Textilmunkás, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1£ 976. JANUÁR ARA: 50 FILLÉR A javaslatok milliókat érnek Munkásküldöttek tanácskozása először: a selyemiparban! Az ötödik ötéves terv vállalati koncepciójáról tanácskoztak 1975. december 17-én a Magyar Selyemipar Vállalat munkásküldöttei. A vállalat egyike annak az ötvennek — s a textiliparban az egyetlen —, amelyet a kormány és a SZOT kijelölt a munkásküldöttek tanácskozásának megszervezésére. A munkásfórumon a vállalat valamennyi gyáregységét képviselték a küldöttek. Több mint kétszáz küldött várta türelmetlenül és némi izgalommal a tanácskozás kezdetét, amelyet kicsit késleltetett a szentgotthárdiak megérkezése. A tétlenség perceiben jó hangulatú beszélgetések alakultak ki a különböző gyáregységek képviselői között. Ami megtagadta az újságírót, az a tanácskozással kapcsolatos vélemény volt: — Az a jó, hogy nem „adj uram isten, de azonnal kell hozzászólnunk, ha nem volt időnk felkészülni — mondta az egyik munkásküldött. Ezt a megállapítást igazolta Kovács Imre vezérigazgató, amikor a tanácskozás bevezetőjében elmondotta: a küldöttek már jóval a tanácskozás előtt megkapták az ötödik ötéves terv koncepciójának írásos anyagát, és, azt velük egyenként megbeszélték a vállalati tervbizottság tagjai, majd a küldöttek saját környezetükben megvitatták, mivel, hogyan kellene kiegészíteni a hosszú távú elképzeléseket. — Kísérletről van szó — mondotta a vezérigazgató. — Arról, hogy a vállalat leglényegesebb ügyét közvetlenül beszélhessék meg azokkal, akiket a legjobban érint. És ami még fontosabb: a munkásküldöttek állásfoglalását a döntések meghozatalánál a vezérigazgatónak, a vszt-nek figyelembe kell venni. Az alapkoncepció a tervek készítésekor az volt, hogy a fejlesztések segítsék elő a vállalat meghatározó szerepét a selyemszövetgyártásban és a fonalterjedelmesítésben. A gazdálkodással meg kell teremteni a fejlesztéshez az anyagi eszközöket, s az ehhez szükséges termelésnövekedést kizárólag a termelékenység növeléséből kell biztosítani. Néhány lényeges gondolatot érdemes kiragadni az írásos beszámolóból. „Az állóeszközök növelésére 1,7 milliárd forintot, a forgóeszközök fejlesztésére 300 millió forintot tervezünk. A fonalterjedelmesítés legnagyobb bázisa a tolnai fonógyár. A legnagyobb szövöderekonstrukciót a soproni szövőgyárban hajtjuk végre. Gépesítjük a vállalati ügyvitelt, ötvenmillió forint értékben építünk szociális létesítményeket. A legnagyobb beruházás a budapesti központi leányszállás építése lesz. A szövődei fejlesztések összesen 16,5 millió négyzetméter termelésbővítést eredményeznek.” A szóbeli kiegészítés után megkezdődött a vita, amelyben 18-an szóltak hozzá. Érdemes néhány felszólalásból villanásszerűen idézni. 1. A szentgotthárdiak képviselője kifogásolta, hogy nem szerepel a tervben a szakmunkástanuló-képzés. Márpedig a szakma utánpótlása eléggé bizonytalan, ugyanakkor Szentgotthárdon jók a lehetőségek a szakmunkásképzésre. A munkássá nevelés, a jó szövők képzése szép feladat. Az Adria Szövőgyárból a központi leányszállás fontosságát hangsúlyozták. A következő szentgotthárdi hozzászóló azt fejtegette, hogy a 75 éves épület bizony szép lassan múlik, nem biztos, hogy kibírja az újabb ötéves tervet. Bánóczi Gáborné a pely e-miki ke szi öböl a szombat délutáni műszak megszüntetését kérte. Nagyváradi Pál, a tolnai gyár esztergályosa a karbantartók nehéz helyzetéről szólt. Ugyanerről beszélt Seller Mátyás, a kikészítőgyár lakatosa. Molnár Zoltánné Mohácsról három kívánságot sorolt fel: öltöző, étkezde és óvoda. Oroszi Antal a selyemkikészítőből a munkafegyelem erősítéséért emelt szót. A tanácskozáson hozzászólt dr. Bíró Györgyné szakszervezetünk főtitkára is. Hangsúlyozta a munkástanácskozás kísérletjellegét, de ezzel együtt jónak, rendkívül fontosnak értékelte a tanácskozást. Elmondta: érthető, hogy mindenki a saját gondját érzi a legfontosabbnak, és mégsem az egyéni gondok jellemezték a hozzászólásokat. Biztos, hogy a textilmunkások a mostani munkásküldött-tanácskozással közelebb kerültek az üzemi demokrácia kiteljesedéséhez. A hozzászólásokra Kovács Imre válaszolt. Az alapkoncepciót senki nem vitatta, inkább kiegészítették azt — mondotta. — A szombat délutáni műszakot például, ha van rá mód, vállalaton belül biztosan meg lehet szüntetni. A központi leányszállás sorsa hamarosan eldől. A javaslatok egy része nem a tervkoncepcióhoz kapcsolódott ugyan, hanem a kollektív szerződés hatáskörébe tartoznak, de mégis figyelembe kell venni a tervek összeállításánál, összefoglalva a látottakat, hallottakat: a textilipar első munkásgyűlésén a demokrácia szélesítésének törekvései, a textilipar első munkásfóruma bátor kísérletező kedvre utalnak, s hasznos folytatást ígérnek. Folytatni kell, hiszen a javaslatok milliókat érnek, még akkor is, ha a kétszáz dolgozót nehezen nélkülözik munkahelyükön, de a kollektívák tudják, hogy nemhiába dolgoztak egy napig helyettük is. KIMMEL J. EMIL A magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusán: A textilmunkások nevében... A magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusán a textilmunkásokat 32 küldött képviselte, közülük az ország szervezett dolgozóinak legfőbb fórumán négyen kaptak szót. A szervezett textilmunkások nevében ők négyen a következőket mondták el: Dr. Bíró Györgyné SZAKSZERVEZETÜNK FŐTITKÁRA: — A négymillió szakszervezeti tag, több mint fél éve, az ország nyilvánossága előtt párbeszédet folytatott. Egymillióan mondták el véleményüket a szakszervezeti munkáról, belpolitikánkról és a külpolitikai kérdésekről. — Húsz év óta annyi elismerő szót a tagságtól a magyar szakszervezeti mozgalom nem kapott, mint most. Választóink úgy ítélték meg, hogy az elmúlt négy év a szakszervezeti mozgalom legeredményesebb időszaka volt. Jólesett és erőt ad ez az elismerés. A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének csaknem 30 ezer választott tisztségviselője és aktívája megérdemelné, hogy itt, a magyar szakszervezetek kongresszusán munkájukról bővebben szóljak. Minden elismerő szónál többet ér azonban az a megállapítás, amit Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára tett a szóbeli kiegészítőben, hogy a szakszervezeti mozgalom az utóbbi időben tényezővé vált, az ország, a párt számíthat a fejlett szocializmus építésében a szakszervezeti aktívahálózat okos, bátor, felvilágosító szavára. A XI. pártkongresszus szintén nagy elismeréssel szólt a szakszervezetek munkájáról, de — csak úgy, mint a tagságunk, s választóink — újabb igényeket is támasztott munkánkkal szemben. Legnagyobb erőnk a nevelő, felvilágosító munkában rejlik. Ezt azonban még nem használjuk ki eléggé. A szóbeli és írásos agitációs, propagandamunkában sem indokolt a szakszervezeti testületek szerénysége. Tömegkapcsolatuk erősödne, ha a tagság többet tudna a szakszervezeti munkáról. Az elmúlt négy évben bizonyították és meg is mutatták a szakszervezeti választott testületek, hogyan kell eredményesen élni a kormány és a párt által biztosított jogokkal. A könnyűiparban külön is nagy lehetőségek nyíltak erre. A befejeződő negyedik , ötéves terv időszaka alatt, az eddig nem tapasztalt mértékű beruházás gazdaságos felhasználását kellett segíteni, ami megkövetelte a tagság jelzéseinek figyelését, és a Könynyűipari Minisztériummal a munkakapcsolatok javítását. A minisztériummal együttes elhatározásunk volt, hogy a ruházati ipar nagyarányú rekonstrukciójával az iparágunkban dolgozók élet- és munkakörülményeit javítsuk. Kötelezett erre a X. pártkongresszus határozata.A textilipar a beruházások több mint tíz százalékát a szociális és a munkakörülmények javítására fordította. Az új műhelyek, gyárak, gépsorok ünnepélyes átadását — ha nem is a szükséges számban, de — követte az új, vagy korszerűsített öltözők, ebédlők, orvosi rendelők, ifjúsági klubok, gyermekintézmények átadása is. — A közelmúltban megtartott XXIV. kongresszusunkon mégsem volt „hurrá” hangulat. A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének kongresszusa elismerte az eredményeket, de a még meglevő, és az újabb igények tömege szintén az asztalra került. " — A választóink szóvátették, hogy nem lesz könnyű a magyar szakszervezetek kongresszusán a textilipari képviselők helyzete, hiszen a tagság megbízásából nem lehet elhallgatni — tehát szóvá kell tenni —, hogy javasolják napirenden tartani: a korkedvezményes nyugdíj szükség és lehetőség szerinti kiterjesztését; a három műszakra való tekintettel a bérelmaradás gyorsabb felszámolását; a 16 —17 éves fiatalok éjszakai foglalkoztatásának megszüntetését; a nők éjszakai műszakjának csökkentését; a családos szakszervezeti üdülők bővítését; a szakmunkás-munkahelyek kiterjesztését; a túlórák csökkentését; és a három műszakos munkahelyeken a törvény szerint érvényes 40 órás munkahét bevezetését; a gyermekintézmények gyorsabb ütemű fejlesztését. A szervezett textilipari dolgozók kongresszusán nyíltan beszéltünk ezekről a kérdésekről. Egyetértés volt abban, hogy a jelenlegi munkaidőalapot csökkentő kérések, a létszámhiánnyal küszködő textiliparban, csak akkor válnak időszerűvé és megoldhatóvá, ha jobban dolgozunk. Amennyiben a jelenleginél többet és jobb minőségben ad termékeket iparunk belföldre és külföldre, közelebb kerül ezeknek az igényeknek a megvalósításához. Nem mondhatunk le azonban az ország, a kormány segítségéről sem. A bérfejlesztéshez, a technológia korszerűsítéséhez, a munkakörülmények javításához — az egyik legnagyobb arányban nőket foglalkoztató iparágunknak — segítségre van szükség. Nem tagadjuk azonban, hogy tartalékaink is vannak. A szakszervezeti mozgalom sok negatív tapasztalattal rendelkezik. Például: vannak vállalatok, amelyek közel kerülnek a (Folytatás a 2. oldalon!)