Textilmunkás, 1989 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

TEXTILMUNKÁS 2 Termékszerkezet-váltás és munka kell! PAPP JÁNOSNÉ, a Magyar Kenderipari Tröszt Pécsi Fonó- és Szövőipari Vállalat dolgozója, a TDSZ kv-tagja: Közel 4000 kenderes dolgozó képviselőjeként összegezem a kö­vetkezőket. Általános véleményként megfogalmazhatom: pozitívnak értékeljük, hogy az utóbbi időben növekedett a kormány a SZOT tár­gyalások száma, az ezekről adott nyílt tájékoztatás. Azonban, a tar­talmát, eredményét tekintve minden esetben a kormány álláspontja valósul meg. A SZOT munkájában a jövőre nézve szükségesnek tartjuk a megújulást. Támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely az ér­dekképviseletet tűzi ki célul, és annak megvalósulásában következe­tesen ki is áll. Rövid távon elengedhetetlennek tartjuk a mélyreható érdekfeltárást, és az érdekek nyílt ütköztetését. Ugyanis, a különböző szociálpolitikai juttatások, állami támogatások elosztása nem alapul­hat az egyes szakmák követelőzésein. A bérpolitikában a SZOT kép­viselőitől igényeljük a harcot a termelő munkás létfeltételeinek javí­tásáért. A jelenlegi gazdasági helyzetben minden lehetséges forrást a termékszerkezet-átalakításra tartunk szükségesnek felhasználni, és az ebben szükséges reáljövedelmek kialakítása lehet a minimális program. Ma a termelőágazatokban minden munkás dolgozni akar — becsületes munkával megteremteni családja számára a megélhetés feltételét — nem pedig munkanélküli-segélyt kapni. A jövőre vonatkozóan, egy termékszerkezet-váltással párhuza­mosan szükségesnek tartjuk a munkanélküli-segély bevezetését, eh­hez azonban elengedhetetlennek tartjuk a munkanélküliek mint fo­galom mélyrehatóbb elemzését, megfogalmazását, pontosabb szám­bavételét, a tanácsok munkaerő-közvetítő irodáinak érdemi felkészü­lését. Amennyiben ez megvalósul, úgy elfogadjuk és támogatjuk a SZOT munkanélkülisegély-rendszerre vonatkozó álláspontját. Amíg azonban a munkanélküli-segély bevezetése időszerűvé vá­lik, javasoljuk a SZOT testületeinek a következőket: 1. A foglalkoztatáspolitikával összefüggésben kezdeményezze a nyugdíjrendszer felülvizsgálatát; a társadalombiztosítás különvá­lasztását a költségvetéstől; a bérreform következetes véghezvitelét. 2. A gazdasági életben a termékszerkezet-váltás gyorsítását. 3. A politikai élet területén a megújulás szükségességét; a re­form következetes megvalósulását; a progresszív erők érvényre jutá­sát; valamint az államélet demokratizmusának növelését. Legyen a vezetőknek ágazaton belüli szakcsoportja VAS ZOLTÁN, a Rábatext igazgatója, a TDSZ kv-tagja. Úgy gondolom, hogy gazdasági vezetőként akkor járulhatok hoz­zá az itt folyó munkához, ha a szakszervezet fejlődésével kapcsolatos gondolataimat a „partner” gazdasági vezető nézőpontjából mon­dom el. Hiszek benne, hogy helyes, ha a kormány az állami vállalatok vezetőitől eredményt hozó működést követel. A rábízott vagyon fo­lyamatos gyarapítása lehet csak forrása minden lényegi változásnak. Ezt a feladatot én felvállalom, és azt hiszem, vezetőtársaim is ha­sonlóképpen gondolkodnak. Szembe kell azonban néznem azzal a valósággal, hogy a felvállalt feladat az egyes dolgozó vagy a dolgo­zók csoportjai elleni lépésre kényszerít vagy kényszeríthet. Az így keletkező feszültségeket eredményesen csak akkor lehet feloldani, ha az — nyugodtan ki merem mondani — ebben az esetben szemben ál­ló partnerek egyike sem erőtlen. A szakszervezet feladata az adott helyzetben a lehető legjobb pozíció elérése a dolgozók számára. Ez egy kompromisszum követ­kezménye, ami figyelembe veszi a realitásokat, de nem kell figyelem­be vegye a pazarló gazdálkodást, a szervezetlenséget, a vállalatokra felülről ráerőszakolt ésszerűtlen működést, indokolatlan bürokráciát. Az előbbiek miatt én egy erős, jogosítványokkal rendelkező szakszervezet híve vagyok úgy, ahogy az az anyagban van és a szóbe­li kiegészítésben is elhangzott. Jól tudom és tudnom kell, hogy addig, amíg az érdekegyeztetés valódi útjait, lehetőségeit kitapogatjuk, megtanuljuk egymás erejét, érdekeit felmérni és megbecsülni, nem könnyebbedni, de nehezedni fog a munkám. Miközben jól tudom, hogy az erős szakszervezet híve vagyok, és azt a dokumentumokban is megtaláltam, nem találtam vezetőtársa­im és saját magam érdekének védelmét. Én is munkavállaló vagyok és szakszervezeti tag is. Ha a helyi szakszervezet érdekeit jogosan ér­vényesíteni akarja, szembekerülhetünk, de egy szakszervezet tagjai vagyunk. A munkáltatóm a vállalati tanács, tagjai kivétel nélkül be­osztottaim, és ők is szakszervezeti tagok. Nem bonyolítom tovább. Va­lamennyiünk becsülete azt kívánja, hogy ezt a dilemmát rendezzük. Félreértés ne legyen, nem a védelem, amit keresek, hanem a rende­zettség. A jelenleginél valószínűleg jobb megoldás lenne, ha a veze­tőknek lehetne egy ágazaton belüli szakcsoportja, vagy ahhoz ha­sonló érdekképviselet. Javaslom, hogy a vezetők érdekképviseletének megoldása, a szakszervezeti szövetségbe való érdemi bevonása mint feladat — ke­rüljön a programjainkba. Küldötteink az országos tanácskozáson: így képviselték a textilmunkásokat Az ország sorsának jobbra fordulása: Renddel és fegyelmezett munkával JOKÁN PÉTERNÉ, a Budaka­lászi Textil Rt. ügyvezető igazga­tója, a TDSZ kv-tagja: Keserűen tapasztalom, nyilván sokadmagammal, hogy kiábrán­dítóan kevés szó esik ma a textil­iparról, melynek társadalmi súlya — akár a foglalkoztatottak szá­mát, akár az ország tőkés export­jában való részesedések mértékét tekintve — méltatlanul elhanya­golt. A könnyűnek nevezett iparág a valóságban 3 műszakos nehéz munkát jelent, az ipar többségé­nek egy, másfél műszakszámával szemben. Munkám során komp­lexen érzem: a textilipar fejlesz­tésének, az innováció elkoptatott, de ettől még valósan szükséges megvalósításának gátjait. Az ál­lami elvonások, a banki uzsora­kamatok folyamatos terheit. A sokat emlegetett vállalkozá­sokkal szembeni bürokratikus akadályokat. Mi tapasztalatból ismerjük a részvénytársasági át­alakulás buktatóit. Az iparág 1970-es rekonstruk­ciója is kompromisszumokkal volt terhes. Árnyaltan fogalmaz­va, nem a csúcstechnikát vitték az iparba — közel 20 éve —, melytől ma azt várják, hogy a vi­lágpiacon versenyképes árukkal álljon helyt. Például, a korábban fejletlennek minősített, de a tech­nikában ma már fölénk kereke­dett ázsiai konkurenciával szem­ben. Érzékelem az emberi oldal egy­re feszítőbb kérdéseit. Állítom, hogy az iparág dolgozói erejükön felül dolgoznak. Többségükben elavult gépekkel kell, nagyobb emberi erőfeszítéssel tetszetős, jó minőségű árut termelni. Bár — talán közismert — de kiemelem, hogy a textilipar dolgozóinak döntő többsége a családi gondok zömét viselő nők köréből kerül ki. Jövedelmük nagysága az or­szágos rangsorban — enyhén ki­fejezve — szerény. A munka ne­hézségi fokának növekedésével és annak ellenére, munkásaink egyéni, családi boldogulása a kritikus pontra érkezett. Megnőtt a kiábrándultak száma, és saj­nos megnőtt a tartós betegállo­mánynak és lerokkantak száma is. A főmunkaidőn túli vgm-k és túlórák elszomorító következmé­nyeként. A munkatársaim jogosan vetik fel: hol volt, és hol van a szak­­szervezet? Általános véleményü­ket osztom, hogy a magyar szak­­szervezeti mozgalom rosszul fel­fogott lojalitásból került mai helyzetébe. Szinte természetes, hogy az országosan kibontakozott erjedés új és új érdek-képviseleti formákat keres. A textiliparban dolgozók még mindig bizalom­mal, de érezhető türelmetlenség­gel fordulnak a hagyományos szakszervetünk felé. Nem a sztrájkjoggal fenyegetőznek, s fő­leg nem élnek vele. Mert mi még mindig bízunk a becsületes mun­ka rangjában. Úgy gondoljuk, hogy az ország sorsa a jól szerve­zett termelő munkával fordítha­tó jobbra, renddel és fegyelme­zett munkával. A rendhez tartozik a kollektív szerződések ügye. Egyértelműen a kollektív szerződés rendszeré­nek fennmaradása mellett fogla­lok állást úgy is mint igazgató, úgy is mint munkavállaló. Min­den gyár belső életében kell egy a munkarendet, a követelményeket és a jogokat magában foglaló he­lyi törvény, mely mindenki által érthető nyelvezetben igazít el. A textilipar speciális helyzet­ben van a munkaerőhelyzet or­szágos képében. Nagy hiányunk van az alapműveleteket végző fo­nó- és szövőszakmunkásokban. Kényszerből nagyszámú külföldi munkaerőt foglalkoztatunk és nagy tömegű túlórával pótoljuk a villanyszerelő, a lakatos, a fűtő és más szakmunkásokat. Számos textilipari vállalat az elmúlt évti­zedben vidékre telepítette gépei­nek egy részét, és ezzel ugyan az ország különféle megyéiben új munkalehetőséget teremtett, de egyben maguknak nem kis gon­dot okoztak a megnövekedett költségek elviselésével. Ugyancsak speciális textilipari körülmény, hogy az alaptevé­kenységet végző női munkatársa­ink korkedvezménnyel jogosultak a nyugdíjra. Ezzel szemben a va­lóság az, hogy miután a nyugdí­juk kevés, visszajönnek és a meg­érdemelt pihenés helyett a mun­kát ott folytatják, ahol abba­hagyták. Mi nem humanitárius indokokból, hanem valóságos rá­szorultságunkból — a szó szoros értelmében — dolgoztatjuk őket, nem éppen szakszervezeti vív­mányunk szellemében. Összefoglalva: egyetértek an­nak deklarálásával, hogy a szak­­szervezet nem vesz részt a kor­mányzásban, tudatos partneri vi­szonyra törekszik, és önálló té­nyezőként lép fel az érdekegyez­tetésben. Csak ilyen, a nyilvános­ság előtt zajló folyamatban lehet visszanyerni a magyar szakszer­vezeti munka hitelét. Fontosnak tartom a szakszervezeti törvény megalkotását, és főleg annak be­tűjében és szellemében való meg­valósítását. Azt már befejezé­sül, a magam nevében teszem hozzá, hogy elgondolkoztatónak tartom, hogy miért az Ország­­gyűlés törvényalkotó döntései után, egy hetes késéssel hallatjuk szavunkat, és miért nem a jövőn­ket meghatározó döntések előtt? Bővítsék a vállalatok mozgásterét! VÖRÖS JÁNOSNÉ, a Latex szb­­titkára, a TDSZ kv-tagja: A társadalom tűrőképessége már elérte a felső határt. A munkabérek évtizedek óta az állam által hagyo­mányosan támogatott árakhoz iga­zodnak. Ha tehát ezután a fogyasz­tói árakban a valós termelési költ­ségek jelennek meg, akkor a mun­kabéreket is ennek szellemében kell újra megállapítani. A bérreform mielőbbi bevezetésére van szükség: az infláció emelkedésének arányá­ban a személyi jövedelemadó-sá­­vok csökkentésével és a bérek költ­ségként való elszámolásával, min­den kötöttség nélkül. Vállalatunk bérszínvonala 89 049 Ft/fő/év, tehát dolgozóink három műszakos pótlékkal, túlórával együtt keresnek havi átlagban brut­tó 7285 forintot, ami nettóban 6076 forint. Ha a műszakpótléktól ezt megtisztítjuk, akkor az átlag bruttó kereset 5344, a nettó 4741 forint. S ha egy jól működő vállalatnál ilyen keresetek vannak a textilipar­ban, akkor milyen lehet a többinél? Tehát erre oda kell figyelni. Ezen változtatni kell országos szinten, legalább 30 százalékos béremelés­sel. Az alacsony keresetek miatt ná­lunk is rossz a hangulat, mely fel­oldható lenne, ha a vállalatok a bért költségként számolhatnák el, külön kötöttség nélkül, valamint a szemé­lyi jövedelemadó mértékét, illetve az adósávokat az infláció növekedé­sének arányában csökkentenék. A jelenlegi személyi jövedelemadó­zásnak a termelést visszatartó hatá­sa van. És — az adózás miatt — a korábbi termelést ösztönző hatását a jutalmazás is elvesztette. Hogyan bontakozzunk ki, ha a termelés minden területen csökken. A folyton hangoztatott termelés­csökkentésből, kapacitásleépítésből nem lehet megélni, nem lehet egy gazdaságot stabilizálni, és nem le­het megcélozni egy dinamizálási fo­lyamatot. A növekedés — struktúra­­átalakítás hiányában — csak kon­zerválja a gazdaságot, ennek követ­kezménye az eladósodás. A stabilizációs programban is meglehetősen sok deklaráció szere­pel a gazdaság, a vállalatok mozgás­terének bővítéséről. Mindent szám­ba véve azonban meg kell hogy ál­lapítsam: sem pénzügyi, sem jog­szabályi, de irányítási szempont­ból sem­­nőtt a gazdálkodó szerve­zetek mozgástere. Pedig azt világo­san kell látni, hogy a vállalatok nél­kül — és ellenére — nem lehet mű­ködőképes gazdaságot kialakítani. A gazdaságot, illetve a vállalatokat anyagilag ösztönözni kell, mivel a jelenlegi bérezés nem ösztönző, ezért szükséges a valódi bérreform mielőbbi beindítása és az import-ex­port kezelésének könnyítése. A mű­ködőképes gazdasághoz bővíteni kell a vállalatok mozgásterét, a pi­aci viszonyok, a piaci verseny ér­vényesülése érdekében. Adómentességet a több műszakos munkavállalóknak BAKONYI GYÖRGY, a Pa­muttextilművek vezérigazgatója, a TDSZ­kv-tagja: A társadalmunkban és gazda­ságunkban kialakult feszültségek egy olyan ellentmondásáról kívá­nok szót ejteni, amelyek egymás­tól külön, s egymással szemben egyszerre jelentkeznek. Egyszer­re való megjelenésük kezelése komplex módon feloldható és össztársadalmi hasznot hozhat. Konkrétan: a több műszakos vál­lalatoknál lévő munkaerőhiány­ról, és ugyanakkor az országos szinten jelentkező munkanélküli­ségről van szó. A több műszakos vállalatok je­lentős munkaerőhiánnyal végzik feladatukat. Feladatuk megoldása sokszor — a piaci igény lehetősé­ge mellett is — azért nem valósul meg, mert hiányzik a cselekvő munkáskéz. Ugyanakkor az el­múlt időben több helyről, több te­rületről halljuk, hogy jelentősen növekszik a munkanélküliek szá­ma. Úgy érzem, hogy társadalmi és gazdasági ellentmondást is rejt a két jelenség egymás mellett. Hi­szen, a megfelelő körülmények biztosításával a munkanélküliek elhelyezkedését lehetővé kellene tenni a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatoknál. Ez annál is inkább kézenfekvő lenne, hiszen nem le­het társadalmi cél a munkanélkü­liség. Keresni kell azt a megoldást, ahol a társadalom, a munkanél­küliek rétege és a munkaerőt ke­reső vállalatok egyaránt érdekel­tek abban, hogy a társadalom ré­szére többlettermék, többletérték előállítása valósuljon meg. Ezért ellentmondónak tartom az 1989- es jövedelemszabályozási elkép­zelések között, hogy minden egyes vállalat a munkanélküliek eltartására hozzájárulást fizes­sen. Mekkora ellentmondás az, hogy ha egy vállalatnál munka­erőhiány van és mégis a munka­­nélküliek eltartására még külön alap befizetését kell hogy eszkö­zöljön. Ezek a vállalatok munkát tud­nának vállalni, illetve munkát tudnának adni — és ezt kellene ösztönözni. Azoknál a vállalatok­nál, ahol nem tudnak munkát ad­ni — jogosnak tartom, hogy a fel­szabaduló és nem hasznosítható munkaerő eltartására a munka­­nélküli segélyalapba befizesse­nek. Hiszen ez az alap lényegébe­n munkanélküli segély alapja. De a cél nem lehet az, hogy a munkanélküliek száma orszá­gunkban jelentős legyen. Ennek csökkenése, majd megszüntetése a cél. A cél az kell hogy legyen, hogy ésszerű átcsoportosítással, munkájukat hasznosítva, a mun­kaerőt igénylő vállalatok foglal­koztassák őket. Ennek anyagi ösztönzését a több műszakos üzemekben a személyijövedelem­­adó-pótlék mentesítésével lehet­ne elérni, így­ a több műszakos munkát végző vállalatoknál a második és harmadik műszak — amennyi­ben személyijövedelemadó-men­­tes lenne, ösztönzővé válna az e műszakban dolgozók részére. S ha ezen adómentes pótlékok nagyságrendjét a költségvetés a munkanélküliek alapjára befize­tett összegből lehívná, megkapná, akkor végső soron össztársadal­mi célkitűzés érhető el, hiszen: — jobban járna a társadalom a szükséges többlettermék előállí­tásával; — jól járna a munkát vállaló a személyijövedelemadó-mentessé­­gével; — jól járna a vállalat a kapaci­táskihasználás több műszakos megteremtésével; — jól járna a társadalom a csökkenő munkanélküliség meg­teremtésével, és mindezek össze­függésében azáltal, hogy nem kell munkanélküli-segélyt fizetni az ilyen munkavállalók részére — a költségvetésnek sem jelentene többletkiadást. Úgy gondolom, hogy ma, ami­kor a társadalmi és gazdasági fe­szültségek feloldását keressük, akkor a feszültségek és ellent­mondások folyamatos és állandó feloldása jelentheti társadalmunk és gazdaságunk előrejutásának lehetőségét. Kerülni kell minden olyan látszólagos, egy alternatí­­vás megoldást, amely a gond fel­oldását jelenti ugyan, de társa­dalmi, gazdasági összefüggésben többletkiadást jelent a népgaz­daságnak, és az igazi társadalmi megoldást nélkülözi. Az elmaradt térségekben létrehozott üzemek kapjanak adómentességet! SZABÓ IMRÉNÉ, a Kender Juta Nagyhalászi Gyárának szb-tit­­kára, a TDSZ kv-tagja, és a SZOT tagja. Az elmúlt évtizedekben súlyos gazdasági, politikai feszültségek halmozódtak fel, melyet iparágunkban, a textiliparban különösen éreztünk. Negatív hatása az élet minőségére, a szociális helyzetre kü­lönösen kihat. Megyénkben, Szabolcs-Szatmár megyében a dolgozók egyre szélesebb rétege kilátástalannak érzi helyzetét. Tragikusnak tartja az életszínvonal csökkenését. Legégetőbb gondunk a foglalkoz­tatás, a munkanélküliség kezelése. A tagság azt várja a szakszerveze­ti mozgalomtól, hogy minden eszközt alkalmazva szorgalmazza a megyei és országos szerveknél a foglalkoztatási lehetőségek bővíté­sét — néhány középüzem telepítésével, a kor színvonalának megfele­lő technika és technológia létrehozásával. Ezzel kapcsolatban egy ja­vaslattal is szeretnék élni a kormány felé. Nevezetesen, ha valaki elmaradott térségben üzemet létesít vagy ve­gyes vállalatot hoz létre, akkor az­­ kapjon adókedvezményt. Tagságunk elutasítja a munkanélküliséget, azt várjuk, hogy a SZOT a munkanélküliség elleni harcot emelje az érdekvédelem leg­fontosabb feladatai közé. Kemény, következetes kiállással érje el, hogy a kormány hozzon végre konkrét intézkedéseket a súlyosbodó gondok megoldására. A piacgazdaság objektivitásait tudomásul véve úgy tűnik, hogy hosszabb távon kell számolni a munkanélküliséggel. Ezért, szakszervezetünk elsősorban a szakmai ismeretek, a többirá­nyú képzettség elsajátításának szorgalmazásával növelheti a dolgo­zók esélyeit a munkerőpiacon. Kemény kritika érte a személyi jövedelemadót. A dolgozók úgy érzik elszegényedésük okozója — az infláció mellett — a jövedelmek érthetetlen mérvű megadóztatása. Engedjék meg, hogy a társadalmi vitáknál elhangzottakból idézzek egy-két gondolatot ezzel kapcsolat­ban: — az árak emelését már követni sem lehet; —" a kormányprogramból csak egy valami valósult meg „az el­vonás, de az aztán kíméletlenül"; —­ a jövedelemadó rossz mindenkinek, mert teljesítmény-vissza­tartó, ez a törvény nem törvény, hanem manipuláció a törvénnyel. Ezzel együtt tovább romlik az időskorúak, a pályakezdők a sok­­gyermekesek, a hátrányos helyzetűek, a társadalom perifériájára kerültek helyzete. Feladatunk és felelősségünk tehát, hogy e rétegek gondjait érzékelve foglalkozzunk azok megoldási, mérséklési lehető­ségeinek átgondolásával. Különösen azzal, hogy e hátrányos helyze­tűek állapota ne romoljon, ne váljanak alkalmatlanná egy későbbi ki­bontakozásban való részvételre. Tagságunk jelzése alapján sürgetjük a szociálpolitika átfogó re­formját. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a piacgazdaság erősítését segítő, de egyúttal a lakossági terheket elviselhetetlenségig növelő intézkedéseket megfelelő szociálpolitikai lépések nélkül hozzák meg. Sürgetően fontosnak tartjuk a bérrendszer reformjának megkez­dését. Az alacsony keresetek, a gyorsuló infláció miatt a dolgozók egyre szélesebb rétege napi megélhetési gondokkal küzd. Szervezett dolgozóink felelősen így fogalmaznak: „Tudjuk, hogy a kormánynak nem könnyű megjelölni a bérnöveléshez szükséges forrásokat, de ne­künk egyre lehetetlenebb megélni abból, amit a munkahelyen kere­sünk". Nyolcórai tisztességes munkával, tisztességes bért akarunk keresni. Ezért, támogatjuk a SZOT bérreformra vonatkozó javaslata­it, mert azok már rövid távon a kialakult feszültségek mérséklését szolgálnák. Azt kérjük a SZOT-tól, tételesen számoltassa el a kor­mányt az elmúlt néhány év kiadásairól. Kérjen konkrét tájékozta­tást arról, hogy a kormány számítása szerint a bérarányok rendezése, egyáltalán a bérreform pénzügyi lehetőségei milyenek lennének. Tagságunk a társadalom demokratizálódását igényelve felelős és erős szakszervezetet akar, olyat, amely képes az alapszervezetektől a SZOT-ig a valós társadalmi kontroll megteremtésére, a szubjektív döntések intézményes visszaszorítására. A tagság véleménye az, hogy legyen meg az alulról való építkezés, a tagság közvetlen bele­szólása a legmagasabb személyi, pénzügyi és gazdasági kérdésekbe is. A szervezett dolgozók helyeslik a szövetségi rendszerre való átté­rés törekvéseit. Fokozott érdekvédelmet, érdekképviseletet várnak a realitások­nak megfelelően, és nem illúziókat. Ezt szocialista alapokon nyugvó demokratikus szakszervezeti mozgalmon belül kívánják. Nem szeret­nénk, ha szétvernék az eddigi alapokat, hanem erősíteni kell azt. Fel­adatunkat abban látják, hogy a vita alapján átgondolt, reális, elérhe­tő programot készítsünk és dolgozzunk keményen a szövetségi rend­szerben, nem százfelé húzva — országunk szervezett dolgozóinak boldogulásáért.

Next