Természet Világa, 2004 (135. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
A TERMÉSZET VILÁGA MELLÉKLETE Középiskolás Kutató Diákok VIII. Országos Konferenciája 1995-ben rendhagyó kezdeményezés indult hazánkban Csermely Péter professzornak köszönhetően, amely segítségével a kiemelkedően tehetséges középiskolás diákok bekapcsolódhatnak elismert kutatóhelyek munkáiba és a tudomány neves szakembereivel dolgozhatnak. A Kutató Diákok Országos Szövetségének kiadványa, az ún. „mentorlista” ad ötletet a diákoknak arra, mely professzorok támogatják, mi a kutatási területük, elérhetőségük. Ezt a könyvecskét minden, a Szövetségbe belépő diák megkapja, így kiválaszthatja azt a mentort, akinek témája leginkább felkelti az érdeklődését. Az ország 36 városából 627 mentor - közöttük a MTA száztizennyolc tagja - vállalta el, hogy a középiskolásokat bevonja kutatásaiba nemcsak Magyarországon, hanem pl. Ausztriában és a tengerentúlon is. A diáknak önállóan kell felvennie a kapcsolatot a kiválasztott mentorral. Aki ezen túljut, már bizonyította, elég elszánt ahhoz, hogy elkezdje a tudományos munkát. Ahhoz, hogy valaki belépjen a mozgalomba, nem kell mást tennie, mint megválaszolni a két egyszerűnek hangzó kérdést. Miért akarsz kutatni, miért érzed magad különbnek társaidnál? A válaszokat a honlapunkon (www. kutdiak.hu) gyűjtjük, de hagyományos postai úton is beküldhetők (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.), illetve a mozgalom koordinátorának, Fazekas Lászlónak kell megírni e-mailben (fazekas@kutdiak.ph.hu). A mozgalom minden tagja értesítést kap az előadássorozatainkról, rendezvényeinkről, a minden évben ősszel megrendezett regionális konferenciákról, ahol a diákok beszámolhatnak addigi munkájuk eredményeiről. 2003-ban Magyarországon több helyen, és a határon túliak részére Vajdaságban és Erdélyben is rendeztünk konferenciákat. A zsűri által kiválasztott legjobb előadók jogot szereztek ahhoz, hogy bemutassák eredményeiket a Tudományos Diákkörök IV. Országos Konferenciáján Szegeden, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. A szakmai megméretetés 13 szekcióban folyt. A konferencia több mint száz előadójának kiemelt első díjazottjai részt vettek a 2004. évi Nobel-díj kiosztásra kiutazó legjobb magyar kutató diák válogatóján is. Ezt a lehetőséget idén Bártfai Bálint nyerte el, aki egy olyan orvosi-diagnosztikai háromdimenziós megjelenítésre alkalmas programot fejlesztett ki, ami eddig csupán professzionális munkaállomásokon volt megtalálható. A TUDOK legeredményesebb előadói összemérhetik tudásukat az egyetemistákkal is, hiszen meghívást kapnak a 2005. évi egyetemi és főiskolai Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. 1997-től kezdve minden nyáron megrendezik a Kutató Diákok Országos Konferenciáját Káptalanfüreden, ahová az adott év 80 legeredményesebb kutató diákja kap meghívást. A táborhelyen kötetlenül beszélgethetünk akadémikusokkal, kutatókkal, közéleti személyiségekkel. Az idén a tábort Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitotta meg, majd Damjanovich Sándor akadémikus tartott gondolatébresztő előadást, mely után a kérdésáradat sem maradt el. Reggelente a mozgalom megálmodójával, Csermely Péterrel beszélgettek a táborlakók az őket személyesen is érintő kérdésekről, mint például, milyen a jó kutató vagy hogyan kell elkészíteni egy sikeres előadást, posztert. Meglátogatta a tábort Sólyom László, az alkotmánybíróság volt elnöke is. Bor Zsolt professzor a lézertechnika alkalmazásáról tartott előadást, mely a diákok szavazata alapján a „tábor legjobb előadása” címet nyerte el. Helyet kaptak a társadalomtudományok is: Falkné Bánó Klárával a kulturális sztereotípiákról és az interkulturális megértés fontosságáról beszélgettünk. Kőhalmi Ferenc filmesztéta jóvoltából megnézhettük, majd kielemeztük a Koyaanisqatsi című filmet. Jeleníts István volt piarista rendfőnöktől életútját meghallgatva emberséget tanulhattunk. A beszélgetések sorozatát tovább színesítette Korado Korlevic angol nyelvű előadása, aki a horvátországi Visnjan Obszervatóriumban végzett csillagászati kutatásainak eredményeiről beszélt. Az előadások mellett strandolás, éjjeli akadályverseny, vetélkedő, sportversenyek is színesítették a programot. Hogy a pihenés ideje se „vesszen kárba”, a strandolás alatt a táborlakók előre kialakított csoportokban vitáztak olyan, a társadalom jövőjét érintő kérdésekről, mint a határon túliak helyzete, az oktatási rendszer vagy a fiatalok jövője. Az utolsó napon a Szövetséget támogató szponzoraink mutatkoztak be, így Tátrai Ágnes (Bio-Science Kft.), Pakucs János, Prím Péter (Magyar Innovációs Szövetség), Bendzsel Miklós, Dürr János (Magyar Szabadalmi Hivatal), Gresiczki Péter (Magyar UNESCO Bizottság), Sallai László (MATÁV Oktatási Igazgatóság), Fülep László (MOL Rt.) tartottak előadást. A tábori alkotók versenyén a diákok kiállították műveiket: verseket, prózát, szobrot. A konferencia végén néhányan bemutatták posztereiket, melyek közül a táborlakók Rák Ádámét és Sótér Annáét találták a legjobbnak. A tábort a közgyűlés zárta, ahol a részvevők megválasztották a mozgalmat irányító négytagú diákelnökséget, Sulyok Katalin fogja betölteni az elnöki, Sótér Anna és Minárik Ferenc) pedig az alelnöki posztot. Munkájukat a tavalyi elnök, Szalay Máté a mozgalom ügyvezető elnökeként segíti majd. A mozgalom legeredményesebb diákjai minden évben külföldi táborokban vehetnek részt. Az idei évben Tuti Eszter az izraeli Scitech táborban vesz részt, Haraszti Eszter pedig a németországi Deutsche SchülerAkademie-re utazhat ki. Világszerte több, a miénkhez hasonló célkitűzésű szervezet működik, ám egymás munkájáról szinte semmit sem tudnak. Ezért fontos, hogy a NATO és az UNESCO támogatása révén lehetőség nyílik a tapasztalatcserére idén októberben Egerben egy nemzetközi konferencián, amelyen több, mint harminc ország 44 szervezete vesz részt. Hasonló találkozó alkalmával alakult meg 2002-ben a Network of Youth Excellence, melynek célja, hogy segítse a világszerte már meglévő tehetséges diákok támogatását szolgáló kezdeményezések együttműködését. Sulyok Katalin CLVIII