Térképvilág, 1986

BARTÓK BÉLA: A MAGYAR ORSZÁGHATÁROK VÁLTOZÁSA A XX. SZÁZADBAN

A kisantant három állama elméletileg a néprajzi határig kapta volna meg a régi magyar területeket, de a határokat különféle okok miatt jóval mélyebben vonták meg. Egyik fő ok volt a magyarlakta síkvidékeken veze­tő fő vasúthálózat (Pozsony—Érsekújvár—Szob, Sátoraljaújhely—Bereg­szász—Máramarossziget; Királyháza—Nagykároly—Szatmárnémeti—Nagy­várad—Békéscsaba—Szeged—Szabadka—Baja), melyeket nagyrészt a szom­széd államokhoz csatoltak a túlnyomó magyar lakossággal együtt. — Ha­sonló ok miatt került az Ipoly bal partján lévő Ipolyság Csehszlovákiához (holott a békeszerződés az Ipolyt jelölte meg határnak), hogy az Ipolyság a korponai vonal forgalmát biztosítsák. A Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg megkísérelte feltartóztatni a túlságosan előretörő cseh és román csapatokat, de ez végül is eredménytelen maradt. A hatodik részesedő Ausztria volt, amellyel szemben már lehetőség volt némi ellenállásra és fegyveres akciókra is. Ennek során ideiglenesen Lajta bánság néven füg­getlen „állam" is létesült, majd a nagyhatalmak közbelépésére 1921 októ­berében Velencében megállapodás született. Itt nagy vonalakban rögzítet­ték az osztrák—magyar határt, Sopron városának és néhány szomszéd köz­ségnek pedig népszavazást biztosítottak. Ez 1921 decemberében nagy több­séggel Magyarország javára dőlt el. 1923 után némi módosítást sikerült el­érnünk Salgótarján térségében. Nevezetesen a Csehszlovákiához került somoskőújfalusi kőbánya biztosította Budapest székesfőváros burkolókő ellátásának jelentős részét és Csehszlovákiával sikerült megállapodni abban, hogy az amúgy is magyarlakta Somoskőújfalu a bányával együtt visszake­rüljön Magyarországhoz. A vár viszont csehszlovák területen maradt. Néhány békés év után Németország megkezdte terjeszkedését és eleinte elsősorban a nemzetiségi elv alapján igyekezett határait bővíteni. Az 1938. márciusi Anschluss, vagyis Ausztria bekebelezése után az Ausztriához került volt nyugat-magyarországi területek teljes egészükben a Német Birodalom Ostmark nevű kerületének részei lettek. Még ebben az évben hevennyé vált a csehszlovák kérdés és az ott élő igen nagyszámú nemzetiség hovatartozásának eldöntése. Az ún. „Müncheni egyezmény" a németlakta területeket (a Szudéta-vidéket és a Csehország és Morvaország déli részén lévőket) Németországhoz csatolta és ennek so­rán a németek az 1910-es népszámlálás alapján két volt magyar községet, a Duna bal partján lévő Dévényt és a Pozsonnyal szemben lévő Pozsonyliget­­falut is megkapták. Ezekben annak idején 3300 német, 827 tót és 700 ma­gyar lakos volt. Pozsonyt magát — amelyben szintén relatív német többség volt — taktikai okokból meghagyták Csehszlovákiának, viszont a Dunában lévő — egyébként lakatlan — Käsemacher szigetet megkapták, aminek az volt a jelentősége, hogy Pozsony vízművei itt voltak. 4

Next