Tájfutás, 1992 (23. évfolyam, 1-8. szám)

1992 / 1-2. szám

XXIII.ÉVFOLYAM A MAGYAR TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ SZÖVETSÉG LAPJA 1-2.SZÁM TAJFTTA­S Mikor egy héttel a szövetség közgyűlése előtt a szerkesz­tő ezeket a sorokat kopogja, még nem tudja pontosan,hogy a hajnalban leadandó tördelt újság hány oldal lesz. Csak azt tudja, hogy ismét kettős szám lesz,és ez meg fogja haladni a 32 oldalt. Ez nem lesz unalmas,mert benne van a ranglista, ami sokak­nak magát a sportágat je­­­lenti, holott ez csak az e­­redmények számbavételének csak az egyik módja.A szer­kesztő szerint a játék egy formája. Éppen ezért a ranglistának, sőt ranglis­táknak meg kell jelenni a közgyűlés napjára, az idény­kezdet előtt két héttel. Persze kellett volna ko­rábban is, de a jegyző­­­könyvek beérkezése ezt nem tette lehetővé. Lehet­ne indulatosabb szavakat is használni. Van ebben a számban bizonyosan ráérő­­sebb anyag is, de két év­vel ezelőtt azt hirdettük meg,hogy közlöny-jelleg fog dominálni. Ezért unal­mas talán az MTFSZ elnök­ségi üléseinek a jegyző­­­könyve,de ennek közlése alapszabályi kötelezettség­. Ha elhagynánk a jegyzőköny­vet, talán több lenne az egyéni előfizető?Nem hiszem. Ha szebb lenne az oldalak betűtextúrája, talán szí­vesebben olvasnák?Valószí­­nű. Ezért is forgatta a szerkesztő örömmel a buda­pestiek megújult lapját a Tájolat, mely már teljes egészében szedett szöveg­gel készült. Mi is hala­­­dunk arra felé,de éppen ez a szám inkább szedett­­vedett betűanyagból készült, részben kényszerűségből. A szerkesztő olyan szabó, aki kiírhatná, hogy hozott anyagból is dolgozik.Per­­­sze, ha majd maga tudja ajánlani a szebbnél szebb (betű)anyagokat a vevőnek, vagyis az olvasónak,akkor bátrabban fogja kérni a sportági társadalmat szer­kesztésben, írásban történő együttműködésre. Addig is örömmel közöljük,hogy a szövetségi számítógépünk vírusfertőzéséből felépült. Még a múlt év végén támad­ta meg szervezetét az a kór,amit "Michelangelo" névre hallgat. De most már ,köszönjük, jól vagyunk. A DOYEN Egy kicsit mindig elcsodálkozom, amikor szembesülök azzal a ténnyel, hogy fiatal - 1970-ben önállóvá vált sportágunknak nagy öregjei vannak. Kempelen Imrét, Zsigmond Józsefet, Hosszú Aurélt és Szőnyi Laci bá­csit, a sportág pilléreit már 1974. tavaszán, a sportággal való első találkozásaim alkalmával megismertem. Aztán, a hetvenes évek végén, úgy hozta a sors, hogy még interjút készíthettem Rajk Andorral, aki 1925-­­ben az ifj. Ripszám Henrik által Svédországból "importált" új sportág,­­ a tájfutás első három hazai versenyének "motorja", főrendezője volt. Az 1983-ban hazánkban megrendezett VB-re való készülődés közepette volt szerencsém találkozni Berend Ottóval, aki a harmincas évek közepén szerzett elévülhetetlen érdemeket a magyar tájfutósport feltámasztásá­val. Vitathatatlan és tagadhatatlan tény, hogy a ma élő legöregebb ma­gyar tájfutó (1992. február 10-én volt 85 esztendős) munkássága nélkül­­akár megalapítónak, akár újrakezdőnek tekintjük - jóval karcsúbb lenne a magyar tájfutósport képzeletbeli nagykönyve. Életműve, munkássága el­ismeréseként döntött úgy az MTFSZ elnöksége, hogy 1992-ben Ottó bácsi neve kerüljön fel a legrangosabb hazai, sportági erkölcsi elismerést jelentő "Tájfutó" szobor talapzatára. +++ Hosszú ideje a Belvárosban, az Akadémia utca egyik csendes második emeleti lakásában él. A belépő nem győzi a szemét kapkodni, mindenütt jelvények, plakettek, tiszteletdíjak, sportfényképekkel teli fotóalbu­mok . - Ne csodálkozzon - mondja csendes mosollyal. Világéletemben spor­toltam. Eleinte teniszeztem, fociztam, később a turista versenyek töl­tötték ki az életemet. De belekóstoltam és űztem az asztaliteniszt, az evezést, foglalkoztam sízéssel, atlétikával, egyszóval mindennel. A Barcsay utcai gimnáziumban már 1922-ben megalakítottuk a Diák FC-t,ami­ből végül is a Lipótváros vezető sportegyesülete a Duna Sport Club nőtt ki. A Sporthírlap 1934 október harmadiki számát teszi elém. A lapban ter­jedelmes cikk foglalkozik az akkor már féltucat szakosztályt tömörítő klubbal, és Barna Viktorral aki Glanz Sándorral az oldalán 1932-ben a DSC első világbajnoki címét szerezte. - Egy ilyen eredményes klubban nem volt könnyű kitűnni, jól szerepel­ni. Melyik az a sportélménye, amire szívesen emlékszik vissza, amire a legbüszkébb? - Természetesen az 1935. április 14-én rendezett terepgyakorlatra. A Magyar Turista Szövetség égisze alatt, Budakeszi térségében rendeztük. Óriási siker volt! - Honnan az ötlet ? - Nem a Munkás TE 1925.évivi versenyéből. Én mindig sokat törtem a fe­jem azon, hogy vajon milyen értékmérője lehet a turistáskodásnak. Ötle­temet elmondtam két klubtársamnak: Róbert Artúrnak meg Schaffer Andor­nak, és mivel az elmélet igazolása a gyakorlat, 1934. tavaszán rendez­tünk egy háziversenyt. Megdöbbentünk amikor a versenyzők­­ magukat tel­jesen kifutva, holtfáradtan estek be a célba. Ekkor határoztuk el a si­etés büntetését. - Az akkori turistatársadalom hogy fogadta a háziverseny után elké­szített terepgyakorlat versenykiírását? - A sajtóban élénk vita és nyilatkozatharc indult meg. Számítottunk

Next