Új Néplap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-23 / 118. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Elismerték a sikkasztást, megúszhatják kártérítéssel (Folytatás az 1. oldalról) JÁSZKUNSÁG Arról szólt az egyezség, hogy a melléképüle­tet lakhatásra alkalmas módon felújítják, hogy abba beköltöz­hessen a sértett. Ennek érdeké­ben az idős hölgy átadott négy­­százezer forintot a gyanúsított­nak, aki az átvett összeget nem a felújításra fordította, hanem saját céljaira elköltötte... A másik ügyben a sértett fér­fi még 2018 elején abban állapo­dott meg a gyanúsítottal, hogy eladja neki a személyautóját. A megegyezésük szerint a gya­núsítottnak részletekben kel­lett volna kifizetni az autót, és a gépjármű tulajdonjoga a tel­jes vételár kiegyenlítése után szállt volna át rá. A gyanúsított egy idő után nem fizette a rész­letet, viszont a sértett beleegye­zése nélkül az autóval sajátja­ként rendelkezett, egy harma­dik személy használatába adta. A kocsi azóta sem került elő... Az ügyészség megszüntetheti az eljárást tevékeny megbánás címén Nem véletlen, hogy mindkét ügyben közvetítői eljárást alkal­maztak - ennek akkor van he­lye, ha a gyanúsított a bűncse­lekmény elkövetését a vádeme­lésig elismeri, a gyanúsított és a sértett a közvetítői eljárás le­folytatását indítványozza, vagy ehhez hozzájárul, a bűncselek­mény következményeinek jóvá­tétele várható, és persze a közve­títői eljárás lefolytatása nem el­lentétes a büntetőeljárás elvei­vel. Mindkét ügyben a gyanúsí­tottak és a sértettek hozzájárul­tak a közvetítői eljárás lefolyta­tásához. A gyanúsítottak vállal­ták a kár megtérítését, ezért az ügyészség hat hónapra felfüg­gesztve a büntetőeljárást, közve­títői eljárásra utalta az ügyeket. Abban az esetben, ha a gyanú­sított a bűncselekménnyel oko­zott sérelmet a sértett által elfo­gadott módon és mértékben jó­­váteszi, az ügyészség megszün­tetheti az eljárást tevékeny meg­bánás címén. Ez pedig már az il­letékes kormányhivatal igazság­ügyi osztályának feladatkörébe tartozik - tájékoztatta lapunkat dr. Zsilka László, Mészáros Géza 2019. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK Egyre szélesebb körben elérhető a leolvasóeszköz Büntetés járhat, ha nincs csip az ebben (Folytatás az 1. oldalról) JÁSZKUNSÁG A kedvencek mikrocsipes megjelölésével kapcsolatos határozat hat éve lépett érvénybe. Az eszköz­nek nem kizárólag azonosítást könnyítő célja van. Hivatalo­san ugyanis csak csippel ren­delkező állat kaphatja meg a veszettség elleni oltást. A rizs­­szemnyi szerkezetet jellemző­en a kutyák nyakának bal ol­dalán, a bőr alá helyezik. Ez az apró beavatkozás minimá­lis fájdalommal jár, jelentősé­ge viszont igen nagy. Dr. Bana Péter szolnoki ál­latorvos is találkozott már olyan esettel, amikor egy Deb­recenben megszökött kedven­cet a rendelőjében „olvastak le”. Az állat így szerencsésen hazajutott.­­ Mindenképpen hasznos megoldás. Ráadásul az adatok között egyéb információk rögzí­tésére is van lehetőség. Ez főleg abban az esetben fontos, ha az állat gyógyszeres kezelés alatt áll, esetleg epilepsziás vagy egyéb egészségügyi problémá­ja van. A macskák és más há­zi kedvencek esetében ugyan nem kötelező, de sok tulajdo­nos dönt a csip mellett. Aki pe­dig külföldre készül a kisálla­tával, útlevelet kell igényelnie számára, a mikrocsip ennek is feltétele - mondta a szakember. Megyénkben - bár a leg­több felelős gazda eleget tesz az eszközzel kapcsolatos sza­bálynak - még akadnak hiá­nyosságok. A mikrocsip ára közel négyezer forint. A bün­tetés mértéke azonban en­nek több tízszerese is lehet! A jegyző és a járási állategész­ségügyi hatóság bármikor el­lenőrizhetik a kutyák jelölé­sét. Sőt! Abban az esetben, ha az állat emberre támad, s a tu­lajdonos beazonosítható, sú­lyos következményekkel szá­molhat, amennyiben a kutya nincs megjelölve. - Az ilyen esetekben elsőd­legesen ellenőrzik, hogy van-e csip a kutyában. Amennyiben nincs, tizennégy napig megfi­gyelés alatt tartják az ebet. Ez az intervallum d­önti el, hogy a sérültet szükséges-e veszett­séggel kapcsolatban kezelni - részletezte dr. Kertész Ottó, a Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke. A szakember hozzátet­te, hogy az ellenőrzési lehető­séget ma már minden állator­vosnak kötelessége biztosítani. A csipolvasó eszköz és internet alapvető felszerelések a rende­lőben, még a kisebb települé­seken is. Egy országos adat­bázisban rögzítik az ebek és gazdáik legfontosabb adatait, innen pillanatok alatt kinyer­hető minden szükséges infor­máció. A leolvasást egyébként több alapítvány és szervezet is igyekszik szélesebb körben le­hetővé tenni. Tavaly óta példá­ul az egyik legnagyobb válla­lat közreműködésével, orszá­gosan ötven benzinkút kapott leolvasó készüléket. Megyénk­ben két helyen, Fegyverneken, illetve Mezőtúron található ilyen töltőállomás. A kutyatulajdonosok egyéb­ként általában hasznosnak tartják a mikrocsipet. A szol­noki Bíró Marianna is talált már kóbor ebet, amit az eszköz segítségével juttatott haza.­­ Elvittük az állatorvoshoz, rögtön megtörtént az azonosítá­sa. Egy idős néni várta haza na­gyon, a kiskutya megijedt a vi­hartól, ezért szökött el. Szeren­csére az én kutyám, Mex még nem kóborolt el. Viszont soha nem lehet tudni, mi történik... A csippel biztosan könnyebben hazakerülne. Szabó Lilla Laura Egy csippanás, és már ki is derülhet, honnan „szökött meg” a négylábú Illusztráció: Shutterstock Sikeres a rókák vakcinázása Magyarországon megközelítő­leg másfél millió kutya él gaz­dával. Túlnyomó többségük rendelkezik csippel, illetve hi­vatalosan beregisztrálták a rendszerbe. A kóbor egyedek száma azonban sajnos több tízezerre tehető, az állatmen­helyeken is leginkább ebekkel találkozhatunk. A veszettség ennek ellenére visszaszorult. Elsősorban a rókák terjesztet­ték, ám a vakcinát tartalmazó csalétkek kihelyezésével szinte teljesen megszűnt a fertőzés. Legutóbb 2017-ben mutatták ki a vírust egyetlen rókában, de szerencsére ezt sem a Jászkun­ságban, hanem Borsod-Abaúj Zemplén megyében. Látogasson el hírportálunkra! SZOLJON.hu Az ötmilliárdos beruházáshoz másfél milliárd támogatást kaptak az indiaiak Újabb száz munkahely létesült Túrkevén (Folytatás az 1. oldalról) TÚRKEVE Az indiai tulajdo­nú autóipari beszállító cégcso­port épp tíz éve telepedett meg Magyarországon; 2009-ben Mosonszolnokon épített üze­met. Kecskeméti és első túr­­kevei gyárát (Samvardhana Motherson Reflected - SMR) 2016-ban alapította, míg Túr­kevén most, a MATE átadásá­val új gyáregységgel bővítette kapacitását. A tegnap délutáni ünne­pélyes üzemavatáson Vivek Chaand Sehgal, az SMG tulaj­donosa a magyar kormány tá­mogatását, Túrkevének a le­hetőséget, a cégcsoport dolgo­zóinak pedig a munkáját kö­szönte meg. Szijjártó Péter külgazdasá­gi és külügyminiszter beszé­dében hangsúlyozta, hogy az indiai cégek egyre inkább ke­resik a gazdasági kapcsolato­kat hazánkkal. Mint mondta, ennek oka a magyar gazdasá­gi mutatók évek óta érzékelhe­tő növekedése. Rámutatott: Ma­gyarország és India tavaly hét­­százmilliárd forint kereskedel­mi forgalmat bonyolított le, ez tizenhét százalékos növekedés az elmúlt évekhez képest. Jelez­te, hogy munkaerőpiaci szem­pontból az SMG-vállalatcsoport műanyag fröccsöntött alkatré­szekre specializálódott túrke­­vei új gyára, a MATE mintegy száz új munkahelyet teremtett. Szijjártó Péter elmondta: az öt­­milliárd forintos beruházásá­hoz a magyar kormány egymil­­liárd-négyszáznyolcvanmillió forint vissza nem térítendő tá­mogatást biztosított. Az ünnepélyes gyáravatón felszólalt még Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Ti­bori Pál­ Levente, az SMR Né­metországért és Kelet-Európá­­ért felelős alelnöke. A beszé­deket követően Fekete Viktor, a MATE gyárigazgatója rövid üzemlátogatásra kalauzolta el a vendégeket. Mészáros Géza Szíjjártó Péter (középen) is bejárta az új üzemet Fotó: Csabai István A tetőben is kárt tettek a kamrából induló lángok SZOLNOK Kigyulladt egy iker­ház egyik lakásának kamrá­ja tegnap délelőtt Szolnokon, a Krúdy Gyula úton. A lángok átterjedtek a födém-, majd pe­dig a tetőszerkezetre is, vala­mint a szomszédos lakásban is kár keletkezett. A szolno­ki hivatásos tűzoltók két víz­sugárral avatkoztak be, illet­ve az utómunkálatok során hőkamerás méréseket is vé­geztek. Az érintett lakás tu­lajdonosa rokonoknál helyez­kedett el, a szomszédos lakás­ban élők számára pedig lakos­ságvédelmi intézkedésre nem volt szükség - tudtuk meg Né­meth Ádám megyei katasztró­favédelmi szóvivőtől. Cz. N. Ismét kettős tuba alakult ki a térségben A SZOUON.hu írta KARCAG Egy újabb ritka, úgy­nevezett kettős tubának lehet­tek szemtanúi a Karcag kör­nyékén élők még hétfőn - ad­ta hírül az idokep.hu. A szak­portál szerint a terület fölött elhelyezkedő sekély ciklonhoz a magasban jelentős örvényes­ség társult, ennek volt köszön­hető a felszínt el nem érő fel­hőtölcsérek kialakulása. Legutóbb április elején ész­leltek ugyanilyen időjárási je­lenséget a megyében, akkor Kétpó határában sikerült len­csevégre kapni örvénylő felhő­­tölcséreket. Szóljon.hu/VN Olajos Sándor képe Fotó: Időkép Egy korábbi betöréssel is gyanúsítják TISZABURA Lopás bűntett elkö­vetésének megalapozott gya­núja miatt indult eljárás egy tiszaburai lakos ellen, aki még keddre virradóra egy helyi in­gatlanról fűnyírót, vízszivat­­­tyút, talicskát és különböző kerti szerszámokat vitt magá­val. A rendőrök elfogták a tol­vajt, akiről megállapították, hogy egy korábbi tiszaburai betöréssel is gyanúsítható, ahonnan szintén használati tárgyakat, fűnyírókat, beltéri egységet és mikrohullámú sü­tőt lopott el. A huszonkét éves férfit őrizetbe vették - tudtuk meg Szabó Zita megyei rend­őrségi szóvivőtől. Cz. N.

Next