Teológiai Fórum - A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin János Teológiai Akadémia tudományos folyóirata, 2022/2 (16. évfolyam, 2. szám)

Tartalom

Fritz Beke Éva: Fertőző betegségek Komáromban 195 kávéházak, kifőzdék termeiben 14.00 és 16.00 között kötelező a szel­lőztetést rendeltek el. A tulajdonosok kötelesek voltak mosdóról gon­doskodni a vendégek részére, valamint az evőeszközt forró vízben ki kellett főzni. A járásbíróságon elnapolták a tárgyalásokat. Az orvo­sok igazolványt kapnak, és ha beteghez menve ezt a bérkocsisnak fel­mutatták, akkor előnyben részesültek. Dr. Antal Hugó főtörzsorvos tájékoztatta a katonaorvosokat, hogy a járványbizottság határozata értelmében a helyőrség ügyeletes orvosa hívható civil beteghez is, szükség esetén a katonai járványkórház is igénybe vehető az ápolási díjak megtérítése fejében. Végezetül a bizottság tagjai a hatósághoz fordultak, hogy erélyesen lépjen föl az utcák tisztán tartása ügyében, mivel problémák adódtak e téren. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a spanyolnátha terjedése Komáromban és az egész megye területén 1918 októberének második felében vált kritikussá. A fenti jegyzőkönyv érintette az egyházakat is. Az összes komáromi egyház lelkipásztora részére­­ Német István református püspöknek, dr. Madárkay Miklós plébánosnak, Krausz Mór rabbinak és Jánossy Lajos evangélikus lelkipásztornak­­ kézbe­sítették a polgármester levelét, melyben többek között ez állt: „.. .Tel­jes tudatában vagyok annak, hogy különösen járvány idején a vallásos érzelmű lakosság vigasztalást keres a templomokban, de másfelől kö­telességem fölhívni a figyelmet arra a veszélyre, amelyet a templomok­ban való csoportosulás rejt magában. Ez utóbbi körülmény kényszerít arra, hogy hivatalos kötelességemnek eleget téve fölkérjem, hogy az is­tentiszteletek számát lehetőleg korlátozni és e kérdésben a híveket megfelelő módon fölvilágosítani méltóztassék.. .”43 A járványbizottság hetenként ült össze, a tisztifőorvos jelentése szerint 1918. november 1. és 14. között 169 felnőtt, 58 gyermek, 2 ka­tona betegedett meg, közülük 9 felnőtt, 5 gyermek pedig halálozott el a spanyol betegség szövődményeibe. A tisztifőorvos az óvintézkedé­sek feloldását javasolta, melyet a járványbizottság jóvá is hagyott. Az iskolákban november 18-tól megkezdhették az oktatást. Az orvosok bejelentési kötelezettsége, és a köztisztaságra vonatkozó rendeletek 43 (SANR-KN_II/347/1918)

Next