Textilmunkás, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
INDUL AZ ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUS Az új gazdaságirányítási rendszer céljáról, módszeréről, várható hatásköréről nyilatkoznak a textilgyárak vezetői A terv nem törvény, csupán a cselekvés irányvonala Az új mechanizmus lényegét csakis akkor érthetjük meg, ha felülvizsgáljuk és módosítjuk a szocialista tervgazdálkodásról alkotott korábbi elképzeléseket. Miért szükséges ez? „Sokáig hajlamosak voltunk arra, hogy a tervet ugyanolyan törvénynek tekintsük, mint bármily más törvényerejű jogszabályt. Az élet azonban bebizonyította, hogy ez ilyen formában nem helyes, hanem, merev mechanikus felfogás — magyarázza az indokoltat az MSZMP Központi Bizottság ülésén elhangzott referátum. — Semmilyen terv sem képes teljes pontossággal számba venni a gazdálkodási feltételek és a társadalmi szükségletek jövőbeni alakulását. Ezért semmilyen terv sem érheti el azt az elvont tökéletességet, hogy minden tekintetben pontosan végrehajtandó törvénynek tekintssük. A tervgazdálkodás jelentőségét nem kisebbítjük, inkább növeljük azzal, ha — a valóságnak megfelelően — reálisan fogjuk fel a terv lényegét, vagyis ha a tervet a gazdasági cselekvés követendő irányvonalának tekintjük.” — A tervszerű központi irányítás és a piaci mechanizmus érvényesülésének összekapcsolása azt jelenti, hogy az éves tervet nem aprózzák fel kötelező tervmutatók formájában az egyes vállalatokra — segít az eligazodásban Hidas Sándor, a Kőbányai Textilművek tervosztályának vezetője. — A gazdasági fejlesztés fő célkitűzéseit, arányait természetesen továbbra is a népgazdasági tervekben központilag határozzák el. Ám a terv megvalósításában az eddigieknél jobban építenek a termelők és felhasználók közötti árukapcsolatokra , a keresletkínálat közvetlenül érvényesülő kölcsönhatására, amit gyűjtőnéven piaci mechanizmusnak nevezünk. Az előbbiekben vázolt elv úgy jelentkezik a hétköznapok gyakorlatában, hogy a Kőbányai Textilművek ma már közvetlenül tárgyalhat, kétoldali megállapodásokat köthet az egyes ruhagyárakkal, szövetkezetekkel és nagykereskedelmi vállalatokkal. — Az 1968. évre szóló igényeket már 1967. őszén „begyűjtöttük”, s önállóan egyeztettük őket a gyártási lehetőségekkel. Helyzetünk pillanatnyilag kedvező, hiszen a továbbfeldolgozó üzemek és a lakosság igénye (kereslete) jóval felülmúlja gyártási lehetőségeinket (kínálatunkat), a közvetlen kapcsolat révén azonban a kívánságokat mégis kevesebb vitával, a korábbiaknál nagyobb megelégedéssel teljesíthetjük ■— folytatta a gondolatsort beszélgető partnerünk . A kötetlenebb együttműködés ugyanakkor lehetőséget ad számunkra, hogy a felhasználók „keresletét” a gyártási lehetőségeknek megfelelően befolyásoljuk. Nemrégiben például a ruhagyárakkal karöltve divatbemutatót tartottunk, melyen felhívtuk a figyelmet, hogy a már jól ismert fehérneműkön (például Pádua férfiing, Krisztina női hálóing) felsőruházati cikkekhez is nagyobb választékban adhatunk új típusú alapanyagot a ruhagyáraknak, illetve a belőlük készült termékeket ajánlhatjuk a kereskedelemnek. A fentiekből önként adódik a kérdés, ha a vállalatok önmaguk döntenek saját terveikről, nem keletkezik-e ellentmondás a vállalati, a népgazdasági és fogyasztói érdekek között. Kötelezettségeink semmivel sem kisebbek, csupán munkánk és felelősségünk nőtt. Jövedelmezően csakis akkor gazdálkodhatunk, ha a lehetőségeket messze hasznosítva teljesítjük a bel- és külföldi megrendelők kívánságait — válaszol kérdésünkre Hidas Sándor. — Ugyanakkor az adókat hiánytalanul be kell fizetnünk, nyereségünket meghatározott arányban meg kell osztanunk az állammal, a korábbi mutatószámos gazdaságirányítás és a mostani érdekeltségen alapuló közgazdasági szabályozás tehát a kötelezettség tekintetében nem különbözik egymástól. A jobban dolgozó a piaci feltételekhez rugalmasabban alkalmazkodó vállalat számára gyorsabb fejlődési lehetőséget biztosít az új gazdasági mechanizmus, a vállalati kollektívának pedig az átlagosnál nagyobb jövedelmet — M — A beruházások gazdaságossága és a munkakörülmények Az új mechanizmus viszonyai között megszűnik a beruházások jelentős részének ingyenessége. A kormány csak a nagy beruházások ügyében dönt. A vállalatok önállóan határozhatnak arról, hogy a bank által megszabott kamat- és törlesztési feltételekkel — igénybe veszik-e a beruházási hitelt, s azt milyen célra fordítják. Jelentősen bővül továbbá a saját vállalati, pénzügyi források képzésének lehetősége, amelynek felhasználásáról ugyancsak üzemi hatáskörben önállóan dönthetnek. A változást jól érzékelteti, hogy 1963-tól kezdődően évenként 22—30 millió forintot fordítottunk üzemünk rekonstrukciójára, géppark korszerűsítésére, míg 1988- ban előreláthatóan 14 millió forintos beruházási lehetőséggel rendelkezünk — válaszol érdeklődésünkre Sári Sándor, a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár vezérigazgatója. — A különbség abból adódik, hogy az előző években mintegy 70 százalékban központi forrásból, teljesen ingyenesen biztosították számunkra a fejlődési lehetőséget, míg 1968-ban saját erőforrásainkra vagyunk utalva. A Gazdasági Bizottság határozata kimondja, hogy a vállalati nyereség meghatározott hányadából — a gazdálkodás kockázatának fedezetéül szolgáló tartalékalapon, illetve az elosztható részesedési alapon kívül — vállalatfejlesztési alapot kell képezni, mely a termelési kapacitás bővítésére, a géppark, a gyártási technológia korszerűsítésére használható fel. — 1968. az átmenet éve, így az eredményes gazdálkodás után képezhető vállalat,fejlesztési alappal csak 1969-től kezdve rendelkezünk — mondja a vezérigazgató. — 1968-ban csupán a nálunk maradó amortizációval, vagyis a gépek, berendezések erkölcsi és fizikai kopásainak, elhasználódásának, elavulásának egy évre eső pótlási összegével, valamint a későbbiekben visszafizetendő bankhitellel számolhatunk. Ez utóbbi lehetőség különösen nagy felelősséget ró a Hazai Fésűsfonó Gazdasági vezetőire is. A bankhitelt ugyanis mindenféle kennen vissza kell fizetniök. Ezért csak helyeselni lehet, hogy a vállalat hitelképességét figyelembe véve a viszonylag szerényebb beruházásokat igénylő, úgynevezett szűkkapacitások bővítésére, a befektetett milliók lehetőleg gyorsabb visszatérülésére törekszenek. Az idén 6 millió forintos bankhitelből szövödénk gyártási lehetőségét bővítettük a meglevőknél kétszer termelékenyebb 12 korszerű géppel. Ezáltal a keresett terliszter szövetből mintegy kétszázezer ségyzetméterrel gyárthatunk többet. A 3 milliós bankhitelből egy új festőberendezést vásároltunk, melynek révén száz tonnával több szintetikus fonalat adhatunk a kötszövőiparnak — példázza az elgondolásokat beszélgető partnerünk. — A jövőben többi között szovjet gyűrűsfonógépekkel és egy nyugatnémet kikészítő (karbonizáló) géppel kívánjuk — hasonló megfontolások alapján — bővíteni, korszerűsíteni termelésünket. A szakszervezetek helyeslik és támogatják az új gazdasági mechanizmusban alkalmazandó beruházási politikát. Ugyanalkor figyelmezt érnek rá: a minél nagyobb vállalati nyereségre való törekvés sehol sem szoríthatja háttérbe a múltrá a szociális körülmények korábban is kívánatos fejlődését. Ezt semmiképpen sem engedhetjük meg. Nem csupán azért,, mert ellenkezik a párt politikájával, összeegyeztethetetlen az új mechanizmus szellemével, de azért sem, mert a múlttól kapott örökség folytán — még nem minden textilüzemben, iparágban sikerült felszámolni az elmaradottságot, s a munkakörülmények, a szociális ellátottság még nem mindenhol felel meg a Minisztertanács és a szaktanács által kötelezően előírt normáknak. Mindezt nem a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyárban szerzett tapasztalatok alapján említjük. Ellenkezőleg. A Hazai Fésűsfonóban messze jobb a szociális ellátottság, kedvezőbbek a munkakörülmények, mint a legtöbb textilgyárban. A termelés bővítése, korszerűsítése egyben a munkakörülmények javítását is jelenti. Fésűsfonodánk rekonstrukciójával, például csaknem egészében megszüntettük a nehéz fizikai munkát, a klímaberendezés pedig most már könnyen elviselhetővé teszi a nyári hónapok kánikulai forróságát is. Említést érdemel továbbá, hogy a beszerzett szovjet gépek nem csupán termelékenységiben múlják felül a régieket, de zajszintjük is alig fele azoknak — mondja Sári Sándor. — Szándékunk a jövőt illetően sem változik. Nálunk a minél nagyobb nyereségre való egészséges törekvés semmiképpen sem szorítja majd háttérbe a munka és a szociális körülmények továbbra is kívánatos fejlődését. — M — Érdem szerint, a hozzájárulás arányában Természetesen, a nyereség egésze a jövőben sem illeti meg a vállalati kollektívákat, egy részét — a társadalom közös kiadásának fedezésére — be kell fizetni az állam pénztárába. A visszamaradó nyereség egy részét részesedési alapként kezelik, ebből emelik a béreket, fizetik a prémiumokat, a jutalmakat, az évvégi részesedést és fedezik az egyes béren kívüli juttatásokat is. — Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban? — Számításaink szerint 1968- ban mintegy 1,5 százalékkal növelhetjük önerőből a bérszínvonalat. Ez azt jelenti, hogy körülbelül egymillió forinttal, 5 napi nyereségrészesedésnek megfelelő összeggel fizethetünk ki többet a dolgozóknak — válaszol érdeklődésünkre Bárány István, a Budapesti Finomkötöttárugyár igazgatója, akivel dr. Vincze Sándor főkönyvelő társaságában beszélgettünk. Ennek levonása, valamint a béren kívüli juttatások fedezetének biztosítása után mintegy 10 napi munkabérnek megfelelő nyereségrészesedéssel számolhatunk. A tényleges eredmények persze kedvezőbben alakulhatnak az előzetes számításoknál, így nagyobb eredményt és velejáróan nagyobb nyereségrészesedést biztosíthatunk önmagunknak, ha a korábbiaknál is eredményesebben gazdálkodunk. A Gazdasági Bizottság határozata kimondja, hogy a vállalatok dolgozóit — a gazdálkodásban betöltött szerepüknek és felelősségüknek megfelelően — három kategóriába kell sorolni. A munkások és a beosztott alkalmazottak alapbérét akkor is ki kell fizetni, ha avállalat veszteséget mutat ki az éves mérlegben, s a veszteség nem fedezhető a tartalékalapból. Ilyen vonatkozásban tehát a munkások és a beosztott alkalmazottak nem károsodhatnak. A prémium, a jutalom és a részesedés azonban a kollektív munka eredményességének függvénye. A vezető beosztásúaknál már más a helyzet. Az irányításban betöltött tényleges szerepüknek, felelősségüknek megfelelően jobb vállalati munka esetén, a jelenleginél jóval nagyobb bérkiegészítést (prémiumot, részesedést) kaphatnak, míg ha rosszul, veszteségesen gazdálkodik a gondjukra bízott vállalat, akkor csak bizonyos részét kaphatják meg alapfizetésüknek. Az utólagos viták, félreértések elkerülése végett az egyes munkakörök vállalati besorolását a kollektív szerződésben rögzítettük, mint ahogyan azt a rendelkezések előírják — folytatják a gondolatsort beszélgető partnereink. — A pártbizottsággal és a szakszervezeti tanáccsal egyetértésben az első kategóriába mindössze 15, a másodikba pedig körülbelül nyolcvan felelős tisztséget betöltő gazdasági vezetőt soroltunk. Az első, illetve a második kategóriába tartozó dolgozók mindössze a vállalati létszám 2,6 százalékát teszi ki. Tapasztalatból tudjuk, hogy a textilipari munkások, besorolt alkalmazottak egy része helyteleníti a kategorizálást. Ez minden bizonnyal abból adódik, hogy a munkás-közvélemény csupán arra reagál, hogy az első és második kategóriába sorolt vezető beosztásúak részesedési csoportmaximuma 80, illetve 50 százalékos, míg a harmadik kategóriába tartozóké „mindössze” 15 százalékos. Közben elfelejtkezik arról, hogy a tizenöt százalékos nyereségrészesedés lehetősége teljesen kockázatmentes, hiszen — mint már említettük — a harmadik kategóriába tartozók alapbérét veszteséges gazdálkodás esetén is levonás nélkül ki kell fizetni. Az első és a második kategóriába tartozók már „sír és nevet” alapon dolgoznak: veszteséges gazdálkodás esetén alapbérük 75, illetve 85 százalékát kaphatják csupán meg. A nyereségrészesedés elosztása az egyes csoportokon belül sem egyenlősdi alapon történik. A Gazdasági Bizottság határozata kimondja, hogy az egyes kategóriákra megállapított részesedési maximum betartása kötelező, de ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a részesedési kategóriákon belül nem szabad korlátozni az egyéni részesedés mértékét — egészíti ki az előbbieket dr. Vincze Sándor főkönyvelő. — Ily módon nálunk is biztosított a lehetőség, hogy a törzsgárda tagjait, az átlagosnál hasznosabb és eredményesebb munkát végző dolgozókat kiemelten honorálhassuk, a hanyagokat, a lustákat, a fegyelmezetleneket, a társadalmi tulajdon ellen vétőket — vétkességük arányában — részben vagy egészben kizárjuk a nyereségrészesedésből. — M — A bérenkívüli és a nyereségrészesedés kapcsolata A béren kívüli juttatások és a nyereségrészesedés között szorosabb kapcsolat teremtődik az új mechanizmusban. A jobban, az eredményesebben gazdálkodó vállalat, ilyen vonatkozásban is többet nyújthat majd saját dolgozóinak. Az indulást nagyjából azonos feltételekkel kezdhetik a vállalatok. A kormány Gazdasági Bizottsága úgy határozott, hogy az ilyen célra 1987-ben rendelkezésre álló összegek 1968-ban is rendelkezésre álljanak, olyképpen, hogy az azonos összegű térítések, hozzájárulások kifizetése sehol se csökkentse a Vállalati részesedési alapot. — A Gazdasági Bizottság határozata — eltérő jellegüknek megfelelően — két nagy csoportba sorolja a béren kívüli juttatásokat s e szerint rendelkezik fedezetük forrásairól — magyarázza az Öszszefüggéseket Faragó Gyula a Lenfonó és Szövőipari Vállalat igazgató főkönyvelője. — A béren kívüli juttatások egyik csoportja a munkával kapcsolatos, a másik pedig kimondottan szociális jellegű. Elhatározásunk s ezt kollektív szerződésünkben is rögzítettük, hogy a juttatások mindkét csoportjában biztosítjuk a már elért szintet, s lehetőségeinktől függően törekszünk további fejlesztésükre. A rendelkezések — egészségügyi, balesetelhárítási okokból — a jövőben is kötelezően előírják a védőruha használatát. Bizonyos munkakörökben munkaruha változatlanul adható, vagy kötelező. A népgazdaság számos területén a munkásszállások fenntartása és a munkások szállíttatása (saját vagy bérelt járművekkel, a MÁV vagy a MÁVAUT szerelvényein) ugyancsak szorosan kapcsolódik a vállalat alaptevékenységéhez. A munkával kapcsolatos juttatásokat, ráfordításokat a termelési költségek között kell elszámolni — tájékoztat informátorunk. — Mindez persze csak a könyvelésnek, az adminisztrációnak okoz némi gondot. A dolgozókat semmiképpen sem érinti hátrányosan. A munkaruha-juttatás szabályait a kollektív szerződéshez csatoljuk majd függelékként A takarékossági szempontokat továbbra is figyelembe véve most orvosolni próbáljuk a korábbi esetleges sérelmeket. A távolról bejáró dolgozók utazási költségeihez szintén hozzájárulunk, mindenkinek kifizetjük a jegy tényleges és a kedvezményes áfa közötti különbséget. A szociális jóléti juttatásoknál némileg más a helyzet A kedvezményes üzemi étkeztetés, valamint a gyermekintézmények térítési, üzemeltetési költségei már a részesedési alapot terhelik. Nagy könnyebbség számunkra: a Gazdasági Bizottság határozata, mely úgy intézkedik, hogy az 1967-ben felhasznált összeget — eredményeinktől függetlenül 1968-ban is biztosítják számunkra — mondja az igazgató főkönyvelő. — Az ilyen jellegű juttatások bővítése, továbbfejlesztése azonban a jövőben a vállalati nyereség alakulásától függ. Mivel a juttatások mértékéről és feltételeiről saját hatáskörben dönthetünk, úgy határoztunk — és ezt kollektív szerződésbe is foglaltuk —, hogy 1968-ban nem tervezünk jelentősebb fejlesztést. A vázoltakból kitűnik: 1988-tól kezdve általános gyakorlattá válik, hogy a részesedési alap felosztását a vállalat igazgatója, a szakszervezeti tanáccsal, vagy a szakszervezeti bizottsággal egyetértve kollektív szerződésbe foglalja. A közvetett juttatások formáinak és mértékének megállapításával egyidejűleg külön kezelik azokat az eszközöket, melyeknek felhasználásáról — az igazgató meghallgatásával — a szakszervezeti tanács, illetve a szakszervezeti bizottság rendelkezik. Ilyenek az üdültetéshez való vállalati hozzájárulás, a kultúrház, könyvtár és egyéb kulturális létesítményekkel, rendezvényekkel kapcsolatos kiadások, a kisebb jóléti beszerzések, a sportköri kiadások és a segélykeret. Mocsári Károly