Textilmunkás, 1989 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
TEXTILMUNKÁS 2 Termékszerkezet-váltás és munka kell! PAPP JÁNOSNÉ, a Magyar Kenderipari Tröszt Pécsi Fonó- és Szövőipari Vállalat dolgozója, a TDSZ kv-tagja: Közel 4000 kenderes dolgozó képviselőjeként összegezem a következőket. Általános véleményként megfogalmazhatom: pozitívnak értékeljük, hogy az utóbbi időben növekedett a kormány a SZOT tárgyalások száma, az ezekről adott nyílt tájékoztatás. Azonban, a tartalmát, eredményét tekintve minden esetben a kormány álláspontja valósul meg. A SZOT munkájában a jövőre nézve szükségesnek tartjuk a megújulást. Támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely az érdekképviseletet tűzi ki célul, és annak megvalósulásában következetesen ki is áll. Rövid távon elengedhetetlennek tartjuk a mélyreható érdekfeltárást, és az érdekek nyílt ütköztetését. Ugyanis, a különböző szociálpolitikai juttatások, állami támogatások elosztása nem alapulhat az egyes szakmák követelőzésein. A bérpolitikában a SZOT képviselőitől igényeljük a harcot a termelő munkás létfeltételeinek javításáért. A jelenlegi gazdasági helyzetben minden lehetséges forrást a termékszerkezet-átalakításra tartunk szükségesnek felhasználni, és az ebben szükséges reáljövedelmek kialakítása lehet a minimális program. Ma a termelőágazatokban minden munkás dolgozni akar — becsületes munkával megteremteni családja számára a megélhetés feltételét — nem pedig munkanélküli-segélyt kapni. A jövőre vonatkozóan, egy termékszerkezet-váltással párhuzamosan szükségesnek tartjuk a munkanélküli-segély bevezetését, ehhez azonban elengedhetetlennek tartjuk a munkanélküliek mint fogalom mélyrehatóbb elemzését, megfogalmazását, pontosabb számbavételét, a tanácsok munkaerő-közvetítő irodáinak érdemi felkészülését. Amennyiben ez megvalósul, úgy elfogadjuk és támogatjuk a SZOT munkanélkülisegély-rendszerre vonatkozó álláspontját. Amíg azonban a munkanélküli-segély bevezetése időszerűvé válik, javasoljuk a SZOT testületeinek a következőket: 1. A foglalkoztatáspolitikával összefüggésben kezdeményezze a nyugdíjrendszer felülvizsgálatát; a társadalombiztosítás különválasztását a költségvetéstől; a bérreform következetes véghezvitelét. 2. A gazdasági életben a termékszerkezet-váltás gyorsítását. 3. A politikai élet területén a megújulás szükségességét; a reform következetes megvalósulását; a progresszív erők érvényre jutását; valamint az államélet demokratizmusának növelését. Legyen a vezetőknek ágazaton belüli szakcsoportja VAS ZOLTÁN, a Rábatext igazgatója, a TDSZ kv-tagja. Úgy gondolom, hogy gazdasági vezetőként akkor járulhatok hozzá az itt folyó munkához, ha a szakszervezet fejlődésével kapcsolatos gondolataimat a „partner” gazdasági vezető nézőpontjából mondom el. Hiszek benne, hogy helyes, ha a kormány az állami vállalatok vezetőitől eredményt hozó működést követel. A rábízott vagyon folyamatos gyarapítása lehet csak forrása minden lényegi változásnak. Ezt a feladatot én felvállalom, és azt hiszem, vezetőtársaim is hasonlóképpen gondolkodnak. Szembe kell azonban néznem azzal a valósággal, hogy a felvállalt feladat az egyes dolgozó vagy a dolgozók csoportjai elleni lépésre kényszerít vagy kényszeríthet. Az így keletkező feszültségeket eredményesen csak akkor lehet feloldani, ha az — nyugodtan ki merem mondani — ebben az esetben szemben álló partnerek egyike sem erőtlen. A szakszervezet feladata az adott helyzetben a lehető legjobb pozíció elérése a dolgozók számára. Ez egy kompromisszum következménye, ami figyelembe veszi a realitásokat, de nem kell figyelembe vegye a pazarló gazdálkodást, a szervezetlenséget, a vállalatokra felülről ráerőszakolt ésszerűtlen működést, indokolatlan bürokráciát. Az előbbiek miatt én egy erős, jogosítványokkal rendelkező szakszervezet híve vagyok úgy, ahogy az az anyagban van és a szóbeli kiegészítésben is elhangzott. Jól tudom és tudnom kell, hogy addig, amíg az érdekegyeztetés valódi útjait, lehetőségeit kitapogatjuk, megtanuljuk egymás erejét, érdekeit felmérni és megbecsülni, nem könnyebbedni, de nehezedni fog a munkám. Miközben jól tudom, hogy az erős szakszervezet híve vagyok, és azt a dokumentumokban is megtaláltam, nem találtam vezetőtársaim és saját magam érdekének védelmét. Én is munkavállaló vagyok és szakszervezeti tag is. Ha a helyi szakszervezet érdekeit jogosan érvényesíteni akarja, szembekerülhetünk, de egy szakszervezet tagjai vagyunk. A munkáltatóm a vállalati tanács, tagjai kivétel nélkül beosztottaim, és ők is szakszervezeti tagok. Nem bonyolítom tovább. Valamennyiünk becsülete azt kívánja, hogy ezt a dilemmát rendezzük. Félreértés ne legyen, nem a védelem, amit keresek, hanem a rendezettség. A jelenleginél valószínűleg jobb megoldás lenne, ha a vezetőknek lehetne egy ágazaton belüli szakcsoportja, vagy ahhoz hasonló érdekképviselet. Javaslom, hogy a vezetők érdekképviseletének megoldása, a szakszervezeti szövetségbe való érdemi bevonása mint feladat — kerüljön a programjainkba. Küldötteink az országos tanácskozáson: így képviselték a textilmunkásokat Az ország sorsának jobbra fordulása: Renddel és fegyelmezett munkával JOKÁN PÉTERNÉ, a Budakalászi Textil Rt. ügyvezető igazgatója, a TDSZ kv-tagja: Keserűen tapasztalom, nyilván sokadmagammal, hogy kiábrándítóan kevés szó esik ma a textiliparról, melynek társadalmi súlya — akár a foglalkoztatottak számát, akár az ország tőkés exportjában való részesedések mértékét tekintve — méltatlanul elhanyagolt. A könnyűnek nevezett iparág a valóságban 3 műszakos nehéz munkát jelent, az ipar többségének egy, másfél műszakszámával szemben. Munkám során komplexen érzem: a textilipar fejlesztésének, az innováció elkoptatott, de ettől még valósan szükséges megvalósításának gátjait. Az állami elvonások, a banki uzsorakamatok folyamatos terheit. A sokat emlegetett vállalkozásokkal szembeni bürokratikus akadályokat. Mi tapasztalatból ismerjük a részvénytársasági átalakulás buktatóit. Az iparág 1970-es rekonstrukciója is kompromisszumokkal volt terhes. Árnyaltan fogalmazva, nem a csúcstechnikát vitték az iparba — közel 20 éve —, melytől ma azt várják, hogy a világpiacon versenyképes árukkal álljon helyt. Például, a korábban fejletlennek minősített, de a technikában ma már fölénk kerekedett ázsiai konkurenciával szemben. Érzékelem az emberi oldal egyre feszítőbb kérdéseit. Állítom, hogy az iparág dolgozói erejükön felül dolgoznak. Többségükben elavult gépekkel kell, nagyobb emberi erőfeszítéssel tetszetős, jó minőségű árut termelni. Bár — talán közismert — de kiemelem, hogy a textilipar dolgozóinak döntő többsége a családi gondok zömét viselő nők köréből kerül ki. Jövedelmük nagysága az országos rangsorban — enyhén kifejezve — szerény. A munka nehézségi fokának növekedésével és annak ellenére, munkásaink egyéni, családi boldogulása a kritikus pontra érkezett. Megnőtt a kiábrándultak száma, és sajnos megnőtt a tartós betegállománynak és lerokkantak száma is. A főmunkaidőn túli vgm-k és túlórák elszomorító következményeként. A munkatársaim jogosan vetik fel: hol volt, és hol van a szakszervezet? Általános véleményüket osztom, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom rosszul felfogott lojalitásból került mai helyzetébe. Szinte természetes, hogy az országosan kibontakozott erjedés új és új érdek-képviseleti formákat keres. A textiliparban dolgozók még mindig bizalommal, de érezhető türelmetlenséggel fordulnak a hagyományos szakszervetünk felé. Nem a sztrájkjoggal fenyegetőznek, s főleg nem élnek vele. Mert mi még mindig bízunk a becsületes munka rangjában. Úgy gondoljuk, hogy az ország sorsa a jól szervezett termelő munkával fordítható jobbra, renddel és fegyelmezett munkával. A rendhez tartozik a kollektív szerződések ügye. Egyértelműen a kollektív szerződés rendszerének fennmaradása mellett foglalok állást úgy is mint igazgató, úgy is mint munkavállaló. Minden gyár belső életében kell egy a munkarendet, a követelményeket és a jogokat magában foglaló helyi törvény, mely mindenki által érthető nyelvezetben igazít el. A textilipar speciális helyzetben van a munkaerőhelyzet országos képében. Nagy hiányunk van az alapműveleteket végző fonó- és szövőszakmunkásokban. Kényszerből nagyszámú külföldi munkaerőt foglalkoztatunk és nagy tömegű túlórával pótoljuk a villanyszerelő, a lakatos, a fűtő és más szakmunkásokat. Számos textilipari vállalat az elmúlt évtizedben vidékre telepítette gépeinek egy részét, és ezzel ugyan az ország különféle megyéiben új munkalehetőséget teremtett, de egyben maguknak nem kis gondot okoztak a megnövekedett költségek elviselésével. Ugyancsak speciális textilipari körülmény, hogy az alaptevékenységet végző női munkatársaink korkedvezménnyel jogosultak a nyugdíjra. Ezzel szemben a valóság az, hogy miután a nyugdíjuk kevés, visszajönnek és a megérdemelt pihenés helyett a munkát ott folytatják, ahol abbahagyták. Mi nem humanitárius indokokból, hanem valóságos rászorultságunkból — a szó szoros értelmében — dolgoztatjuk őket, nem éppen szakszervezeti vívmányunk szellemében. Összefoglalva: egyetértek annak deklarálásával, hogy a szakszervezet nem vesz részt a kormányzásban, tudatos partneri viszonyra törekszik, és önálló tényezőként lép fel az érdekegyeztetésben. Csak ilyen, a nyilvánosság előtt zajló folyamatban lehet visszanyerni a magyar szakszervezeti munka hitelét. Fontosnak tartom a szakszervezeti törvény megalkotását, és főleg annak betűjében és szellemében való megvalósítását. Azt már befejezésül, a magam nevében teszem hozzá, hogy elgondolkoztatónak tartom, hogy miért az Országgyűlés törvényalkotó döntései után, egy hetes késéssel hallatjuk szavunkat, és miért nem a jövőnket meghatározó döntések előtt? Bővítsék a vállalatok mozgásterét! VÖRÖS JÁNOSNÉ, a Latex szbtitkára, a TDSZ kv-tagja: A társadalom tűrőképessége már elérte a felső határt. A munkabérek évtizedek óta az állam által hagyományosan támogatott árakhoz igazodnak. Ha tehát ezután a fogyasztói árakban a valós termelési költségek jelennek meg, akkor a munkabéreket is ennek szellemében kell újra megállapítani. A bérreform mielőbbi bevezetésére van szükség: az infláció emelkedésének arányában a személyi jövedelemadó-sávok csökkentésével és a bérek költségként való elszámolásával, minden kötöttség nélkül. Vállalatunk bérszínvonala 89 049 Ft/fő/év, tehát dolgozóink három műszakos pótlékkal, túlórával együtt keresnek havi átlagban bruttó 7285 forintot, ami nettóban 6076 forint. Ha a műszakpótléktól ezt megtisztítjuk, akkor az átlag bruttó kereset 5344, a nettó 4741 forint. S ha egy jól működő vállalatnál ilyen keresetek vannak a textiliparban, akkor milyen lehet a többinél? Tehát erre oda kell figyelni. Ezen változtatni kell országos szinten, legalább 30 százalékos béremeléssel. Az alacsony keresetek miatt nálunk is rossz a hangulat, mely feloldható lenne, ha a vállalatok a bért költségként számolhatnák el, külön kötöttség nélkül, valamint a személyi jövedelemadó mértékét, illetve az adósávokat az infláció növekedésének arányában csökkentenék. A jelenlegi személyi jövedelemadózásnak a termelést visszatartó hatása van. És — az adózás miatt — a korábbi termelést ösztönző hatását a jutalmazás is elvesztette. Hogyan bontakozzunk ki, ha a termelés minden területen csökken. A folyton hangoztatott termeléscsökkentésből, kapacitásleépítésből nem lehet megélni, nem lehet egy gazdaságot stabilizálni, és nem lehet megcélozni egy dinamizálási folyamatot. A növekedés — struktúraátalakítás hiányában — csak konzerválja a gazdaságot, ennek következménye az eladósodás. A stabilizációs programban is meglehetősen sok deklaráció szerepel a gazdaság, a vállalatok mozgásterének bővítéséről. Mindent számba véve azonban meg kell hogy állapítsam: sem pénzügyi, sem jogszabályi, de irányítási szempontból semnőtt a gazdálkodó szervezetek mozgástere. Pedig azt világosan kell látni, hogy a vállalatok nélkül — és ellenére — nem lehet működőképes gazdaságot kialakítani. A gazdaságot, illetve a vállalatokat anyagilag ösztönözni kell, mivel a jelenlegi bérezés nem ösztönző, ezért szükséges a valódi bérreform mielőbbi beindítása és az import-export kezelésének könnyítése. A működőképes gazdasághoz bővíteni kell a vállalatok mozgásterét, a piaci viszonyok, a piaci verseny érvényesülése érdekében. Adómentességet a több műszakos munkavállalóknak BAKONYI GYÖRGY, a Pamuttextilművek vezérigazgatója, a TDSZkv-tagja: A társadalmunkban és gazdaságunkban kialakult feszültségek egy olyan ellentmondásáról kívánok szót ejteni, amelyek egymástól külön, s egymással szemben egyszerre jelentkeznek. Egyszerre való megjelenésük kezelése komplex módon feloldható és össztársadalmi hasznot hozhat. Konkrétan: a több műszakos vállalatoknál lévő munkaerőhiányról, és ugyanakkor az országos szinten jelentkező munkanélküliségről van szó. A több műszakos vállalatok jelentős munkaerőhiánnyal végzik feladatukat. Feladatuk megoldása sokszor — a piaci igény lehetősége mellett is — azért nem valósul meg, mert hiányzik a cselekvő munkáskéz. Ugyanakkor az elmúlt időben több helyről, több területről halljuk, hogy jelentősen növekszik a munkanélküliek száma. Úgy érzem, hogy társadalmi és gazdasági ellentmondást is rejt a két jelenség egymás mellett. Hiszen, a megfelelő körülmények biztosításával a munkanélküliek elhelyezkedését lehetővé kellene tenni a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatoknál. Ez annál is inkább kézenfekvő lenne, hiszen nem lehet társadalmi cél a munkanélküliség. Keresni kell azt a megoldást, ahol a társadalom, a munkanélküliek rétege és a munkaerőt kereső vállalatok egyaránt érdekeltek abban, hogy a társadalom részére többlettermék, többletérték előállítása valósuljon meg. Ezért ellentmondónak tartom az 1989- es jövedelemszabályozási elképzelések között, hogy minden egyes vállalat a munkanélküliek eltartására hozzájárulást fizessen. Mekkora ellentmondás az, hogy ha egy vállalatnál munkaerőhiány van és mégis a munkanélküliek eltartására még külön alap befizetését kell hogy eszközöljön. Ezek a vállalatok munkát tudnának vállalni, illetve munkát tudnának adni — és ezt kellene ösztönözni. Azoknál a vállalatoknál, ahol nem tudnak munkát adni — jogosnak tartom, hogy a felszabaduló és nem hasznosítható munkaerő eltartására a munkanélküli segélyalapba befizessenek. Hiszen ez az alap lényegében munkanélküli segély alapja. De a cél nem lehet az, hogy a munkanélküliek száma országunkban jelentős legyen. Ennek csökkenése, majd megszüntetése a cél. A cél az kell hogy legyen, hogy ésszerű átcsoportosítással, munkájukat hasznosítva, a munkaerőt igénylő vállalatok foglalkoztassák őket. Ennek anyagi ösztönzését a több műszakos üzemekben a személyijövedelemadó-pótlék mentesítésével lehetne elérni, így a több műszakos munkát végző vállalatoknál a második és harmadik műszak — amennyiben személyijövedelemadó-mentes lenne, ösztönzővé válna az e műszakban dolgozók részére. S ha ezen adómentes pótlékok nagyságrendjét a költségvetés a munkanélküliek alapjára befizetett összegből lehívná, megkapná, akkor végső soron össztársadalmi célkitűzés érhető el, hiszen: — jobban járna a társadalom a szükséges többlettermék előállításával; — jól járna a munkát vállaló a személyijövedelemadó-mentességével; — jól járna a vállalat a kapacitáskihasználás több műszakos megteremtésével; — jól járna a társadalom a csökkenő munkanélküliség megteremtésével, és mindezek összefüggésében azáltal, hogy nem kell munkanélküli-segélyt fizetni az ilyen munkavállalók részére — a költségvetésnek sem jelentene többletkiadást. Úgy gondolom, hogy ma, amikor a társadalmi és gazdasági feszültségek feloldását keressük, akkor a feszültségek és ellentmondások folyamatos és állandó feloldása jelentheti társadalmunk és gazdaságunk előrejutásának lehetőségét. Kerülni kell minden olyan látszólagos, egy alternatívás megoldást, amely a gond feloldását jelenti ugyan, de társadalmi, gazdasági összefüggésben többletkiadást jelent a népgazdaságnak, és az igazi társadalmi megoldást nélkülözi. Az elmaradt térségekben létrehozott üzemek kapjanak adómentességet! SZABÓ IMRÉNÉ, a Kender Juta Nagyhalászi Gyárának szb-titkára, a TDSZ kv-tagja, és a SZOT tagja. Az elmúlt évtizedekben súlyos gazdasági, politikai feszültségek halmozódtak fel, melyet iparágunkban, a textiliparban különösen éreztünk. Negatív hatása az élet minőségére, a szociális helyzetre különösen kihat. Megyénkben, Szabolcs-Szatmár megyében a dolgozók egyre szélesebb rétege kilátástalannak érzi helyzetét. Tragikusnak tartja az életszínvonal csökkenését. Legégetőbb gondunk a foglalkoztatás, a munkanélküliség kezelése. A tagság azt várja a szakszervezeti mozgalomtól, hogy minden eszközt alkalmazva szorgalmazza a megyei és országos szerveknél a foglalkoztatási lehetőségek bővítését — néhány középüzem telepítésével, a kor színvonalának megfelelő technika és technológia létrehozásával. Ezzel kapcsolatban egy javaslattal is szeretnék élni a kormány felé. Nevezetesen, ha valaki elmaradott térségben üzemet létesít vagy vegyes vállalatot hoz létre, akkor az kapjon adókedvezményt. Tagságunk elutasítja a munkanélküliséget, azt várjuk, hogy a SZOT a munkanélküliség elleni harcot emelje az érdekvédelem legfontosabb feladatai közé. Kemény, következetes kiállással érje el, hogy a kormány hozzon végre konkrét intézkedéseket a súlyosbodó gondok megoldására. A piacgazdaság objektivitásait tudomásul véve úgy tűnik, hogy hosszabb távon kell számolni a munkanélküliséggel. Ezért, szakszervezetünk elsősorban a szakmai ismeretek, a többirányú képzettség elsajátításának szorgalmazásával növelheti a dolgozók esélyeit a munkerőpiacon. Kemény kritika érte a személyi jövedelemadót. A dolgozók úgy érzik elszegényedésük okozója — az infláció mellett — a jövedelmek érthetetlen mérvű megadóztatása. Engedjék meg, hogy a társadalmi vitáknál elhangzottakból idézzek egy-két gondolatot ezzel kapcsolatban: — az árak emelését már követni sem lehet; —" a kormányprogramból csak egy valami valósult meg „az elvonás, de az aztán kíméletlenül"; — a jövedelemadó rossz mindenkinek, mert teljesítmény-visszatartó, ez a törvény nem törvény, hanem manipuláció a törvénnyel. Ezzel együtt tovább romlik az időskorúak, a pályakezdők a sokgyermekesek, a hátrányos helyzetűek, a társadalom perifériájára kerültek helyzete. Feladatunk és felelősségünk tehát, hogy e rétegek gondjait érzékelve foglalkozzunk azok megoldási, mérséklési lehetőségeinek átgondolásával. Különösen azzal, hogy e hátrányos helyzetűek állapota ne romoljon, ne váljanak alkalmatlanná egy későbbi kibontakozásban való részvételre. Tagságunk jelzése alapján sürgetjük a szociálpolitika átfogó reformját. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a piacgazdaság erősítését segítő, de egyúttal a lakossági terheket elviselhetetlenségig növelő intézkedéseket megfelelő szociálpolitikai lépések nélkül hozzák meg. Sürgetően fontosnak tartjuk a bérrendszer reformjának megkezdését. Az alacsony keresetek, a gyorsuló infláció miatt a dolgozók egyre szélesebb rétege napi megélhetési gondokkal küzd. Szervezett dolgozóink felelősen így fogalmaznak: „Tudjuk, hogy a kormánynak nem könnyű megjelölni a bérnöveléshez szükséges forrásokat, de nekünk egyre lehetetlenebb megélni abból, amit a munkahelyen keresünk". Nyolcórai tisztességes munkával, tisztességes bért akarunk keresni. Ezért, támogatjuk a SZOT bérreformra vonatkozó javaslatait, mert azok már rövid távon a kialakult feszültségek mérséklését szolgálnák. Azt kérjük a SZOT-tól, tételesen számoltassa el a kormányt az elmúlt néhány év kiadásairól. Kérjen konkrét tájékoztatást arról, hogy a kormány számítása szerint a bérarányok rendezése, egyáltalán a bérreform pénzügyi lehetőségei milyenek lennének. Tagságunk a társadalom demokratizálódását igényelve felelős és erős szakszervezetet akar, olyat, amely képes az alapszervezetektől a SZOT-ig a valós társadalmi kontroll megteremtésére, a szubjektív döntések intézményes visszaszorítására. A tagság véleménye az, hogy legyen meg az alulról való építkezés, a tagság közvetlen beleszólása a legmagasabb személyi, pénzügyi és gazdasági kérdésekbe is. A szervezett dolgozók helyeslik a szövetségi rendszerre való áttérés törekvéseit. Fokozott érdekvédelmet, érdekképviseletet várnak a realitásoknak megfelelően, és nem illúziókat. Ezt szocialista alapokon nyugvó demokratikus szakszervezeti mozgalmon belül kívánják. Nem szeretnénk, ha szétvernék az eddigi alapokat, hanem erősíteni kell azt. Feladatunkat abban látják, hogy a vita alapján átgondolt, reális, elérhető programot készítsünk és dolgozzunk keményen a szövetségi rendszerben, nem százfelé húzva — országunk szervezett dolgozóinak boldogulásáért.