Theologiai Szemle, 1968 (11. új évfolyam, 1-12. szám)
1968 / 1-2. szám
THEOLOGIAI SZEMLE 1968. január—február Az alapító szerkesztő bizottság: Dr. Bartha Tibor, dr. Bodonhelyi József, dr. Czeglédy Istvánt, dr. Esze Tamás, dr. Kádár Imre (felelős szerkesztő), dr. Nagy Gyula, dr. Ottlyk Ernő, dr. Pákozdy László (főszerkesztő), dr. Pálfy Miklós (társszerkesztő), dr. Tóth Endre, dr. Varga Zsigmond. A bibliai és rendszeres teológiai tárgyú kéziratokat kérjük a főszerkesztő címére (Budapest, IX., Ráday u. 28.), egyéb kéziratokat kérjük a felelős szerkesztő címére (Budapest, VII., Tanács körút 9. IV. 14.) küldeni. Kiadóhivatal: Budapest, XIV., Abonyi u. 21. Református Zsinat Sajtóosztálya Előfizetési díj egész évre 180,— félévre 90,— forint. Kettős szám ára 35,— forint. 68.00357/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v.: Bolgár Imre /Q szerkesztő megjegyzései A magunk ügyében A Theológiai Szemle legutóbbi számával betöltötte új folyamának tíz esztendejét, mostani számával belép tizenegyedik évfolyamába, hála, Isten kegyelmének, olvasóink, gyülekezeteink, tagegyházaink szeretetének. Ezt szeretnénk kérni, és meghálálni a reánk következő időben is. , Jelen számunkat a magunk ügyével kell kezdenünk. Olvasóink már tudják, hogy a népgazdaságunk fejlődésének meggyorsítására hivatott új gazdasági mechanizmus olyan árrendszer bevezetését kezdte meg, amely a fogyasztói árakat közelebb vitte a termelési költségekhez. Ez a rendezés a nyomdai és papírárak olyan felemelésével járt, hogy az egyházi lapok ára általában ötven százalékkal növekedett. Számításaink szerint nekünk mégis elég lesz csak 40,5 forinttal emelnünk az évi előfizetési díjat, ha olvasóink valamennyien kitartanak mellettünk, és ha további előfizetőket is szereznek lapunknak. Vannak még — főleg a nagyobb egyházakban — olyan gyülekezetek, amelyek eddig is gyengéknek érezték magukat az előfizetési díj vállalására; viszont vannak már olyan egyházmegyék és erősebb gyülekezetek is, amelyek a maguk előfizetése mellett még egy, sőt két — hazai vagy külföldi — gyülekezet előfizetési díjat is magukra vállaltak. Ha ez a szép példa követőkre találna, akkor nagyobb gond nélkül tudnánk hordozni megnövekedett terheinket. Vezető helyén az idei ökumenikus világtalálkozókkal foglalkozik ez a számunk és természetesen azt mérlegeli, hogy miképp vihetnék előbbre a maguk szerény eszközeivel is a világbéke, elsősorban a vietnami béke sóvárogva várt ügyét. E vonatkozásban is komoly figyelmet érdemel VI. Pál pápa karácsony előtt széles körben ismertetett javaslata, hogy január elseje legyen ezentúl világszerte „a béke napja”. * E javaslatot a pápa megküldte az Egyházak VilágSzeretnénk megemlíteni azt is, hogy többfelé jelentkeznek már olyan — nem lelkészi jellegű — egyháztagok, különösen gyülekezeti, egyházmegyei gondnokok, tanácsbírák, presbiterek stb., akikben megnövekedett a teológiai igény és rendszeresen olvasni kívánják lapunkat is. Nagyon kérjük szíves előfizetőinket, nézzenek körül a maguk gyülekezetében és biztassák előfizetésre az olyan egyháztagokat, akik szívesen szereznének rendszeres tájékoztatást a hazai és az egyetemes teológiai és egyházi élet kérdéseiről és eredményeiről. Olvasóink tapasztalhatják, hogy a tudományos színvonal igényének csökkentése nélkül igyekszünk közérthető, tiszta magyar nyelven írni és a mostani bonyolult világ egyházi vonatkozásairól a lehetőség szerint egyszerű stílusban adni megfelelő beszámolókat. Nem restelljük megvallani, hogy az ún. laikus egyháztagok vezető rétegének bevonása olvasótáborunkba egyúttal lapunk anyagi alapját is tovább szilárdítaná és fokozott szolgálatokra adna lehetőséget. Eddig is egyedül olvasóink anyagi áldozata fedezte lapunk előállítási költségeit; most arra kérjük őket, hogy még további előfizetők verbuválására is terjedjen ki gondoskodásuk. Igyekezni fogunk ezzel járó fáradozásukat külön is meghálálni. A második évtized első lapszámában ezzel a szívből jövő kéréssel köszöntjük minden kedves olvasónkat tanácsának is, amelynek elnöksége még aznap üdvözölte azt. Válaszában a Világtanács elnöksége rámutatott: a pápa felhívása szükségesnek látta elítélni azokat az amerikaiakat, akik „félnek életüket hazájuk és testvéreik szolgálatában kockáztatni, miközben ezek feláldozzákmagukat az igazságosság és szabadság védelmében, pedig a béke nem pacifizmus és nem felel a gyáva és kényelmes életfelfogásáért”. A pápával szemben a Világtanács megállapítja, hogy „a lelkiismereti VI. Pál pápa „újévi békenap’’ javaslatáról