Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-22 / 68. szám

EGY PERCBEN Zajos siker a zenés darab MADOCSA Állva ünnepelte a közön­ség a Madocsai Amatőr Színtársu­latot, amely új darabbal jelentke­zett. Mindenféle hírverés nélkül el­fogyott az összes jegy a következő előadásokra is, így aztán már el is kezdték az ötödik előadást szervez­ni április másodikára. ► 5 Silányabb és drágább is MAGYARORSZÁG Hiába kapnak ugyanazokból a termékekből silá­nyabb minőséget a kelet-európai fo­gyasztók a nagy multicégektől, eze­ket a „selejt árukat” még drágábban is adják a forgalmazók, mint Nyu­gaton - állapította meg egy Csehor­szágban készült felmérés. Az Euró­pai Bizottság fogyasztóvédelmi biz­tosa felkérte a fogyasztóvédelmi szerveket, hogy térképezzék fel a helyzetet az egész unióban. ► 7 A szakma megosztott BUDAPEST• A kormány szeretné be­vezetni az úgynevezett non-dokto­­ri rendszert, amelynek a segítségé­vel a diplomás ápolók átvehetnének bizonyos feladatokat az orvosoktól, és ezzel megkönnyíthetnék a mun­kájukat. A mesterfokozatú ápolók a tervek szerint az alapellátásban, a sürgősségi, az aneszteziológiai, az intenzív terápiás és az idősellá­tó osztályokon, valamint a műtétek körüli tevékenységek során kapná­nak ilyen jogosítványokat. A terv azonban komoly szakmai vitát vál­tott ki az érintettek között. ► 8 Jó reggelt! S­zámomra nem kétséges, hogy a tavasz a legszebb évszak, amikor napról napra látvá­nyosan szökken szárba az élet, vi­rágoktól illatos a levegő, és így to­vább. Nő a fű, és vele együtt a gyom is, mint a gomba. Idővel a környezetünk a zöld legszebb ár­nyalatait ölti magára, aminek áldá­sos pluszhozománya, hogy eltakar­ja a hátrahagyott emberi mocskot, amit egyesek az utak mentén, félre­eső vagy kevéssé félreeső helyeken „felejtettek”. Az utóbbi időben már nagyon hervasztóak voltak például a 6-os főút mellett kidobott „szere­­tetcsomagok”, nem kevésbé azok, akik hátrahagyták őket, és akikkel senki nem tud kezdeni semmit. H. É. Megmozgatják a fantáziát a színpompás bábok A Bóbita bemutatja legszebb szereplőit SZEKSZÁRD „Bóbita, Bóbita játszik” címmel nyílt meg a Wosinsky Mór Megyei Múzeum időszaki kiállítása a vármegyeházi kiállító­­helyen tegnap délután. A Bábszínházak világnapja alkalmából nyílt tárlaton a látogatók a pécsi Bóbita Bábszínház előadásainak „szereplőit” láthatják. A megnyitó résztvevőit szemmel láthatóan elvarázsolták a színpompás, különleges, kisebb és nagyobb bá­bok. A kiállítást június 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Fotó: Mártonfai Dénes Baján is győzött, versenyben maradt a Bonyhádi KSE ► 16 Hivatalossá vált a tolnai és a kárpátaljai falu kapcsolata Testvériség lett a barátságból TENGELC Ahogy régen a há­zasulandókat, úgy „kommen­­dálták” egymásnak Tengeli­­cet és Szőlősgyulát. Az első tapogatózó kapcsolatfelvétel óta a viszony egyre mélyült, végül a frigy tegnap a testvér­települési szerződés aláírásá­val megköttetett. Potápi Ár­pád János bábáskodott a kap­csolat létrejöttében. A nem­zetpolitikai államtitkár a tegnapi szerződéskötésen is részt vett, és beszélt arról, hogy az elmúlt hat-hét esz­tendő a nemzetpolitikában nagy áttörést hozott. - Talán az itt lévők is elmondhatják, hogy sokkal jobban érzik az anyaország törődését, mint annak előtte. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a Kárpát-medence és a diasz­póra magyarsága is meg tud­ja őrizni identitását - húzta alá. Gáncs István, Tengelic és Sipos Sándor, Szőlősgyula - újabban Gyula - polgármes­tere ezek után írta alá a szer­ződést, amit reményeik sze­rint, folytatva a két éve kez­dett programokat és újabba­kat találva, sikerül megtöl­teni tartalommal. A legköze­lebbi találkozás az ifjúságot érinti, Kárpátaljáról fogad­nak gyerekeket júliusban, Tengelicen. ► 6 Potápi Árpád János (balról), Gáncs István és Sipos Sándor az aláírásnál A szerző felvétele Az idén is remekül szerepeltek a boraink TOLNA MEGYE Az idei évben immár 22. alkalommal ren­dezték meg Kiskőrösön az István Borházban a hagyo­mányos Kadarka Nemzetkö­zi Nagydíjat. A hazai, valamint a hatá­rainkon túl is ismert és elis­mert borversenyre minden évben nagy érdeklődés mu­tatkozik, és nem volt ez más­ként most sem. Erdélyből, a Délvidékről és Bulgáriából is érkeztek borminták. A ne­vezett kilencvenkét bor kö­zül hetvenöt önálló Kadarka volt. A mintákból egy szek­szárdi arany-, huszonhárom Tolna megyei pedig ezüst­minősítést kapott. Emellett több különdíjat is elhoztak a szekszárdi borászok. ► 2 Bizonytalan a szekszárdi malom sorsa SZEKSZÁRD Március elején meghirdette az első vagyon­elemeket a Sikér Malomipa­ri Zrt. felszámolása kapcsán a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Mint már be­számoltunk róla, a Sikér Zrt. tulajdonában volt az ország egyik legkorszerűbb malma, a szekszárdi is, mely két éve üresen áll. A most meghirdetett ingat­lanok a Sikér bicskei és ér­sekvadkerti malomüzemei­hez tartoznak. Tolna megyé­ben bíznak abban, a szek­szárdi malomnak lesz új tu­lajdonosa, aki majd hamaro­san üzemelteti a céget. ► 3 Legyőzték a Györkönyt a decsiek LABDARÚGÁS Ahogy azt meg­szokhattuk, az elmúlt hétvé­gén is potyogtak a gólok a me­gyei III. osztályú focibajnok­ságban. Dombóváron tizen­egy, Dalmandon nyolc, Nagy­­mányokon hét találatnak tap­solhattak a nézők. Az ireg­­szemcseiek 19 éves támadó­ja, Veszprémi Richárd négyet vállalt csapata hét találatából, és 32 góllal vezeti is a cso­port góllövőlistáját. A hétvége meglepetését a Decs szolgál­tatta, mégpedig azzal, hogy 1-0-ra legyőzte a második he­lyen álló györkönyi együttest, a Hőgyész pedig megkapta 100. gólját. ► 14 SZERKESZT­ŐS­ÉG: E-mail: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 08-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP 22 23 > Főként az ország északi és nyugati megyéiben szá­míthatunk zárporra, zivatarra. A folytatásban a ziva­tarok mellett erős szél is érkezhet. ► 13T Boldog névnapot kívánunk Beáta és Izolda nevű olvasóinknak!

Next