Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-26 / 72. szám
t*8S anárcius 26 - Még egyszer a bonyhádi közgazdasági technikum színjátszóinak szerepléséről Lapunk március 23-i számában egy mórágyi levelezőnk írását közöltük, aki szóvá tette a bonyhádi közgazdasági technikum színjátszócsoportjának előadását és az azt kísérő jelenségeket. Reméljük, hogy ez a levél is arra figyelmezteti a színjátszócsoport vezetőit és tagjait, hogy a jövőben jobban válasszák meg az előadásra kerülő darabot és a szünetek hézagait kitöltő szöveg milyenségét. Éppen ezért nem akarunk ismételten szemrehányást tenni a szereplőknek, szükséges azonban, hogy helyet adjunk a cikói KISZ-szervezet három vezetőségi tagja tiltakozásának is. Levelükben megírják, hogy a technikum színjátszóinak cikói előadása sem volt jobb, mint a mórágyi. A szereplők meghamisítva a darab szövegét, közben sületlen vicceket meséltek, a konferanszié szünetbeni tréfáiból pedig a levél szerint ,,áradt az ízléstelenség”. S hogy mindez miért? A levélből az is kitűnik, ugyanis utal egy beszélgetésre, amelyet a levél egyik írója hazafelé hallott, amikor is két fiatal diáklány és egy fiú sétáltak és az egyik lány a következőket mondta: „Látod én tudtam, hogy ez lesz a vége, ha egy kicsit iszik”. Ez a megállapítás az egyik szereplőre vonatkozott. Ezek után a levélhez hozzátenni valónk nincs is egyéb, csak annyi, amivel be is fejeződik: „A falu népe (a cikóiak) szeretett volna úgy szórakozni, mint a bonyhádi cipőgyári KISZ-szervezet kultúrcsoportja által előadott „Zeng az erdő” című színdarabon”. A Fái utcai fiúk előadására készül a simontornyai általános iskola . A simontornyai általános iskola nevelőtestülete és tanuló ifjúsága ebben az évben Molnár—Török Pál utcai fiúk című színművének betanulását és előadását tűzte ki célul. Nagy körültekintéssel és széleskörű szervezéssel folyik ez a munka szinte szeptember óta. Először a szervezés és előkészületek, majd december óta pedig a rendszeres próbák indultak meg. A szereplők a nevelőtestületből és az iskola tanulóiból tevődnek össze. A darab közvetlen szervezői és betanítói: Tímár László, Gohibai József és Halas Kálmánné tanárok, de közreműködik az egész tantestület. Sok segítséget kapunk a bőrgyártól, amely biztosítja a szabadtéri színpad összeállításához szükséges anyagi feltételeket és szakmai segítséget is nyújt. A színfalak festését Ujvári Lajos festőművész vállalta. A rendezésben az irányítást Mede Tibor, a budapesti Petőfi Színház rendezője végzi. Az ő felvilágosítása alapján indult meg a szövegtanulás is, a jövő hónapban pedig több napot Simontornyán tölt, hogy a mozgáspróbákat is beállítsa és a további útmutatást megadja. A május 23-i és 24-i előadásokat is személyesen vezeti majd le. Az előkészületek méreteire jellemző, hogy több mint hatvan személy közreműködése szükséges ahhoz, hogy a színdarab a közönség elé kerülhessen. Jónás Dániel tanár népművelési ügyvezető. A bonyhádi járási művelődési ház programja március végén és április elején A járási művelődési ház március 23-ára meghirdetett „Játék a kastélyban” című előadása, amelyben Básti Lajos és Tompa Sándor Kossuth-díjas művészek is szerepelnek, április 1-én kerül bemutatásra. Március 25-én este 7 órakor dr. Hargitai Lajos főorvos „A terhesség megszakítása, megelőzése és védekezés” címmel tartott ismeretterjesztő előadást a TTIT rendezésében. A szekszárdi gimnázium KISZ- szervezetének színjátszócsoportja március 29-én mutatja be Moliere: Scapin furfangjai című színművét, amelynek szekszárdi előadásán komoly sikert arattak. Április 10-én a szekszárdi művelődési ház színjátszói Miljutyin: Szibériai rapszódia című operettjével vendégszerepelnek Bonyhádon. Április 13-án kerül sor a járási ifjúsági seregszemlére, amelynek keretében a járás legjobb műkedvelő együttesei szerepelnek a járási székhelyen. A Pécsi Nemzeti Színház április 15-én ismét vendégszerepel Bonyhádon. A Viktória című színmű iránt máris nagy az érdeklődés. Husek Rezső zongoraművész és Paálné Falus Edit énekművésznő hangversenyére április 19-én kerül sor. A TTIT Egészségügyi Szakosztálya rendszeresen tart előadásokat a megye községeiben is. Először csak Szekszárdon voltak egészségügyi előadások, azonban ezeket a falvak dolgozói is igénylik és ennek eredményeképpen már számos községben sor került a szekszárdi kórház főorvosai által megtartott előadásra. Hogy az egyészségügyi ismeretterjesztő munka milyen fontos, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy egy-egy előadáson átlagosan 3—400 főnyi hallgatóság jelenik meg. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Ma már kevesebb akadály van a fejlődés útjában, mint másfél hónappal ezelőtt vett Cikkünk után a paksi járás termelőszövetkezeteiben 1958. február 7-én „Akadályok a fejlődés útjában“ címmel lapunkban cikk jelent meg a györkönyi Szabadság Tsz-ről. A cikk arról szólt, hogy akadályozza a fejlődést a befelé fordulás: az, hogy nem akarnak felvenni új tagokat a Szabadság Tsz-be, vagy ha vesznek is fel, a jelentkező dolgozó parasztokat, vagy agrárproletárokat jobbról-balról leinformálják és még azután is titkos szavazással döntik el, hogy felvehetők-e a közösbe. A titkos szavazás eredménye aztán a legtöbb esetben az, hogy nem veszik fel a jelentkezőket. A cikk nagy port vert fel a paksi járás valamennyi termelőszövetkezetében. Mert akkor — másfél hónappal ezelőtt — ilyen, vagy olyan indokkal csaknem minden jelentkező új belépő felvételi kérelmét elutasították. A madocsai Igazságban azért NEM VETTEK FEL TÍZ JELENTKEZŐT, mert — mondták a tsz-beliek — kevés a föld, nem lesz miből megéljenek. A dunakömlődi Szabadság Tsz-ben pedig csakúgy, mint a györkönyi Szabadságban, titkos szavazással döntötték el, hogy ki lehet tagja a tsz-nek. Ezzel aztán elriasztották a parasztokat attól, hogy felvételi kérelmüket kérjék. A kiskajdacsi volt agrárproletárokat pedig azért nem vették fel a helyi Béke Tsz-be, mert — a tsz-vezetők szerint — ellenforradalmárok. Pedig ez nem így áll. A járási párt és állami szervek megállapították, hogy akik a kiskajdacsi tsz-be jelentkeztek, valamennyien becsületes emberek. Az ilyen és ehhez hasonló állásfoglalások aztán mindenütt akadályozták a termelőszövetkezet fejlődését. De ma már sok tekintetben megváltoztak a vélemények. A járási pártbizottságon és a járási tanács mezőgazdasági osztályán dolgozó elvtársak — a cikk megjelenése után — szinte mindennap kijártak a termelőszövetkezetekbe, beszélgettek a tagokkal, a pártvezetőségi tagokkal és az ő felvilágosító munkájuk eredményeképpen, annak hatására megváltoztak a nézetek a györkönyi Szabadságban, a madocsai Igazságban és ma már több új belépőt vesznek fel a dunakömlődi Szabadságba is. A györkönyi Szabadság Tsz-ben március hónapban közel 10 új tagot vettek fel. De azért még mindig van olyan nézet a szövetkezeten belül: „NEM JÓ, HA SOKAN VAGYUNK, mert akkor kevés a jövedelem.’’ Ez nem így áll. Éppen a paksi járás termelőszövetkezetei bizonyítják ezt legjobban. A járás legnagyobb termelőszövetkezetében, a dunakömlődi Szabadságban, ahol tavaly 675 hold szántó volt, 60 forint 13 fillér volt az egy munkaegység pénzértéke. Ugyanakkor a feleannyi földterülettel rendelkező györkönyi Szabadságban nem egészen 22 forint. Természetesen, elsősorban nem az dönti el a részesedés alakulását, hogy mennyi a föld, de az is befolyásolja. Ha nagyobb a tsz, könnyebb kialakítani a vetésforgót, nagyobb arányú lehet a gépek kihasználása, több állatot lehet tartani, és így természetesen a jövedelem is több. S ha még ezt így nem vették volna figyelembe a györkönyi Szabadság Tsz tagjai, ezután ezt se hagyják számításon kívül. Szólni kell még a madocsai Igazság Tsz-ről. Itt nagyon ügyesen, okosan oldották meg márciusban, hogy felvehessék azokat, akiket februárban elküldtek. Itt csakugyan kevés a föld és a földnélküli agrárproletárok kérték felvételüket februárban. Akkor nem vették fel őket, de márciusban hatan újra jelentkeztek, s akkor maguk közé fogadták valamennyit. FELVETTÉK ŐKET ÉS MUNKÁT IS TALÁLTAK NEKIK. A korábban kidolgozott terven módosítottak, több munkaigényes növényt állítottak be a tervbe és létesítenek egy baromfifarmot, hogy mindenkinek legyen munkája, biztosítva legyen valamennyi tsz-tag megélhetése. Ez a példa jó, a járás valamennyi termelőszövetkezetében követni lehet, ahol hasonló problémák vannak. Dunakömlődön azonban még mindig nem álltak el attól, hogy titkos szavazással döntsék el, ki lehet tagja a szövetkezetnek. De márciusban már a pártszervezet és a szövetkezet vezetősége biztosította, hogy titkos szavazással is felvegyék a becsületes, önként jelentkező egyéni parasztokat és agrárproletárokat. De egyúttal azt is elhatározták, hogy a jövőben nem lesz titkos szavazás. Probléma van még Kajdacson és a paksi Vörös Sugárnál. Az előbbi tsz-ben , még a járási szervek agitációja után sem akarnak hallani arról, hogy felvegyék a pusztán élő, földhözjuttatott parasztokat a tsz-be, mert azok 1956-ban, az ellenforradalmi események idején, nem álltak ki a szövetkezet mellett. Nincs igazuk. Aki az októberi zűrzavaros napokban nem látott tisztán, azt még nem lehet ellenségnek nevezni, különösen pedig akkor nem, ha azelőtt is, meg azóta is, két keze munkájával teremti elő a megélhetéshez szükségeseket. Az ilyen embert igenis fel kell venni a közösbe, sőt EGYENGETNI KELL ELŐTTE AZ UTAT, mely beviszi a közösbe. A paksi Vörös Sugár Tsz-ben egészen más a helyzet. Oda a közelmúltban olyan ember jelentkezett, akit azért nem vettek fel, mert nem oda való. De ezt így nem mondták meg neki, hanem azzal indokolták felvételi kérelmének elutasítását, hogy nincs földje. Kímélték az illető önérzetét, s közben akarva, nem akarva, kárt okoztak a szövetkezetnek. Mert ő ma mindenkinek elmondja, hogy azért nem vették fel a tsz-be, mert nincs földje, és ide hiába is jelentkezik agrárproletár, azt elküldik. Pedig, ha becsületes, szorgalmas, földnélküli jelentkezne felvennék, mert a munkáskézre szükség van. Ebből is le kell szűrni a tanulságot, mindig őszintén és szemébe kell megmondani mindenkinek az igazságot. Befejezésül még annyit: másfél hónap óta javult a helyzet a paksi járásban. Ma már nincs olyan sok akadálya a tsz-mozgalom fejlődésének, mint volt. De nem szabad megtorpanni, elégedettnek lenni. Ezután éppolyan kitartóan kell harcolni a téves nézetek, a helytelen álláspontok ellen mint eddig, akkor előbb célhoz érünk. Molnár Lászlóné Hozzászólás Cséke Miklós „Néhány szó ifjúságunk védelmében" című cikkéhez Cséke Miklós írását nagyszerűen kezdte. Igazán kitűnő szemű ember, mert észrevette ifjúságunk, egy része, viselkedésének ferdeségeit s ezek okait boncolgatja. Vajon kik lehetnek itt zömében az „orvosok”, akik e hibákról leszoktatják ifjainkat? Cséke Miklós szerint a felnőttek — aligha. Nos itt nézeteink ellentétesek. Én mindenekelőtt tisztelem a kort, márcsak annál is inkább, mert az élet iskolájában — ahol sokkal többen elbuknak, mint a padsorokban, — ami szép és nemes, ami emberi, azt velem mind-mind az idősebb emberek tanították meg. Életének delén járó férfit például, még nem igen láttam jampecnek öltözni. Ezt az ifjú csak ifjútól tanulhatja meg. És folytathatnám érvként a példák egész sorát. De nem ez a célom, hanem az, hogy rámutassak, hol látom én a hibát? Bármilyen furcsán is hangzik a fiatal nevelők az okai, hogy fiataljaink egy részének viselkedésében hibák vannak. (Természetesen tisztelet a szépszámú kivételnek). A fiatal nevelők közül sokan beképzeltek. Nem tisztelik, nem ismerik el az idősebb nevelők nagyon-nagyon értékes gyakorlati és élettapasztalatát. Látja ám ezt a diák! S az eredmény: semmibe veszi az idősebbeket és — le merjem írni? — csak milliméterrel méri a szüleit. A felnőttet tisztelni kell, mégha nem is ismerte gyermekkorában e szót, hogy „lökhajtásos”, vagy „televízió”. A diák példás magatartása osztálytársában lásson csak eszmény képet, a családjáért verejtékező édesapa és édesanya, a közösségért mindent feláldozó nagyszerű ember eltörpülhet a jobb tanuló példája mellett? Kitől tanul a fiatal orvos, ha nem professzorától? De mindenütt így van, minden munkában csak a tapasztalt emberek tudják tanítani a fiatalokat, s kell, hogy őket ezért tisztelet övezze. Beseterits István 6 zoknak, akik szívükön viselik a kultúra ügyét, —ezen belül megyénk kulturális problémáit is — nem lehet egyetlen színházi kritikával napirendre térniök a szekszárdi Garay János gimnázium diákjainak nagyszerű Moliere előadásán. A „Csárdáskirálynő’’ és társai hihetetlen méretű — és jaj, de időszerűtlen — áradása idején a 15—17 éves diákok nem félnek szakítani ezzel az egyáltalán nem haladó „hagyománnyal”. A maguk erejéből, egy fillér támogatás nélkül „kasszaidarab”-ot csináltak a „Scapin furfangjai”-ból, — pedig nem ez volt a céljuk csupán, ők eleget tettek a felelősségérzetük diktálta kötelességüknek, mertek jót jól csinálni, — és ez anyagiakban is eredményesnek bizonyult. Lámcsak, mintha annak akarták volna bizonyságát adni, hogy a műsorpolitikáról nem vitatkozni kell — és főleg nem anyagi alapokon állva! —, hanem tenni kell érte. ők megtették a magukét, dicséret illesse őket. * Érdemes egy ilyen előadás után — vagy közben — bepillantani a kulisszák mögé is. Érdemes és izgalmas is. A kulisszák mögött rejtőznek a titkok, az a meg sem fogalmazható valami, amely egy szerepkönyvből előadást, az írott betűből élő művészetet, a programból hitvallást épít. Hogy van ilyen, nagyon egyszerű módon leellenőrizhető, mert nem mesterségi kérdés, és még kevésbé szakmai titok. — Mi lenne, ha legközelebb a „Csárdáskirálynő”-t tanulnátok meg? — kérdeztem a tolnai tájelőadásra utaztunkban, és hozzátettem a buktató kérdést: — Elhiszitek, hogy még nagyobb lenne a siker? Nem hitték el. Az a pár diák — aki mégis csak cseppje volt az ifjúság tengerének — udvariasan, de határozottan visszautasította ezt a számukra destruktív ajánlatot. Nagyon örültem, hogy a kérdésem bukott meg, s nem ők. Óhatatlanul végig kellett gondolnom mindazt, amit mostanában ifjúságunk csődjéről, nevelésünk, zsákutcájáról, stb. olvastam. Nem volna alkalomszerű erre most bővebben kitérni, de a tények azt mutatják, hogy nem az ifjúságban van a hiba ott, ahol szomorú tapasztalatok bizonyítják a helyes vágányról való lesiklást. Az „anyag” jó, — de mivé, kivé formáljátok szülők és pedagógusok, mi, ma felelős generáció...? * Kaszás Imre és Szalay Tibor, ez a két lobogó-lelkesedésű pedagógus kitér a kérdéseim elől: — Majd a gyerekek... Ők elmondják. És elmondták. Meglepő az, hogy ezek a rövidnadrágból alig kinőtt fiatalok milyen komolyan, milyen felelősséggel nézik a ma kultúrájának eredményeit és gondjait. Nem nagyképű felnőttek sablonjait hangoztatják, hanem a maguk véleményét igyekeznek gyakorlati síkra átvinni. Szeretik ők a táncot is, a jazzt is, a diáktréfák legtöbbje, még a csínyek is, bennük fogamzanak meg, de az élet egészét, a jelen és a jövő rájuk eső részét pontosan és helyesen látják. Ők talán különbek, mint a többiek? Nem. Nem erről van szó. Nem különbek, csak már mások. Nagyobb az igényük is, mint a mienk volt ekkora korunkban, de a mérce is magasabb, amit maguk elé állítanak. És ez így van jól, ez így helyes. Hí Kedves Scapin és kedves többiek! A függöny legördült, az iskola megy tovább. Szeretném, ha ezt a tőletek kapott, bennetek való szép hitemet megőrizhetném továbbra is. Csak rajtatok múlik. Köszönjük a szép előadást, és azt is, hogy tanulhattunk tőletek. Hiszek bennetek és a munkátok sikerében. Ehhez kíván jó tanulást és jó eredményt öreg barátotok: JÁNOSY ZOLTÁN Utószó A „Scapin furfangjai“ előadásához