Tiszatáj, 1992 (46. évfolyam, 1-12. szám

1992 / 12. szám - KRITIKA - Füzi László: A regényíró látásmódja (Lengyel Péter: Holnapelőtt [Nem-regény] 89-90-91)

1992. december 85 mondat, bekezdés utal erre, másutt hosszabb vallomás: például az ars prosaria című írás, vagy a Csordás Gábornak adott interjú jó néhány részlete. „Úgy vélem, a regényíró a leghatékonyabban azzal teljesíti állampolgári kötelezettségét is, hogyha a legjobb könyvet írja meg, amire képes­­ mindenképpen, minden áron és szemben minden sodrással" - mondja, és a történelmi jelentőségű változásokat hozó három évről adott látlelete valójában azzal válik sajátossá, hogy magatartásában ezt az elvet teszi mércévé, s a világot ezen a szűrőn keresztül ítéli meg. A magyarországi átmenetnek - reméljük, történelmi távlatból is használhatjuk majd ezt a kifejezést - gazdag irodalma van. A szaktanulmányok, politológiai, gazdasági elemzések mellett az írók is jelentős munkákat tettek az asztalra: Sándor Iván három kötetben az átmenetnek a civilizációs folyamatokhoz való kapcsolódását vizsgálta, Lengyel László a gazdasági, politikai folyamatokat elemezte, erős kritikát alkalmazva az átmenetet végrehajtó politikus mezőnnyel szemben. Esterházy Péter a hatalommániát állította pellengérre. Vekerdi László — talán egyedüliként - az átalakulás kiszolgáltatottjaiért, a szegényekért és új szegényekért emelt szót... Lengyel Péter kötetét ebben a „mezőnyben" az teszi sajá­tossá, hogy a regényíró szerepét vállalva a személyességet is vállalja, s így tulajdonkép­pen azt mutatja meg, miképpen is élte meg ezt a három esztendőt a regényíró távolság­­tartó figyelmével... Nos, válaszoljunk is a kérdésre: miképpen élte meg ezt a három esztendőt a regényíró? Talán kevesebb eufóriával, s tán éppen ezért kevesebb csalódással is, mint a magyar állampolgárok többsége. Az eufória hiánya valószínűleg abból fakadt, hogy Lengyel - szemben sok mai melldöngetővel - ismerte az akkori rendszert. A csalódás hiánya pedig feltehetően onnét ered, hogy ismeri az emberi társadalmakat. Ezért is válaszolhatta Csordás Gábor „akkor és most" kérdésére a következőket: „Kimentek, választás volt, nincs cenzúra. Még. Ezt akartuk negyven éven át. Volt másfél év, amíg minden lehetett volna az országból, egy ideje ebben már nem reménykedem. Amúgy semmivel sem nehezebb visszautasítani, amikor az induló Új Magyarország szerkesztője kér kéziratot, mint amikor hetvenegynéhányban a hatalma világában levő Népszabad­ságé. A munkám ugyanaz. Amennyire emberileg lehetséges volt, akkor is úgy írtam, mintha ezek nem léteznének..." A „volt másfél év, amíg minden lehetett volna az országból" kijelentés némi csalódottságot, kiábrándultságot mutat. Éppen az a másfél év az, amely a szemlélődés mellett a cselekvéssel - a regényíráson kívüli cselekvéssel - is együtt járt Lengyel Péter életében. A Magyar Napló időszaka ez, a Magyar Naplóé, melynek fejlécén - valószínűleg ilyen sem lesz már többet - Csalog Zsolt, Ilia Mihály, Konrád György, Mészöly Miklós és Szőcs Géza neve volt olvasható, s amelynek egyik állandó szerzője Lengyel Péter volt. Ebből az időszakból, az akkor még forradalomnak hitt romániai változások időszakából származik Lengyel Péter felhívása az erdélyi magyar kultúra megsegítésére: „Felajánlom minden munkámat gyors, egyszerű szöveg­­kiadásra, a magyar betűtől megfosztott romániai olvasóknak. A honoráriumról le­mondok. Felhívom írótársaimat, akik a céllal egyetértenek, csatlakozzanak. Kérem az írószövetséget, a Kultuszminisztériumot, bármely arra képes intézményt, hogy keressen kiadót, nyomdát, papírt, szervező szakembert, és a könyvek gyors és folyamatos elkészítését és eljuttatását fogja össze. Javaslom a könyvterjesztő vállalatoknak, hogy raktárfeleslegük szellemi értékét jelentő részét ugyane célra ajánlják föl. Most lehet. Áthidaló megoldásként, amíg a dolgok a maguk természetes állapotában kialakulnak. Ne az itthoni könyvpiac betegségei terjedjenek át. Az írott magyar kultúra­kincs odaát, sürgős, mint a kenyér, a lehetőséggel élnünk kell. Saját érdekünkben." Azóta az írott magyar kultúra már odaát sem fontos, idehaza pedig összeomlott a kulturális élet min-

Next