Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)

1956-12-20 / 299. (297.) szám

1956. DECEMBER 20. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Mi, pedagógusok és a tanítványaink •••és a tanítványaink Aki mostanában nem járt az isko­lákban, nem beszélt diákokkal, el sem tudja képzelni milyen is ez az ifjúság. — Mi vagyunk a nemzet jö­vője, rendelet nincs, miniszter nincs, iskola nincs, éljen mindent ami új, ez ma a diákság — mondta egy humor­érzékkel bőven ellátott tanár. Ha ez nem is így van, de pontosan tükrözi azt az állapotot, ami a 23-a utáni vi­déki tanulóifjúságot jellemezte. Alig van olyan középiskola a megyében, ahonnan vállalkozó szellemű diákok neki ne vágtak volna Ausztrián ke­resztül a világnak. Hová vezethető mindez vissza? — Egy valami sikerült az elmúlt évtized alatt — vélekedik egy több évtizedes gyakorlattal rendelkező pe­dagógus — sikerült bizonyos szem­pontokból koravén ifjúságot nevelni. Sok esetben a mai diákok olyan és­­szel gondolkodnak, mint a felnőttek, de mégis úgy cselekednek, ahogyan azt a 16—18 év diktálja. Szinte hihe­tetlen, de hallottam, sőt láttam már 6—10 éves gyerekeket politizálni. Az ifjúsági szervezetek József Attila ol­vasómozgalomtól kezdve egy egész sereg olyan komoly és kétségtelenül hasznos dologgal tömték az ifjú ko­ponyákat, hogy az éveken keresztül nem hagyott egyébnek helyet, mint a kívánságnak, hogy igazában fiata­lok módjára éljenek. Mennyi igazság van ebben. Ro­mantika, kaland, élmény, szikrázó temperamentum, mindez kielégítet­len maradt. Pedig az ifjúság nevelése nemcsak abból áll, hogy korlátokat szabunk, hanem abból is, hogy ki­elégítjük az élményekre, esemé­nyekre, romantikára vágyó, mozgé­kony természetet. Most úgy érezte minden fiatal, itt az ideje, végre kez­deményezhet, kitörhet abból a mes­terkélt pedagógiai terelő­karámból, amely eredetileg jó szándékkal agyonirányította. De mit tettek a pe­dagógusok? A válasz rendszerint egyértelmű: “ Fülünkbe rágták azokat az elve­ket, amiket egyébként is ezerszer hallottunk, mi is hangoztattuk az életkori sajátosságok, a hazafias ne­velés fontosságát, de nagyon kevés lehetőség volt ezeknek az elveknek az érvényre juttatására. A magyar pedagógia csak a szovjet tudomány halvány viszfénye volt, tekintet nél­kül minden helyi körülményre. Ön­álló elképzelések? Állítólag csak megbontottak volna egy olyan egy­séget, aminek a jóságáról nem­ vol­tunk meggyőződve, mert habár lát­nokok nem vagyunk, de tisztában voltunk a hibákkal. Bízzák most már ránk az iskolák, az ifjúság ügyét. Ez az, amit a jövőben tenni lehet és tenni kell Ha a pedagógu­sok elhatárolják magukat mind­attól a hibától, ami káros jellemzője volt eddig a nevelésnek és ami ellen váj­a kevés ember szólha­tott, ha a kényszerű másolás és rendeleti szovjet barátság helyett az igazi hazafiságra és a népek egyet­értő barátságára tanítanak, ha teljes értékű mesterei lesznek foglalkozá­suknak, a jó eredmény nem marad­hat el. Ehhez egyik oldalról rend és lehetőség kell, a másik oldalról pedig a pedagógusok nagymértékű önálló, igaz kezdeményezése és következetes kiállása az ifjúság érdekében. Bézi László Az ENSZ különleges politikai bizottságának döntése a szovjet panaszról Mint az AP jelenti, az ENSZ külön­leges politikai bizottsága napirendjének végére helyezte a Szovjetuniónak azt a panaszát, amely szerint az Egyesült Ál­lamok beavatkozik Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyel­ország, Románia és a Szovjetunió bel­ügyeibe és felforgató tevékenységet foly­tat ezeknek az országoknak kormánya ellen. A szovjet küldöttség kérte, hogy pa­naszát a napirend első pontjaként tár­gyalják, de a török Szelim Szarper, a különleges politikai bizottság elnöke úgy rendelkezett, hogy ez a javaslat érkez­vén utolsónak, utolsónak is fogják tár­gyalni. A szovjet küldöttség tiltakozott Szarper döntése ellen. A szavazásnál a bizottság 39 szavazattal 9 ellenében Szarper véleményét tette magáévá. 14 állam tartózkodott a szavazástól. A­ lengyel—szovj­et szerződés főbb pontjai Varsó. (MTI) A lengyel—szovjet szer­ződés aláírása alkalmából D. T. Sepilov, a Szovjetunió külügyminisztere beszé­det mondott, amelyben a többi között hangsúlyozta, hogy az aláírt szerződés határkő a két ország barátsága tovább­fejlődésének útján. — A baráti szovjet—lengyel kapcso­latok — mondotta a szovjet külügy­miniszter — az egyenjogú szocialista országok testvéri együttműködésének egyik szemléltető példájául szolgálnak, amely országok népeit a proletárinter­nacionalizmus nagy eszményei lelkesítik és amelyek a régi jó szabály szerint cselekszenek: „Egy mindenkiért, min­denki egyért!” A szovjet—lengyel szerződés, amely a Lengyelországban ideiglenesen állo­másozó szovjet csapatok jogállásáról döntött, fontos megállapodásokat tartal­maz. Az egyezmény szerint a szovjet csapatok nem sérthetik meg a lengyel szuverenitást és nem avatkozhatnak az ország belügyeibe. A helyőrségeken kí­vül minden egyes csapatmozdulathoz a lengyel hatóságok beleegyezése szüksé­ges. A szovjet alakulatok létszámát és alakulását a két ország közötti külön­­megállapodások fogják szabályozni. A szovjet katonáknak és hozzátartozóiknak tiszteletben kell tartaniok a lengyel tör­vényeket és rendeleteket. A szovjet ka­tonák által elkövetett bűncselekmények ügyében a Lengyel Népköztársaság ka­tonai ügyészségei és törvényszékei ille­tékesek. A varsói rádió szerint Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy mindnyájan rendkívül elégedettek az eredménnyel. A Cyrankiewicz miniszterelnök által december 17-én Varsóban Sepilov kül­ügyminiszter és Zsukov nemzetvédelmi miniszter lengyelországi tartózkodása alkalmából adott ünnepi ebéden beszé­det mondott A. Rapacki, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere, M. Spychalski nemzetvédelmi miniszter és G. K. Zsukov marsall. Zsukov marsall beszédében mindenek­előtt köszönetet mondott azért a fogad­tatásért, amelyben a Szovjetunió kor­mányküldöttsége Lengyelországban ré­szesült. „A szovjet nép és a szovjet hadsereg örömmel látja azokat az eredményeket, amelyeket a lengyel nép a maga szocia­lista államának építésében elért” — mondotta Zsukov, majd hangoztatta, hogy az egyezmény aláírása tovább erő­síti a lengyel—szovjet kapcsolatokat. D. T. Sepilov szovjet külügyminiszter és G. K. Zsukov, a Szovjetunió mar­­sallja, honvédelmi miniszter, kedden visszatért Moszkvába — jelenti a TASZSZ. Japánt egyhangúlag felvették az ENSZ-be Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése kedden Japánt egyhangú­lag felvette tagállamainak sorába. Va­lamennyi jelenlevő küldöttség a felvé­telre szavazott. Magyarország és a Dél­afrikai Unió küldöttje nem volt jelen. A szavazás után a protokollfőnök Si­­gemicu japán külügyminisztert az Olaszország és Jordánia között fenntar­tott helyre vezette. Sigemicu rövid üd­vözlő beszédet mondott. Borzalmas szerencsétlenség a Zrínyi utcában Taksonyi Sándor, a Szekszárd—Csa­tári I. számú földművesszövetkezeti bolt ügyvezetőjét borzalmas szerencsétlenség érte tegnap reggel lakásán. A pincéből benzint hozott fel, miközben megbotlott és a kezében levő gyertyától a benzin felrobbant. Taksonyi Sándor mindkét ke­zén és fején harmadfokú égési sebeket szenvedett. A sérültet a szerencsétlenség után azonnal kórházba szállították. Tömörkény István : Sztrájktangén 2. Ez jó mondás, ezt sok banketti szónoknak is meg lehetne mondani. Egy kövéres ember is beszélni kíván. De úgy látszik, már sok volt a be­széd, az emberek a napok óta való szóvaltartást tökéletesen elunták. En­­nek azt mondják: — Ugyan, mit beszél kend, hiszen kendnek csupa szalonna a feje ... Tehát csak egyhangú zsibongó lár­ma újabb füstök és újabb pálinkák. Egyszer csak bebukik az ajtón egy fölhevült ember s azt mondja a hir­telen támadt csöndben: — Beleütött a ménkű az egészbe. Negyven románt hozatott Erdélyből a gyár. Már itt is vannak ... z A súlyos kő gyanánt bedobott hír eleinte ijedt józanságot kelt. Hát mi lesz most már? Azután lárma támadt. Az öklök egy része a levegőbe emel­kedik, más része veri az asztalt. Ká­romkodások. Egy ember, akinek már igen véres a szeme, rekedten ordítja bele a füstbe: — Agyon kell verni valamennyit! Már hogy, hogyan és miként, arról nincsen szó, de a­ hangulat ilyen. — Nem lehet a románokat engedni. S mérgükben, elkeseredésükben össze­vissza kiabálnak az emberek. Szóval éppen alkalmas idő van arra hogy újra nyiljon az ajtó s belép rajta az oroszlánok vermébe ama negyvenek közül egy román. Jó hosszú, a hegy­közi szegénység gúnyáiban, bár télidő van, magasonta szalmakalap a fején. A nyomorúságnak ez az állapota kis­sé elszótlanítja az embereket. De aztán megint csak zajos kiáltások hallatszanak. A román meglepődve áll. Egy ember, aki tud románul, de többen is tudnak, azt kiálja: — Hát ti jöttetek a gyárba? Mondja a román: — Mi. Mondja amaz: — Minket tönkretenni? A román tiltakozik. Azt feleli: — Nu! Nem! Ezt így mind lefordítva a hallgató­ságnak elmagyarázza a kérdező. Most ezt kérdezi: — Hát akkor miért jöttetek ide? — Nem tudtuk, — válaszolja amaz, — hogy mire hívtak bennünket. Mi nem dolgozunk magyar testvérek el­len. Még holnap visszamegyünk. — Csak kettő marad itt, az is, mert beteg. Ez is elmagyaráztatván, az arcok föllángolnak, bár hiszen amúgy is, eléggé lángoltak már, az emberek fölé ugrálnak, egy része éljenez, más része egyebet románul nem tudván, rácul zsi­­ózik, tudósabbak szetreászkákat kiáltanak és nyújtják, valóban igen nagyon nyújtják üvegeiket a román felé. Hiszen szinte hihetetlen ez az eset! A román elhalász egyet az üve­gek közül s pirosló képpel néz az örvendő magyarokra. Előbbre lép, ahol ruhája sanyarúságát még jobban megvilágítja a lámpa. Ott a mellére üt és azt kiáltja: — Ja fősz katoná! Honvéd katoná já foszt! — Katona voltam én! Hon­véd katona voltam én! Viharos lárma, örvendező kacaj és kiabálás. A forciális ember, aki ab­ban aspirál, — egyébként az ördög tudja csak, hogy miben aspirál, — a román emberhez megy és sírva meg­öleli. Példáját követi egy komoly, meggondolt férfiú a hajlított meggyfa szárosok kasztjából... 3 KOMMENTÁR Befejeződtek a szovjet—lengyel tárgyalások, amelynek eredménye­­ként egyezményt írtak alá a Len­gyelországban tartózkodó szovjet csapatokkal kapcsolatban. Az egyez­ményt Gomulka és a lengyel állam­férfiak moszkvai látogatása előzte meg s a valóban barátságos légkör­ben lefolyt tárgyalások nemcsak le­hetővé tették, hanem meg is gyor­sították a további vitás kérdések megoldását. A mostani szovjet—lengyel egyez­mény Magyarország szempontjából is rendkívül fontos. Jól tudjuk, szá­mos vitás, elintézetlen kérdésünk van a Szovjetunióval, amelyek ren­dezése egyike a legsürgetőbb fel­adatoknak. A most Varsóban aláírt egyezmény — és magyar szempont­ból ez a legfőbb tanulsága — azt mutatja, hogy a szovjet kormány, megszabadulva a sztálinista hibák­tól, nemcsak hajlandó a megegye­zésre a legfontosabb kérdésekben, hanem minden erejével elő is se­gíti azt. A lengyel és a magyar események hónapok óta a világ érdeklődésének középpontjában álltak. Egyes nyu­gati körök azt remélték, hogy első­sorban a magyarországi helyzet kap­csán kitör az új világháború. Az ilyen tervek azonban kudarcba ful­ladtak, sőt, a most Lengyelországgal kötött megállapodás azt mutat­ja hogy a szovjet kormány tovább megy azon a békés úton, melynek célja minden vitás kérdés rende­zése. A magyarországi helyzet még tel­jesen most sem rendeződött, szá­mos belső bajjal, nehézséggel kell megküz­denünk, sőt, az ellenforra­­dalmárok egyes helyeken még min­dig garázdálkodnak. Ez a sajnálatos tény egyelőre szükségessé teszi a szovjet csapatok jelenlétét s egyelő­­re lehetetlenné teszi azt is, hogy tár­gyalások induljanak a magyar és a szovjet kormány között. A lengyel példa azonban azt mutatja, hogy a Szovjetunió a Nyugaton annyit hangoztatott imperialista törekvé­sek helyett a békés megegyezés a vitás kérdések megoldásának politi­káját valósítja meg. A most meg­kötött szovjet—lengyel egyezmény éppen ezért nagy fontossággal bír számunkra is, mert nemcsak re­ményt, hanem bizonyosságot nyújt arra nézve, hogy a magyarországi helyzet stabilizálása után a ma­gyar és szovjet kormány között is megkezdődnek a tárgyalások, a vitás kérdések megoldására, a béke, a nemzeti függetlenség, a kölcsönös megértés jegyében. Ismerősök, ha találkoznak... Sárközi Károly paksi és Varga Rezső budapesti lakosok különös ismeret­sége Szekszárdon a megyei börtönben kezdődött, ahova lopás bűntette miatt kerültek. A ,,javulási” idő letöltése után újra az életbe kerültek, hogy pró­bálják tisztességesen megkeresni kenyerüket. A két aranyifjút azután az október 23-i események katonaruhában talál­ták, és hogy hogysem, a nagy tolongásban véletlenül ismét összetalálkoztak. A két legény csalhatatlan megérzéssel pisztolyt és lőszert szerzett, elmentek Paksra, ahol felkeresték Kiss Sándort. A látogatás során ráfogták Kiss Sándorra a pisztolyt, agyon akarták lőni. Kiss Sándor feljelentése alapján az­után a paksi járási kapitányság letartóz­tatta a két barátot, s ügyüket átadta a katonai ügyészségnek. itt Ugyancsak letartóztatta a paksi já­rási kapitányság Szabó János 18 éves paksi lakost, aki a Biritói Állami Gaz­daság központi üzemegységéből az éj­szakai órákban egy igáskocsit lopott el. Ezt megelőzően pedig a gazdaság akác­erdejéből fát vágott ki és azt adta el. Az összes kár mintegy 5000 forint. * A letartóztatás sorsára került a bölcs­kei gépállomás egyik könyvelője és pénztárosa, Varga Erzsébet és Nyúl Má­ria. Ők ketten Szekszárdon a bankban munkabért vettek fel, s az összegből 2231,84 forintot saját céljaikra felhasz­náltak. Amikor a sikkasztást észrevet­ték, arra hivatkoztak, hogy a közegben nem volt meg a pénz. * A paksi járás területén 13 szökött ra­bot vettek őrizetbe, akiket 5—8—15 évre ítéltek, s az események során ki­szöktek a börtönből.* Dunaföldvár, Nagydorog, Paks és Bölcske községekben mintegy 180 pus­kát, 80 géppisztolyt, 24 pisztolyt és 59 kézigránátot szedtek össze. „Beszállás Bonyhád—Dombóvár—Szentgotthárd irányába“ című cikk margójára Nevetséges és mégis kétségbeejtő volt az, amikor az ember nap nap után hallotta, hogy ez is elment az éjjel, az is disszidált. Pedig hányszor szavalták, vagy hallották szavalni a verset: „Itt élnek s halnod kell”. Soknak fü­lében talán még ott csengett e vers. Mégis elmentek. Miért? Erre talán leg­jobban a magyar közmondás ad vá­laszt: „Egy bolond százat csinál”. Cí­meik egyik kitétele igen találó, mikor azokról beszél, kiknek vérében van a kereskedelmi szellem .. . Igen nagyban hibásak voltak azok, akik a pánikot keltették arról, hogy deportálások lesz­nek. Érthető és megbocsátható azoknak, akiknek hozzátartozóik egy része kint van Nyugaton, de semmiképp sem ért­hető az, hogy miért kellett elmenni olyanoknak, akiknek itt mindenük meg­volt. Szakma kiváló dolgozói, jól kereső kisiparos, népbolt- vagy szövetkezeti dolgozóknak stb. Ezek egy része úgy vélekedett, hogy majd visszajövünk, ha már rend és béke lesz. Igen, és azt hi­szik ezek, hogy majd itthon diadalkapu­val fogadják őket, mert ők voltak a hősök­, akik elmenekültek akkor, mi­kor minden építő kézre szükség lett volna. Ezeknek csak azt mondhatjuk, hogy gyávák voltak és nem hősök. Hő­sök azok, akik itthon maradnak és be­csületesen végzik a munkát és elősegí­tik a rend és békés élet feltételeinek megteremtését. Igen, az a hős, aki itt­hon marad és két keze munkájával, tu­dásával és egész énjével épít. Major Mátyás igazgató, Bonyhád Szerkesztőségi üzenet Ifjú Fazekas Sándor traktorosnak üzenjük Mucsiba: Szerkesztőségünkhöz küldött levelére az alábbi választ adhat­juk: üzemeknél és vállalatoknál a mun­kástanács és az igazgató helyileg inté­zik a dolgozók bérezési besorolását, amennyiben a korábban használatos normákat megszüntették. Éppen ezért, ha a besorolással nem ért egyet, fordul­jon a munkástanácshoz, miután a MEDOSZ-nak a jelenlegi rendelkezések szerint utasítási és intézkedési joga a bérezéssel kapcsolatban nincs. Nem bővítették ki a határsávot! A budapesti főkapitányság közleménye A határsáv övezetbe utazás kérdé­séről többek kívánságára a budapesti főkapitányság a következőket közli: Beutazást csak fontos állami megbí­zatások esetén adnak az illetékes szakminisztérium kérésére a már is­mert nyomtatvány alapján. Fontos családi ügyben — például haláleset, vagy súlyos beteg szállítása esetén — továbbá az előzőekben is határövezet­ben lakó részére, ha oda vissza akar költözni és ott kíván dolgozni. Az eddigiektől eltérően nem a ke­rületi kapitányság ,hanem a főkapi­tányság (Budapest, V. Deák Ferenc utca 16—18.) adja az engedélyt az előbb említett indokok alapján. A határsáv fogalma területi ér­telemben azonos a régebbivel, tehát tévesek azok az értesülések, amelyek szerint a határsávot több kilométer­rel kibővítették.

Next