Tartós békéért, népi demokráciáért! 1955. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-02 / (321.) szám
A szovjet és a világirodalom történetének fontos mérföldköve (A SZOVJET ÍRÓK II. KONGRESSZUSA UTÁN) A szovjet írók II. kongresszusa fontos mérföldkő volt nemcsak a szovjet irodalom, hanem a békéért és a népek szabadságáért küzdő haladó világirodalom fejlődésének az útján is. A moszkvai oszlopcsarnokban lefolyt vita új, még szélesebb utakat nyit meg minden író előtt, aki a népe szolgálatába szegődött, s igyekszik az egész világ békéje és boldogsága hirdetésének, a háborúktól és az ember kizsákmányolásától mentes társadalom megteremtésének fegyverévé változtatni az irodalmat. Amint a Szovjetunió a béke és a demokrácia táborának, az emberiség haladásának élén menetel, a szovjet irodalom is ott menetel a haladó világirodalom élén. A világ haladó írói a szovjet írók műveiben a legjobb mintaképet látják, hogyan kell a népek nevelésének és lelkesítésének hasznos fegyverévé változtatni az írás művészetét, az élet és az érzések szóbeli megörökítésének művészetét. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának üdvözlete, amelyet Poszpelov elvtárs a Nagy Kreml Palotában, a kongresszus ünnepélyes megnyitóján olvasott föl, rendkívül világosan megjelöli, merre kell haladnia a szovjet irodalomnak. „A szovjet nép — mondja a központi bizottság üdvözlete — szenvedélyes harcosokat akar látni íróiban, akik aktívan behatolnak az életbe, segítik a népet olyan új társadalom építésében, amelyben a társadalom gazdagságának minden forrása teljes erővel buzog,amelyben kifejlődik az új, a kapitalizmus csökevényeitől mentes lelkű ember, íróink dolga, hogy a kommunizmus eszméinek és a kommunista erkölcsnek a szellemében neveljék a szovjet embereket, elősegítsék az egyén általános és harmonikus fejlődését, a dolgozók minden alkotó tehetségének és képességének a teljes kivirágzását. A szovjet írók kötelessége, hogy megteremtsék az igazi művészetet, a nagy gondolatok és a nagy érzések művészetét, amely teljesen föltárja a szovjet emberek gazdag lelkivilágát; az ő kötelességük, hogy hőseik alakjában megtestesítsék a szovjet emberek munkájának sokrétűségét, hogy tökéletes egységben ábrázolják a szovjet emberek társadalmi és egyéni életének gazdagságát. Irodalmunknak nemcsak tükröznie kell az újat, hanem minden eszközzel győzelemre is kell segítenie.” Az SZKP Központi Bizottsága ebben az üdvözletben — a jelenlegi nemzetközi helyzet elemzése során — fölhívja a szovjet írók figyelmét az irodalom több feladatára is, például a béke és a demokrácia táborának erősítésére, a népek barátságának és a proletárnemzetköziségnek a megszilárdítására. Az SZKP Központi Bizottságának üdvözletében kifejtett eszmékkel fölfegyverzett szovjet írók a szabad és átfogó vita jegyében tartották meg kongresszusukat. Ebben a vitában különböző nézetek hangzottak el az alkotó munka minden vonatkozásáról. A kongresszuson általában nagyszerűen lehetett érezni a szovjet irodalom jellegére és feladataira vonatkozó nézetek tökéletes és hatalmas elvi egységét. A szovjet íróknak e megbonthatatlan eszmei egységében a szovjet nép leküzdhetetlen, példátlanul szilárd összeforrottsága mutatkozik meg. If Jorge Amado a Brazil írószövetség elnöke ★ ★ Alexej Szurkov költőnek, a Szovjet Írók Szövetsége titkárának „A szovjet irodalom helyzete és feladatai“ című beszámolója, valamint a prózáról, a költészetről, a drámairodalomról, a filmdrámáról, a gyermekirodalomról, a bírálatról, a műfordításról és a modern, haladó világirodalomról tartott korreferátumok sorozata teljesen megmutatta, mennyit fejlődött a szovjet irodalom az 1934. évi I. írókongresszus óta eltelt két évtized alatt. A szovjet irodalom e húsz esztendőben, amely rendkívül fontos volt az emberiség történelme szempontjából, amikor a Szovjetunió népei fölépítették a szocializmust, s megkezdték a fokozatos átmenetet a kommunizmusba, amikor a Szovjet Hadsereg szétzúzta a német fasizmust, amikor Kína ugyanúgy fölszabadult a sokszázados rabságból, mint ahogyan fölszabadult, s a szocializmus építésén , fáradozik számos európai és ázsiai ország, amikor több mint 900 millió ember él a szocializmus és a béke zászlaja alatt — a szovjet irodalom e húsz esztendőben nagy utat tett meg, tömérdek remeke száz meg százmillió emberre hatott. A szovjet irodalom e húsz év alatt több olyan művet alkotott, amely büszkesége a modern irodalomnak, több olyan művet, amelyek mindig egy sorban fognak állni a múlt halhatatlan klasszikusainak alkotásaival. Fagyejev, Fegyin, Tvardovszkij, Erenburg, Leonov, Vaszilevszkaja és Solohov az emberi szíveket lenyűgöző, a nemes érzéseket ébresztő nagy irodalom kiváló mesterei. Alekszej Tolsztoj, Szerafimovics és Nyikolaj Osztrovszkij neve, korunk remekíróinak neve Gorkij és Majakovszkij drága nevével együtt marad meg a népek emlékezetében. Könyveikből kiérezzük jelenlétüket, s a halál sem szünteti meg ezt, mivel ezek az írók az egyén általános és harmonikus fejlődését szolgálták. A szovjet irodalom e húsz év alatt a párt atyai segítségével nagy és győzelmes csatákban leküzdötte a baloldaliaskodó elméleteket, a kozmopolitizmus bomlasztó hatását, a dekadens formalizmust és a sematizmust, amely letöri a művészi erőt, s elsekélyesíti az irodalmat. Kétségtelen, hogy a II. írókongresszus halálos csapást mért a sematizmusra. A kongresszus vitáin vörös fonalként vonult végig az a gondolat, hogy a szocialista realizmus átfogó alkotó módszer, s csak ez alkalmas rá, hogy magasrendű művészi formában tárja fel a kommunizmus eszméinek szépségét és nagyságát, hogy műalkotásokban tükrözze az életet és ne csak ábrázolja az újat, de nagy erővel győzelemre is segítse. Az irodalom igazi művészei keményen lesújtottak az irodalmi művek konfliktusnélküliségének, az élet leegyszerűsítésének és kicifrázásának, az emberi érzések beskatulyázóinak a híveire. E húsz év alatt száz meg száz új szovjet író tűnt föl, s becsülettel elfoglalta a hazájukért és az emberiség jövőjéért a náci rablók ellen vívott harcokban hősi halált halt írók helyét. Ezek a fiatal írók a szovjet rendszerben nőttek föl. Műveik elénk tárják a szocialista korszak új emberét és eredményeit. Néhány munka egyre népszerűbb; ezek napjaink irodalmának alkotásai közé tartoznak. Polevojra, Kazakevicsre, Nyikolajevára és Szimonovra gondolok. Polevoj „Egy igaz ember” című könyve sok-sok országban hódít, s megmutatja, hogyan fejlesztett ki a szovjet hatalom olyan embereket, akik fölülmúlják a klasszikus eposzok hőseit. Különösen azok az írók hatottak rám, akik — mint például Protogyakonov, a jakut írók küldötte — az Októberi Forradalom előtt írásjelek nélkül vegetált népeik irodalmáról számoltak be. A győzelmes proletariátus kiragadta ezeket a népeket a sötét műveletlenségből, s megmentette őket a cárizmus nemzetiségi elnyomása következtében rájuk várt pusztulástól. A győzelmes proletariátus megnyitotta előttük a kultúra minden vívmányának az útját. A nagy orosz irodalomnak a szovjet nemzeti irodalmak fejlesztésében megnyilvánult testvéri segítsége ragyogóan példázza a proletárnemzetköziséget, a népek testvériségét. Az orosz irodalom — mind a klasszikus, mind a szovjetorosz irodalom — védőpajzsa alatt fejlődik és erősödik mindazoknak a népeknek irodalma, amelyek a nagy szovjet hazában laknak, dolgoznak és boldogan élnek. A szovjet irodalom ma nagy befolyást gyakorol az egész világ íróira — a népi demokratikus országok íróira, akiket a szovjet írók ‘ bölcs és érett tapasztalatai gazdagítanak, a kapitalista és a függő országok haladó íróira, akik a szovjet irodalom nagyszerű példájából látják, hogyan töltsék be nemes küldetésüket. A szocialista realizmus módszerét tanulmányozzák és alkalmazzák a világ legjobb írói, korunk nagy irodalmának alkotói. A II. kongresszuson állandóan éreztük Makszim Gorkijnak, a szovjet irodalom megalapítójának, a mai írók gondos tanítómesterének láthatatlan, lelkesítő jelenlétét. Gorkij az I. írókongreszszuson megalapozta a legutóbbi két évtized alatt elvégzett munkát. Szavai, amelyeket a felszólalók a II. írókongreszszus emelvényén idéztek, mindmáig megőrizték teljes igazságukat és nagyságukat. Mintha Gorkij, a halhatatlan tanítómester még most is élne a szovjet írók és a Szovjetunióba érkezett külföldi írók közt, hogy itt legyen a kongreszszuson, s a szovjet irodalom tanulságaira oktasson. Reggelente, amikor a kongresszus ülése megkezdődött, szinte úgy láttam, hogy a kissé meghajolt, de nem vetőszemű és szúrósbajszú Gorkij belép a terembe, s leül az elnökségi asztalhoz. A szovjet irodalom a maga építette úton halad. A szovjet irodalom, amelyet erőssé tesz az íróiért rajongó szovjet népek támogatása, a párt állandó atyai segítsége és a szovjet írók felelősségérzete, korunk élenjáró irodalma, a világ legmagasabbrendű irodalma — új, nagyszerű győzelmek felé, új, halhatatlan művek megalkotása felé halad. Moszkva, 1954 december. A lengyel mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetőségválasztó közgyűléseket tartanak. A közgyűléseken a szövetkezeti tagok összegezik a közös munka egyévi eredményeit, elemzik és megvitatják a szövetkezetek munkájában mutatkozó hibákat és nehézségeket. A Rzeszówi vajdaságban már több mint száz kollektív gazdaság megtartotta vezetőségválasztó közgyűlését. E szövetkezetek jelentős része nagy jövedelemre tett szert. A wroclawi vajdaság sok szövetkezetének tagjai munkaegységenként szép jövedelemhez jutottak. Például az e vajdaságban lévő Wondrorze Male szövetkezet tagjai 2 kilónál több rozsot, majdnem 3 és fél kiló búzát, fél kilónál több árpát, körülbelül 8 és fél kiló burgonyát és több mint 25 zloty készpénzt kaptak egy munkaegységre. A swidnicai járás Kostre falujában működő szövetkezet tagjai a munka helyes megszervezése és a szigorú fegyelem érvényesítése révén majdnem 1 millió zloty jövedelemre tettek szert. Az élenjáró mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek ezek a sikerei még jobban meggyőzik az egyénileg gazdálkodó parasztok nagy tömegeit a gazdálkodás kollektív formájának fölényéről, s egyúttal harcuk fokozására késztetik az összes szövetkezeteket, hogy méltó helyet foglalhassanak el az ország kiváló szövetkezetei közt. --------------------- ♦ • ♦-------------------------- Vezetőségválasztó közgyűlések a lengyel mezőgazdasági termelőszövetkezetekben A NYUGATNÉMET REVANSISTÁK ÉS MILITARISTÁK IDEOLÓGIÁJA (Folytatás a 3. oldalról) A nyugatnémet munkásoknak a militarizmussal szemben kifejtett ellenállása nagy rémületet keltett a háborús gyújtogatók közt. A bonni miniszterek megannyi beszédben és nyilatkozatban hangoztatták, hogy nem lehet hadsereget teremteni a munkásosztály akarata ellenére, s hogy ezért rá kell beszélni a munkásokat a „részvételre”. A bonni „Blank-hivatal”, amely az újrafölfegyverzés előkészítésével foglalkozik, most nagy ideológiai hadjáratot indított, s e hadjárat során a militaristák szemlátomást háttérbe szoruló régi érveinek hangoztatása helyett új szélhámos mesterkedés kezdődött. A hivatalos militarista propaganda most azon fáradozik, hogy „a tömegek számára elfogadhatóvá“ tegye az új hadsereget, s ezért kijelenti, hogy ez az új hadsereg „demokratikus ■Wehrmacht” lesz. A militaristák azt állítják, hogy ebben a hadseregben nem lesz semmiféle kaszárnya-fegyelem, hogy a katonáknak meg fogják adni a demokratikus polgári jogokat, hogy a katonák tetszésük szerint használhatják föl szabadidejüket stb. A militarista „lélek-halászok“ még attól az állítástól sem riadtak vissza, hogy a parancsolás és az engedelmeskedés hierarchikus rendje „az önálló kezdeményezés lehetőségének biztosításával“ fog életrekelni. A militaristák új mesterkedésének az a célja, hogy a demagóg ígéretek segítségével gyöngítse a párizsi egyezmények ratifikálásával szemben megnyilvánuló ellenállást, s elsősorban rábírja az ifjúságot a tervezett hadseregben való szolgálatra. De ha majd az egyezményeket ratifikálják, s az ifjúságot bekergetik a kaszárnyákba, akkor megmutatják nekik, mi az a porosznémet hadsereg. A militaristáknak ez az új mesterkedése már azért is veszedelmes, mert közeledik egyes szociáldemokrata vezetők álláspontjához, mert ezek, ha elvetik is az újrafölfegyverzést, egyszersmind kijelentik, hogy ha mégis elkerülhetetlenné válik, akkor „demokratikus alapokon kell fölépíteni az új katonai szervezeteket, s demokratikus ellenőrzés alá kell vetni őket”. Persze nyilvánvaló szélhámosság, hogy a német militaristák „demokratikus Wehrmachtról“ fecsegnek. A német hadsereg Nyugat-Németországban való helyreállítása nem lehet más, mint az imperializmussal elválaszthatatlanul összefüggő német militarizmus restaurálása. Márpedig az imperializmus és a militarizmus mindenfajta demokráciának ellensége. A német és az amerikai imperializmust szolgáló német hadsereg olyan fegyver, amely nemcsak az európai népek ellen irányul, hanem a német nép, elsősorban pedig a német munkásosztály ellen is. Ezen nem változtathat semmiféle „demokratikus ellenőrzés“. Ezt a történelem szemléltetően igazolta. 1918-ban a császári birodalom összeomlása után a szociáldemokrata vezetők aktív segítségével megszervezték az úgynevezett demokratikus Reichswehrt — ugyancsak a régi császári tábornokok és tisztek parancsnoksága alatt. Ez a hadsereg igen hamar a reakció melegágya lett, állam lett az államban 1923-ban és 1932-ben a Reichswehr segítségével söpörték el Németországban a demokratikus tartományi kormányokat, s 1933-ban Hitler is a Reichswehr segítségével jutott hatalomra. A német történelemnek ez a tapasztalata arra tanít bennünket, hogy a német militarizmust nem lehet megszelídíteni, hanem meg kell semmisíteni. A militarizmusnak megvannak a maga törvényei, amelyeket osztályjellege határoz meg. Azok az erők, amelyek most,a német militarizmus helyreállításán munkálkodnak, semilyen demokratikus hadsereget, semilyen népi hadsereget nem akarnak és nem tudnak megszervezni, mert nekik olyan fegyveres erőkre van szükségük, amelyek a nép érdekei ellen és a nép ellen működnek. A békeszerető erőknek most az a legfontosabb feladatuk, hogy harcoljanak a német militarizmus helyreállítása ellen. A legközelebbi feladat, amelyet az európai országoknak az európai béke és biztonság szavatolásával kapcsolatos moszkvai értekezlete jelölt ki, hogy megakadályozzuk a német militarizmus helyreállítását előirányzó párizsi egyezmények ratifikálását. Az ideológiai harcnak is ez a feladata, különösen Nyugat-Németországban. Mert a tömegek csak akkor értik meg teljesen a párizsi egyezményekből származó óriási veszedelmet, ha szétzúzzuk a revansisták és a militaristák ideológiáját, ha rendre leleplezzük érveiket. A militarista ideológia leleplezése ezért fontos feladat, amelyet meg kell oldanunk, hogy mozgósíthassuk a tömegeket a párizsi egyezmények ratifikálása, a német militarizmus helyreállítása elleni harcra. A német munkásosztályra és pártjaira — Németország Szocialista Egységpártjára és Németország Kommunista Pártjára — most az a feladat vár, hogy nagyszabású harcot indítson a revansisták és a militaristák ideológiája ellen, mert ez fontos része a párizsi egyezmények ratifikálása ellen vívott harcnak. Ebben az ideológiai harcban egyszersmind népszerűsíteni kell a népiek barátságának valóban békeszerető humanista eszméjét, amelyen a szovjet kormánynak az általános európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére irányuló javaslata alapszik. Tarkt is fákéért, népi demokráciáért ! 1955 január 1 . (321) Indonézia összes nemzeti erőinek széleskörű egységéért Indonéziában a népi mozgalom fejlődése és a demokratikus pártok fokozódó együttműködése fontos tényezője annak a harcnak, amely az indonéziai imperialista uralom visszaállítására törekvő imperialisták és lakásaik minden cselszövényének meghiúsításáért folyik. A nép egységének köszönhető, hogy a reakciósok mesterkedései mind a parlamentben, mind pedig a parlamenten kívül súlyos kudarcot vallottak. Az is a demokratikus nemzeti egység erejének köszönhető, hogy vereséget szenvedett Tadzsudin Nor és PJR párti (a kormányon lévő nacionalista párt) klikkje, amikor a holland és az amerikai imperialisták, a Kuomintang és egyéb cinkostársaik teljes támogatásával ez év októberében megpróbálták megbuktatni Ali Szasztroamidzsojo kormányát és megalakítani a reakciós muzulmán párt — a Masjumi — és a jobboldali szocialista párt — a PSZI — kormányát. A demokrácia erői kétségkívül véget vethetnek mindezeknek amesterkedéseknek, ha még szorosabbra zárják soraikat. A legjobb biztosítékok erre azok a demokratikus szabadságjogok, amelyeket a nép eltökélt harc árán vívott ki. Az indonéziai népnek az a feladata, hogy állhatatosan védelmezze ezeket a demokratikus szabadságjogokat, s tovább harcoljon kiterjesztésükért. Mostanában Indonéziaszerte élénk előkészületek folynak az ország történetében először kiírt általános választásokra. Pártunknak fontos szerepe volt és van a nép harci szellemének fokozásában, s népünknek a közelgő általános választásokra való aktív és gondos előkészítésében. Azokon a helyeken, ahol a pártnak szervezetei vannak és befolyása van, sikeresen folyik a választói névjegyzékek összeállítása, s leleplezik a reakciós pártok vezéreinek zavarkeltésre és megvesztegetésre irányuló próbálkozásait. A demokratikus pártok és szervezetek növekvő ereje halomra döntötte a holland, az amerikai és az angol imperialistáknak, valamint lakájainak a Massumi és a PSZI választási győzelmére vonatkozó minden számítását. Ezért ezek a pártok most erőnek erejével a választások meghiúsítására törekszenek. A nép és a mostani kormány szempontjából mi sem lehet helyesebb, mint az aktív felkészülés ezekre a választásokra és a választások megtartását gátló minden akadály elhárítása. Ha beadnánk a derekunkat azoknak, akik az általános választások meghiúsítására törekszenek, akkor hazánkat és népünket kiszolgáltatnánk az ellenség kényénekkedvének. Az indonéziai nép és a kormány egyik legfontosabb feladata az ország biztonságának megszilárdítása. A biztonság megszilárdítása szempontjából nagy jelentőségű, hogy a kormány egy ideje mind nagyobb bátorságot tanúsít a holland imperialisták és a Kuomintang összeesküvéseinek elnyomásában. A határozott álláspont és az említett összeesküvések ellen tett intézkedések nem kevésbé fontosak, mint az erdőkben és a hegyekben megbújó terrorista bandák ellen indított hadműveletek, minthogy ezek az összeesküvések a hazánkban működő bomlasztó elemek tevékenységének legfontosabb megnyilvánulásai közé tartoznak. A biztonság megszilárdításáért vívott harcban aratott minden sikerünk csapás az idegen imperialistákra és ügynökeikre. A kormány tett bizonyos gazdasági intézkedéseket is. Ezek közé tartozik például, hogy az egész idegen valuta-tartalék 80 százalékát az indonéziai kereskedőknek adja. (Azelőtt e valuta zömét a külföldi kereskedők, főként a hollandok közt osztották szét.) A kormány ezenkívül megköveteli, hogy a külföldiek üzemeinek gyártmányait indonéziai kereskedők kapják meg elhelyezés céljából. A kormány továbbá rendszeresítette a textiláruk importjának ellenőrzését. Ezek az intézkedések haladó jellegűek ugyan, de felemásak, s nem jártak együtt megfelelő politikai és szervezési előkészítő munkával. Más, fontosabb és teljes figyelmünkre méltó gazdasági intézkedések: a BPM (az Anglo-Dutch Shell) volt északszumátrai ásványolajtelepei visszaadásának megtagadása és a népi demokráciákkal való normális kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése. Igen nagy jelentőségű, hogy az északszumátrai ásványolaj telepeket a kormány ellenőrzi, mert ez közvetlenül sújtja az idegen imperialistákat. Az ásványolajtelepek kormányellenőrzése az Indonéziai Köztársaság előnyös jövedelemforrása. A még jelentékeny kiterjesztésre szoruló normális kereskedelmi kapcsolatok útja az egyetlen út, amelyen Indonézia megszabadulhat a súlyos feltételű „segély“, a terhes adósságok, a dollár- és a sterling-harapófogóminden formájától. A szocialista tábor országaihoz fűződő állandó, normális és kiterjedt kereskedelmi kapcsolatok növelik az importot és az exportot, biztosítják országunk iparának fejlődési lehetőségét, következésképpen Indonézia gazdaságának föllendítésére ösztönöznek. A néptömegek életét megkeserítő mostani gazdasági nehézségek enyhítésének egyetlen útja a földbirtokosok, az uzsorások és a külföldi monopolisták kiváltságainak erélyes intézkedésekkel való megnyirbálása és a Szovjetunióval meg a népi demokráciákkal való rendszeres és kiterjedt kereskedelmi kapcsolatok létesítése. Eddig tulajdonképpen még semmi lényeges intézkedés nem történt a munkások helyzetének javítására, bár a munkaügyi minisztérium időnként észszerűen foglalkozik a munkások követeléseivel (s ez gyakran lehetővé tette a sztrájkok megelőzését). Ennek ellenére még most is érvényes Tedzsaszukman kárhozatos rendkívüli rendelete, amely tulajdonképpen eltiltja a sztrájkokat. Tedzsaszukman rendelete továbbra is fegyverül szolgál a munkások harcának elnyomására és vezetőik bebörtönzésére. Ezért a demokratikus mozgalomnak és elsősorban a szakszervezeteknek, valamint pártunknak az a feladata, hogy tovább harcoljon e rendelet érvénytelenítéséért. ★ C. IV. Adit Indonézia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára ★ ★ 1954 júniusában a kormány kiadta „A nagybirtokok népi használatáról szóló rendkívüli dekrétumot”. Ez a dekrétum egészében valóban előnyös azoknak a parasztoknak, akik már földhöz jutottak a külföldi latifundiumokból, de igen jelentéktelen azoknak a parasztoknak a száma, akik e dekrétum értelmében földjuttatásra jogosultak. A parasztok tízmilliói még ma is szűkében vannak a földnek, s a földbirtokosok és az uzsorások még most is kizsákmányolják őket. Még sokhelyütt folyik földjükről való elűzésük , letartóztatásuk Ezer kapcsslatban súlyos felelősség hárul pártunkra. A pártnál aktívabban kell szerveznie a parasztokat és segítenie kell őket a kizsákmánylósbirtokosok és uzsorások ellen vívott harcukban. A parasztokkal való foglalkozás a munkások közt végzett munkával együtt a párt tevékenységének legfontosabb része. Elsősorban ez a munka biztosítja, hogy pártunk és minden demokratikus nemzeti erő további sikereket arasson. ★ Mindebből ez a következtetés vonható le: a nép harca a legutóbbi félévben tovább fejlődött. Ezt elősegítette az országban kialakult politikai helyzet. Kitűnik ez az indonéziai kormány külpolitikájából. Ez a külpolitika segítette a béke, valamint a kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködés fenntartását. Ez a nemzetközi együttműködés az egymás mellett élésnek azon az öt elvén alapszik, amelyben Csou En-laj és Nehru, valamint Csou En-laj és U Nu megegyezett. Az is a haladás bizonyítéka, hogy az országban állandóan fejlődik a demokratikus népi mozgalom, s hogy a kormány különféle vonatkozású haladó intézkedéseket tesz. De mindezideig mind a központban, mind pedig vidéken sok közhivatalnok ellenségesen viselkedik a demokratikus mozgalommal szemben. Azt sem mondhatjuk, hogy a kormánynak egyes területekre vonatkozó intézkedései jelentékenyen javítanák a nagy néptömegek helyzetét. Nagy és nehéz feladat vár pártunkra: még tovább kell fejleszteni az országban és a nemzetközi küzdőtéren aratott politikai győzelmeket, ki kell terjeszteni a népi mozgalmat, meg kell erősíteni a pártot, segíteni kell és a nemzeti érdekeknek jobban megfelelő intézkedésekre kell ösztönözni Ali Szasztroamidjojo kormányát. Országunk viszonylag haladó kül- és belpolitikájának további fejlődési lehetősége attól függ, hogy a nagy néptömegek mennyire szervezetten harcolnak követeléseik teljesítéséért. Nem szabad elfelejtenünk, hogy azokon az embermilliókon kívül, akik már ráeszméltek a béke védelmének és a haladó belpolitikai intézkedéseknek a szükségességére, még sokmillió szervezett és szervezetlen ember van, akit állandóan befolyásolnak a holland gyarmatosító politikát és az amerikai háborús politikát támogató propagandisták és lapok. Ezért a kommunisták kötelessége, hogy gondolatainak és kívánságainak olyan kifejezésére ösztönözzék a népet, amellyel végső soron ki is vívhatja megvalósításukat. Ez a feltétele a hatalmas mozgalom kibontakoztatásának és az összes nemzeti erők egysége kiterjesztésének a békéért, a jobb életért és hazánk teljes nemzeti függetlenségéért vívott harcban. Az indonéziai népre főként három politikai irányzat hat: a forradalmi és hősi hagyományokra visszatekintő kommunista irányzat, a nacionalista és a mohamedán irányzat. E három irányzaton kívül mások is vannak, például a protestantizmus és a katolicizmus, amelynek az ország egyes területein van bizonyos befolyása. Van jobboldali szocialista irányzat is, amelyet az Indonéziai Szocialista Párt képvisel, e pártnak azonban nincs jelentős befolyása a néptömegekre. A nacionalista és a mohamedán pártok közül egyesek reakciós jellegűek; a reakciósok alapították és pénzelik őket a nacionalista beállítottságú és mohamedán tömegek ellenőrzése és a kommunistákra meg a kommunistákat követő tömegekre való uszítása céljából. A szélesebb körű nemzeti egységfront megalakításáért folyó harcban konkrét, határozott programm alapján mindent meg kell tenni a kommunista, a nacionalista és a mohamedán pártokat követő tömegek akcióegységének és együttműködésének megteremtéséért. A közös tömegakciók egyúttal leleplezik a földesurak és az uzsorások érdekeit védelmező, a hollandok gyarmatosító politikáját és az Egyesült Államok háborús politikáját támogató nacionalista és mohamedán pártok, valamint vezetőik igazi szándékait. Ily módon fokozni lehet a nép öntudatát, hogy a nép megértse, viszsza kell utasítani a különféle csoportok széthúzását és ellenségeskedését, amelyre egyes nacionalista és mohamedán vezetők törekszenek, akik nagy garral „kommunistaellenes” , jelszavakat hangoztatnak, abban a reményben, hogy az országban mccarthyista rendszert teremthetnek, s ismét a háború és a gyarmatosítás poklábataszíthatják hazánkat. Mindig számolni kell ezekkel a sajátos indonéziai körülményekkel. Ha ezt megtesszük, nagyon előmozdítjuk a munkásparaszt szövetség megvalósítását és az összes indonéziai nemzeti erők szélesebbkörű egységének megteremtését. A kommunista párt és a pártot követő tömegeknek a nacionalista és a mohamedán pártokkal, valamint az ezeket követő tömegekkel való együttműködése a mi szemünkben nem ideiglenes együttműködés, amelyet csak a közelgő választásokig kell folytatni, mint ahogyan a nacionalista és a mohamedán vezetők gyakran hangoztatják. Mi a választások után is az együttműködés hívei leszünk, függetlenül attól, hogy ki nyeri meg a választásokat. Ebből nem következik, hogy lebecsülhetjük a többi pártot és irányzatot, amelynek csak igen jelentéktelen befolyása van a tömegekre. Állandóan harcolnunk kell például a jobboldali szocialista irányzat mesterkedései ellen. Ennek az irányzatnak az Indonéziai Szocialista Párt útján sikerült bejuttatnia embereit egyes nacionalista és mohamedán pártok vezetőségébe, valamint az államapparátus polgári és katonai hivatalaiba. Egyúttal állandóan arra i is kell törekednünk, hogy megteremtsük az egységet és az együttműködést azokkal a tömegekkel, amelyek még ma is a jobboldali szocialisták befolyása alatt vannak. A szélesebb körű nemzeti egység meg- s teremtésével kapcsolatos feladatokat negüm lehet elválasztani a párt politikai, ideológiai és szervezeti egységének megerősítéséért végzett munkától. Pártunk növekszik és mind mélyebbre ereszti gyökereit az indonéziai nép tömegeibe; elsősorban pártunk küzd azért, hogy népünk harcra egyesüljön az új világháború kirobbantására irányuló bűnös tervek, a külföldi imperialista erők és a nemzeti elnyomók ellen. Pártunk hatalmas erő abban a harcban, amelyet az indonéziai nép a hatalomért vív, hogy Indonézia természeti kincseinek, munkája termékeinek és kulturális örökségének gazdájává váljon. A központi bizottság titkárságának előzetes adatai szerint 1954 október végén pártunknak körülbelül 500 000 tagja és tagjelöltje volt. A pártszervezetek és a párttagok számának növelésében elért sikerek elsősorban a párt helyes politikájának és taktikájának, valamint az V. pártkongresszus által kitűzött helyes szervezési irányvonalnak az eredményei. A párttagok és a pártszervezetek számának növekedése szempontjából rendkívül nagy jelentőségű a parasztok közt folyó pártmunka kezdődő javulása. A párt helyes programmja és taktikája még inkább növeli a népnek a párt iránt érzett bizalmát. Ezt nemcsak a munkásokról és a parasztokról mondhatjuk, hanem az értelmiségiekről és a diákokról is, akik egyre nagyobb számban lépnek a párt soraiba. A párt gyarapodása és a pártszervezetek számának növekedése folytán nagyon megnövekszik és bonyolulttá válik a párt vezető kádereinek munkája. Pártunk meggyöngül és elerőtlenedik, ha nem vértezi föl magát politikailag, ideológiailag és szervezetileg. Kötelességünk előrenyomulni és a párt meglévő kádereinek segítségével megoldani ezt a feladatot. Ez megvalósítható és lehetséges, ha a párt káderei kitartóbban és jobban dolgoznak, ha állhatatosabban foglalkoznak a párttagok szervezésével és nevelésével, valamint saját elméleti és ideológiai színvonaluk emelésével. A kommunista párt olyan párt, amely ,a társadalom sűrűjében él. Hiba volna, ha úgy vélnénk, hogy a burzsoá ideológia és a burzsoá hatás csak pártunkon kívül érvényesül; ez még helytelenebb, ha figyelembe vesszük, hogy sokan, akik pártunkba lépnek, burzsoá és feudális ideológiai maradványokat és szokásokat hoznak magukkal. Ezenkívül az ellenség is kétségtelenül igyekszik behatolni a pártba, belülről bomlasztani szervezetét, s gyöngíteni a párttagok ideológiai edzettségét. Mindez a párttagoktól, különösen a párt vezető kádereitől az éberség fokozását és az ideológiai munka fokozását követeli. Véget kell vetni annak a helyzetnek, hogy a párt sok vezető funkcionáriusa még nem érti eléggé a legfontosabb kérdést: a munkás-paraszt szövetség és a nemzeti egységfront kérdését, amelyet a párt V. kongresszusán megvitattunk, s amelyről a kongresszus határozatot hozott. Még sok vezető pártfunkcionárius csak formálisan értelmezi a munkások és a parasztok szövetségét és a nemzeti egységfrontot, s úgy gondolja, hogy a munkás-paraszt szövetségről szóló határozatokat végre lehet hajtani pusztán olyan hivatalos nyilatkozatok közzétételével, amelyek szerint a szakszervezetek együttéreznek a parasztok akcióival, vagy fordítva, hogy a nemzeti egységfront már megvan, mert a kommunista párt vezetői más pártok és szervezetek vezetőivel együtt tartanak gyűléseket és közös nyilatkozatokat adnak ki. A munkás-paraszt szövetség kérdésének helytelen felfogása megakadályozza a párttagokat, hogy kellően tájékozódjanak az agrárviszonyok jellegéről. A pártunk és a nemzeti harc sikereinek további fejlesztése sokban attól függ, hogy a párt káderei, a legalacsonyabb beosztású pártmunkások is helyesen fogják föl, a valóságban mit ért a párt a munkások és a parasztok szövetségén és a nemzeti egységfronton. A pártvezetés alapelve a kollektív vezetés elve. Ez a vezetés lenini elve és szervezeti szabályzatunk egyik legfontosabb tétele. A múlt és a jelen tapasztalatai arra vallanak, hogy a pártban éppen ott vannak hibák, ahol nem érvényesül a kollektív vezetés módszere. Mindenütt, ahol hűtlenek ehhez az elvhez, a párt ideológiailag és szervezetileg gyengül, a pártszervezetek elvesztik harcos jellegüket, s nincs erős kapcsolatuk a tömegekkel. Ennek az elvnek a megsértése csorbítja a párttagoknak a szervezeti szabályzatban kimondott jogait, csökkenti a párttagok felelősségérzetét, s a vezetés jelentőségének lebecsülésére és az elért sikerek további fejlesztésének megszűnésére vezet. Az egyetlen lehetőség, hogy pártunk lenini a sztálini típusú párttá, a munkásosztály aktívan gondolkodó, független politikájú és élénk, aktív életű, harcos pártjává váljék, ha a párt minden kádere és tagja állandóan a kollektív vezetés módszerét alkalmazza. Ilyen párttal kétségtelenül valósággá válik az összes nemzeti erők szélesebb körű szövetsége.