Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-03-31 / 26. szám
26 ® *§4f. Pest, saiartKMss’ íBfi. Szatócs , Hlavacsek urnák C v*g «0 .Soha nem kétkedtem én arról, hogy Hl. ur jó tanító , sőt értekezésemben több tárgyat emelék ki, mellyben jeles, ’s ő még is elég szerénytelen maga’ tanítói jelességét vitatni, ’s minden dicsekvés nélkül (mire mint mondja én kényszerítőm) kitüntetésit előszámlalni! Hisz’ a’ nemzetiség-szeretetnek hiánya , meglehet egyetlen árnyék-oldala, mellyért én soha meg nem támadom, ha azt nem teszi mit tett vala; ’s ismétlem most is: bármi jól készítse-ele tanítványit hivatalokhoz, állásának meg nem felelt, ha a’ magyar honnak magyartalan polgárokat adott. Korunk’ kivánatihoz képest hatni az ifjú nemzedékre: a’tanítók’ szép feladata: — ’s ők sokat, mindent létesíthetnek ; de az istenért a’ nemzetiség’ ügyében Hl. ur példáját ne kövessék! Én ugyan attól nem tartok, hogy igazságos biró előtt csúffá leszek ; de hogy Hl. ur már eddig is azzá lett, erősen hiszem. — ’S ha most én fogom kérdezni, mit akar ő nevvtelenségivel ? mit akar ő hosszú bünlajstromával ? Mondja meg, van ő valami, de csak valamicske is , mit rajta irigyleni tudnék? Vagy ha már a’ rágalomkórság’ betege vagyok, azt hiszi-e , hogy rágalmimnak méltóbb tárgyat nem találhattam volna mint őt? ’S van-é csak tával oka is gyanítani, hogy én őt gyűlölöm? Nem képes-e bölcseségével felfogni, hogy ember , lelkesítve a’ közügytől , írhat tán keményebb rendreigazitást is harag ’s gyülölség nélkül? ’S ha nincs is bennem szeretet, — bennem, ki angyalok’ nyelvén sem szólok—ha ollyan vagyok is mint a’ zengő érez ’s pengő czimbalom , mondja meg : a’ keresztyén felebaráti szeretetnek tanitója szól-e válaszából ? De mind az nyugalmamat meg nem zavarja ! Van valami keblemben , mi megtanít illy méltatlanságokon felülemelkedni; Hl. urnak pedig kétszeresen hajlandó vagyok megbocsátani minden mocskolódásit, mert ő életutalom végett állott elő fegyverével, ’s igy nem csoda, ha zavarultságában képzel mivel csatáz, ha legalább a’személyt mocskolja, hol az ügyben buknia kell. Akaratlanul is eszembe jut itt azon ravasz állatka, melly midőn szorultságban van, utálatos bűzével igyekszik menekedni. De hasztalan erőködés az, harcza a’kétségbeesésnek , élethalálos küzdésünkben Hs. urnák szalmaszál utáni kapkodása ! A’ kiirt bünlajstrom Hl ur’ privát véleménye felőlem , ’s ha nem igen hízelgő , csak azt sajnálom, hogy roszabb színben állok előtte, mint előttem ő. Kevésbbé bocsáthatónk meg neki azt, — dec’ pontban is meggyőzöm magam’,— hogy szavaim’ szándéktalan vagy szándékos elcsavarásival különösen a’ szláv honfiak előtt gyanúba akar hozni. — Én azt mondám: „Nem igen fog valaki felakadni azon , „hogy tót ifjak, társaságban müvelnek nyelvet, mellyen „tán idővel mint tanítók és papok szólni fognak a’néphez; „nem czéliránytalan feladás a’ nyelv’ gyakorlása melly„nek sok eltérő dialectusin sok európai nép beszél“ ; ’s Hl. ur megtámad mondván: ,,/v/ szláv nyelvet tanítok Lőcsén s ez bűn lettem, mellyből Sz. ur, olly sok 's valóban nem csekély vélhet ,,csak kár hogy minden logika nélkül — következtél; — ’s nem akarna megengedni hogy a jövendő tanítók's lelkészek, a’ tót nyelvvel, melly leendő hivatalukhoz szükséges, barátkozzanak meg? túlságos buzgókodásában az emberiség 's felvilágosod és sért (ez teán satyra ?) azt kivánja-e, hogy annyi község ügyes tanítók, alkalmas oktatás és vigasztalás nélkül maradjon .“ Ha tudatlanság ’s járatlanságból a’ magyar nyelvben ered e’nevetséges hetvenkedés, úgy magyaráztassa magának világos szavaimat; ha ellenben rósz szándékú gyanúsítás, úgy elhiheti, hogy polémiája szintolly rész mint logikája. — Én mottót választok, amellynek szavai ezek : „Sötét köd lepi be Tátra derekát’s nagy éjfélt huhog sok száz bagoly a’hegynek tövéből.“Hl. ur’ logikája ebből azt fonja ki,hogy sok millió ember’ nyelvét bagoly huhogáshoz merészkedem hasonlítani. — Ez minden ráfogásai közt a’ legváratlanabb volt. Utasítom azonban Tóth László’ hattyúdalára, mellyben semmi ollyan értelem nincs; utasítom nemzetünk’ haladása’ újabb időszakának vizsgálatára , ’s látni fogja, hogy a’ kárpáti félhold csakugyan nem nap nemzetiségünk’egén ; találni fogja, hogy a’nemzetiségünk ellen leginkább ott fejlődő elem a’ mint haladásunk’ visszalökő sarka, úgy nemzetünk’ napjának hideg éjfele. Azok voltak körülbelül gondolatim midőn e’ szavakat mottóul választóm. Különben higye el nemes ellenem , hogy ha magát Hs. urat is hallanám tótul beszélni—ki válaszának egy pontjából ítélve aligha nem tartozik a’ nyilvánosság’ napfényét kerülő éji madarak’ fajához —még sem tudnám elhitetni magammal, hogy bagoly huhog. De semikép nem szép, hogy illy szeretetteljes férfi nyelvrokonai’ egész sokaságát, illy alaptalan gyanúsítással, ellenem akarja ingerelni. Becsülete’ megmentésére hinni akarom , hogy félszeg magyarázhat vezeté e’ tehetségig súlyosított gyanúsításra.— Ő azt állítja, hogy bizonyosan nem tudom, kiknek tartsam a’ Girrenkában foglalt dolgozatok szerzőit. Majd, úgymond, iskolás gyermekekkel hasonlítja őket össze, kiknek előmondogatni kell, mit írjanak, kik semmi gondolatra nem képesek. Hogyha Hitur e’ vádat szavaimból kimutatni képes , az egész haza előtt bűnösnek vallandom magam’ ’s kétszeresen bűnösnek mind abban, mit felebaráti szeretete személyem’ lemocskolására mondott; ellenkező esetben, ha van, önszégyenének adom át, ’s becsülete’megmentésére mondani fogom , hogy értekezésemnek sem szavait meg nem értette , sem szellemét fel nem fogta. — Rám fogja , hogy „gyűlölöm a’ tót nyelvet (rendszeres tanulásához szándékom fogni)—annyira,hogy imádságos könyvet is gyanúsnak tekintenék , mihelyt az előttem gyűlöletes nyelven van írva.“ Ki mondta Hl. urnak, hogy én gyűlölöm a’ tót nyelvet, én még Hl. urat sem gyűlölöm, ki annak egyik legbuzgóbb bajnoka. Pogány imádságos könyv lehet ez a’ Gurenka, mint keresztyén megbarátkozni vele nem tudnék. Különben elhiheti, hogy tót imádságos könyvet is kárhoztatni mernék, ha benne a’ magyarok’ veszteért könyörögne Hl. úr. Ő azt mondja, hogy embertelen rágalmimáltal ellenkedéseket okozok, mellyek különben nem lesznek vala érezhetők, ’s elfelejtő, hogy az ellenzés megvolt, még mielőtt felszólamlottara. — Én, hogy talán néhány ifjút tévedéstől mentsek, czikkemet iránt ,’s azért nevekkel tiszteltetem, bűnökről vádoltatom, miket lelkem utál. Ha az ifjak megmaradnak e’ rész után , én ugyan oka nem leszek, hanem azok, kik konokul folytatnak olly utat .