Katolikus főgimnázium, Temesvár, 1876
* — 4 — dalok voltak, temetéseiken a fejedelmek venek részt .... Szóval az irodalom nem tekintetett szórakozásnak, hanem annak éltek, nem volt az eszköz, hanem czél. A régiség vonzereje elfojta minden nézet-, vallás- és korkülönbséget“. (Cantu 0. 9. 10. k.) A német humanistákról hálás elismeréssel és dicsérettel jegyezte fel az utókor, hogy jóllehet olasz collegáik fényes helyzetét nélkülözték, mégis mennyi kitartással fáradoztak a classical philologia felélesztésén és meghonosításán, és e dicséret annál osztatlanabbul illeti őket, minél nagyobb önzetlenséget, való önfeláldozást tüntet fel munkásságuk és buzgalmuk, mely a mint nem volt u. n. kenyértudomány, úgy nem részesült fejedelmi pártfogásban; de épen ezért osztatlan dicsőségük is, hogy Németország újjászületését ők eszközölték, — azon értelemben, hogy az anyagiságba sülyedt, csak önző czélokat hajhászó nemzetet szellemi kincsekért ismét lelkesülni, küzdeni megtanították. A Hohenstaufenek idejétől fogva az „eszményi“ utáni törekvés elenyészett; a császárok bár büszkén a birodalom „gyarapítói”nak nevezték magukat, házi hatalmak megállapításán fáradoztak, ily módon kárpótlást szerzendők családjuknak, ha a „választó koronát“ utódukra nem tudták származtatni, s ez által hatalmas dynastiákat alapítottak, melyek a nemzet eldarabolását elősegítették. A fejedelmek helyhatósági hatalmak biztosítását tekintették röczélul s ugyancsak a sok apró állam létesülését mozdították elő. A nemesség függetlensége védelmében fecsérelte erejét, a lovagok rabló vágyóknak éltek, a városok pedig ennyi sok önző czéllal szemben önfentartásokért voltak kénytelenek küzdeni; nem csoda tehát, ha a németek e korban tudatlanságba sülyedtek. Enea Silvio de’ Piccolomini, ki mint a lmmanismus apostola, az elsők közt működött Németországban, 1442-ben III. Frigyes szolgálatába lépvén, majd keserves, majd kemény szavakban panaszolja nem egy helyen, mennyi küzdelmébe került, hogy a németekben csak némi érdekeltséget gerjeszszen a classicai tanulmányok iránt, így Zsigmondot, Tyrol fiatal herczegét 1443. decz. 5-én írt levelében inti: „hogy humanisticus tanulmányokkal foglalkozzék; hozasson tudósokat oktatására; dicséretekkel halmozza el azon fejedelmeket, kik dicsőségüket nem arany hímzésű ruhában, nem lovakban keresik, hanem a kormányzás fáradalmaival a tudományok grácziáit tudják egyesíteni. Lionello estei őrgrófot és Alfonzo, nápolyi királyt, mint a fejedelmek mintaképeit állítja fel.“ Egy másik levélben (Stein Vilmoshoz 1444. jun. 1.) pedig így szól: „A fejedelmek okozandók, hogy Némethonban a költészetet oly kevéssé becsülik; ha lovakat és kutyákat szívesebben tartanak mint költőket, dicstelenül fognak meghalni mint a kutyák és lovak.“ De mind hiába! Lovak és a pincze mégis csak elsőbbséggel birtak múzeumok és könyvtárak felett. A század folyamában azonban, jóllehet lassan és nehezen, találkoztak, kik az olasz Enea Silvio költői ömlengéseit érdekkel olvasták. A maecenasi pártfogók a fejedelmi körökben elvétve, gyéren jelentkeztek; t. i. a politikai viszonyok átalakulása, a hűbériség kötelékeinek bomlása s ennek helyébe honvédelmi tekintetben a zsoldos seregek léptetése, a melyeknek eltartása, úgy az egész hadrendszernek a lőpor alkalmazása következtében átalakítása a fejedelmek kincstárait nagy mérvben igényelvén — a tudományok, művészetek pártfogolása háttérbe szorult, ha nem is akarjuk hangsúlyozni az érdekhiányt, a részvétlenséget. Mindezen akadályok daczára e század végével gyökeresen megerősödött a huma