Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
Pedagógusok Hagyomány már, hogy június első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük. Ma is azokat köszöntjük akik az ország lakosságának több mint egytizedét kitevő tanuló, ifjúságot nevelik, akiknek keze alatt formálódik a legértékesebb anyag, az ember. Érthető hát, ha munkájukat az egész társadalom figyelemmel kíséri, s nagyra értékeli. Az egymást követő tanévek csak a külső szemlélők számára egyformák, valójában azonban minden esztendő új, az előzőktől eltérő. Szerencsére a most záruló iskolaév sikeresnek mondható, hiszen a tapasztalatok szerint mind körülményeiben, mind pedig tartalmában jobb, gazdagabb lett a tavalyinál, vagy a tavalyelőttinél. Különösen sokat javult a helyzet az általános iskolákban, ahol a reform régebbi befejezése következtében már némi, jó értelemben vett rutinra is szert tehettek a pedagógusok. Lecsitulóban volt a nagy demográfiai hullám, kevesebben jártak egy-egy osztályba, s ezért több idő jutott a diákokkal való egyéni törődésre. Javultak valamicskét a tárgyi feltételek is: az anyagi lehetőségekhez mérten korszerűsödtek a szertárak, szaporodtak az audiovizuális oktatási eszközök, s néhol még tantermek is felszabadultak napközis szobának, ifjúsági klubnak, vagy szakköri helyiségnek. S mindezek következtében általában nyugodtabbá vált az iskolák légköre, kevésbé idegesek, zaklatottak a tanárok. Az idén a gyerekek mintha jobban élhettek volna az életkoruknak megfelelően, nagyobb volt a megértés a türelem a pedagógusok részéről, határozottabban különbséget tudtak tenni a jelentéktelen és a nagyobb rendbontások között, nem vettek minden gyerekcsínyt személyes sértésnek. Röviden: sokat javult ebben az esztendőben a nevelői magatartás. S ebből legalább két tanulság mindenképpen kézenfekvő. Egyik: az, hogy a nyugodt, rendezett körülményeket talán minden másmunkánál jobban igényli a nevelői tevékenység. Másik: egyértelműen ki kell mondani, az idei tanév is bizonyította — hogy az idősebb pedagógusgeneráció a szocialista nevelés híve és avatott alkalmazója lett, s a felszabadulás után oklevetet szerzett fiatalabb nemzedék pedig szakmailag már beérett. A következő években a középiskolai reform teljes befejezése lesz az egyik legnagyobb feladat. Különösen a szakközépiskolák átalakítása jelent nagy munkát, hiszen itt még az új, korszerűbb tantervek kiadásánál tartanak. S aztán a keretek egy időre nem módosulnak. Persze, mindig változniok, fejlődniök kell az oktatói és nevelői munka módszereinek. Hiszen éppen az a szép, s egyben nehéz is a pedagógusi tevékenységben, hogy az évenként változó gyerekanyag, a fejlődő társadalmi környezet és életkörülmények hatása, mindig új nevelési szituációk adódnak, amelyek a jobbra törekvés belső kényszerével párosulva védelmet nyújtanak a sablonok ellen. Ezeket a szituációkat felismerni, hozzájuk módszerekben és eszközökben alkalmazkodni nem könnyű feladat, s ezért állandó nevelői készenlétet, szellemi frisseséget igényelnek. Mit kívánhatnánk hát jobbat a nevelőknek most a pedagógusnapon, mint sikeres tanévzárást, s kellemes pihenést, az egész éves hasznos munka után. T. L. Jubileum Tamásiban Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte tegnap délelőtt a tamási művelődési házban a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Vörös Szikra Termelőszövetkezet. A jubiláló tsz-tagok között megjelent Somogyi Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Somi Benjamin, az MSZMP megyei bizottságának titkára, dr. Prantner József államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Palkovics István alezredes, a munkásőrség megyei parancsnoka, Szőke Antal országgyűlési képviselő, a Közúti Gépellátó Vállalat igazgatója, valamint a járás párt- és államhatalmi szerveinek vezetői. Péti János, a tsz Szocialista munka hőse címmel kitüntetett elnöke, országgyűlési képviselő emlékezett meg ezután az elmúlt húsz év küzdelmeiről, vsseményeiről. Beszéde után tizenkilenc tagnak adták át a Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést, és a jutalmat. A párt vb tárgyalta... Nemzetiségiek a tamási járásban Kellő tapintattal és differenciáltan, a nemzetiségi kisebbség fokozottabb érzékenységére figyelemmel, a napjainkban is aktuális lenini intelmeket szem előtt tartva tanácskozott a németajkú nemzetiségiek helyzetéről az MSZMP Tamási Járási Végrehajtó Bizottsága. Célja szerint, képet akart alkotni a választott testület arról, miként érvényesül a járásban a párt nemzetiségi politikája. Előző ismereteik birtokában tudták ugyan, hogy különösebb intézkedésekre nincs szükség (hisz’ figyelemmel kísérték korábban is), s a nemzetiségi lakosok sem támasztottak jogaik hiányáról árulkodó igényt, azonban a nemzetiségi községekkel bíró járás politikai testületét már a járás lakosságának összetétele is tüzetesebb politikai számvetésre, elemzésre késztette. A tamási járás huszonnyolc községének harmadát érinti e jelentős téma. A párt-végrehajtó bizottság tagjai az előkészületek folyamán és korábban szerzett személyes tapasztalataik, valamint az írásos előterjesztés alapján az MSZMP Politikai Bizottsága 1958-as határozatának szellemében vizsgálták meg a járás nemzetiségi polgárainak helyzetét, közérzetét, beilleszkedését és tevékenységét. Huszonöt év változásaiból... Becslési adatoknak tekinthetők csupán a községi bontásban meglévő számok, éppen ezért nem alkalmasak túlzott következtetések levonására viszont mégiscsak jó támpontul szolgálnak. Az 1941-es esztendőben a lakosságnak közel 21 százaléka tartozott a németajkúak közé, (számuk akkor 12 732 fő volt), 1968-ra százalékosan 6,5 százalékra szám szerint 3196-ra csökkent a járásban a megoszlásuk. Figyelemre méltó viszont a koncentráltság, mely szerint a német- és magyarlakta tíz községben németnyelvű a lakosság harmada. Ma a nemzetiségi népesség Gyönk községben a legnagyobb, ahol 978 német nyelvű lakos él, követi Pári, ahol közel annyian, a mai lakosság 85 százaléka tartozik hozzájuk. Százalékos arányuk szerint Udvariban vannak a legkevesebben (10 százaléknyi), valójában viszont Keszőhidegkút „vezet” a 73 főnyi, legkisebb létszámmal. A nagymérvű csökkenés 1945-ben következett be, amikor a nemzetközi megállapodáshoz híven, a németajkú lakosok egy részét — főként a Volksbund tagjait, s a magukat korábban „Nagy Németországhoz” tartozónak vallókat — kitelepítették. Később minimális mértékben tapasztaltak visszatelepülést és visszaszivárgást Pári, Tolnanémedi és Keszőhidegkút községben. Megváltozott a kereken tíz községben élő nemzetiségi lakosság helyzete, életmódja és felfogása a felszabadulás óta. Hozzájárult ehhez az itt élő magyarokkal azonos, pozitív változások sokasága is. A nemzetiség osztályrétegeződési, illetve osztályszerkezeti változásai nagyjából megfelelnek a magyarok helyzetét befolyásoló változásoknak. Akik egyénileg dolgoztak, most teljes jogú tsz-tagok, a régebbi németajkú kisiparosok többsége ma is szakmájában dolgozik. Utóbbiak főként Diósberényben, Szakadáton találhatók, s mint kőművesek, a megye építőipari vállalatainál helyezkedtek el. Némi eltérés mutatkozik az értelmiségi dolgozókat illetően amely más képet ad a felszabadulás előttihez és a többiekhez viszonyítva. Ma mintegy harminc-harmincöt százaléknyi a németajkú lakosságból kikerült értemiségiek aránya. Ennek magyarázatát a vb. az alábbiakban jelölte meg: A felszabadulás a nemzeti kisebbségnek kettős felszabadulást hozott, s ez még inkább ösztönözte őket a továbbtanulási lehetőségek kihasználására. Kedvezően hatott számukra, hogy a nemzetiségi községekben korábban divatos „egyke” anyagilag javította, s ma is hozzájárul a továbbtaníttatás terheinek, költségeinek vállalni tudásához. Segítette őket az a felismerés is, mely szerint a boldogulás útja nem a „szerzésben”, a felvásárlásban, a halmozásban, hanem a tanulással szerzett tudásban rejlik. Asszimilálódás A szó jelentése szerint „egy nép összeolvadása egy másikkal oly módon, hogy az egyik nép átveszi a másik nyelvét, szokásait”. Megindult az asszimilálódás folyamata, s ez ma is tart. Megfigyelhető minden nemzetiségi községben a németajkú lakosság hasonulása az ott élő magyarokhoz, s azonosulása. Ez a folyamat objektíve adott, megvan, egészséges és természetes. Döntő kihatással van a tíz községben tapasztalt asszimilálódásra, hogy magyart, németajkút egy mércével mérnek, ki mit ér, kimutatják az egyéni boldogulást is magában foglaló közösségi munka mértékével, összeházasodások, komaságok, életre szóló jó barátságok szövődése, kötődések, számtalan jele a szoros együttélésnek. Az asszimilációs folyamatot intézkedés nem gyorsítja, törvény, vagy annak félremagyarázása nem sürgeti, sehol nem tapasztaltunk erőltetett magyarosítási törekvést, vagy a nemzetiségi érzületet sértő vitát — hangzott el a vb-ülésen. ’ Mint mindenütt, ahol emberek dolgoznak és élnek, adódnak sértések az egyéni összeütközések során, azonban ezek nem nacionalista jellegűek ilyen élt nem kapnak a viták. Némi szerepet játszhatnak a németajkú lakosság összeolvadásában a múlt emlékei, azonban nem ez a döntő. Az azonosulás az élet, a munka, az együttélés állandó és természetes folyamatában következett be és így jött létre. Érdekes megfigyelés, hogy számtalan jelét adják törekvésüknek, nem egyszer maguk a nemzetiségiek sürgetik, ők siettetnék ezt a folyamatot, azok akik magukat magyarnak tartják, igyekeznek úgy is viselkedni, gyermekeiket ennek szellemében nevelik. Élhetnek és részben élnek jogaikkal a nemzetiségi lakosok, mivel a járásban betartják és betartatják a jogaikat biztosító törvényt. Bejegyzik az anyakönyvezésnél a kívánt, hagyományos nevet. Néhány községben nemzetiségi találkozókat tartottak a Hazafias Népfront kezdeményezésére, Szakadáton néhány német nyelvű újságot hozatnak. Pártban az ebbéli tevékenység kimerül a német nyelvű naptárak beszerzésében és eladásában. Ápolják, tartják a korábban kitelepült rokonokkal a kapcsolatot, kölcsönösen látogatják egymást. Ezzel kapcsolatban többen szóvá tették az alábbit: bár a vendéget fogadók is kritikailag ítélik meg az NSZK-ból érkező egyik-másik rokon kérkedését, s szerénytelenségét és fakulóban a nyugati nimbusz fénye, esetenként politikailag zavart keltő az onnan érkező vendég tőlünk idegen, eszmeileg káros beállítottsága. Ezzel számolnak. Sorvadásnak indult, a többihez hasonlóan a németség köreiben is a hagyományos népviselet, a régi öltözéket csupán az idősebb korosztály hordja. Nem zavartalan a nyelvi kultúra továbbfejlesztése sem, mivel sajnálatosan csekély, csökkenő fiataljaik között az érdeklődés. A köznapi munka során szinte kizárólag magyarul beszélnek, többnyire még egymás közt is. Német nyelven a családban, ott is főként a magyar nyelvet gyengébben beszélő idősebb korosztálybeliek szólnak. Gyakori, hogy a nagyanyó német nyelven beszél, az unoka pedig magyarul felel. Örvendetesnek csupán a gyönki gimnázium német nyelvű oktatása tekinthető, az általános iskolák közül csak Diósberényben, Páriban, Szakadáton folyik úgynevezett csatlakozó nyelvi oktatás, a többi helyen rendelkezésre állna ugyan a tanerő, de érdektelenség miatt nincs német nyelvtanítás. A vita végeztével egy valamiben döntött, megállapodott a vb: a szükséges feltételek további biztosítása mellett, változtatni kívánnak, a nemzetiségi lakosság körében erőteljesebben kell szorgalmazni a német nyelvoktatást. Érdemeik szerint Megértik egymást a tamási járásban a magyarok és a németajkúak. A járásnál máskor nem szokták külön számon tartani, de ez alkalomból megtették, külön számbavették. A szorgalmukról közismert, munkaszerető kétkezi dolgozók többségének mai helytállása közismert, németek és magyarok együtt tevékenykednek a járás politikai, ideológiai életében is. A közös érdekben azonosulás és hasonulás igen értékes jelei, hogy a többiekkel együtt, minden szinten és munkaterületen megtalálhatók a cselekvő munkával kiemelkedő, közéleti nemzetiségi vezetők. Párttitkárok Szakadáton, Diósberényben és Belecskán, termelőszövetkezeti elnökök Györtkön és Páriban, tanácselnökök Diósberényben és Varsádon. Magasabb szintű iskolázottságukból adódik, hogy sok műszaki, gazdasági vezető kerül ki soraikból. A köztisztelet, megbecsülésük növeli agilitásukat és önbizalmukat. Többszörösen beigazolódott róluk, hogy nem húzódnak félre amikor tenni kell, legjobb tudásuk szerint végzik a szocialista társadalmat erősítő közösségi munkát. A járásban élő németajkú lakosság elismeri, tudja, hogy a szocialista Magyarországon biztosított a nyűgöt jelent és jövője, elfogadja a párt és a kormány politikáját, kész érte küzdeni, harcolni. Sem lebecsülni, sem túlbecsülni nem szabad a nemzetiségi kérdést, a helyes politikát továbbra is alkalmazni kell, a feltételek biztosításával együtt. Nemzetiségi mivoltukkal nem kérkednek, de kisebbségi, hátrányos megkülönböztetésre valló panaszaik sincsenek. Boldogulnak mint a többi, s munkájuk, érdemeik, szerint kapnak elismerést. SOMI BENJÁMINNÁ Keresem a szavakat, de hasztalan, az új alkotás nagyságáról szebben és meggyőzőbben beszélnek a fejlődés méreteit jelző számok, a roppant erejű tények. A vállalatok termelése az elmúlt két évtized alatt megháromszorozódott és a haza arculatát, megváltoztató új városok, ipari központok, új gyárak, iskolák, szociális és kulturális intézmények, mezőgazdasági épületek, hidak és utak sokaságával egyidejűleg csaknem egymilliós lakást készítettek el építőink. Háromszáz milliárd forintra becsülik az építők nehéz és fáradtságos munkájának értékét, melynek végzése közben megizmosodott és iparosodott a sok nemes és nagymultú szakmát egyesítő építőipar, s vele változott, gazdagodott építőink élete, munkakörülménye is. Az előregyártott elemek, a házgyárak, a gépek korszaka ez, amelyben már nem ismer önmagára a 20 év előtti építőmunkás sem, más a maga és a szakma igénye, mást várunk tőle mi is. Ezek tények. Tények még akkor is, ha az évek során nem egyszer sürgettük és olykor el is marasztaltuk építőinket, többet és jobbat várva tőlük, hogy a lakosság, a népgazdaság megnövekedett igényei szerint cselekedjenek. S ha a fáradozásaikat nem is koronázta mindig és mindenben teljes siker, ők értettek .a szóból és a gondokat viselve sok jogos kérés, bírálat megfogadt, és magasabb szintet ért el az állványok alatt csakúgy, mint a tervezőirodákban, vagy építőanyagipari üzemekben. Ezen a mai napon nemcsak megyénkben, hanem országszerte emlékeznek az építőkre. Méltán ünnepelhetünk, hiszen az építő-, fa- és építőanyagipari dolgozók tevékeny munkájukkal eredményesen hozzájárultak az ország építéséhez. Nincsen olyan község, város, ahol a tervezők, építők alkotásaival ne találkoznánk. Az építőmunkások jelentős, nagy sikerekkel büszkélkedhetnek. Ünnepi gyűléseken, baráti beszélgetéseken emlékeznek a múltra és a jelek nagy eseményeire. A felszabadulás előtti nehéz évekre, a tömeges munkanélküliség nehéz időszakára, már csak az öregek emlékeznek. Szocialista társadalmi rendszerünk megbecsüli az építőmunkásokat. Kifejezésre jut ez az erkölcsi megbecsülés számos megnyilvánulásban, a jó kereseti lehetőségeket biztosító bérrendszerben és a béren kívüli juttatásokban is. Az új mechanizmus nagyobb önállóságot biztosít, de nagyobb felelősségérzetet is követel a munka minden területén. Minden év júniusában egy nap az építőké. Megyénk építőipari ágazatában foglalkoztatott dolgozói az elmúlt évhez hasonlóan az idén is az építőipari ünnepséget a festői környezetű Duna-parton, Domboriban rendezik meg, mintegy ötezer fő részvételével. Szeretettel és elismeréssel gondolunk építőmunkásainkra a hagyományos építők napja alkalmából, azt várja, hogy az ünnepi esemény újabb lendületet ad a megye és az egész ország fejlődését érintő építőipari feladatok ellátásához, a gondok vállalásához, enyhítéséhez. Erőt, egészséget, további jó munkát építő szaktársak! PASZLER JÓZSEF, a Tervező Vállalat;. igazgatója