Tér és forma, 1930 (3. évfolyam)
III. évfolyam, 1. szám - Molnár Farkas: Karlsruhe–Dammerstock lakótelep
KARLSRUHE-DRIKIER§TO€K LAKÓTELEP A telepépítés induljon ki az egészséges, napos, praktikus kislakások építésére alkalmas parcellázásból. Legyen elegendő zöldfelület, sporttér és a középületeknek hely. Differenciált útrendszer bonyolítsa le minden súrlódás nélkül a helyi és távforgalmat. A Karlsruhe-Dammerstock-Siedlung az első lakótelep, amely észak-dél irányú házsorrendszerben (Streifenbebaung, sávos beépítés) épült. Tehát minden lakás két oldalról kap napot, északi front nincs, saroklakások elmaradnak, a házak egymásra nem vetnek árnyékot. A Karlsruhe-Dammerstock-Siedlung építésénél tíz építész dolgozott ki 23 lakástípust, közös program és munkaterv alapján, tipizált építőelemekből, egyező ablak- és ajtóméretekkel, azonos kivitelű lapostetővel, egyazon ereszcsatorna megoldással, egyforma fehér vakolattal és szürke lábazattal, egységes kertkiképzéssel. A Karlsruhe-Dammerstock-Siedlung finanszírozási rendszere és építésmódja körülbelül felére csökkentette a szükséges városi hozzájárulást az előző évek városi támogatással készült építkezéseihez képest. Néhány mondat Schneider polgármester lakáspolitikai programjából: Technikailag és gazdaságilag lehetővé kell tenni, hogy a mai létminimum mellett is a kultúrált és higiénikus kislakás bére megfizethető legyen. Példának állítja fel a sokszor elismételt autógyártás fejlődését, hogy t. i. a szériaszerű racionalizált előállítás a minőség javulása mellett lényeges árcsökkentést hozott. Az építészek nem régóta foglalkoznak a kislakásépítés problémájával, de mivel éppen a legkiválóbbak áldozták magukat erre a szociális feladatra, munkájuk, reméli, sikerrel fog járni. Karlsruhe nem csinál „kísérleteket", hanem „a" kísérletet, hogy az építőtudomány mai állása mellett leghaladóbb szellemű használati lakásokat építse meg. Karlsruhe város a Dammerstock-Siedlung finanszírozásánál eltért az utóbbi években szokásos építési kölcsönfolyósítás módszerétől, amely abban állott, hogy az egész birodalom területéről befolyó hatalmas összegeket kitevő lakbéradót, mint olcsó 3—4%-os építési hitelt osztotta szét az állam a városok útján az építtetőknek, akik jobbára a települők egyesületei (Siedlungsgenossenschaft, Wohnungsverband stb.) voltak. Mert ez a módszer, mikor a világpiacon az átlagos kamatláb 8% körül állott, az államra nézve igen gazdaságtalan volt, hanem az építtetőket a magántőke fokozottabb igénybevételére szorítja. Az építtető maga vesz tehát magánkölcsönt, az állam azonban ezért egy bizonyos határig kezességet vállal és normális kamatláb mellett másodhelyi kölcsönt ad. A drága privátkölcsön kamatainak fedezésére a város kamathozzájárulást ad, angol mintára, 12 évre. Ennél a kamatsegélynél az részesül előnyben, a folyósítás sorrendjénél, aki a városi tőkét fel sem veszi. Ez a kamatsegély egy képzelt tőke évi normális, tehát változó kamatláb szerinti kamatjának egy bizonyos hányadával egyenlő. A képzelt tőke értékelése pedig a kisebb lakásokra kedvező, mert a lakás alapterületéből számítják, mégpedig úgy, hogy az első 50 m2-t m2-ként 160 M.-val számítják, a további m2-ket pedig csak 60 M.-