Tanító, 2019 (57. évfolyam, 1-10. szám)
2019-01-01 / 1. szám
Kolosai NeddaAzt hiszem... legyünk esőcsinálók! Reflexió az „Azt hiszem... ég a ház” címmel indult gondolatfolyamra Fejér Zsolt1, Salamon Eszter12 és Korányi István3 izgalmas írásait morzsolgattam magamban, jöttek az írások velem, amikor tanítószakos hallgatókkal és egy fiatal tanítóval gyakorlatközösséget alkotva, éppen lázasan megbeszéltük, hogyan is legyen egy általunk készülő film dramaturgiája. A filmben szeretnénk megmutatni, milyen új válaszok, újragondolt megoldások adhatók a pedagógusok által napjainkban megfogalmazott problémákra, közvetlenül az osztályteremben. Kitaláltuk, így is fog kezdődni a film, problémafelvetésekkel, melyeket maguk a pedagógusok fogalmaznak meg arról, hogy például eszköztelennek érzik magukat, elmondják, miben érzékelik a generációk közötti szakadékot stb. Az oktatófilm helyett kutatófilmnek elkeresztelt alkotásban megmutatjuk egy éles, valóságos pedagógiai szituációban, hogyan képzeljük el a tanító megváltozott szerepkörét. Azt, hogyan engedi előtérbe lépni a gyerekeket, kompetenssé teszi őket egymás tanításában, miközben a felelősségét a tanulási helyzetnek, a tanításnak mégis megtartja. A már felvett tanórával demonstráljuk: a gyerekek aktív tudáskonstruáló „szerkezetek”, és nem csupán elszenvedői saját tanulási folyamataiknak, nem csupán passzív befogadók! Folyamatos párbeszédekben, hangos gondolkodásban, parázs eszmecserében égtünk, amikor is a már tapasztalatokkal rendelkező tanítókolléga felvetette: mitől fogja mindez megérinteni a pedagógusokat, a tanítókat? Személy szerint azt gondolom, attól, amitől megérintette az éppen jelenlévőket is, illetve annak az osztálynak a tanítóját, akinek a gyerekein „kipróbáltuk” az elméleti modellünket. Azt a modellt, amely mögött rengeteg gyakorlati tapasztalat és neveléstudományi elméletrendszer áll. Azaz, logikusan következik mindebből, hogy meg kell kérdeznünk erről azokat a tanítókat, akik egyszer csak átlelkesültek, mitől következett be náluk a változás szándéka, mikor gondolták azt, az új módszer hatékony, és eredményesebbé, érdekesebbé teheti a pedagógiai munkát? Mindezt annak elismerésével írom, hogy eleinte a pedagógusok nagyon szkeptikusan álltak a módszeregyütteshez, sőt azt megismerve, jelenleg is folyamatosan megfogalmazzák a kérdéseiket. Képesek-e átadni majd a kontrollt a gyerekeknek? Valóban hatékony-e a konstruált (és nem készen a tanítótól kapott) tudás? Vajon egyáltalán tudnak-e, akarnak-e a pedagógusok gondolkodni, szervezni a gyerekek és a saját munkájuk jobbítása érdekében? Nagyon örülök, hogy egy gyakorló pedagógus azonnal felvetette ezeket a kérdéseket! Bennem fel sem merült, hogy majd ne lelkesedjenek velünk együtt a tanítók, hiszen akinek eddig beszéltem az újragondolt, innovatív régi-új módszerről, az azonnal ki is próbálta azt. A szőnyeges tanteremben, a babzsákokon ülve és filctollal gondolattérképeket készítve rádöbbentem: mi esőcsinálók vagyunk! Francis Ford Coppola filmjének nem csupán a címével érzek párhuzamokat, ahogyan ezeket a sorokat írom. Abban hiszek, azt tehetjük, hogy akármilyen kicsi körben és hatósugárral is, de oltjuk a tüzeket, megmutatjuk annak a lehető legegyszerűbb, ám szakmailag pontos, azaz szakszerű módját, hogyan oltsa a tüzet más is. Miközben minden lehetséges fórumon felszólalunk. Természetesen. Ebből a gondolatkuckóból fogok kipillantani, amikor belelépek az izgalmas és tüzes párbeszédekbe. ■ A pedagógiai kultúra fejlesztése A felsőoktatásban csaknem 20 éve oktató pszichológusként azt gondolom, a társadalmi változások szükségessé teszik a tanítás, a tanulás, a tudás érvényességének, társadalmi relevanciájának állandó újraértelmezését. Azt mutatják számunkra releváns kutatások, hogy a magyar gyerekek alapvető problémái a meglévő tudásuk új kontextusokban történő előhívhatóságában, valamint átszerkeszthetőségében mutatkoznak meg. Az én kérdésem: vajon mi lehet ebben a felsőoktatáspedagógia feladata, illetve felelőssége? Megfelelő, adekvát felsőoktatás-pedagógiai módszertannal közelítünk a problémához? Vajon milyen tapasztalatai, élményei vannak az egyetemistáknak a pedagógusképző intézményekben? Vajon megismerkednek-e az előadásokon túl azokkal a pedagógiai módszerekkel, amelyeknek szóbeli bemagolását és elhadarását elvárjuk tőlük? Az utóbbi évtizedekben a pedagógiai kutatások fontos területévé vált a pedagógusok és pedagógiaszakos egyetemi hallgatók tanulásának kutatása. Azokat a tevékenységeket és folyamatokat vizsgálják ezek a kutatások, melyek által egyetemista felnőttek tudása hatékonyan változik. Ezeknek a kutatásoknak a fényében sürgető a felsőoktatás-pedagógia módszertani megújítása annak 1 Megjelent a Tanító 2018. szeptemberi számában. 1 Megjelent a Tanító 2018. novemberi számában. 3 Megjelent a Tanító 2018. decemberi számában.