Tájfutás, 1978 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám
HEGYI FUTÁS Minden év szeptemberének első szombatján a Ben Nevis csúcsára igyekvő turisták százainak, sőt sokszor ezreinek nagy meglepetést okoz az a kb. 200 férfi, aki egymással versenyezve, futva igyekszik a hegycsúcsra és viszsza, 90 percen belül teljesítve a távot. Ez a különleges esemény nagyon egyszerűen kezdődött 82 évvel ezelőtt. A helybeli William Swan a Fő utcán levő Régi Posta Hivataltól nekivágott a hegynek. A hegycsúcsra és onnan visszavezető mintegy 15 mérföldet (kb. 24 km-t) 2 óra 41 perc alatt tette meg. Két évvel később a leithi William MacDonald 14 perccel megjavította ezt az időt. Swan viszont nem hagyta magát, és két hónappal később 2 óra 20 perces új rekordidővel újra megtette a távot. Abban az időben rendszerint még csak egy-két ember határozta el, hogy megmérkőzik egymással, de azért előfordult, hogy évente a maroknyi lelkes ember között három versenyre is sor került. Az első igazi versenyt egy helyi szálloda tulajdonosa szervezte, aki aranyérmeket is felajánlott az első tíz hazai helyezettnek. Az akkori atléták bátor csapata az Achintee-útról bakancsokkal és turistabotokkal felszerelve, puskalövés dörrenésére vágott neki a hegynek. A korábbinál egy mérfölddel hosszabb távot a helyi születésű vadőr, Hugh Kennedy nyerte 2 óra 41 perccel. A nők részére rendezett külön versenyben Miss E.Tait levélkézbesítő kisasszonynak mindössze 2 óra 59, 5 perc kellett a célszalag átszakításáig arra a távra, amit egy átlagos turista rendszerint 4 óra alatt teljesített csak. Ezek a kezdeti, valóban "úttörő" versenyek különös figurákat is vonzottak. Például 1897-ben a Connaugth Ranger-ök alezredese, Spencer Acklom, aki előzőleg hosszú éveket töltött a Himalája hegyei között, 55 éves korával mit sem törődve, 2 óra 55 perc alatt teljesítette a távot. De ott volt a bátor helybeli kedvenc, Ewan MacKenzie is, aki a Ben minden kövét, domborulatát ismerte. Munkájából eredően,mint a hegyen levő obszervatórium útkarbantartója, naponta jónéhány mérföldet megtett Achintee-ig, mielőtt a turista ösvényen felkapaszkodott. Ezt az ösvényt egész évben, míg az időjárás engedte, ő tartotta karban. 1903-ban például 2 óra 10 perc alatt ért haza, és ezt a rekordot 1939- ig, a háború kitöréséig ő tartotta. Hogy rekordját hamarabb nem döntötték meg, annak az is oka volt, hogy 1909-ben a hegycsúcson levő meteorológiai obszervatóriumot bezárták. Az épület bedeszkázásakor, 1904-ben, azon a szomorú hideg októberi napon , "hegyen való versenyzésről, mint már elmondott meséről" emlékeztek meg. Jónéhány verseny után, amit a harmincas évek vége és a negyvenes évek eleje közötti időszakban tartottak, 1951-ben az esemény hivatalos alapra került a Ben Nevis Race Association (Ben Nevis Verseny Egyesület) megalakulásával. Igazában erre nagyon jó alkalom is kínálkozott, hiszen az akkor elindult közel 30 fős mezőnyből elsőnek a helybeli Brian Kearney érkezett az V.George King Parkba, az esemény új célhelyére, több mint 8 perccel megjavítva a "mágikus" két órás határt. A következő négy évben is a reflektorfényben helybeliek voltak. Kearney 1954-ben és 1957-ben is nyert, mindkétszer lefaragva idejéből. Eddie Campbell, a város egyik taxisofőrje szintén háromszoros győztes volt, és a legjobb, 1 óra 50 perces győztes idején túl még egy szinte hihetetlen rekordot is tartott: 26-szor vett részt a versenyen. Minden évben indult, mióta azt 1951-ben újra életre hívták. Közel harminc év óta, az ő ismerős szakállas,figurája példázza azt a teljesítőképességet, amit ma is a legnagyobb tisztelettel öveznek. Az 1960-as évek során már távolabbi területekről is jöttek versenyzők. Az utóbbi években a versenylista gyakori résztvevője a Barrow-, a Kendal- és a Reading Athletic Club. Az évek során az indulók száma is fokozatosan nőtt. A mezőny létszáma az 1963.évi százról mostanra 250 körülire emelkedett. Eddig az évig hivatalosan csak 200 fő indulhatott. Most viszont már a verseny nyílt, része a Skót Hegyi Bajnokságnak, és nincs korlátozva az indulók száma. 1971-ben a verseny rajtja a Glaggan falui New Town Parkba tevődött át, és hamarosan, 1973-ban megtört a 90 perces határ is, amikor a Blackburn Harriers-i H.D.Walker felállította az 1 óra 29 perc, 38 másodperces, ma is élő rekordot. Ezzel egyben megszakította D.A. Cannonnak, a Kendal A.C. versenyzőjének 1971 óta tartó győzelmi sorozatát. Cannon, azon túl, hogy ötször nyerte a versenyt, még a hegycsúcsra érés időrekordját is tartotta, és a befutóban is számtalan alkalommal volt első, noha az Achintee-nél levő hegynél még nem állt az élen. Óriási állóképességén túl, még ő futotta a valaha is látott leggyorsabb finist is a Nevis folyó menti utolsó két mérföldes síkon. A futók útvonala főleg a turista-ösvényt követi. Az Achintee Farm kerítésátjáróján való túljutás után a félutat jelentő Red Burnig a * a BEN NEVIS az Egyesült Királyság Skóciában levő legmagasabb, 1434 m-es kopár sziklás hegyvonulata (ford.)