Tarsadalmi Szemle – 1987.
3. szám - Három évtized tanulságaiból – Az MSZMP politikájáról - Pozsgay Imre: A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés
HÁROM ÉVTIZED TANULSÁGAIRÓL AZ MSZMP POLITIKÁJÁRÓL POZSGAY IMRE: A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés A magyar történelem utóbbi három évtizedének tanulságairól, tapasztalatairól sok szó esett mostanában. Marxista társadalomtudósok elemzései, az eseményekben részt vett kommunisták visszaemlékezései 1956 okainak és jellegének meghatározásán túl - érthetően - azt bizonyították, hogy 1945 után autentikus forradalom zajlott le nálunk, amely az ötvenes évek hibái, bűnei és az ötvenhatos tragikus törés, társadalmi meghasonlás és ellenforradalom ellenére tovább él a szocialista fejlődésben. Az 1956. októberi események okainak és jellegének megítélésében forrásnak az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. decemberi ülésén elfogadott határozatot tekintjük. Ez a máig érvényes állásfoglalás kimutatta az október 23-i felkelésnek - a részvevők nagy többségének szándékától független - ellenforradalmi jellegét, és rámutatott arra a négy fő okra, amely a nemzeti tragédiához vezetett. A visszaemlékezések és a korszakot átívelő összefoglalók nagy része egy külső és belső évfordulós kihívásra válaszolva azt bizonyította, hogy a magyar nép azonosul a szocializmussal, és ennek az identitásnak az alapján hazánk politikai rendszere legitimnek tekinthető. Cikkünknek az a célja, hogy a politikai intézmények és a társadalmi fejlődés kölcsönhatását vizsgálva, tanulságként idézze fel az elmúlt harminc év eredményeit, tapasztalatait a megújulás és a továbbhaladás előmozdítására. Amennyiben az ötvenes évek történetére is visszautalni kényszerül, ezt azért teszi, hogy annak a korszaknak az utóbbi három évtizeden túlmutató tanulságaira is kitérjen. A párt politikai vonalával összhangban valljuk és vállaljuk a kétfrontos szemléletet. Ebben is iránymutatóak azonban a pártnak azok a tapasztalatai, miszerint nincs olyan szélsőséges politika, amely ne tudna újabb két szárnyon frontot nyitni. Ezért elvont minden olyan felhívás, amely kétfrontos érzékenységre szólít fel, ha konkrétan nem mondja meg, milyen politika van a centrumban. (Emlékeznünk kell arra, hogy Rákosi is harcolt a szektás dogmatizmus ellen, és Sztálin is elítélte a személyi kultuszt.) A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés kapcsolata és kölcsönhatása szempontjából egyik legizgalmasabb kérdés, hogy miként viszonyul egymáshoz a politikai hatalom, a politikai rendszer és a szocialista társadalmi fejlődés. E három tényező egymáshoz való viszonyát a szocialista társadalmi fejlődés elsődlegessége alapján vizsgáljuk. Ha mellőzzük ezt a történelmi és logikai sorrendet, vagy zárójelbe tesszük a szocialista társadalmi fejlődés szempontját, akkor a politikai hatalom és a politikai rendszer ügye öncéllá válik. A hatalmi intézmények, illetve az azokat reprezentáló vezetők apologetikus magatartásra rendezkednek be, önmaguknak és a társadalomnak is azt sugallva, hogy a változatlan személyi kör és intézményrendszer a haladás egyedüli letéteményese és garanciája. Ez volt a szemléleti alapja az ötvenes évek szektás-dogmatikus és voluntarista torzulásainak, törvénysértéseinek. Az MDP vezetőinek szűk köre 1949-től úgy viselkedett, mint egy mindentudó oligar-