Textilmunkás, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
A levonás sérti az önkéntességet? Igaz döntés csak indulatoktól mentes lehet Két éve múlt, hogy önálló vállalatként megalakult a Computext, a mintegy 230 dolgozót foglalkoztató textilipari műszaki-fejlesztési vállalat. Azt megelőzőleg a Textilipari Kutató Intézet leányvállalataként, előtte műszergyártó részlegeként dolgozott a kis közösség. Csakúgy, mint mindenki mást az országban, a Computext dolgozóit is két fő téma foglalkoztatja manapság. Az egyik az 1988-as év gazdálkodási rendszere, a másik a bérbruttósítás, illetve a szakszervezeti tagdíjrendszer új formája. Ez utóbbi körül élénk vita alakult ki mind a 18 szakszervezeti csoportban. Talán az egyik, legvehemensebb véleménynyilvánításra a mechanikai műszerész csoportban került sor, ahol a nyolctagú szakszervezeti egységből hárman kiléptek. — Helyesebben szólva szüneteltetik a tagsági viszonyukat_ — korrigálja szavaimat KARÁDI SÁNDOR bizalmi, majd elmondja szépen sorjában, mi is történt náluk az elmúlt néhány hét alatt. Megtudom, hogy a dolgozók elégedetlenségének egyik fő forrása az, hogy önkéntes szakszervezeti tagságukat a bérlista keretei közé akarják szorítani. Véleményük szerint a tagdíj ilyenfajta fizetése sérti a szakszervezeti tagság önkéntes jellegét. Nem OTP- tartozásról, vagy gyermektartásdíj-levonásról van itt szó, hanem a szervezett munkások önkéntes szakszervezeti tagságáról. — A bérjegyzéken történő tagdíjlevonáshoz mindenkinek írásban kell hozzájárulnia — mondja a körünkben lévő FÁBIÁN IMRE vszb-titkár, s még hozzáteszi, hogy miután a SZOT-nak sikerült elérnie, hogy a tagdíj csökkenti az adóalapot, az egyetlen járható útnak a bérjegyzéken történő levonás mutatkozik. Az adónkat 1988-ban a munkahelyek közvetítésével fizetjük, nincs kézenfekvőbb megoldás tehát, mint a tagdíjak ilyenfajta levonása. Azt is leszögezi, hogy ha bárkinek jobb megoldásra lenne javaslata, úgy véli, a szakszervezet nyitott minden jó ötlet befogadására. — Évtizedekig jól funkcionáló rendszert nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni — vélekedik BONDOR JÓZSEF, aki 1949 óta szakszervezeti tag. Ő sértőnek tartja a levonásos rendszert. Már csak azért is, mert ez ideig az volt a gyakorlat, hogy ha valaki megszorult az egyik hónapban, hát nem fizetett bélyeget, aztán behozta a lemaradást a következő hónapban. Kérdésemre, hogy ha neki kell nyilatkozni a levonásról, aláírja-e az igent, a válasza tétova, őszintén elmondja, hogy még gondolkodnia kell mindenen, hiszen annyira kiforratlan az egész új gazdálkodásipénzügyi rendszer, nem tudni, hogy egyáltalán kinek jut, és kinek nem jut arra, hogy még tagdíjat is fizessen. De ez egyértelmű lenne a tagsági viszony megszűnésével - érvel FÁBIÁN IMRE. Pedig most is a szakszervezet és a gazdasági vezetők vitája folyik arról a vállalatnál, hogy a bérek bruttósításánál mit vegyenek figyelembe. Nyilván nem mindegy senkinek, hogy mi legyen a bruttósítás alapja. — Arra való a szakszervezet, hogy a legjobbat harcolja ki a dolgozók számára — mondja Bondor József, majd mosolyogva hozzáteszi, hogy azért mégsem tudja elképzelni, hogy szakszervezet nélkül élje le a hátralévő munkáséveket. Az a baj, hogy az emberek maguk sincsenek tisztában azzal, hogy mit hoz számukra az új forgalmi és személyi jövedelemadó-rendszer, milyen is lesz az újfajta tagdíjfizetés — kapcsolódik a beszélgetésbe VARGA MÁRTON. — 27 esztendeje dolgozom, az alapbérem 5 990 forint, ehhez jön 700 forint pótlék. Ennyi. Nem nehéz átgondolni, hogy miként is lehet megélni belőle. Visszakanyarodva a szakszervezeti csoport stabilitásának megingásához, ő is elmondja, nem tartja okos megoldásnak a levonásos rendszert. Hogy mégis aláírja majd a nyilatkozatot? — Nem akar senki sem a saját ellensége lenni — mondja, bár tudja, hogy elvileg semmi kára sem származik senkinek abból, ha kilép a szakszervezetből. Kérdésemre, hogy a megfeszített munkatempó, a sokféle új befogadása mellett az új tagdíjfizetési rendszer lenne az utolsó csepp a pohárban, határozottan tiltakozik: ez nem az utolsó csepp. Ez nagyon is komoly, elvi kérdés. Furcsa, még ha adminisztratív lebonyolítás miatt is fogadta el a SZOT-plénum a bérjegyzéken való tagdíjlevonást, hogy ennyire gyorsan akar ezen is változtatni a SZOT. Miért nem volt jó a régi, bevált és megkedvelt bélyegfizetési mód? — Hogy győzi majd meg a bizalmi a csoporttársait az új módszer helyességéről? — Nem tudom, hiszen magam sem értek egyet vele — mondja KARÁDI SÁNDOR. - Azt remélem, hogy kitisztul majd a ma még nagyon ködösnek tűnő kép, és az ideiglenesen nemet mondók, esetleg kilépők ismét visszatérnek. Hiszen aki megszokta már a mozgalmi életet, a szervezeti hovatartozást, az nem tud kívül rekedni. — Talán ez lesz a legkeményebb évünk. Mind a gazdálkodásban, mind a szakszervezeti életben. Hiszem, hogy a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége bölcsen, sajátosságainkat figyelembe véve dönt. Addigra már a vállalati bérbruttósítás is kézzelfogható valóság lesz, felszabadulnak majd az emberek is a bizonytalanság gondja alól. Akkor keressük mi meg valamennyi munkatársunkat, azokat is, akik már ma nem fizetnek szakszervezeti tagdíjat, és a többieket is. Az indulatok lecsillapodása után lehet csak igazán megfontolt mindenkinek a döntése — foglalta össze a rövid beszélgetést a szakszervezeti bizottság titkára. NÓGRÁDI TÓTH ERZSÉBET ÉV VÉGI ÖSSZEGZÉS. A Textil-, Bőr- és Ruházatipari Szakszervezetek Szövetségének elnöksége 1987. december 21-én testületi ülést tartott, melyen dr. Martos Istvánné szövetségi főtitkár előterjesztésében megvitatták — majd kiegészítésekkel elfogadták — a szövetség 1987-ben végzett nemzetközi tevékenységét, és a szakmai szövetség 1988. évi delegációs programját. Személyi változásokban is döntött a testület. Csikós Pált, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének volt főtitkárát SZOT-titkárrá való megválasztása; és Czerván Mártonná dr.-t, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének volt főtitkárát, nyugdíjba vonulása miatt a szövetség főtitkár-helyettesi tisztségéből való felmentését a szövetség elnöksége tudomásul vette és egyetértett a két új elnökségi tag kooptálásával, miszerint: Tréber Tibor a BDSZ és Veres Gábor az RDSZ főtitkárai lettek a szakmai szövetség főtitkárhelyettesei. (Fotók: Kiss György) CSIKÓS PÁL CZERVÁN MÁRTONNÉ DR. TRÉBER TIBOR VERES GÁBOR AZ, HOGY A MUNKA JÓL ME nem mozgalmi kérdés. Ehhez nem kell munkaverseny. Ehhez jó anyagellátás, jó szervezettség és ösztönző bérezés kell. A munkacsúcsok áthidalására ott van a túlóra és a végsem. Az persze nem baj, ha a brigád túlórázik, illetve tömörül vállalati gazdasági munkaközösségbe. A munkaversenyre másért van szükség. Az a funkciója, hogy szervezeti és érzelmi keretet adjon az emberek munkaszeretetének, egymáshoz való ragaszkodásának, egymás segítésének és az egymástól való segítségvárásnak. Keretet kell adjon annak, hogy én felelős legyek a munkatársam pénzéért, ő meg az enyémért. El kell érni vele, hogy ne csak a munkaadó cégemhez ragaszkodjak, hanem a munkatársaimhoz is. Segítő és önnevelő közösséget hozzon, amelyben az emberek jól érzik magukat, törődnek egymással. Azt már ne mondja nekem senki sem, hogy erre egy embernek nincs szüksége. Tudok olyan brigádról, amelyiket szinte csak az tart össze, hogy havonta kétszer elmennek egy öregek otthonába és ott ragyogóra tisztítják az ablakokat, elbeszélgetnek a nénikkel, bácsikkal. Nem járnak színházba, moziba együtt, hiszen mindegyiknek van gyermeke, unokája, rendben tartandó lakása, millió tennivalója. És különben is három műszakban dolgoznak, alig találkoznak. De tartják egymással a kapcsolatot. Igaz persze, hogy a mai rideg világban, amikor minden pénzre megy, a munkaversenynek csak úgy van gazdasági értelme, ha szolgálja a piaci versenyt, a vállalat és a termék versenyképességét. De az is igaz, hogy ha a mozgalomnak pusztán gazdasági célja van, akkor nem mozgalom, nem munkaverseny. Valami más is kell, ami az együtt dolgozókat összefogja. Ha nincs ilyen, nem kell erőltetni. Mindez azt is jelenti, hogy a munkaversenyben való részvétel önmagában nem járhat semmiféle anyagi előnnyel. Úgy kell a munkát, a vállalások teljesítését honorálni, mint egy önelszámoló munkacsoportban. De az érzelmi megalapozás elsődlegessége azt is jelenti, hogy olyan szándékokat, érzelmeket, vonzásokat ne pumpáljunk bele az emberekbe, amely eleve nincs bennük. Aki nem akar versenyezni, az minden anyagi hátrány nélkül maradjon ki belőle. Aki a munkamozgalmakat valami elavult dolognak tartja, ideges tőle, az ne legyen azok részese. Csak azokra van szükség, akik belső indíttatásból aktívak és aktivizálhatók. Azokra van szükség, akik nem érzik tehernek a szükséges adminisztrációt, a néha-néha megbeszéléssel együtt töltött fél órát, nem érzik nyűgnek a munkatársak segítségét és segítségkérését, lelkesedését és nyüzsgését. VÁLTOZIK A VILÁG. Még néhány évvel ezelőtt csúfolódtunk a brigádnapló sormintáján, a közös kirándulásokon készült, a naplóba beragasztott fényképeken, az erőltetett múzeumlátogatásokon. Most — hogy ez mind ritkább — már érzünk valami romantikát ebben. Nem is volt ez olyan rossz. Olyan emberek mentek el egy-egy közös kirándulásra, láttak múzeumot, akik maguktól ezt soha meg nem tették volna. Olyan dolgokról beszélgettek, álmodoztak, amik egyébként a fejükben meg sem fordultak volna. Olyan szeretetet éreztek maguk körül, ami gazdagította életüket, felmelegítette a szívüket. Bolondosan romantikus, amit mondok. De igaz. Sok vállalatban létre fognak jönni belső kisvállalkozások. Jó lenne, ha a meglevő brigádok jelentenék ezek alapját. A vállalati gazdasági munkaközösségek számos olyan eszmét megvalósítottak, amely a brigádmozgalom zászlajára volt írva. Ez ott sikerült, ahol a munkaközösség maga választhatta meg a vezetőjét; nem vette fel tagjai közé a lustákat, fegyelmezetleneket; maga osztotta be a munkát és osztotta el a pénzt. De hát ezeket is megirigyelték és most már törekvés van a megfojtásukra. Mert túl sokat kerestek és mert másokat nem engedtek a tűzhöz. Mert főmunkaidőben készítették elő a „vállalkozói” munkát. Ez lesz a sorsuk a belső vállalkozásoknak, az önelszámoló munkacsoportoknak is? Az a vád sem alaptalan, hogy elviszik a mozgóbért és a béremelési keretet a többi elől. Sajnos, amíg a vállalatot nem vállalkozásként „bérezi” a szabályozó rendszer, addig a vállalat sem tud „vállalkozói” bérezést alkalmazni a brigádjainál. Tompa vállalati érdekeltségbe csak tompa brigádérdekeltség fér bele. És még ki tudja, mennyire veszi el a kedvét az embereknek a sávos progresszív jövedelemadó, amelynek hatására a túlteljesítések honorálása „félpénzen” történik. AZ ÖNELSZÁMOLÓ BRIGÁd a belső vállalkozások létrehozása, a végcemeknek a főmunkaidőbe való bevitele nemcsak bérezési akadályokba ütközik majd, hanem az alsó szintű vezetők idegállapotába is. Hiszen ezek a csoportok ki fogják követelni a folyamatos munka- és anyagellátottságot, a gépek, berendezések kifogástalan állapotát. Nem tűrik majd, hogy rajtuk kívül álló okokból csordogáljon ki a pénz a zsebükből. Követelődző, akaratos brigádok lesznek ezek, amelyeket nehéz lesz felülről szeretni. De olyan közösségek lesznek, amelyek érzelmi és érdekegységet alkotnak. Olyanok, amelyek ellent tudnak állni az ésszerűtlen intézkedéseknek, a jövedelembiztonságot sértő döntéseknek, és bizonyos kényszert is jelenthetnek — alulról felfelé — a vezetés, a szervezés korszerűsítése, a belső gazdasági, emberi, érzelmi, hangulati tartalékok feltárására. DR. PIRITYI OTTÓ, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője Érzelmekre apellálva 1988. JANUÁRI TEXTILIHAZÁS 3 Az új tagdíjrendszer Tagságunkat ebben az időszakban számtalan kérdés foglalkoztatja. Sok az az új változást hozó intézkedés, ami 1988 évtől jelentősen hat az egyénre, hatással van élete alakulására. A mozgalom sajátos eszközeivel igyekszik hozzájárulni a gazdaság kibontakozásához, a bérből és fizetésből élők gondjainak enyhítéséhez. A gazdasági és politikai kérdésekre a régi módon már nem lehet választ adni. Éppen ezért a szakszervezeteknek is szakítani kell a hagyományokkal, meg kell újulniuk és korszerűbb eszköztárral kell rendelkezniük. Ennek szellemében került sor a tagdíjrendszer korszerűsítésére és 1988. január 1-jétől történő bevezetésére. Az új elvek elfogadása sohasem volt egyszerű dolog. Ahhoz viszont, hogy az elképzelésekkel azonosulni lehessen, meg kell azt ismerni és tisztába kell lenni pozitívumaival. Éppen ezért fontos, hogy a mozgalomban tevékenykedő politikai munkások, bizalmasak és aktívak tájékozottak legyenek az új tagdíjrendszerről, értsék azt és megfelelő ismeretek birtokában — meggyőződve annak igazáról — agitálni tudjanak mellette. A jelenleg érvényben lévő tagdíjrendszerünkről — éppen a tagság részéről felmerült jelzések és igények alapján — 1986-ban lezajlott egy társadalmi vita. Ennek során számtalan észrevétel merült fel. Többek között szóvá tették a jelenlegi rendszer bonyolultságát, a besorolással járó, évenként ismétlődő politikai feladat nehézségét. Nem tartották igazságosnak — különösen abban az esetben ha időközben keresetcsökkenés következett be —, hogy a tagdíjfizetés két évvel korábban megállapított jövedelem alapján történik. Nem mindenki volt elégedett az osztályos tagdíjrendszerrel sem, mert az alsó határt kismértékben meghaladók ugyanannyit fizettek, mint a felső határt elérők (5000 és 6000 forintot keresőknél is 60 forint). A tagság által megfogalmazottakat a bizalmiak is megerősítették. A társadalmi vita úgy összegezhető, hogy tagságunk igazságosabb tagdíjrendszer megvalósítását tartja indokoltnak; nettó kereseten alapuló tagdíjfizetéssel ért egyet; egyszerű, könnyen áttekinthető rendszert tart elfogadhatónak. A tagdíjrendszer 1986. évi vitája még nem vette, nem is vehette figyelembe az 1988 januárjától bevezetésre kerülő új adórendszer követelményeit. Az adóreform — ahogy a gazdasági élet minden területén — a szakszervezeti pénzgazdálkodásban is új helyzetet teremt. Az eddigi elveinket és gyakorlatot az új helyzetnek megfelelően át kell értékelnünk és a jövőbeni elveinket ennek megfelelően kell kialakítanunk. A nemzetközi tapasztalatok szerint azokban az országokban, ahol személyi jövedelemadó rendszer van, ott a szakszervezeti tagdíj nem képezi az adóköteles jövedelem részét. A szakszervezetek ezek ismeretében kezdeményezték, hogy a tagdíjjal csökkenhető legyen a tag adóköteles jövedelme, ezt a javaslatot az országgyűlés elfogadta és törvénybe iktatta. Ezáltal megteremthető az a feltétel, hogy a mozgalom anyagi lehetőségei javuljanak és a tagságra nagyobb teher ne háruljon. A szakszervezeti tagok tagdíjának alapja a főfoglalkozású munkaviszonyukból származó, a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló mindenkori havi keresetük és táppénzük együttes összege. a) 0,8 százalék, akkor, ha a tárgyhavi kereset és a táppénz együttes összege az 5050 forintot nem haladja meg; b) 1 százalék akkor, ha a tárgyhavi kereset és a táppénz együttes összege az 5050 forintot meghaladja. A következő példák igazolják, hogy a tagdíjrendszer a bruttó kereseten alapul, de mértéke azonos vagy kevesebb, mint a nettó kereset 1 százaléka. Ha a dolgozó átlagkeresete 4500, a nettó keresete 4185 forint, a bruttó bér 4650, ebben az esetben az osztályos tagdíjrendszerben 50 forint a tagdíj, az új elvek alapján 37 forint a bruttó bér 0,8 százaléka, ami alacsonyabb, mint a nettó kereset 1 százaléka (42 forint). 8000 forint átlagkeresetnél a nettó kereset 7120 forint, a bruttó bér 8922 forint. Ebben az esetben az osztályos tagdíjrendszer alapján 80 forint, az új elveket figyelembe véve 89 forint (a bruttó bér 1 százaléka) a tagdíj. Ezt az összeget mérsékli a 30 százalékos adókulcs, mely alapján a tagot terhelő tagdíj 62 forint, ami kevesebb, mint a nettó kereset 1 százaléka (72 forint). Az új tagdíjrendszer bevezetésével egyidejűleg a tagdíjfizetés gyakorlatát is szükséges módosítani. Olyan fizetési módot kell kialakítani és elfogadtatni, amely csökkenti az adminisztrációt, a bizalmiakat mentesíti a tagdíjmunkával járó feladat alól. Azt a tényt, hogy az adóalapból levonható a tagdíj, legszemléletesebben és ellenőrizhető módon a bérjegyzéken történő előjegyzés igazolja. Ebben az esetben a tagdíj összegével a tag adóköteles jövedelme már a tárgyhónapban csökken. Ahhoz viszont, hogy a tagdíjat a bérjegyzéken feltüntessék, szükséges a tagok írásbeli meghatalmazása. Várhatóan tagságunk egy része nehezen fogadja el az új tagdíjfizetési módot. Meg kell értetnünk szervezett dolgozóinkkal, hogy az egyéni tagdíjfizetés számukra hátrányos, hiszen a készpénzben fizető tagok esetében a kifizetett tagdíj összegével az adó alapját képező jövedelem csak év végén csökkenthető. Meggyőző munkával el kell érni, hogy tagságunk felismerje, számukra kedvezőbb a tagdíj bérjegyzéken történő levonása. A tagdíjfizetés igazolása is új módon történik. Megszűnik a tagdíjbélyeg. A fizetés tényét a tagkönyvben — a tagnyilvántartó kartonnal egyezően — évenként, illetve szükség szerint igazolni kell. Azáltal, hogy a tagdíjfizetés módja és igazolása változik, jelentősen csökken az adminisztráció. A bizalmi mentesül a tagdíjfizetéssel járó feladattól, és a felszabaduló idejét a tagság érdemi ügyeinek intézésére, érdekeik képviseletére és egyéb szakszervezeti feladatok végzésére használja fel. Különösen fontos ez a munkaidőalap fokozottabb védelmének megvalósítása érdekében is. A SZOT-plénum határozata alapján változatlan a nyugdíjas szakszervezeti tagok, a tanulók, a gyesen lévők tagdíja. Az elhelyezkedési támogatásban részesülők tagdíja havi 3 forint. 5 forint tagdíjat fizetnek a tagfenntartók és a fizetés nélküli szabadságon lévő szervezett dolgozók. A gyermekgondozási díjban részesülők 3 forintos tagdíjat fizetnek. A SZOT-plénum döntését a szervezett dolgozókkal széles körben folytatott konzultáció előzte meg. Többségük egyetért a változtatással, elfogadja az új rendszert. Vannak azonban, akik egyes elemeivel nem egészen tudnak azonosulni. Éppen ezért jelentős feladat hárul a bizalmiakra és a szakszervezeti tisztségviselőkre, hogy ezekkel a tagokkal is megértessék az új tagdíjrendszer elveit. A taglétszám megtartása komoly politikai erőt jelent. A tagdíjfizetés biztosításával kedvezőbb anyagi lehetőségek teremtődnek, ami által a szociális, kulturális és sportigények kielégítése magasabb színvonalon biztosítható. A bizalmi sokat tehet mindezek érdekében. BŐSZE JÓZSEFNÉ főkönyvelő