Tarka Világ és Képes Regélő, 1869 (1. évfolyam, 1-23. szám)

1869 / 11. szám

A szenvedélynek húrja hallgat.. (1868.) A szenvedélynek húrja hallgat S én hozzá érni nem merek: Lantom zeng csöndet, zeng nyugalmat, Ezt kedvelik az emberek. Az ősi bú nem szól dalomban, Szunyád ... s én félem kelteni .. . A merre nézek, vigalom van: Mi haszna volna most neki ? Pihenj szent orkán, szenvedély, s te Gyógy aggalom, ah! hunyj szemet . . . Hivatástoknak nincs még vége, Tinektok veszni nem leheti A mi az embert nagggyá teszi, Az úgyis bennetek vagyon; Oh a világ ezt még megérzi S tietek lesz a hatalom! Most ? — Most a világ hanyatt dőlt, és Hasára süt a napmeleg . . . az anya személyesen vitte őket kocsin át, pedig betakargatva, mivel még kicsinyek voltak, a szolgáló vitte el őket szekeren. De midőn már na­gyobbak lettek, vagy anyjukkal, vagy a szolgálóval gyalog mentek Millsdorfba, sőt midőn a fiú már megnőtt, erős és ügyes lett, egyedül eresztették a jól ismert hegyi utón, s ha szép idő volt, megengedték, hogy kis nővére is vele menjen. Ez szokás a gschaidiaknál, mert a nagy gyalogláshoz szokva vannak, s a szü­lők átalában, kivált oly férfiak, mint a csizmadia, örömest látják, s nagy megelégedésükre szolgál, ha gyermekeik megerősödnek, így történt, hogy e két gyermek a hegyi utat többször megtette, mint a többi falu­siak összesen, s mivel már anyjukat is mintegy idegennek tekintették a falusiak, ez­által a gyermekek is idegenek lettek, alig voltak gschaidiak, és félig már millsdorfiaknak néz­ték őket. Karácsony­ éj. (Folytatás.) Tarka Világ. 505 Ez most az okos időtöltés, A többi, — mondják, — „képzelet !“ Pihenjetek, ne keljetek fel, Hadd terjedjen a kór tovább: Ok fognak jőni s telt sebekkel Mutatják éltök nyomorát; Ok fognak jőni, oh higyjétek, Uj éltet kérve s uj erőt; Meg fogják gyónni a nagy vétket, Lesütvén megtört, bölcs fejek’. Most ? Átheverik im a nappalt, Az éjt tobzódva töltik át: A fényes égi sugarakkal Most csak zsirt olvaszt a világ . . . Erény, költészet, hit s szabadság Nem gyújt már s csupán arra van, Hogy bivó czéluk elringassák S ne legyen lelkök nyugtalan. — Mért is zavarnák egymás álmát? Midőn ez álom mindenük . . . Csak hagyni kell, hadd aludják át, S hadd nyíljék önkint fel szemük! Nem ez, nem ez a ti világtok! Nekem sincs most más, mit tegyek: Szunyogkint dongok . . . meg-megszállok, S majd itt csípek, majd ott egyet. — Benedek Aladár: 64

Next