Termelőszövetkezet, 1954 (5. évfolyam, 1-18. szám)

1954-11-01 / 17. szám

Bár termésünk gyengébb, mint a tavalyi, idén is folytatjuk öreg tagjaink segélye­zését. Egyelőre a következőket terjeszt­jük közgyűlés elé: Nyujtali János, Kovács István, Györök János, Nagy-Kovács Ist­ván, Bálint Ida és Gyűrű János. A segély összege: háztáji föld, másfél mázsa búza, egy mázsa árpa és 500 forint. Jövőre, ha termésünk több lesz, a segélyt duplájára emeljük. (Részlet a mihályi Táncsics tsz vezetőségi ülésének jegyzőkönyvéből.) Cs­­n János bácsit odahaza találtam. Pihent éppen, öregségének mindig kitárt ágyán. A látogatásnak azonban örült, és hogy kipróbálja ven­dégét, nyomban feltette a „forsz-kérdést“: — Mondja, elvtárs! Igaz-e, hogy kék a búzavirág? A borostás, megvékonyodott arcban ülő, tompa­­fényű szemekbe egy kis fiatalos huncutságot lopott a kérdés. Na, most megfogja az újságírót! Csakhogy én se a zongora lába körül tettem életem első lépé­seit és tudtam, mit kell válaszolni. — Attól függ, hogy a búzavirágot, vagy a búzavi­rágját kérdi-e Gyűrű bácsi? — Na látja, engem meg egy idevalósi tanító sza­márnak nevezett, amikor azt mondtam, hogy kékvi­rágja legfeljebb a konkolynak lehet. Abból pedig ő, nem eszik kenyeret! Megvan már a barátság és Gyűrű bácsi, a nagy mesélő, egymásután vmondja a történeteket. Az egy­szeri tanítóról, aki esőcsinálásra is vállalkozott. Az egyszeri uraságról, aki elhitte, hogy hallani, mint nő a mák ... És míg másról mesél, magáról is ejt egy-egy szót. Ezekből a szavakból bontakozik ki egy egyszerű élet, a hajdani hárommillió koldus egyikének története. A közös hadsereg, az első háború, az orosz fogság. Itthon egyre több gyerek, az egy holdnyi OFB föld, ami mellett bizony még napszámba is el kellett járni. De a­ Gyűrű János kezemunkáját soha, sehol meg nem szidták. Közben pedig kilombosodott a tiszta­­szívű magyar nép nagy erejének egyik fája. Hat gyerek jött, aztán megnősültek, unokák szü­lettek. A második háborúban halk könnyek pörgése közben megfizették a szörnyű véradót: a legnagyobb fiú szebbnek ígérkező élete a fronton maradt... El­hagyta nemrégiben kedves élete párja is, akivel öt­ven esztendeig ette a szegények kenyerét. De a csa­ládnak magja nem szakadt. A 15 unoka mellett öt dédunoka futkos már az öreg körül — ha néha néha összegyűlik a család, így telt el Gyűrű felett háromnegyed évszázad, pontosabban 77 esztendő. Szíjas, sovány lett az öreg test, halkabbak, tompábbak a mesék. De tévedünk! Nem 77 esztendő telt el így, hanem csak 74. Mert az utolsó három már ide esett, a szö­vetkezetbe, a közös gazdálkodásba, ahol három gye­rekének családjával együtt, tag az öreg. Gyűrű Jánosra rosszat itt se mondhatott senki. Két és fél éven át dolgozott még az öreg motor. A kapát, kaszát nem igen bírta már, de az éjjeliőrség­ben helytállt, éjszakáról éjszakára. — De tavasz óta — meséli ő maga — nem jól szol­gál már a fejem. Ha járkálok szédül, kavarog, le kell ülni, még beszélni se tudok... — Orvos nem nézte? — kérdem. — Dehogynem! — bizonykodik az Öreg — meg­etetnék énvelem száz patika minden orvosságát. De­hát az öregséget, tudja, azt nem lehet gyógyítni! — És hogy él most Gyűrű bácsi? — Dolgoznék én, de ha nem tudok. Így hát elva­gyok idehaza. Fekszem, meg üldögélek a sparhelt­ mellett. Javítgatok, csinálgatok ezt azt, mert a mun­kát, azt nagyon megszoktam... — És a megélhetés megvan? — Hogyne! Terem a kis háztáji föld, meg a szö­vetkezet is segíti. Így mondja, a világ legtermészetesebb hangján. Segít a szövetkezet, megvan a kenyérnekvaló, az árpa, meg a háztáji föld meghízlalja a disznócskát és az 500 forintból kikerül a dohányra, sóra, papri­­kára való. A hárommillió hajdani koldus egyike ter­mészetesnek veszi, hogy hálával nyúl hóna alá a kö­zösség, hogy segítik, nem kell a gyerekei nyakán lógnia, nem fenyegeti a parasztembernek annyira idegen szegényház veszélye. Van megélhetés, segít a szövetkezet. Három esztendő micsoda hatalmas vál­tozást hozott egy ember gondolkodásában! Észreveszi azért ő is, hogy csodálom, hogy bámu­lom ezt a változást. Hozzáteszi hát még:­­• Ha egy termelőszövetkezet így segíti az örege­ket, az dicsőség az egész falura. És iskola a többi termelőszövetkezetnek, hogy ők is így cselekedje­nek . .. Ezt mondja még, de fáradt hangon. Látom, kime­rítette a beszélgetés. Búcsúzom. A nyikorgó kiska­­­­punál ér még utót a hangja: — Aztán a nótából azt, hogy kék a búzavirág, ve­gyék ki. Merhogy az nem igaz... * Amit Gyűrű bácsi nem mondott, azt a tsz egy má­sik tagja, Molnár István mondta meg: —■ Én 64 éves vagyok. Bírom még a munkát, helyt­állók akár a fiatalok mellett is. De én is elérhetek oda, hogy leesek lábamról. Jó tudni, hogy akkor sem maradok magamra... Földeáki Béla 9

Next