Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-08-08 / 63. szám
vább vesződém. Bizonyosan a’ mai rendkívüli hideg est költői tüzemmel, melly eleve olly heves vala, összeütközék ’s ezt meggyőzte, szóval: üdvözlő versem igen hiányos volt; de mit tehetek? az óra hetet ütött ’s mennem kelle. Csak úgy van, ha mit az ember utolsó időre hagy, ritkán felel meg várakozásának. Szobámból kileptemkor egy különös szeszély látszott tartóztatni, de nem hivén semmit az előérzésekre sietve útnak eredtem. A’ köszöntő rész vers annyira eltölté fejemet , hogy utamban csupán arról mélázván észre sem vettem , midőn Czélhegyi asszonyság’ háza előtt valók. Szívem doboga, Ninát a’ kedvest látni alig várhattam ; belépek , a’ szobaleány tüstént élőmbe szalad ’s hüledezve hallom tőle, hogy az asszonyság Nina kisasszonnyal együtt csak kevéssel előbb ment legyen el sétálni. Én erre szót sem felelve , a’ házból kirohantam, utánok a’ kecskeméti utczába (mert erre utasíttattam). A’ seminarium előtt látok menni két sárga kalapos dámát, igen ismeretes öltözetben; Czélhegyiék ezek, gondolám; de mint hüledeztem, midőn hozzájok érvén üdvözlésemre Keledy asszonyság lányával nyájasan viszonzott, kértek, ne vetném meg társaságukat; a’ böcsület és régi ismeretség követésökre kénszerített. Keledyéket még Pestre juratusnak jöttémkor kezdém ismerni ’s ismeretségim szűk határa miatt mindennapos látogatójok valók, a’ miből Keledyné ’s lányával volt nyájaskodásomból gazdag vér jövendölt; szép is volt a’ leány , de kényes és nagyravágyó ; ezért csak szenvedhettem, de nem szerettem. Czélhegyiékkel támadt ismeretségemkor házuktól el-elmaradtam; későbben csak néha, hónaponként egyszer, látogatom meg őket becsületből. A’ mostani véletlen összetalálkozás egészen zavarba hozott a’ sok mintlétemről folyt kérdésre ’s házuktól elmaradásomért tett dorgálásokra csak a’ nagy Corpus Jurist vettem mentségül , míg eszem és szememmel Czéthegyiék után kalandoztam. Már a’ fejér hajót elhagytuk, midőn Czéthegyiné asszonyságot Ninával a’ váczi utczából kijőni megpillantám , tíz lépésnyire alig voltak tőlünk, Nina igen néze felénk ’s talán meg is ismert; pedig nem szeretném, mert Keledyéket karonfogva kelle vezetnem. Gyorsabban nyomultam tehát előre terheimmel, nehogy Ninával összetalálkoztam. „Nem arra nem arra kedves úr44 mond feltartóztatva Keledyné, midőn a’ nagy hídutczánál a’ játékszín felé méregetném lábaimat, — „hiszen mama az uj kávéház melletti udvarba szándékozunk menni“ szól esdekelve a’ kisasszony, — „kétségkívül oda, bizonyosan urasága is velünk tartó, viszonzá felém fordulva Keledyné. Corpus Jurisom’ legnehezebb kérdésétől nem ijedtem volna meg jobban, mint Keledyné’ szavaitól; fatális dolog mindkettőjükért a’ bémenetel’ árát megfizetnem ’s azonfölűl erszényem’ kegyetlen ostromára ben is őket terített asztalhoz vezetnem az illendőség kénszerít, — tüstént zsebembe markolok , de csaknem térdre bukom , midőn egy fillérre sem akadtam, rettentő trema fogott el, menekednem tőlök lehetetlen, mert már a’ kapunál valónk. — „Tek. asszony engedelmet kérek, én oda kisérőjök nem lehetek, pénzemet hon felejtém, mondám végre magamat elszánva . —— ,,semmit sem tesz ! tessék csak uraságának velünk maradni, én majd eleget teszek.44 Mintha újra születtem volna, úgy megkönnyült döbögő mellem, vége lett az izzasztó tremának. Bementünk , ’s karöltve ide ’s tova sétálván körülnéztük a’ szép Ninák’ tiszteletére megvilágosított udvart. Nekem az egész tetszett ; nem tudom mért, egy nagyot sóhajték, midőn a’ Ninák’ oltára fölött ezen iratot olvasom : „Éljenek a’Magyarok! Es leben die Hungarn!44 Teli volt az udvar mind két nembeli vendéggel , leginkább elegáns uracsokkal, kik a’ dámák’ kalapjok alá kandikálni szoktak. El-elmosolyodva nézem a’ sok szemüvegest, kik nappal sem látnak jól, annál kevesebbet éjjel; de a’ legnevetségesb még az volt, hogy közülök egyik nem az orrán letűzött szemüvegen által, hanem fölötte kandikált ki szemeivel; Keledy asszonynak erre olly elmés mint éles ötletén hangosan fülkaczagánk, melly miatt soknak figyelmét vontuk magunkra; ’s mi több, néhány lépésnyire előttünk megfordul egy dáma is. Mintha szám egyszerre beragadt volna , elhallgatok, é s hebegve kértem