Tájfutás, 1978 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám

HEGY­I FUTÁS Minden év szeptemberének első szombat­ján a Ben Nevis csúcsára igyekvő turisták szá­zainak, sőt sokszor ezreinek nagy meglepetést okoz az a kb. 200 férfi, aki egymással verse­nyezve, futva igyekszik a hegycsúcsra és visz­­sza, 90 percen belü­l teljesítve a távot. Ez a különleges esemény nagyon egysze­rűen kezdődött 82 évvel ezelőtt. A helybeli William Swan a Fő utcán levő Régi Posta Hiva­taltól nekivágott a hegynek. A hegycsúcsra és onnan visszavezető mintegy 15 mérföldet (kb. 24 km-t) 2 óra 41 perc alatt tette meg. Két év­vel később a leithi William MacDonald 14 perc­cel megjavította ezt az időt. Swan viszont nem hagyta magát, és két hónappal később 2 óra 20 perces új rekordidővel újra megtette a távot. Abban az időben rendszerint még csak egy-két ember határozta el, hogy megmérkőzik egymás­sal, de azért előfordult, hogy évente a marok­nyi lelkes ember között három versenyre is sor került. Az első igazi versenyt egy helyi szálloda tulajdonosa szervezte, aki aranyérmeket is fel­ajánlott az első tíz hazai helyezettnek. Az ak­kori atléták bátor csapata az Achintee-útról ba­kancsokkal és turista­botokkal felszerelve, pus­kalövés dörrenésére vágott neki a hegynek. A korábbinál egy mérfölddel hosszabb távot a helyi születésű vadőr, Hugh Kennedy nyerte 2 óra 41 perccel. A nők részére rendezett kü­lön versenyben Miss E.Tait levélkézbesítő kis­asszonynak mindössze 2 óra 59, 5 perc kellett a célszalag átszakításáig arra a távra, amit egy átlagos turista rendszerint 4 óra alatt tel­jesített csak. Ezek a kezdeti, valóban "úttörő" verse­nyek különös figurákat is vonzottak. Például 1897-ben a Connaugth Ranger-ök alezredese, Spencer Acklom, aki előzőleg hosszú éveket töl­tött a Himalája hegyei között, 55 éves korával mit sem törődve, 2 óra 55 perc alatt teljesítet­te a távot. De ott volt a bátor helybeli kedvenc, Ewan MacKenzie is, aki a Ben minden kövét, domborulatát ismerte. Munkájából eredően,mint a hegyen levő obszervatórium útkarbantartója, naponta jónéhány mérföldet megtett Achintee-ig, mielőtt a turista ösvényen felkapaszkodott. Ezt az ösvényt egész évben, míg az időjárás­ enged­­te, ő tartotta karban. 1903-ban például 2 óra 10 perc alatt ért haza, és ezt a rekordot 1939- ig, a háború kitöréséig ő tartotta. Hogy rekord­ját hamarabb nem döntötték meg, annak az is oka volt, hogy 1909-ben a hegycsúcson levő me­teorológiai obszervatóriumot bezárták. Az épü­let bedeszkázásakor, 1904-ben, azon a szomorú hideg októberi napon , "hegyen való versenyzés­ről, mint már elmondott meséről" emlékeztek meg. Jónéhány verseny után, amit a harmincas évek vége és a negyvenes évek eleje közötti idő­szakban tartottak, 1951-ben az esemény hivata­los alapra került a Ben Nevis Race Association (Ben Nevis Verseny Egyesület) megalakulásával. Igazában erre nagyon jó alkalom is kínálkozott, hiszen az akkor elindult közel 30 fős mezőny­ből elsőnek a helybeli Brian Kearney érkezett az V.George King Parkba, az esemény új cél­helyére, több mint 8 perccel megjavítva a "má­gikus" két órás határt. A következő négy évben is a reflektor­­fényben helybeliek voltak. Kearney 1954-ben és 1957-ben is nyert, mindkétszer lefaragva ide­jéből. Eddie Campbell, a város egyik taxisofőr­je szintén háromszoros győztes volt, és a leg­jobb, 1 óra 50 perces győztes idején túl még egy szinte hihetetlen rekordot is tartott: 26-szor vett részt a versenyen. Minden évben indult, mióta azt 1951-ben újra életre hívták. Közel harminc év óta, az ő ismerős szakállas,figu­rája példázza azt a teljesítőképességet, amit ma is a legnagyobb tisztelettel öveznek. Az 1960-as évek során már távolabbi te­rületekről is jöttek versenyzők. Az utóbbi évek­ben a versenylista gyakori résztvevője a Barrow-, a Kendal- és a Reading Athletic Club. Az évek során az indulók száma is fokozatosan nőtt. A mezőny létszáma az 1963.évi százról mostanra 250 körülire emelkedett. Eddig az évig hivatalosan csak 200 fő indulhatott. Most viszont már a verseny nyílt, része a Skót He­gyi Bajnokságnak, és nincs korlátozva az indu­lók száma. 1971-ben a verseny rajtja a Glaggan falui New Town Parkba tevődött át, és hamarosan, 1973-ban megtört a 90 perces határ is, ami­kor a Blackburn Harriers-i H.D.Walker felál­lította az 1 óra 29 perc, 38 másodperces, ma is élő rekordot. Ezzel egyben megszakította D.A. Cannonnak, a Kendal A.C. versenyzőjé­nek 1971 óta tartó győzelmi sorozatát. Cannon, azon túl, hogy ötször nyerte a versenyt, még a hegycsúcsra érés időrekordját is tartotta, és a befutóban is számtalan alkalommal volt első, noha az Achintee-nél levő hegynél még nem állt az élen. Óriási állóképességén túl, még ő fu­totta a valaha is látott leggyorsabb finist is a Nevis folyó menti utolsó két mérföldes síkon. A futók útvonala főleg a turista-ösvényt követi. Az Achintee Farm kerítésátjáróján való túljutás után a félutat jelentő Red Burnig a * a BEN NEVIS az Egyesült Királyság Skóciában levő legmagasabb, 1434 m-es kopár sziklás hegy­vonulata (ford.)

Next