Katolikus főgimnázium, Temesvár, 1876
ben senki által ne gátoltassanak. Még inkább pártolták őket II. Pius és IV. Sixtus. A német egyházfejedelmek közt leghathatósb pártfogójuk volt Nicolaus Cusanus bibornok (Nicolaus von Cues) ki maga Deventerben nyerte első oktatását s ez iskolánál később gazdag alapítványt tőn „Bursa Cusana“ rajnai hazájából származó húsz szegény tanuló kiműveltetésére. Legtehetségesebb védencze a friziai származású Agricola Rudolf (Huyesmann vagy Hausmann) egyike volt ama válogatott ifjak társaságának, kiket Groote életírója és a „Krisztus követéséről" irt hírneves mű szerzője, Kempis Tamás (Hammerlein) Zwolleban maga köré gyűjtött. Agricolán kívül öt westpháli férfiú számítandó e körhöz, kiket egyaránt nagy tertű tudományos műveltség, ha nem is egyformán vallásos mély érzület és az erény tisztasága tüntetnek ki: Hegius Sándor, Langen Rudolf Dringenberg Lajos a fő coriphaeusok, kikhez csatlakoznak Spiegelberg Móricz gróf és Liber Antal. Főleg a három első a classical literatura legtevékenyebb újítói voltak német földön „a régibb német humanismus apái“. Hangsulylyal kiemelendőnek tartjuk, hogy fejlődésmenetöket lényegesen befolyásolta a férfiú, ki „Krisztus követéséről“ s egyéb munkáival a közös élet testvérületének tagjai közöl az ascetai jámborság legmagasztosabb jelenségeként tündöklik — szóló bizonyság, hogy a tudomány és hit, ész és kinyilatkoztatás, műveltség és jámborság szép frigyben az ember szellemi emelkedésének leghathatósb tényezői és összeütközés esetében ész és tudomány, mely egymagára felfuvalkodottá testen, téves irányt vettek. A felsorolt régibb humanisták nagy buzgalommal teltek el az ókor classicus népeinek nagyszerű öröksége felett; a művelődés legjelesebb eszközeinek egyikét ismerték fel benne, a nemes érzet kimeríthetlen tárházát. De az ő nézetök szerént a görög s római classicusok nem azért tanulmányozandók, hogy azokban s azok által az emberi művelődés czélja eléressék, hanem hogy eszközül szolgáljanak a keresztény czélok elérésére. E férfiak az ókor szelleméletén mintegy önmagukét ókajták felfrisiteni s azt tudományosan megismerni, nem egyedül az ész és ízlés képzésére, hanem mindenek fölött a kereszténység mélyebb felfogására és az erkölcsi élet nemesítésére. Az egyház nagy atyái maguk ily felfogás következtében tanulmányozták a classicus műveket s ajánlották azok művelését. És a zárdák csendes falai között, hol az ókor remekei pusztulás ellen menedéket találtak, az egész középkoron keresztül több-kevesebb szerencsével ily irányban szakadatlanul műveltettek a classical tanulmányok. Eme sporadicus törekvésekhez fűzték, azokra fektették saját törekvéseiket az újkor classicusai, midőn a meglevő és Byzancz eleste óta megszaporodott, a nyomda által megsokasított régi kincseket felkarolták és értelmeket, felfogásukat általánosítani igyekeztek! A németek eltérőleg az olaszoktól, nem czélnak hanem eszköznek tekintették a classicai tudományokat; belátták, mily nagy képző erő rejlik ezekben. Nem annyira az alaki haszon, mint inkább a szellem, az elvek örök becse vonzotta őket; ezeket tanulmányozták, ezeken élesítették annyira saját belátásukat, hogy a kereszténység magasztos elveit is könnyebben megérthették. Ezért ajánlották ők a régi classicusok tanulmányozását, mert meggyőződésök volt, hogy csak így juthatnak a kereszténység első századaiból származó szerzők alapos megértésére. Azonban itt, mint Bernhardy mondja, hol a nemzet nem közeledett mint olasz földön annyi alaki érzettel és sokoldalú érdekkel az ókorhoz és a szép reproductióhoz, ahol a