Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-26 / 72. szám

t*8S anárcius 26 - Még egyszer a bonyhádi közgazdasági technikum szín­játszóinak szerepléséről Lapunk március 23-i számában egy mórágyi levelezőnk írását közöl­tük, aki szóvá tette a bonyhádi közgazdasági technikum színjátszócso­portjának előadását és az azt kísérő jelenségeket. Reméljük, hogy ez a levél is ar­ra figyelmezteti a színjátszócsoport vezetőit és tagjait, hogy a jövőben jobban válasszák meg az előadásra kerülő darabot és a szüne­tek hézagait kitöltő szöveg milyenségét. Éppen ezért nem akarunk ismé­telten szemrehányást tenni a szerep­lőknek, szükséges azonban, hogy he­lyet adjunk a cikói KISZ-szervezet három vezetőségi tagja tiltakozásá­nak is. Levelükben megírják, hogy a technikum színjátszóinak cikói elő­adása sem volt jobb, mint a mórágyi. A szereplők meghamisítva a da­rab szövegét, közben sületlen vicceket meséltek, a konferanszié szünet­­beni tréfáiból pedig a levél szerint ,,áradt az ízléstelenség”. S hogy mindez miért? A levélből az is kitűnik, ugyanis utal egy beszélgetésre, amelyet a levél egyik írója hazafelé hallott, amikor is két fiatal diák­lány és egy fiú sétáltak és az egyik lány a következőket mondta: „Látod én tudtam, hogy ez lesz a vége, ha egy kicsit iszik”. Ez a megállapítás az egyik szereplőre vonatkozott. Ezek után a levélhez hozzátenni valónk nincs is egyéb, csak annyi, amivel be is fejeződik: „A falu népe (a cikóiak) szeretett volna úgy szó­rakozni, mint a bonyhádi cipőgyári KISZ-szervezet kultúrcsoportja által előadott „Zeng az erdő” című színdarabon”. A Fái utcai fiúk előadására készül a simontornyai általános iskola . A simontornyai általános iskola nevelőtestülete és tanuló ifjúsága eb­ben az évben Molnár—Török­ Pál utcai fiúk című színművének beta­nulását és előadását tűzte ki célul. Nagy körültekintéssel és széleskörű szervezéssel folyik ez a munka szin­te szeptember óta. Először a szerve­zés és előkészületek, majd decem­ber óta pedig a rendszeres próbák indultak meg. A szereplők a nevelő­­testületből és az iskola tanulóiból te­vődnek össze. A darab közvetlen szervezői és betanítói: Tímár László, Gohibai József és Halas Kálmánné tanárok, de közreműködik az egész tantestület. Sok segítséget kapunk a bőrgyártól, amely biztosítja a szabad­téri színpad összeállításához szüksé­ges anyagi feltételeket és szakmai se­gítséget is nyújt. A színfalak festé­sét Ujvári Lajos festőművész vállal­ta. A rendezésben az irányítást Mede Tibor, a budapesti Petőfi Színház ren­dezője végzi. Az ő felvilágosítása alapján indult meg a szövegtanulás is, a jövő hónapban pedig több napot Simontornyán tölt, hogy a mozgás­­próbákat is beállítsa és a további út­mutatást megadja. A május 23-i és 24-i előadásokat is személyesen ve­zeti majd le. Az előkészületek méreteire jellem­­ző, hogy több mint hatvan személy közreműködése szükséges ahhoz, hogy a színdarab a közönség elé ke­rülhessen. Jónás Dániel tanár népművelési ügyvezető. A bonyhádi járási művelődési ház programja március végén és április elején A járási művelődési ház március 23-ára meghirdetett „Játék a kas­télyban” című előadása, amelyben Básti Lajos és Tompa Sándor Kos­­suth-díjas művészek is szerepelnek, április 1-én kerül bemutatásra. Március 25-én este 7 órakor dr. Hargitai Lajos főorvos „A terhesség megszakítása, megelőzése és védeke­zés” címmel tartott ismeretterjesztő előadást a TTIT rendezésében. A szekszárdi gimnázium KISZ- s­zervezetének színjátszócsoportja már­cius 29-én mutatja be Moliere: Sca­­pin furfangjai című színművét, amelynek szekszárdi előadásán ko­moly sikert arattak. Április 10-én a szekszárdi művelő­dési ház színjátszói Miljutyin: Szi­bériai rapszódia című operettjével vendégszerepelnek Bonyhádon. Április 13-án kerül sor a járási ifjúsági seregszemlére, amelynek ke­retében a járás legjobb műkedvelő együttesei szerepelnek a járási szék­helyen. A Pécsi Nemzeti Színház április 15-én ismét vendégszerepel Bonyhá­don. A Viktória című színmű iránt máris nagy az érdeklődés. Husek Rezső zongoraművész és Paálné Falus Edit énekművésznő hangversenyére április 19-én kerül sor. A TTIT Egészségügyi Szakosztálya rendszeresen tart előadásokat a me­gye községeiben is. Először csak Szek­szárdon voltak egészségügyi előadá­sok, azonban ezeket a falvak dolgo­zói is igénylik és ennek eredménye­képpen már számos községben sor került a szekszárdi kórház főorvosai által megtartott előadásra. Hogy az egyészségügyi ismeretterjesztő munka milyen fontos, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy egy-egy előadá­son átlagosan 3—400 főnyi hallgató­ság jelenik meg. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Ma már kevesebb akadály van a fejlődés útjában, mint másfél hónappal ezelőtt vett Cikkünk után a paksi járás termelőszövetkezeteiben 1958. február 7-én „Akadályok a fejlődés útjában“ címmel lapunkban cikk jelent meg a györkönyi Szabad­ság Tsz-ről. A cikk arról szólt, hogy akadályozza a fejlődést a befelé for­­dulás: az, hogy nem akarnak felven­ni új tagokat a Szabadság Tsz-be, vagy ha vesznek is fel, a jelentkező dolgozó parasztokat, vagy agrárpro­letárokat jobbról-balról leinformál­ják és még azután is titkos szavazás­sal döntik el, hogy felvehetők-e a kö­zösbe. A titkos szavazás eredménye aztán a legtöbb esetben az, hogy nem veszik fel a jelentkezőket. A cikk nagy port vert fel a paksi járás valamennyi termelőszövetke­zetében. Mert akkor — másfél hónap­pal ezelőtt — ilyen, vagy olyan in­dokkal csaknem minden jelentkező új belépő felvételi kérelmét elutasí­tották. A madocsai Igazságban azért NEM VETTEK FEL TÍZ JELENTKEZŐT, mert — mondták a tsz-beliek — kevés a föld, nem lesz miből megél­­jenek. A dunakömlődi Szabadság Tsz-ben pedig csakúgy, mint a györ­könyi Szabadságban, titkos szavazás­sal döntötték el, hogy ki lehet tagja a tsz-nek. Ezzel aztán elriasztották a parasztokat attól, hogy felvételi ké­relmüket kérjék. A kiskajdacsi volt agrárproletárokat pedig azért nem vették fel a helyi Béke Tsz-be, mert — a tsz-vezetők szerint — ellenforra­dalmárok. Pedig ez nem így áll. A járási párt és állami szervek meg­állapították, hogy akik a kiskajdacsi tsz-be jelentkeztek, valamennyien becsületes emberek. Az ilyen és ehhez hasonló állásfog­lalások aztán mindenütt akadályoz­ták a termelőszövetkezet fejlődését. De ma már sok tekintetben megvál­toztak a vélemények. A járási párt­­bizottságon és a járási tanács mező­­gazdasági osztályán dolgozó elvtársak — a cikk megjelenése után — szinte mindennap kijártak a termelőszövet­kezetekbe, beszélgettek a tagokkal, a pártvezetőségi tagokkal és az ő felvi­lágosító munkájuk eredményekép­pen, annak hatására megváltoztak a nézetek a györkönyi Szabadságban, a madocsai Igazságban és ma már több új belépőt vesznek fel a duna­kömlődi Szabadságba is. A györ­könyi Szabadság Tsz-ben március hónapban közel 10 új tagot vettek fel. De azért még mindig van olyan nézet a szövetkezeten belül: „NEM JÓ, HA SOKAN VAGYUNK, mert akkor kevés a jövedelem.’’ Ez nem így áll. Éppen a paksi járás ter­melőszövetkezetei bizonyítják ezt legjobban. A járás legnagyobb ter­melőszövetkezetében,­­ a dunakömlődi Szabadságban, ahol tavaly 675 hold szántó volt, 60 forint 13 fillér volt az egy munkaegység pénzértéke. Ugyanakkor a feleannyi földterület­tel rendelkező györkönyi Szabadság­ban nem egészen 22 forint. Termé­szetesen, elsősorban nem az dönti el a részesedés alakulását, hogy mennyi a föld, de az is befolyásolja. Ha na­gyobb a tsz, könnyebb kialakítani a vetésforgót, nagyobb arányú lehet a gépek kihasználása, több állatot le­het tartani, és így természetesen a jövedelem is több. S ha még ezt így nem vették volna figyelembe a györ­könyi Szabadság Tsz tagjai, ezután ezt se hagyják számításon kívül. Szólni kell még a madocsai Igazság Tsz-ről. Itt nagyon ügyesen, okosan oldották meg márciusban, hogy fel­vehessék azokat, akiket februárban elküldtek. Itt csakugyan kevés a föld és a földnélküli agrárproletárok kér­ték felvételüket februárban. Akkor nem vették fel őket, de márciusban hatan újra jelentkeztek, s akkor maguk közé fogadták valamennyit. FELVETTÉK ŐKET ÉS MUNKÁT IS TALÁLTAK NEKIK. A korábban kidolgozott terven módo­­sítottak, több munkaigényes növényt állítottak be a tervbe és létesítenek egy baromfifarmot, hogy mindenki­nek legyen munkája, biztosítva le­gyen valamennyi tsz-tag megélheté­se. Ez a példa jó, a járás valamen­­­nyi termelőszövetkezetében követni lehet, ahol hasonló problémák van­nak. Dunakömlődön azonban még min­dig nem álltak el attól, hogy titkos szavazással döntsék el, ki lehet tagja a szövetkezetnek. De márciusban már a pártszervezet és a szövetkezet ve­zetősége biztosította, hogy titkos sza­vazással is felvegyék a becsületes, önként jelentkező egyéni parasztokat és agrárproletárokat. De egyúttal azt is elhatározták, hogy a jövőben nem lesz titkos szavazás. Probléma van még Kajdacson és a paksi Vörös Sugárnál. Az előbbi tsz-ben , még a járási szervek agi­­tációja után sem akarnak hallani ar­ról, hogy felvegyék a pusztán élő, földhözjuttatott parasztokat a tsz-be, mert azok 1956-ban, az ellenforradal­mi események idején, nem álltak ki a szövetkezet mellett. Nincs igazuk. Aki az októberi zűrzavaros napokban nem látott tisztán, azt még nem lehet ellenségnek nevezni, különösen pedig akkor nem, ha azelőtt is, meg azóta is, két keze munkájával teremti elő a megélhetéshez szükségeseket. Az ilyen embert igenis fel kell venni a közösbe, sőt EGYENGETNI KELL ELŐTTE AZ UTAT, mely beviszi a közösbe. A paksi Vörös Sugár Tsz-ben egé­szen más a helyzet. Oda a közelmúlt­ban olyan ember jelentkezett, akit azért nem vettek fel, mert nem oda való. De ezt így nem mondták meg neki, hanem azzal indokolták felvé­teli kérelmének elutasítását, hogy nincs földje. Kímélték az illető ön­érzetét, s közben akarva, nem akar­va, kárt okoztak a szövetkezetnek. Mert ő ma mindenkinek elmondja, hogy azért nem vették fel a tsz-be, mert nincs földje, és ide hiába is je­lentkezik agrárproletár, azt elküldik. Pedig, ha becsületes, szorgalmas, földnélküli jelentkezne felvennék, mert a munkáskézre szükség van. Ebből is le kell szűrni a tanulságot, mindig őszintén és szemébe kell meg­mondani mindenkinek az igazságot. Befejezésül még annyit: másfél hó­nap óta javult a helyzet a paksi já­rásban. Ma már nincs olyan sok aka­dálya a tsz-mozgalom fejlődésének, mint volt. De nem szabad megtor­panni, elégedettnek lenni. Ezután éppolyan kitartóan kell harcolni a téves nézetek, a helytelen álláspon­tok ellen mint eddig, akkor előbb célhoz érünk. Molnár Lászlóné Hozzászólás Cséke Miklós „Néhány szó ifjúságunk védelmében" című cikkéhez Cséke Miklós írását nagyszerűen kezdte. Igazán kitűnő szemű ember, mert észrevette ifjúságunk, egy ré­sze, viselkedésének ferdeségeit s ezek okait boncolgatja. Vajon kik lehetnek itt zömében az „orvosok”, akik e hibákról leszoktatják ifjain­­kat? Cséke Miklós szerint a felnőt­tek — aligha. Nos itt nézeteink el­lentétesek. Én mindenekelőtt tiszte­lem a kort, márcsak annál is inkább, mert az élet iskolájában — ahol sokkal többen elbuknak, mint a pad­sorokban, — ami szép és nemes, ami emberi, azt velem mind-mind az idősebb emberek tanították meg. Életének delén járó férfit például, még nem igen láttam jampecnek öl­tözni. Ezt az ifjú csak ifjútól tanul­hatja meg. És folytathatnám érv­ként a példák egész sorát. De nem ez a célom, hanem az, hogy rámu­tassak, hol látom én a hibát? Bármilyen furcsán is hangzik a fiatal nevelők az okai, hogy fiatal­jaink egy részének viselkedésében hibák vannak. (Természetesen tisz­telet a szépszámú kivételnek). A fia­tal nevelők közül sokan beképzeltek. Nem tisztelik, nem ismerik el az idősebb nevelők nagyon-nagyon ér­tékes gyakorlati és élettapasztalatát. Látja ám ezt a diák! S az eredmény: semmibe veszi az idősebbeket és — le merjem írni? — csak milliméterrel méri a szüleit. A felnőttet tisztelni kell, mégha nem is ismerte gyermekkorában e szót, hogy „lökhajtásos”, vagy „tele­vízió”. A diák példás magatartása osztálytársában lásson csak eszmény képet, a családjáért verejtékező édes­apa és édesanya, a közösségért min­dent feláldozó nagyszerű ember el­törpülhet a jobb tanuló példája mel­lett? Kitől tanul a fiatal orvos, ha nem professzorától? De mindenütt így van, minden munkában csak a tapasztalt embe­rek tudják tanítani a fiatalokat, s kell, hogy őket ezért tisztelet övez­ze. Beseterits István 6 zoknak, akik szívükön vise­lik a kultúra ügyét, —ezen belül megyénk kulturális problé­máit is — nem lehet egyetlen szín­házi kritikával napirendre tér­­niök a szekszárdi Garay János gimnázium diákjainak nagyszerű Moliere előadásán. A „Csárdáskirálynő’’ és társai hihetetlen méretű — és jaj, de idő­szerűtlen — áradása idején a 15—17 éves diákok nem félnek szakítani ezzel az egyáltalán nem haladó „hagyománnyal”. A maguk erejéből, egy fillér támogatás nél­kül „kasszaidarab”-ot csináltak a „Scapin furfangjai”-ból, — pedig nem ez volt a céljuk csupán, ők eleget tettek a felelősségérzetük diktálta kötelességüknek, mertek jót jól csinálni, — és ez anyagiak­ban is eredményesnek bizonyult. Lámcsak, mintha annak akarták volna bizonyságát adni, hogy a műsorpolitikáról nem vitatkozni kell — és főleg nem anyagi ala­pokon állva! —, hanem tenni kell érte. ők megtették a magukét, dicsé­ret illesse őket. * Érdemes egy ilyen előadás után — vagy közben — bepillantani a kulisszák mögé is. Érdemes és iz­galmas is. A kulisszák mögött rej­tőznek a titkok, az a meg­ sem­ fo­­galmazható valami, amely egy sze­repkönyvből előadást, az írott be­tűből élő művészetet, a program­ból hitvallást épít. Hogy van ilyen, nagyon egyszerű módon leellenő­rizhető, mert nem mesterségi kér­dés, és még kevésbé szakmai ti­tok. — Mi lenne, ha legközelebb a „Csárdáskirálynő”-t tanulnátok meg? — kérdeztem a tolnai táj­előadásra utaztunkban, és hozzá­tettem a buktató kérdést: — Elhiszitek, hogy még nagyobb lenne a siker? Nem hitték el. Az a pár diák — aki mégis csak cseppje volt az if­júság tengerének — udvariasan, de határozottan visszautasította ezt a számukra destruktív ajánlatot. Nagyon örültem, hogy a kérdésem bukott meg, s nem­­ ők. Óhatatlanul végig kellett gon­dolnom mindazt, amit mostanában ifjúságunk csődjéről, nevelésünk, zsákutcájáról, stb. olvastam. Nem volna alkalomszerű erre most bő­vebben kitérni, de a tények azt mutatják, hogy nem az ifjúságban van a hiba ott, ahol szomorú ta­pasztalatok bizonyítják a helyes vágányról való lesiklást. Az „anyag” jó, — de mivé, kivé for­máljátok szülők és pedagógusok, mi, ma­ felelős generáció...? * Kaszás Imre és Szalay Tibor, ez a két lobogó-lelkesedésű pedagógus kitér a kérdéseim elől: — Majd a gyerekek... Ők el­mondják. És elmondták. Meglepő az, hogy ezek a rövidnadrágból alig kinőtt fiatalok milyen komolyan, milyen felelősséggel nézik a ma kultúrá­jának eredményeit és gondjait. Nem nagyképű felnőttek sablon­jait hangoztatják, hanem a maguk véleményét igyekeznek gyakorlati síkra átvinni. Szeretik ők a táncot is, a jazzt is, a diáktréfák leg­többje, még a csínyek is, bennük fogamzanak meg,­­ de az élet egészét, a jelen és a jövő rájuk eső részét pontosan és helyesen látják. Ők talán különbek, mint a többiek? Nem. Nem erről van szó. Nem különbek, csak már má­sok. Nagyobb az igényük is, mint a mienk volt ekkora korunkban,­­ de a mérce is magasabb, amit maguk elé állítanak. És ez így van jól, ez így helyes. Hí Kedves Scapin és kedves töb­biek! A függöny legördült, az is­kola megy tovább. Szeretném, ha ezt a tőletek kapott, bennetek való szép hitemet megőrizhetném to­vábbra is. Csak rajtatok múlik. Köszönjük a szép előadást, és azt is, hogy tanulhattunk tőletek. Hiszek bennetek és a munkátok sikerében. Ehhez kíván jó tanulást és jó eredményt öreg barátotok: JÁNOSY ZOLTÁN U­tószó A „Scapin furfangjai“ előadásához

Next