A Természet, 1936 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1936-10-15 / 10. szám
bizonyítják, az egész test egyenletesen sötét árnyalatot mutat, mert a felsővilágítás miatt a hasa sötétebb, a háta pedig világosabb lesz a valóságnál, vagyis a hátának és hasának színe összeolvad oldalának színével. Tehát a sötét szín is visszaveri a fénysugarakat. Ennek igazolására Ward a compót egy teljesen üvegből készült medencébe helyezte és kísérleti tavában három lábnyi mélységbe süllyesztette, így figyelte és fényképezte üvegfalú megfigyelő helyéről. A képen a compó minden testrésze teljesen egyenlő árnyalatúnak látszott. Ezután a medencét emelte annyira, hogy az három ujjnyira volt a víz színe alatt s ekkor a hal fekete háta a reá eső sok fénytől csaknem egészen fehérnek látszott. Ebből a kísérletből az következik, hogy az egyöntetűen árnyalt hal csak az egyenletes hátterű vízben van megvédve, ha ellenben magasabb rétegbe kerül, már könnyen lesz zsákmánya ellenségeinek, mert valamelyik testrészének színe eltér a környezettől. Sok hal, amely kövek, sűrű növények vagy sziklák között él, nemcsak általános színével alkalmazkodott a környezethez, hanem testén foltok, vonalak, rajzok is vannak, amelyek segítségével még könnyebben elrejtőzik. Ward az összes ilyen mintázatokat két csoportba sorozza : 1. pontok és foltok a sziklák, kövek között élő halakon, 2. sávok, vonalak a növényzet között élőkön. Az első csoportba tartozik a kövi csík, ezt, ha a kövek között készítünk róla fényképet, miként azt Ward tette, a képen csak hosszas keresés után lehet felfedezni. A másik csoportba tartozó halakra jó példa a sügér. Ha élőből jövő fényben fényképezzük, jól látszik a világos hasa, sötét hátas oldalán az öt vagy több csík. Felső világítás mellett, miként a szabad természetben, fehér hasa és sötét háta egyenlő színárnyalatú lesz az oldalával, vagyis az egész hal egyszínűvé válik. Ez maga a halat talán még nem rejtené el eléggé, mert olyan egyszínű foltot ad, amelyet a növényzet többször megszakít. Miután azonban a sügér testén is vannak csíkok, az egész színfolt feloldódik és egybeolvad, mintegy szétfolyik a környezetben. Ha a növényzet között álló sügért a víz alatt akár csak egy méterről fényképezzük, a képen éppen úgy kell keresni, akár a nyuszikat a gyermek-képeslapok találós rajzain. Ward elmondja, hogy sokat figyelte a nád között úszkáló sügéreket és határozottan álltja, hogy bizonyos mélységben, ha a sügérek nem mozogtak, körvonalaikat már alig tudta meglátni, mert teljesen összeolvadtak a környezettel s a halak lassú elmozdulásakor csak néhány ide-oda mozgó sávocskát látott, amelyekről azt is gondolhatta, hogy azok a víz mozgása miatt imbolygó nádszálak, vagy más növények részei, árnyékai. Ha már a sügérről beszélünk, emlékezzünk meg néhány szóval a sügér külön tudományáról is. Mi, horgászok, jól tudjuk, hogy azok a sügérek, amelyeket nádasból, sűrű növényzetből fogunk ki, egészen más színezetűek, mint a szabad vízben tanyázók. A sügér tehát nemcsak pillanatokra alkalmazza színét a környezethez, hanem állandó tartózkodási helye szerint is színeződött. A pillanatnyi színváltozás azonban, amelyről már előbb szóltunk, még a sügér kedélyváltozásait is láthatóvá teszi. Mert a halaknak is van kedélyváltozása. Ezt sok hal nemcsak testtartásával, mozgásával, különböző állásokkal tudja érzékeltetni, hanem, miként a sügér is, hirtelen színváltozásokkal is. Már említettem, hogy Ward éppen ezeket a jelenségeket vizsgálta a sügéren és kísérleteinek eredményét pompás fényképeken örökítette meg. Ezeken a csodálatos fényképeken jól látni, hogy a sügér úszóinak különböző állásával a félelmet, aggodalmat, hirtelen ijedtséget, a halotthalványságig ki tudja fejezni. A teljes nyugalomban a fenéken ülő sügér teste a farkúszóra és a hasúszókra támaszkodik, a többi úszója a zebracsíkos testhez simulva alig látszik. Ha a medencét kissé meglökjük és a sügér a háborgatást észreveszi, második hátúszóját felmerevíti. A második, harmadik lökésre a sügér komolyan megijed és a fenékről felemelkedik, többi úszóját is felmerevíti, kopoltyúfedőit kifeszíti és a félelemtől annyira elhalványul, hogy zebracsíkjai még jobban látszanak. Két-három percig áll így, majd szemét aggodalmasan forgatva, lassan, óvatosan tovaúszik. Egész testtartásán látszik az aggodalom, mert elhalványodásával egyszerre bizonyos védelmi állásba helyezkedik, vagyis első hátúszójának tüskéit felmerevíti, tudva azt, hogy ezek a kemény tüskék valóban jó védelmi eszközök. A csuka is remek példa arra, hogy a hal színezete és mintázata miként változik meg a környezet szerint. Sőt még azt is tanulmányozhatjuk rajta, hogy színe a korral hogyan alkalmazkodik a környezethez. A fiatal csukán több a fénylő, sárga sáv, ezek jól megvédik és elrejtik, amikor a nád között lapul, így könnyen szerez zsákmányt és ellenségei sem látják meg. Amikor azonban már nagyobbra nő, a sárga festéksejtek alkotta sávok bőréből eltűnnek s testén inkább nagyobb foltok alakulnak ki, mert az ilyen nagyobbacska csuka már nem heverészik a nád között, közel a fenékhez, hanem ereje tudatában a szabad vízbe költözik. Ott pedig a foltos mintázat véd jobban, a sárga világító sávok csak árulói lennének. A mi vizeink feneke, a kövek, sziklák sötétek, ezért fenéklakó halainkat a sötét színek védik jól, ha azonban a forró égövi tengerek csodaszínes világára, a sok napfényre, a pompás színű moszatnövényzetre, a szivárvány minden színét utánzó korallzátonyok erdejére gondolunk, megértjük, hogy miért találjuk éppen ezeken a helyeken a legcsodálatosabb színű halakat. Ott a halvilág a színekben annyira tobzódik, hogy egy cseppet sem marad el a világ bármely pillangójának, vagy legpazarabb virágainak színei mögött. Nálunk nem található, de már Németországban él egy félszegúszó hal (Pleuronectes), egy tányérszerű lapos állat, amely környezete színeinek csodálatosan finom utánzásával túltesz még a híres kaméleonon is. Ennek a bőre is tele van alakjukat változtató festéktestekkel és sejtekkel, ezek segítségével annyira bele tud olvadni a környezetbe, hogy egy nagyobb akváriumban is sokszor alig lehet megtalálni. Summer a nápolyi akváriumban sokat kísérletezett ezzel az állattal oly módon, hogy különféle mintázatú papirost tett a medence fenekére, az új színű környezethez a hal percek múlva pompásan alkalmazkodott. Miként már említettem, ez a működés teljesen független az állat akaratától s a szem által felfogott fénybenyomások indítják meg a folyamatot. Az elmondottakból világos, hogy a hal színezete nem véletlen, a legszorosabban összefügg azzal, hogy milyen vízrétegben, milyen megvilágítás mellett, milyen színű környezetben él.