Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)

1832-03-31 / 26. szám

26. szám TÁRSALKODÓ. Pest, Martius’ 31.*n 1832. A’ FELTÉTEL. Elbeszélés. Két szép leány sétálni mene a’ városba, ’s mentükben szé­p é­s örök dolgok felől beszel­tek vala. Úgymint: a’ s­z­é­p tánczmulatságok ’s szüleik’ örök zsémlejei felől, kik mind a’ táncz, mind magok a’ tánczosok iránt ellen­séges indulattal látszottak viseltetni. Az ifjú uracskák annál szívesben köszöntgették a’ két szüzet minthogy arczulataikat a’ metsző szél gyönyörű rózsaszínnel festé­­ be, ők azonban nem állottak­ meg, hogy köszöngetőikkel szó­ba eredjenek, mert ez utczára, mellyen vé­gig mentek , több öreg nénék’ ablaka szolgatt vala, az agg anyókák pedig valamint élesen látnak, úgy élesen is ítélnek a’ fiatal leá­nyok felől. Épen most szágulda­ el fényes kiséretben mellettük a’ tartomány’ szép herezegnéje. — Minna olly pompás lovagruhát és kalapot ohajta magának mint a’ herczegnéé. Emília szelíd ártatlansággal ekként sohajta­ fel: Ha én is herczegné volnék! — uralkodó herczeg­­né ! Nem akarom magamat dicsérni, Minna, de fogadom, népeim között fogna lenni a’ földi mennyország, kivált a­ jó ’s még is el­hagyott leánykák’ mennyországa. M minden tel­jes korú férfinak házasodnia kellene , vagy szolgálatját veszítené­­ el, ’s annak , ki egy szegény, koros és nem szép leánynak nyújta­ná kezét, én kezeimmel függeszteném nyakába kegyelmem’ jeleit. Akkor rendesebb tánczmulatságra is lehet­ne számolni, úgy el­mond Minna. Kétségkívül, felelt ez. Törvénnyé lenne, hogy az , ki jelen van tánczoljon , ’s az el­­sőségi jog ezután a’ leányokat illeti. Az asz­szonyok pedig gyönyörködjenek a’ nézésben , vagy játszanak kártyát. Most Emelka jött közéjök ’s az Emília’ kormányalkati szándékairól félbe szakadt a’ beszéd. E’ tiszteletre méltó fiatal nő három év óta gyászola férjét, a’ derék ezredest, ki egy idegen kalandorral (Abentheurer) párviadalba keveredvén , agyon lövetett. A’ szép asszony kisírva hosszas fájdalmát , szenvedni kezdé néhány jeles fiatal ember’ közeledését, de igaz­ságos gyanúja elkerülte mind eddig a’ válasz­tást , mert gazdag lévén elég belátással birt sejteni, hogy a’ legjelesb férfiak is, félig legalább, kincsei miatt hódolnak neki. Tudsz e újságot? susoga Emília barátné­­jához, midőn Emelka elhagyá őket , az ez­­redesné három fő kérőinek , mint tegnap né­­ném állító , kimondta volt ítéletét. Ő a’ ka­marást becsüli ; a’ svéd bárót tiszteletre mél­tónak találja ; az ifjú ezredesben sok hason­latot lát boldogult férjével ; de kezét csak annak fogja nyújtani, ki megbizonyítja, hogy csak személye miatt kéri, Minna kaczagva szólalt­ fel: Szegények! Emília mondó: Én, állapotjokban lévén, hite­met ajánlanám. Hitszegést? kérdé­smez. Ah, gyermek, ne vétkezzél ! Mert hogy e’ három kérőt csak a’ pénz vonja, kétséget nem szenved. Egy öz­vegy s istenem , és kivált a’ mint most arczszi­­nét láttam , elréműlök ! Igazad van , mond Emília , egészen meg­­soványodott. M. ’S az a’ halvány aszúkárságos pirulat arczam­ — E. nem , lelkem , az pirosító !

Next