Temesvári Új Szó, 1990. január-március (2. évfolyam, 8-75. szám)

1990-01-04 / 8. szám

*17 jenu^f■lär 4. December utolsó előtti napján még nem a szokásos úton jutottam a temesvári telefonközpont kapcsolótermébe, hanem annak vezetője, Marcela Gaita segítségével, szigorúan ellenőrzött folyosókon át. — Napokig golyózápor alatt állunk — mondja és odavezet az Udvarra nyíló ajtóhoz. — Innen oda lehet látni az Unic élelmiszerüzlet és a vele szomszédos játékbolt tetőzetére. Ott fészkelték be magukat az emberségükből kivetkőzött fegyveresek, és tűr alá vettek bennünket. Egy teljes hétig lövöldöztek. Meg akarták bénítani a munkánkat, és rátenni a kezüket a telefonvonalakra. Ördögi tervük kivitelezéséhez mindennemű fondorlathoz folyamodtak: »betelefonáltak, segítséget sürgettek általunk a város különböző pontjaira, pánikot akartak kelteni a körünkben, eszközként használni bennünket arra, hogy kijátsszák a város védelmezőinek éberségét és eltereljék a figyelmet az igazi veszélyről, reklamálták, hogy miért nem teljesítjük a „forradalmi“ vezetőség utasításait, amelyek persze, tőlük származtak. Csakhogy mi résen voltunk, valamennyi hívást leellenőriztük, és csak azután cselekedtünk. A napi huszonnégy órából huszonnégyet dolgozott egy-egy váltás, pattanásig feszült idegekkel, több alkalommal hasra vetődve teremtettük meg a kapcsolásokat, de senki nem esett kétségbe, egyikünk sem mondta, hogy fél, senki sem maradt otthon, tehátes kapacitással dolgozhattunk, persze nem azt jelenti, hogy mindenkit gyorsan ki tudtunk szolgálni, hiszen Temesvárnak is ugyanúgy kellett várnia nemzetközi szabad vonalra, mint az ország többi nagyvárosának. Ennek dacára, napi négyszáz—hatszáz kapcsolást sikerült, megteremtenünk a külországokkal. Ez a tágasnak aligha mondható helyiség egyszerre volt munkahely, fedezék a golyók ellen, konyha, hálóterem, ugyanis többen napokig itt tartózkodtunk. A külföldi újságírók innen tudósítottak, mondhatni, hogy napokig a telefonközpont volt a szálláshelyük, étellel, meleg teával, kávéval mi kínáltuk őket és a bennünket védő katonákat. Testvérré lett itt az idegen is, noha nehezen értettük egymás nyelvét. „Ghiere ide!* —hívtuk asztalhoz Charliet, a BBC tudósítóját. Azt hittük, ha nem románul szólítjuk, megérti mit akarunk közölni. Ezen prsze, csak utólag tudtunk denni... Az elmúlt napokban szavak helyett a tettek beszéltek, csodálnivaló volt az itt dolgozó nők helytállása. Slája Istennek, túléltük valamennyien a borzalmakat. Karácsony másnapján, amikor végre magam is hazamentem, a lakásból áradt felém a bezárt meleg, a csapból folyt a forró víz, megfürödhettem végre, körülöttem nyugalom volt, a hűtőszekrényből kivettem az ünnepi ebédet, megmelegítettem, de amikor odaültem az asztalhoz, egyetlen falat sem ment le a torkomon. Tudtam, hogy a férjem a hadsereg tagjaként őrködik valahol, az orvos fiam a kórházban teljesít szolgálatot, a kisebbik pedig főiskolás társaival végzi a rájuk bízott feladatot, tehát ahányan vagyunk, annyi felé szóródtunk. Ugyan melyik asszony tud ilyen körülmények között jóízűen falatozni?! — Továbbítana-e a telefonszolgálat vezetője lapunkon keresztül tanácsot, ajánlást a telefonelőfizetőknek? — kérdem. — Arra kérem valamennyiüket, hogy legyenek türelemmel, ugyanis korlátozottak a lehetőségeink, ezért nem tudjuk időben kiszolgálni valamennyiüket. Csökkentsék a külföldi magánbeszélgetések idejét és számát, esetleg halasszák későbbi időpontra. Itt jegyzem meg, hogy a külföldi telefonbeszélgetések díjszabását csökkentették, magyarországi hívás esetén például, minden percért 17 lejt számítunk fel, tehát az összeg nem progresszív. Biztosítom valamennyiüket, hogy segítőkészen állunk a szolgálatukra — nyilatkozta Marcela Gaita. Emberi helytállásukról, segítségükről személyesen is szólhatok: szentestén, amikor mindenekelőtt a forradalom parancsszavait továbbították a telefonvonalakon, amikor a kapcsolóteremben dolgozóknak az éberség volt a fegyverük, a családok lelki megnyugvására, megnyugtatására is gondoltak. Victorija Davidas például Békásra továbbította üzenetemet — élünk! — majd pedig Ördög Irén, az ottani postamester tolmácsolta idős szüleimnek. Telefonistáink szájról szájra adogatták a túlélés híreit a nehéz napokban — utólag is köszönet érte. Befejezésül hadd ékeljem ide: a temesvári telefonközpontból ott távoztam, ahol beléptem. — Legyünk óvatosak! — figyelmeztetett Marcela Gaita. — December 26-án reggel negyed nyolckor még záporoztak a lövések az ablakaink irányába, és csak éjjel két órakor hallgattak el a fegyverek. A győzelem nemcsak örülni tanít, hanem arra is, hogy emlékezzünk és vigyázzunk! Sipos Erzsébet | Forró drót Talán meglepőnek tűnik, de a naptárrendszerek kialakulása idején, az ókorban, legalábbis mióta ezt feljegyzésekből biztosan ismerjük, az év vége és az év kezdete kérdését nagyon sokféleképpen közelítették meg az egyes kultúrákban. A vadásznépek naptáraiban a vadászott vad vemhességi ciklusa szabta meg a két vadászidény közti cezúrát, választóvonalat, ugyanis az állomány szaporodásának megakadályozása éhségre kárhoztatta volna a vadásztilalomnak fittyet hányó közösséget. De épp ilyen fontos jel lehetett az esős évszak beköszöntése a hosszú szárazság után a sivatagban lakó zsákmányoló törzseknél, a lazacok vonulása a partmenti halászoknál, a Nílus folyó áradása az ókori Egyiptomban. Mivel ezek a fontos folyamatok évenként körülbelül egyidőben ismétlődtek, önkéntelenül adódott az a gondolat, hogy ilyenkor az elöregedett évet valami új váltja fel. Az idő felfrissül, új ciklus kezdődik. Az év időszeletének alrészekre osztása egyfelől a hold fázisváltásai alapján történt, ezek a holdhónapok, egy év 13 holdhónapból állva össze, vagy pedig a Nap pályája módosulására épült amely a nappalok és éjszakák relatív hosszú változásában érhető tetten. Így válhattak évkezdő pontokká a tavaszi vagy az őszi napéjegyenlőségi pontok, vagy a nyári vagy a téli napforduló időszakai. Az általunk ma is használt naptári rendszer lényege szerint római örökség. Rómában a legrégibb naptár tíz szabálytalan részre tagolta az évet, az egyes területeken folyó mezőgazdasági munkák függvényében. Alba tartományban például a március 36, a május 22, az augusztus 18, a szeptember 16 napból állt. Eközben egy másik tartományban Tusculumban az október 32 napos volt, míg Ariciában ugyan e hónap 39 napos. A Numa Pompiliusnak tulajdonított naptárreform mely a holdhónapokra épült sem volt kielégítő hosszú távon, így a naptárreform megvalósítása Iulius Caesarra maradt, aki i. e. 46-ban bevezette a 365 napos évet tizenkét hónapra tagolva s négy évenként a plusz egy napos szökőévvel. Ő helyezte az évkezdetet január 1-re, szemben az előző hagyománnyal, mely szerint március 15-től számítandó az évkezdet.* Római örökség a hónapok neve is, valamint január elseje ünneplése. A január szó Janus kétarcú római isten nevéből származik. Rómában vidám ünnepléssel kezdték az újévet, annak céljából, hogy a jó kezdet hasonló jó hangulatot sugározzon az év többi napjára is. Ezért ajánlatos volt ezen a napon kizárólag édes ételeket pl. mézet, datolyát, aszalt fügét fogyasztani, hogy ilyen édes legyen az év többi napja is. A későkorban az évzárás-évkezdés ünnepe egyre inkább magához vonzotta a Saturnaliák szertartásainak egy részét (ezeket hagyományosan december 17 és 23. között tartották), ezek minden kicsapongásával, határtalan szabadosságával. A keresztény középkor eleinte tűzzel-vassal irtotta a pogány világ egész Európát átszövő újévi szertartásait. Az egyház a karácsonyi évkezdet bevezetésére törekedett. A mi időszámításunk szerinti december 25—31. közötti dátumokat tehát már a következő évre keltezték. Csak a XIII. században hagyták el ezt a praktikát, s fogadták el a január 1- ei évkezdést. Ennek elfogadását azzal a teológiai indoklással támasztották alá, hogy az evangélium szerint Jézus születése után a 8. napon történt meg körülmetélése, vagyis latinul a circumcisio Domini. Ez a megjelölés bekerült az egyházi naptárakba is. Innen származik a magyar „érti a csíziót“ kifejezés. Ez eredetileg azt jelentette, hogy érti a naptár latin bejegyzéseit, vagyis tanult, művelt ember az illető. Ugyancsak egyháztörténeti eredetűi a Szilveszter kifejezés is. A római születésű I. Szilveszter Sylvester pápa emlékét őrzi, pontosabban annak halála napját, mivel ez a szentté avatott pápa aki Nagy Konstantin császár kortársa volt 335 december 31-én halt meg. Maga a név erdeit jelent latinul A magyar népszokások közül a legismertebbek a téttemetés, télkiverés. Somló vidékén szilveszter estéjén egy öreg embernek álcázott suhancot korbácsolt végig a falun egy legény. Persze hogy ez ne fájjon az „öreg“ jókora párnapúpot viselt a hátán. Déván az óesztendő utolsó napján egy szalmabábot készítettek a legények s ezt késő délután a falu szélén levő gödörbe temették, azzal az indoklással, hogy talán így sikerül hamarabb elfeledni a telet, az elmúlt esztendő minden rosszát. Ismert szilveszteri népszokás volt a tuskóhúzás. Ez a szertartás vénlánynak öltözött legények vezetésével zajlott, kik irdatlan fazék- és fedőcsattogtatással azon lányok ablaka alá vonultak egy tüsköt vonszolva maguk után, akik nem mentek idejében férjhez. Erre a pártában maradt lányoknak ki kellett jönniük és a legények vaskos tréfáit tűrve végigmenniük a falun „szűzgulyába“ terelve. A szilveszteri szokások közé tartoztak a szerelmi, a halál- és az időjóslások is. A szilveszteri szerelmi jóslás ólomöntéssel történt. Aszerint hogy milyen alakú lett a vízbe öntött ólom, próbáltak következtetni a lány jövendőbelije foglalkozására. Újév reggelén az előző szokásokhoz kapcsolódott, hogy a mesteremberek kivitték az üllőt, a kalapácsot, a kocsisok, gulyások az ostort s addig pattogtattak, zajongtak, míg pénzt, italt, ajándékot nem kaptak. Bukovinában a gyermekek köszöntőket szoktak mondani, közben néhány szem gabonát szórva a gazda házába, hogy bő legyen a termés. A Somogy megyei Kapolyban a gyermekek pedig ezzel a rigmussal kopogtattak be a házakba: „Adjon Isten három hé-t, három f-et, három pé-t, bort, búzát, békességet, faint főző feleséget, pipát, puskát, patronázst, meg egy bütykös pálinkát.“ Hát ami azt illeti, ránk is férne legalább a három bé! Mandics György Szilvesztertől újévig Temesvári DJ SZÓ Póni- és Imiényústás a mezőpidasági Egységekbel Minden jel arra vall, hogy — bár a mezőgazdaságban, most szinte teljes holt szezon van — a forradalom hatása ezt az ágazatot, tevékenységi területet sem kerülte el. S ez a hatás minden szempontból kedvezőnek ígérkezik. A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezérigazgatója, Romulus Paraschivoiu ezt igyekszik igazolni: — Az mindeét bizonnyal kedvező, hogy mezőgazdasági dolgozóinknak — elsősorban a szövetkezeti tagoknak — ezekben a napokban kifizetik a gazdaságok az elmaradt járandóságaikat. Vannak olyan téeszek, amelyek június, július óta egyetlen lejt sem fizettek az embereknek, s ezt most pótolják. Ugyancsak ezekben a napokban kapják meg az idei terményjárandóságaikat is — búzából és kukoricából. — Ezek nyilvánvalóan jó hírek, de mi lesz a továbbiakban, milyen feladatok várnak még megoldásra, s hogyan alakul mezőgazdaságunk jövője? — „Hála“ a hamis jelentéseknek, nyilvántartásnak, a megyében még több mint százezer hektár föld vár szántásra, amit a tél folyamán el kell végezni. Végre mi is tiszta vizet szeretnénk önteni a pohárba, a valóság talajára akarjuk hetezni az ágazatot. Eddig meghamisítottuk, „felfújtuk" az eredményeket, s így születtek a rekordhozamok: búzából és árpából 8000 kilós termésátlagokról beszéltünk, miközben az még a felét sem érte el, kukoricából két vagon csőtermés került a hivatalos nyilvántartásba, s közben még a legjobb talajadottságokkal rendelkező gazdaságokban sem haladta meg a 7000—8000 kilót. Az elkövetkezőkben tehát mindenekelőtt a nyíltságra, az őszinteségre törekszünk. A mezőgazdaság alapját — rövid távon — a nagyüzemi gazdaságok képezik, de új módon történő irányítás és gazdálkodás körülményei között. Közben ösztönözzük a magángazdálkodást, s lehetővé tesszük, hogy aki erre vállalkozik, akár három hektár területet is megműveljen a családjával. Végülis az a tulajdonforma nyer teret, amely eredményesebben, hatékonyabban tud gazdálkodni. ... íme, néhány gondolat, elképzelés a megye mezőgazdaságának közeljövőjéről. A távolabbi jövőt azonban már maguk a földművesek határozzák meg, alakítják, úgy ahogy az nekik leginkább megfelel. (g. k.) A Szabad Temesvár Rádió szerkesztőségének nyilatkozata Itt a Szabad Temesvár Rádió a 630 és 909-es középhullámú sávon. A mai naptól kezdődően minden délelőtt 11 órától fél tizenkettőig magyarul szólunk a hallgatókhoz. Mindazokhoz, akik Temes, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad megyékben hallgatják adásainkat. Szerkesztőségünk a szabad, demokratikus ország gazdasági, társadalmi és szellemi ,újjáépítésének ügyét szolgálja. Szabad és pártoktól független adóként kívánunk működni, célunk a hallgatók pontos és a valóságnak megfelelő információkkal való tájékoztatása, éppen ezért szerkesztőségünk nyitva áll mindazok előtt, akik őszintén akarnak hozzájárulni a szabad, demokratikus rendszer érvényesítéséhez, nemzetiségi létünk és egész szellemiségünk megújhodásához, ápolásához. Ilyen értelemben népszerűsítjük a pártok és demokratikus szervezetek tevékenységét, anélkül, hogy azok valamiféle gyámkodását elfogadnánk. Egyetlen dologtól zárkózunk el: elutasítunk minden fasiszta, újfasiszta, a nemzetiségeket egymás ellen uszító próbálkozást. A Szabad Temesvár Rádió egyelőre délelőtt 11 órakor jelentkezik naponta fél órás adással. Stúdiójába várja, illetve mikrofon elé szólítja mindazokat a magyarokat, akik eddig is e hazában éltek a szülőföld iránti ragaszkodásukat bizonyítva, de megszólaltatja és hazavárja mindazokat, akik tiszta szívvel térnek vissza, hogy segítsék, felkarolják ügyünket. Kérjük kedves hallgatóinkat, hogy javaslataikkal, észrevételeikkel segítsék az alakulóban lévő szerkesztőség munkáját. Címünk: Radio Timisoara Libera, Cluj utca 24., 1900 Temesvár, Szabad Temesvár Rádió szerkesztősége. Telefonon a 6-50-78 és a 8-26-65-ös számokon délelőtt 10 és déli két óra között kereshetnek. Fogadjanak bizalommal és hallgassák naponta adásainkat. 3Idát Harangszó ‘), Temesvár, 1989 december 31., egy órával éjfél előtt. — Jó estét, pontos vagyok? — Igen, — válaszolom A bejáratokat ellenőriztem. Zárva vannak! Hol helyezkedjünk el? Egyik szomszédom, akivel ezen az éjszakán együtt vállaltunk a tömbházban kétórás szolgálatot azt javasolta húzódjunk távolabb a bejáratoktól. Olyan „állásokat“ foglaljunk el, hogy a mozgást az utcán mindkét irányból ellenőrizhessük. Így tettünk. Fecázószéken ülve őrködtünk. A koromsötét lépcsőházban cigarettán parazsa az egyetlen fényforrás. Nagyokat hallgattunk. Ritkán és akkor is suttogva váltunk néhány szót. Az idő múlásáról a körülöttem szaporodó elnyomott cigarettavégek árulkodnak. (Volt mit takarítanom!) Nagy bennem a feszültség. Esztendőt ilyen körülmények között nem búcsúztattam még. Az élet most így követeli... Tarkómra tolom a sapkámat. Zseblámpafénynél tájékozódom az idő felől. Még öt perc és az új esztendő ránk köszönt. Odaszólok a szomszédnak: — Mindjárt éjfél. Fejbólintással jelzi: követi az idő múlását. Harangzúgás töri meg a közénk telepedett csendet. Abban a pillanatban felállunk és indulunk egymás felé. Kezet fogunk, boldog új évet kívánunk egymásnak. Az átélt tragikus események okozta belső feszültségünk oldódni kezd. Futja már lelki erőnkből, hogy egymás szavába vágva sebtében fogalmazott gondolatainkat megosszuk egymással és az ország sok megpróbáltatást, megaláztatást megélt népének békés, nyugodt új évet kívánjunk. — Ez a kézfogás — így a szomszéd — felér most egy pohár itallal. — Remélem — válaszoltam — hamarosan pótolhatjuk amit itt most kényszerhelyzetben elmulasztunk, önként vállalt őrhelyünket ismét elfoglaltuk. A csend lett az úr a lépcsőházban. De mintha ez már másfajta csend lett volna mint a múlt évi. (!)