Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-07 / 183. szám

Nagy tömeg a hőgyészi, paksi és a tolnai szakszervezeti sportversenyen Vasárnap délelőtt három szakszervezeti sport­vetélkedőre került sor megyénkben. A MEJüSZ Hőgyészen, a KPVDSZ Tolnán, míg az ÉDOSZ Pakson rendezte szakszervezetéhez tartozó dolgo­zóinak sportnapját. Mindhárom versenyt a sok in­duló jellemezte. A három helyen közel ezren ve­télkedtek, mérték össze tudásukat, erejüket. Szer­vezés szempontjából külön kell dicsérni a MÍ­DOSZ sportünnepélyét, ahol a lelkes és hozzá­értő hőgyészi versenybírók kitűnő munkát végez­tek. Dicséret illeti a paksi sportünnepély rende­zőit és versenybíróságát is. Tolnán már nehezeb­ben birkózott meg a rendezőgárda a nem éppen könnyű feladattal, de mentségükre szolgáljon, hogy ilyen tömegjellegű verseny — sajnos — ritkán adódik. Tizenegy üzem több mint négyszáz dolgozója a MEDOSZ-sportünnepélyen A Szekszárdi MEZŐGÉP nyerte a pontversenyt és a KISZ l­ Ultin d­íj­ái­t A MEDOSZ Tolna megyei bi­zottsága az elmúlt évek­ gyakor­latához hasonlóan ismét Hőgyé­szen rendezte a MEDOSZ-sport­­ünnepélyt. Tizenegy gazdaság, il­letve ü­zem­ több mint négyszáz dolgozója jelent meg a sportvetél­kedőn és közülük 2911-en neveztek a különböző versenyekre, míg a többiek szurkoltak, biztatták dol­gozótársaikat a jobb eredmény elérésére Különösen az Alsópéli Állami Gazdaságból kísérték el sokan dolgozóikat, ezúttal a Ta­mási Erdőgazdaság, a Gyönki és a Bonyhádi MEZŐGÉP, a Bölcs­kei MEZŐGÉP és az Iregszemcsei Kísérleti Intézet maradt távol. A Szekszárdi MEZŐGÉP Válla­lat biztosan nyerte a pontver­senyt, öt év óta rendszeresen vesznek részt a megyei sportün­nepélyen és mindig eredményesen. Az idén, mint a legtöbb KISZ- s tatait íe­vonultató üzem, elnyer­ték a KISZ Tolna megyei Bizott­ságának különdíját. Atlétikában néhány figyelemre méltó eredmény született. Bóta János (Tamási AG) 100 m-en, Fe­jős György (Hőgyészi AG) 400 m-en, míg Vincze Károly (Szek­szárdi ÁGI utcn m-en elért ered­ményét kell dicsérni. A rendező bizottság ismét felada­ta magaslatán állt, zökkenő nél­kül rendezték a versenyeket a sok induló ellenére is. Labdarúgásban a nagy rutinnal rendelkező Szek­szárdi MEZÖGÉP csapatát a Dal­­mandi AG csapata legyőzte. Így övék lett a kispályás labdarúgó­kupa. Női kézilabdában az esé­lyes hőgyészi csapat vereséget szenvedett, így a Szekszárdi AG megérdemelten nyerte a kupát. EREDMÉNYEK: Nők: 100 m: 1. Rend Miklósné (AG Paks) 14.9, 2. Dancs Irma (AG Paks) 15. 3. Markovics Jolán (MEZÖGÉP Várdomb) 16.3. 300 m: 1. Bognár Józsefné (AG Paks) 52.4. 2. Mayer Erzsébet (ÁG Szekszárdi 55. 3. Markovics Jolán (MEZŐGÉP Várdomb) 56. Magasugrás: 1. Horváth Erzsé­bet (AG Hőgyész) 135. 2. Vajda Anna (MEZŐGÉP Szekszárdi 130. 3 Hubert Valéria (ÁG Hőgyész) 115. Távolugrás: 1. Rend Miklósné (ÁG Paks) 4­ 03. 2. Tar Zsuzsanna (MEZŐGÉP Szekszárdi 3.87. 3. Hor­váth Erzsébet (AG Hőgyészi 3.63. Súlylökés: 1. Tumpek Teréz (AG Paks) 8.»5. 2. pr. Andrási Mik­­l­áné (MEZŐGÉP Szekszárdi ).*> 3. Karácsony Katalin (AG Szek­szárdi 7.80. Gránátdobás: 1. Antal Margit (MEZŐGÉP Szekszárdi 33.64. 2. Dancs Irma (AG Paks) 29.18, 3. Tóth Ibolya (ÁG Szekszárdi 27,53. Férfiak: 100 m: 1. Bóta János (ÁG Ta­mási) 12,2, 2. Nagy László (ÁG Tamási) 12,6, 3. Kígyós Csaba (ÁG Paks) 12.8.­ 400 m: 1. Fejős György (ÁG Hőgyész) 59, 2. Kovács Miklós (MEZŐGÉP Szekszárdi 60.01. 3. Vincze Károly (ÁG Szekszárdi 60.02. lOOu m: 1. Vincze Károly (AG Szekszárdi 2.59.4. 2. Nobl Antal (MEZŐGÉP Szekszárdi 3.02.4. 3. Piros József (AG Hőgyész) 3.09.—. Magasugrás: 1. Demkó II­.Vár. (AG Tamási) 165. 2. Bóta János (AG Tamási) 155. 3. Andrási Mik­lós (MEZŐGÉP Szeksz­rd) 1M. Távolugrás: 1. Demkó István (AG Tamási) 5.73. 2. Peterdi Ist­ván (AG Paks) 5.72. 3. Bóta Já­nos (ÁG Tamási) 5.51. Súlylökés: 1. Kovács Zoltán (ÁG Tamási) 13.60. 2. Körösi Fe­renc (MEZŐGÉP Szekszárdi 11.00. 3. Hollitsi S. Károly (MEZŐGÉP Várdomb) 11.75. Oránátdobás: 1. Kovács Zoltán (AG Tamási) 67.78. 2. Kovács Sán­dor (ÁG Tamási) 60.96. 3. Feil József (MEZŐGÉP Szekszárdi 57,3­. Röplabda: Nők: 1. Szekszárdi MEZŐGÉP I. 4. 2. Várdombi ME­ZŐGÉP 2. 3. Szekszárdi MEZŐ­GÉP n. 0 ponttal. Férfiak: 1. Szekszárdi MEZŐGÉP I. 4. 2. Várdombi MEZŐGÉP 2. 3. Szek­szárdi MEZŐGÉP n. 0 ponttal. Kézilabda: Nők: 1. Szekszárdi ÁG 4, 2. Hőgyészi ÁG 2, 3. Paksi ÁG 9 ponttal. Férfiak: 1. Szek­szárdi MEZŐGÉP 4 2. Paksi ÁG 2. ,3. Várdombi MEZŐGÉP 0 pont­­tal. Labdarúgás: 1. Da­mandi ÁG 4, 2. Szekszárdi MEZŐGÉP 2, 3. Paksi ÁG 2, 4. Hőgyészi ÁG 0 ponttal. Az üzemek közötti pontverseny Végeredménye: 1. Szekszárdi ME­ZŐGÉP 173. 2. Paksi AG 98. 3. Tamási AG 82. 4. Szekszárdi Ag 73. 5. Hőgyészi AG 54. 6. Várdom­bi MEZŐGÉP 31. 7. Gerjeni AG 24. 8. Dalmandi ÁG 22. 9. Alsópéli AG 11, 10. Kaposmenti Vigltárs. Dombóvár 5. 11. Növényvédő Ál­lomás Fácánként 4 ponttal. Összesített pontversenyben a Gabonafelvásárló az első Ismét sikeres volt az EDDSZ paksi sportünnepélye A megyei élelmezési üzemek dolgo­zói vasárnap délelőtt újra találkoz­tak Pakson a Kinizsi sporttelepen, hogy a különböző sportágakban el­döntsék a helyezéseket. Kellemes kör­nyezetben, gondosan előkészített pá­lyán, jó rendezés mellett versenyeztek a résztvevők. Szabó Imre megyei sport­­bizottsági vezető jelentése után Kon­tos András, az ÉDOSZ megyebizott­ságának titkára tartott ünnepi beszé­det. Foglalkozott a tömegsport további népszerűsítésével, örömmel állapította meg, hogy évről évre nagyobb szám­ban kelnek versenyre egymással a megye élelmezési üzemeinek különbö­ző sportágakban vetélkedő dolgozói. Azt kívánta, hogy töltsék kellemesen ezt a vasárnapot, érjenek el jó ered­ményeket. Mintegy háromszáz dolgozó, köztük fiatalok és idősebbek verse­nyeztek a jobb helyezések eléréséért. Csapatversenyben a Gabonafelvásár­ló Vállalat dolgozói bizonyultak a legjobbnak, 174 pontot gyűjtöttek. To­vábbi sorrend: 2. Paksi Konzervgyár 96, 3. Tejipar 69, 4. Tamási Sütőipar 43, 5. Bonyhádi Sütőipar 21, 6. Szek­szárdi Sütőipar 6, 7. Állatforgalmi Vállalat 5 ponttal. Eredmények: Nők: 100 m: 1. Pámer Éva (Gabonafel­vásárló V.) 14,7, 2. Madács Magdolna (Konzervgyár) 14,8, 3. Frei Erzsébet (Gabonafelvásárló) 14,9. 200 m­ 1. M­­adács Magdolna (Kon­zervgyár) 32, 2. Lengyel Ibolya (Tej­ipar) 35, 3. Lengyel Julianna (Tejipar) 35,5. Távolugrás: 1. Pálfi Judit (Konzerv­gyár) 416, 2. Wehmann Katalin (Kon­zervgyár) 382, 3. Péger Katalin (Kon­zervgyár) 330. Magasugrás: 1. Wehmann­ Katalin (Konzervgyár) 125, 2. Pálfi Julianna (Konzervgyár) 120, 3. Ábel Katalin (Gabonafelvásárló) 110. Súlylökés: 1. Müller Ferencné (Tej­ipari V.) 8,15, 2. Spór Mária (Gabona­felvásárló) 7,12, 3. Kuti Mária (Ga­bonafelvásárló) 5,85. Gránátdobás: 1. Czobor Margit (Gabonafelvásárló) 27,70, 2. Spór Má­ria (Gabonafelvásárló) 27,60, 3. Sza­bó Mária (Tejipar) 26,80. Kézilabda: 1. Paksi Konzervgyár, 2. Gabonafelvásárló Vállalat. Férfiak: 100 m: 1. Fiáth Miklós (Gabonafel­vásárló V.) 12, 2. Somodi Béla (Ga­bonafelvásárló V.) 12,1, 3. Bayer Já­nos (Gabonafelvásárló V.) 13,2. 200 m: 1. Héger Lajos (Gabona­­felvásárló V.) 27,9, 2. Hemerle Tamás (Tejipari V.) 28,2, 3. Tar János (Kon­zervgyár) 29,1. Távolugrás: 1. Fiáth Miklós (Gabona­felvásárló) 5,75, 2. Somodi Béla (Ga­bonafelvásárló) 5,23, 3. Kovács József (Gabonafelvásárló) 5,22. Magasugrás: 1. Somodi Béla (Ga­bonafelvásárló) 160, 2. Hajnal Fe­renc (Gabonafelvásárló) 150, 3. Bayer János (Gabonafelvásárló) 150. Súlylökés: 1. Holcz József (Gabona­felvásárló) 12,19, 2. Ékes János (Ga­bonafelvásárló) 10,30, 3. Feil Ádám (Konzervgyár) 10,08. Gránátdobás: 1. Kovács József (Kon­zervgyár) 59,90, 2. Henkel János (Ta­mási Sütő.) 55,93, 3. Feil Ádám (Kon­zervgyár) 54,85. Sakk: 1. Bodó István (Tamási Sütő.), 2. Sinkovits Béla (Tamási Sütő­), 3. Hajdók Imre (Konzervgyár). Asztalitenisz: 1. Gungli István (Ga­­bonafelvásá­rló) 2. Szabó József (Ta­mási Sütő.), 3. Kiss Károly (Bony­hádi Sütő)­Férfi kézilabda: 1. Gabonafelvásárló Vállalat, 2. Bonyhádi Sütőipar. Nagypályás labdarúgás: 1. Tamási Sütőipar, 2. Konzervgyár, 3. Tejipar. A vándorserleget az összesített pontok alapján a Gabonafelvásárló Vállalat nyerte el, míg a Konzervgyár női. a Tamási Sütőipar labdarúgói és a Gabonafelvásárló Vállalat férfi kézilabdázói 1—1 külön díszes serleget kaptak. A Tolna megyei Építő­anyag-ipari Vállalat Pak­son és Mázán lévő beton­­üzemeiben B 50-től B 200-ig TRANSZPORTBETONT KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN SZOLGÁL KI MEGRENDELÉSRE. Mind magánosok, mind közületek megrendeléseit készséggel teljesíti. (61) A Népbolt Vállalat bizonyult a legjobbnak a KPVDSZ sportnapján Háromszázan vetélkedtek a tolnai sportnapon A KPVDSZ megyebizottsága har­­madízben rendezte meg dolgozói részére a megyei sportvetélkedőt, melyre ezúttal Tolnán került sor. A KPVDSZ-hez tartozó vállalatok közül 16 szakszervezeti bizottság küldte el versenyzőit Tolnára, ahol nyolc sportágban mérték össze tudásukat. A sportinduló hangjaira vonultak fel a csapatok és a Himnusz elhangzása után Re­ményi Ferenc sportbizottság-vezető tett jelentést Molnár Lajosnak, a megyebizottság titkárának, aki üd­vözölte a résztvevőket, majd rö­vid beszédet tartott. Ebben a fel­­szabadulás óta eltelt időszak alatti eredményeket vázolta, majd kitért a szakszervezeti sportmozgalomra. Megállapította: a technika és a gazdasági fejlődés, az urbanizáció olyan életmódot alakít ki, mely­ben egyre inkább elkényelmesed­­nek az emberek. Mint mondotta, érdekes ellentmondás jött létre; a sport iránti érdeklődés épp akkor van csökkenőben, amikor növek­szik a dolgozók szabad ideje, ami­kor a civilizációs és az urbanizá­ciós betegségek ellensúlyozása mi­att a legnagyobb szükség lenne rá. a KPVDSZ elsősorban tömeg­sport területén ért el elismerésre méltó eredményeket, melyet bizo­nyít az is, hogy a megyei sport­­vetélkedőn tovább növekedett a résztvevők száma. Molnár Lajos m­egnyitója után megkezdődött a több órás verseny. EREDMÉNYEK: ATLÉTIKA: Nők: 60 m: 1. Obracsevics Anna (Tol­nai ÁFÉSZ) 9.1. 2. Lehr Irén (Pak­si ÁFÉSZ) 9,4. 3. Stier Anna (Szek­szárdi ÁFÉSZ) 9,6. Távolugrás: 1. Obracsevics Anna (Tolnai ÁFÉSZ) 3­78. 2. Kocsis Viktória (Tamási ÁFÉSZ) 3.77. 3. Jandó Ibolya (Tolnai ÁFÉSZ) 3.50. Magasugrás: 1. Misi Éva (Dom­bóvári ÁFÉSZ) 1.25. 2. Virág Ka­talin (Népbolt) 1.20. 3. Illés Lídia (Tolnai ÁFÉSZ) 1.20. Súlylökés (3 kg). Missi Ferencné (Népbolt) 811, 2. Lehr Irén (Paksi ÁFÉSZ) 7.84, 3. Kerekes Már­ia (Népbolt) 7.32. Gránátdobás: 1. Lehr Irén (Pak­si ÁFÉSZ) 24, 2. Hajdú Márta (Népbolt) 19, 3 Hanoi Magdolna (Paksi ÁFÉSZ) 1a. * Férfiak: 100 m: 1. Lutcz János (Tolnai ÁFÉSZ) 12,7, 2. Metzger József (Paksi ÁFÉSZ) 13,3. 3. Ürmös Mi­hály (Tolnai ÁFÉSZ) 13,7. Távolugrás : 1. Fazekas Gáspár (Teveli ÁFÉSZ) 5,43, 2. Eklics Jó­zsef (Dombóvári ÁFÉSZ) 5,06, 3. Fazekas Mihály (Bonyhádi ÁFÉSZ) 4,92. Magasugrás: 1. Fazekas Mihály (Bonyhádi ÁFÉSZ) 157, 2. Fazekas Gáspár (Teveli ÁFÉSZ) 155, 3. Schmidt Mihály (Tolnai ÁFÉSZ) 150. Súlylökés: (5 kg): 1. Fazekas Gáspár (Teveli ÁFÉSZ) 12,97, 2. Nagy László (Dombóvári ÁFÉSZ) 11­49, 3. Balogh József (MNB) 11.40. Gránátdobás: 1. Gyöngyösi Ist­ván (Paksi ÁFÉSZ) 32, 2. Kovács Ferenc (Tamási ÁFÉSZ) 30, 3. Fe­hér László (Bonyhádi ÁFÉSZ) 29. Sakk. Nők: 1. Pekari Istvánná (Népbolt), 2. Finta Erzsébet (Nép­­bo­lt). Férfiak: Tamási Mihály (Népbolt), 2. Boros Imre (Nép­bolt), 3. Stendl István (Népbolt). Asztalitenisz: Női egyéni: 1. Vódl Ilona (Paksi ÁFÉSZ), 2. Gör­csös Jánosné (Szekszárdi ÁFÉSZ), 3. Fülöp Andrásné (Népbolt). Csa­pa­tban: 1. Paksi ÁFÉSZ, 2. Dom­bóvári ÁFÉSZ, 3. Tamási ÁFÉSZ. Férfiak: egyéniben: 1. Papp Jó­zsef (Vendéglátó), 2. Balaskó Já­nos (Dombóvári Füszért), 3. Lu­das Géza (Szekszárdi ÁFÉSZ). Csapatban: 1. Szekszárdi ÁFÉSZ, 2. Tolnai ÁFÉSZ, 3. Vendéglátó Vállalat. Lövészet: Nők: 1. Bálint Andrea (Dombóvári ÁFÉSZ), 2. Hilbert Éva (Dombóvári ÁFÉSZ), 3. Hu­szár Lászlóné (Tolnai ÁFÉSZ). Férfiak: 1. Weisenbacher József (Népbolt), 2. Balogh Ferenc (Szek­szárdi Füszért), 3. Szilágyi Gábor (TITÁN Nagyker.). Kötélhúzás: Nők: 1. Népbolt, 2. Tolna I., 3. Tolna II. Férfiak: 1. Népbolt, 2. Füszért, 3. Paksi ÁFÉSZ. Kispályás labdarúgás: Nők: 1. Népbolt, 2. Tolnai ÁFÉSZ, 3. Pak­­si ÁFÉSZ. Férfiak: 1. Vendéglátó vállalat, 2. Dombóvári ÁFÉSZ, 3. Tamási ÁFÉSZ. Kézilabda: Nők: 1. Népbolt Vál­lalat, 2. Tolnai ÁFÉSZ, 3 Dombó­vári ÁFÉSZ. Tizenegyes-rúgások: 1. Szekszár­di Füszért, 2. szekszárdi t­extil Nagyker, 3. Népbolt I. összesített pontversenyben: Népbolt Vállalat 159, 2. Tolnai ÁFÉSZ 158, 3. Paksi ÁFÉSZ 98, 4. Dombóvári ÁFÉSZ 77, 5 szekszár­di ÁFÉSZ 52, 6. Tamási ÁFÉSZ 40 ponttal.

Next