Theologiai Szemle, 1968 (11. új évfolyam, 1-12. szám)
1968 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Molnár József: Jókai noteszei
tóinak magatartása jelentős és a közvetlen cél szempontjából teljesen haszontalan zavarokat okozott. A pátensbarát egyházi emberek viselkedése árnyékot vetett a szlovák és német ajkú magyarországi protestánsoknak olyan jogos anyanyelvi és egyéb követeléseire is, amelyek a pátensharc okozta polarizálódás elmaradása esetén, a nacionalizmus ellenmérgét lassan-lassan önmagából kitermelő egyházi életben, önsúlyuknál fogva is érvényesülhettek volna. Ehelyett a gyanakvás, a félelem, a gyűlölet lett úrrá. Kozmányék azzal az energiával, amellyel a pátens mellett kitartottak és amellyel védelmezték azt még akkor is, amikor Bécs már őket is és a pátenst is elejtette, kedvezően befolyásolhatták volna a magyarországi evangélikus egyházkerületeket, a szlovákok és németek nyelvi és iskolai, liturgikai és személyi jellegű követeléseinek teljesítése érdekében. Ez az egész magyar egyházi és közéletJókai születésének 100. évfordulója alkalmából (1925), több mint negyven évvel ezelőtt terelődött újra kutatóink figyelme a már életében annyit emlegetett „noteszekre”, amelyekről írói munkásságának 40. évfordulóján így nyilatkozott: „Emlékkönyveimben annyi tárgy van feljegyezve, hogy egy másik negyven év sem volna elég azokat mind feldolgozni.” Négy évtized óta várja tudományos életünk és a Jókai munkamódszere iránt érdeklődő olvasók óriási tábora, hogy mi lehet azokban az emlékkönyvekben, amelyekről A látható Isten (1879) című vallomásában ezt írta: „Harminc év óta hordok magammal egy-egy kis könyvecskét, amibe mindazt följegyzem, amit az élet és a könyvtárak tanítanak. Egy kis gyűjtemény már maga ez a könyvecskéim halmaza s a bejegyzett tárgyak tömege nem egy, de tíz emberélet munkásságának alapot adna. De azoknak soha sem fogja hasznát venni senki, magam sem valamennyinek. Mert az alkotáshoz nem elég az akarat, nem elég a tehetség, oda inspiráció kell.” Most itt állanak előttünk ezek a jegyzetek, két hatalmas kötetben, amelyek nélkül Jókait helyesen érteni, értékelni és ismerni nem lehet. Ezek a jegyzetek segítettek eddig is és segítenek ezután is a kritikai kiadás tudós munkásainak, hogy Jókai beláthatatlan munkásságát felmérjék és műveinek keletkezését és forrásait felderítsék. Ebben a műveit kritikai tudományossággal közkinccsé tevő hatalmas sorozatban jelent meg Feljegyzéseinek anyaga is. A két kötet 1824 oldalnyi terjedelmű, amelyből 1035 oldal esik Jókai szövegére és 789 oldal a hozzáfűzött magyarázatokra. Ezt a nagyon jelentős munkát két kiváló tudósunk végezte el több mint másfél évtizedes éjjeli és nappali munkájával, hogy a Jókai kutatást elősegítsék: dr. Péter Zoltán, a Ráday Gyűjtemény igazgatója, és dr. Péterffy László, a Dóczy Leánynevelőintézet irodalom tanára. Hallatlan figyelemmel, alázatos tudós szorgalommal és mindenre kiterjedő tudományos anyag összegyűjtésével olyan kincset adtak át a tudománynak, amelynek további búvárlásához és bizonyos részeinek megfejtéséhez még sok kutató munkája szükséges. Igen nehéz feladattal állottak szemben, amikor a ben az engedékenység, a kölcsönös megértés és az egység szellemét erősítette volna. Révész és Gottas könyveiben a pátensharc forrásanyaga lényegében véve együtt van. Annak értékelésével azonban nem lehetünk teljesen megelégedve. Ha Révészről azt mondhatjuk, hogy az anyagot doktriner módon némileg túlmagyarázza, akkor Gottas könyvére nézve feltétlenül az áll, hogy innen marad a magyarázat és értékelés lehetőségein. D. Dr. Bucsay Mihály Jegyzetek: 1. Révész Imre: Fejezetek a Bach-korszak egyházpolitikájából. Budapest: Akadémia, 1957. 9. lap. 2. Friedrich Gottas: Die Frage der Protestanten in Ungarn in der Aera des Neo-Absolutizmus. Das ungarische Protestantenpatent vom 1. Sept. 1859. München: Oldenburg, 1965. XII. -1- 223. Buchreihe der Südostdeutschen Historischen Kommission, Band 14. 3. 170—71. lan. kéziratos és legtöbb esetben ceruzával írt följegyzéseket ki kellett olvasni, mert közülük a gyakori használat közben sok elmosódott, azonkívül viszontagságos és nehéz körülmények között sebtiben történt a feljegyzés, mert vonaton, kocsin, séta közben és társaságban éppen úgy használta noteszeit, mint kirándulás alkalmával. Magával vitte nehéz szekérútjain, közben eső verte, átázott ruhája zsebében a notesz, elmosódtak a betűk, szóval már maga az olvasás is sok és nehéz feladatot, nagy körültekintést és Jókai teljes írói munkásságának ismeretét igényelte. Hát még a feljegyzések felhasználásának felderítése, a jegyzetek forrásának megtalálása stb. csak áldozatos, fáradhatatlan és soha nem csüggedő energia befektetéssel volt lehetséges. Tudományos búvárkodásuk eredményeképpen közkinccsé válik ez a halhatatlan anyaggyűjtés, amely új alapokra fekteti a Jókai-kutatást is. El kell tűnnie a köztudatból, hogy Jókai csak mesélő és felelőtlen fantáziából költő író volt, mert tudós lelkiismeretességgel dolgozott, és olyan emlékező tehetséggel emlékezett vissza feljegyzéseire, amelyet ma élő ember elképzelni sem tud. Amit ő pontosan s egy rápilllantással értett, azt most tudós szerzők egész serege is nehezen tudja megfejteni, mert műveiben a XIX. századi magyar élet teljes és gazdag emlékírója volt. Történeteit a költészet varázsával írta meg, de az élet kifogyhatatlan gazdagságának olyan megfigyelője volt, mint senki abban a korban. Hogy mégsem lett belőle „csak realista” író, abban fantáziája és örömet szerző költői ihlete a fő segítője. A tudós szerzők 28 Jókai noteszt fejtettek meg, mert ma ennyit ismer a tudomány, amelyek közül 26 az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található, egyet a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz s egyet magántulajdonból ismerünk. Ennél sokkal több noteszben volt Jókainak följegyzett anyaga, ahogy azt Szinnyei József Jókaitól kapott tájékoztatása alapján megírta: „Jókainak 38 kis könyvecskéje van, melyek egyikében cikkeiért, regényeiért kapott honoráriumot jegyzé föl 1842-től, mikor az Isten ítélete c. beszélyért öt forintot fizettek neki. A többi közt a Magyar nábob regényéért pedig ezer irtot, és hogy munkái hány példányban nyomattak: Jókai „noteszei” — Jókai Mór: Feljegyzések I—II. Budapest 1967. Akadémiai Kiadó .