Térképvilág, 1986
BARTÓK BÉLA: A MAGYAR ORSZÁGHATÁROK VÁLTOZÁSA A XX. SZÁZADBAN
A kisantant három állama elméletileg a néprajzi határig kapta volna meg a régi magyar területeket, de a határokat különféle okok miatt jóval mélyebben vonták meg. Egyik fő ok volt a magyarlakta síkvidékeken vezető fő vasúthálózat (Pozsony—Érsekújvár—Szob, Sátoraljaújhely—Beregszász—Máramarossziget; Királyháza—Nagykároly—Szatmárnémeti—Nagyvárad—Békéscsaba—Szeged—Szabadka—Baja), melyeket nagyrészt a szomszéd államokhoz csatoltak a túlnyomó magyar lakossággal együtt. — Hasonló ok miatt került az Ipoly bal partján lévő Ipolyság Csehszlovákiához (holott a békeszerződés az Ipolyt jelölte meg határnak), hogy az Ipolyság a korponai vonal forgalmát biztosítsák. A Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg megkísérelte feltartóztatni a túlságosan előretörő cseh és román csapatokat, de ez végül is eredménytelen maradt. A hatodik részesedő Ausztria volt, amellyel szemben már lehetőség volt némi ellenállásra és fegyveres akciókra is. Ennek során ideiglenesen Lajta bánság néven független „állam" is létesült, majd a nagyhatalmak közbelépésére 1921 októberében Velencében megállapodás született. Itt nagy vonalakban rögzítették az osztrák—magyar határt, Sopron városának és néhány szomszéd községnek pedig népszavazást biztosítottak. Ez 1921 decemberében nagy többséggel Magyarország javára dőlt el. 1923 után némi módosítást sikerült elérnünk Salgótarján térségében. Nevezetesen a Csehszlovákiához került somoskőújfalusi kőbánya biztosította Budapest székesfőváros burkolókő ellátásának jelentős részét és Csehszlovákiával sikerült megállapodni abban, hogy az amúgy is magyarlakta Somoskőújfalu a bányával együtt visszakerüljön Magyarországhoz. A vár viszont csehszlovák területen maradt. Néhány békés év után Németország megkezdte terjeszkedését és eleinte elsősorban a nemzetiségi elv alapján igyekezett határait bővíteni. Az 1938. márciusi Anschluss, vagyis Ausztria bekebelezése után az Ausztriához került volt nyugat-magyarországi területek teljes egészükben a Német Birodalom Ostmark nevű kerületének részei lettek. Még ebben az évben hevennyé vált a csehszlovák kérdés és az ott élő igen nagyszámú nemzetiség hovatartozásának eldöntése. Az ún. „Müncheni egyezmény" a németlakta területeket (a Szudéta-vidéket és a Csehország és Morvaország déli részén lévőket) Németországhoz csatolta és ennek során a németek az 1910-es népszámlálás alapján két volt magyar községet, a Duna bal partján lévő Dévényt és a Pozsonnyal szemben lévő Pozsonyligetfalut is megkapták. Ezekben annak idején 3300 német, 827 tót és 700 magyar lakos volt. Pozsonyt magát — amelyben szintén relatív német többség volt — taktikai okokból meghagyták Csehszlovákiának, viszont a Dunában lévő — egyébként lakatlan — Käsemacher szigetet megkapták, aminek az volt a jelentősége, hogy Pozsony vízművei itt voltak. 4