Társalkodó, 1834. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1834-03-22 / 24. szám
vágyom — látni azon tengertes partokat, mellyek egykor a’ halhatatlan költészt lelkesítik vala. — Sietek másnap reggel a’ szabadba tehát. Szállásomhoz közel egy zöld dombot pillantok meg, hátam mögött hagytam házakat’s utczákat, ’s fölmenék a’ dombra. Midőn annak tetejét elérém ’s azon városnegyed fele, mellyből érkeztem, pillanték, milly bűbájos kép fejlett ki ittas szemeim előtt! Meddig csak szemem’ világa hatott, felhőkhez hasonló hegyek, hegyfokok ’s a’ széles tengeren elszórt kék szigetek’ lánczolatjat láttam; ’s a’ tenger maga, csöndesen ’s tisztán , mint egy ragyogó sima tükör , fektívék előttem. Én láttam Európának csaknem minden vidékét, melly szépségiről egy vagy más tekintetben hires; láttán» Montblancot a’ hegyek’ fejdelmét, ’s lábánál a’ széles üregeket’s jeges völgytorkokat, honnan jótékony folyók ömlenek ki és számos tartomány’ határit öntözik. Szemtanúja valék, mint tolakodtak lassan jégbérczei (Gletscher) előre, és sodortak iszonyú kőszirteket ’s egész fenyüerdőket magokkal. Én megjártam oldalait, voltam tátongó mélységiben, hol a’ természet örök hóbul tornyokat, kúptetőket és számtalan pyramist alkotott. Én voltam égbe meredő kevély csúcsán, melly csak nem megjárhatlan, ’s méltósággal és derülten ezer hegytársain felül emelkedik. Görögország, az olaszföldnek ezen iker testvére , sem volt előttem ismeretlen; láttam szépségét , zöldelő partjait ’s tengertől övedzett szigeteit; én beutaztam e’ classikus föld’ belsejét ’s látám Pentiust e’ fönséges folyót, a’ myrthus-erdők ’s Tempe’ virágos völgyén elhaladni. Hallgatok komoly szépségiről Kaukázusnak, hol a’ vad sziklák ’s mélységek jégben lebegnek, úgy hogy szédül a’ halandó , midőn azokra föltekint; nem említem a’ bájos Krimiát, melly szelíden ’s örök zölden emelkedik a’sötét Euxinusból ’s a’ hajóst ösztönzi, hogy hagyja el ama’ vészes hullámokat ’s élje olajfa- és szőlővesszővel ékes kikötőjében a’ csöndes élet’ mosolygó kellemű. Stambulról ’s az ő kéthalma’ dicsőségéről is hallgatok: mindezen szépségeket én láttam, szerettem és csudáltam; de a’ nápolyi öböl’ tündér szépségivel nem hasonlíthatom össze. Még egyszer mondom , hogy illy fölséges kilátás, egymást érő hegyfokokra, kék szigetekre, ’s tükörragyogtató sima tengerre az egész világon sehol sincs. E’ jelenés , egy meteorként villant szemeimbe ’s egy ideig az egészet csak azon fényes csalatások’ (illusiók) egyikének tartám, mellyeket kelő vagy nyugvó nap’ sugáriban a’ nyári égen láthatni, hol a’ tolongó nagy óriási felhők egymásra halmozott ezüst hegyek, kristály varak , és sziklabérczek’ alakját veszik föl — ’s megettük a’ legtisztább, legragyogóbb kék’ végetlen üre, mintha maga az öröklét’ honta volna, nyilik meg. Azon halom, mellyen állék, Nápolyi két részre osztja, úgymint keletire és nyugotira; egyszersmind középpontja az öbölnek, honnan egy tekintettel átnézhetni annak egész nagyságát és szépségét. Tetején van St. Elmo fellegvár, lábánál pedig dell’ Uovo kastély fekszik. Alattam terült el Nápoly, egy szép gőztelen város az ő szép tornyaival ’s házfödelivel; ezek fölött jobbról mutatkozott az Appeninek’ hoszszú sora, mellyek közül a’ magasbak’ ormait hó, az alacsonyabbakéit pedig gesztenye-erdők fedezik ; oldalaikon, kellemes völgyek fölött különféle alakzatban magas roppant szirtoszlopok emelkedtek, mellyeknek aljai a’ város’ sánczaig nyulának. Közöttük, kissé előbbre, mint hegyek’ fejdelme magányosan állott Vezúv; ennek meztelen tüzes homloka vad contrasztban mutatkozik a’ háta mögötti hegyek’ hókoronájával ’s oldala merész hajlásban a’ tenger’kék tükréig terül. E’ lejtős oldal végig kertekkel, szőlőkkel ’s olajfa-ligetekkel van borítva ’s benne a’ sok major (villa) és casino egy másik kis Nápolyt alkotnak. A’ hegytorokból gomolygó füst-oszlop néha világos és ingatag volt, mint katonák’ süvegén széltől mozgatott kolcsagtoll; máskor ismét ezen oszlop lassú egyenes tömegben emelkedik föl ’s a’ tűzokádó hegy ez által egy füstölgő oltárhoz hasonlíta. Majd ismét, a’ belső harcz’ erejéhez képest lángokat szórt, mellyek vörös nyelveiket messzire kiölték, az alattas helyeket gyorsan megvilágosították ’s azután a’ csöndes tengertől visszatükröztetvén , mint tüzes kígyók öböl-hosszant ellöveltek. Néhanéha mély dörgés hallatszék gyomrában. A’ nápolyiak ezt a’ hegy’ szózatának nevezik ’s nehezen is találhatni ennél helyesebb ’s valóbb epithetont. Valami jóslatos van e’ tompa hangban, ’s a’ mint a’ csöndes ég ’s tenger közt a’ távol szigetek és Appeninek’ hosszában megzendült ’s elkongott, úgy tetszék , mintha az anyaföld , legmélyebb mélyiből valamelly parancsot bocsájtott volna ki, tüzes és semmisítő kísérete által ijedelmest; — ’s ennek reám különös, leírhatatlan hatása volt. Tőlem jobbra a‘ tengeröböl’ másik karja nyulék ki. Ezen öbölt egészen az úgy nevezett Pausilippo-hegy képezi ’s mezei házakkal, kertekkel, szőlőkkel szil- és cziprusfákkal, mellyeket itt ott egyes pálmák is tarkáznak, van elborítva. Egy hegyfoknál emelkedik a’ tengerből ’s miután a’ város mögött félkört alkotott, magasb Appeninek’ emelkedő tömegébe enyészik. Alapja a’ tengernél vájt barlangokkal bír, mellyekben, mint mondják, Virgil iskolát tarta ; innét nevök még ma is .,Le Scuole di