. Végig az országos kék túra útvonalán. XIV/9. rész: A Vértes erdejében. (színes). : Reklám. Tévétorna. (színes). Esti mese (színes). TV-híradó (színes). San Francisco utcáin. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat: ,,A keserű bor”. (színes) A Tv galériája. Lendvai Antal kiállítása. (színes). Vívó világbajnokság. Női tőr csapat döntő. Közvetítés Clermont-Ferrandból. (színes). TV-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: Mérlegen. Stúdióvita. öreg barátok. Szovjet rövidfilm (ism.) TV-híradó 2. (színes). Illés Endre: Törtetők. Komédia két felvonásban. A debreceni Csokonai Színház előadása, felvételről. BUKAREST: 16.00: Hírek. 16.05: Iskolatévé. 16.30: Női röplabda (Románia— NDK) 18.30: Költészet és zene. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.55: Minden tőlünk függ. 20.20: Vízkereszt (2. rész). 21.35: Enescu: 1. szint. 22.05: TV-híradó. Rádió I MŰSOROK 1 9.00 9.05 9.25 9.50 10.45 11.15 15.35 15.40 16.05: 17.35: 17.40: 18.10: 18.20: 18.25: 19.00: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: 20.45: 21.25: Kb.: 22.40: 20.00 20.40 20.50 21.10