Tolnai Hírlap, 1991 (1. évfolyam, 3-6. szám)
1991-08-01 / 3. szám
r társadalmi havilap. évf. 3. szám 1991. augusztus hó Világháborús emlékmű Mőzsiek a múltjukért Közadakozásból I—II. Világháborús emlékművet szeretnének létrehozni Mőzsön. A településrészi önkormányzat a helybéliek kívánságára karolta fel a gondolatot és egyben kéri a mőzsiek véleményét: hol, milyen formában, mekkora nagyságrendben állítsanak emléket a háborúk áldozatainak, az elhunyt hozzátartozóknak, ismerősöknek. Az I. világháborúban elesett falubéliek névsorát a mözsi templomban ugyan márványtábla őrzi, de a II. világháború Don-kanyarban és más frontokon „maradt” halottjairól az utókor eddig nem emlékezett meg méltóképpen. Ezért kérik, hogy ötleteikkel, véleményükkel és adományaikkal segítsék e nemes cél megvalósítását. Inkognitóban I. Tolnán enni... Az ember fia megérkezik a számára ismeretlen kisvárosba, ahol ő is ismeretlen. Ha az ember fia ráadásul újságíró és az átlagnál is nagyobb kíváncsisággal megáldott, természetesen nézelődik. Nézelődik, különösen akkor, ha az adott város kereskedelméről, vendéglátásáról szeretne írni. Ha az ember fia délben, éhesen érkezik a kisvárosba, első útja a buszmegállóban lévő vendéglőbe vezet... * A tolnai Muskátli vendéglő cégére legalábbis biztató, hisz megnevezése számomra a vendéglátást jelenti, amibe az is beletartozik, hogy ott meleg étellel várják a vendéget. - Ennivalónk semmi sincs - mondja a pult mögött álló csapos. Sajnálkozás nincs a hangjában, talán csak a kérést furcsálja. - Valami szendvics, vagy bármilyen hideg étel? - próbálkozom. - „Nincs” - hallom a tömör választ. A polcokon viszont italok sokasága csábít, hogy ha az éhséget nem is, az esetleges szomjúságot korlátlan választékból olthassam. A szomszédban a „Büfé center” zárt ajtókkal, átalakításra valló kirakattal, belső térrel utasítja el a közeledni szándékozót. Mellette a Wallner cukrászdában többen állnak a pult előtt, fagylaltra várva. A választék nagy, de az éhes gyomornak kevés a hőségben kétség kívül üdítő fagylalt. Néhány lépés csak a főtér legfrekventáltabb sarka, ahol a Népbolt élelmiszerboltja, áruháza ad újabb reményt. Belépve első pillanatban bőségesnek tűnik a választék. Az ajtótól jobbra üdítőitalok zavarbaejtően nagy választéka, a hűtőpultban 5-6 féle Eskimo fagylalt, odább vagy tízféle sajt kínálja magát (erről később valaki azt mondta, hogy aznap, kedden volt a szállítás), de konzervekből, vagy éppen kozmetikumokból is válogathattam volna kedvemre, ha nem korgó gyomrom adja meg érdeklődésem fő irányát. A felvágottas pultnál már lehangolóbb a látvány. Kimondottan olcsó árfekvésű, de alig négy- öt féle felvágott árválkodik a pultban. (Folytatás a 3. oldalon) ■ Zójából - Gólya... Valamikor hajdanán, mikor a frissen megépített, mai Gólya utcát elnevezni szándékoztak, az akkori illetékesek Zója Kozmogyenjanszkaja szovjet partizánnő nevét tartották erre a legalkalmasabbnak. Intézkedtek is annak rendje-módja szerint, de a táblakészítő elhallotta a számára ismeretlen nevet és önkényes keresztapaként Gólya utcát festett a táblácskára. Elkészültek a táblák és kikerültek a házfalakra. A továbbiakban már minden felháborodott „visszakeresztelési szándék” ellenére a Gólya utca így maradt Gólya utca. Mind a mai napig. Hogy a címfestő későbbi sorsa hogyan alakult, arról nincs tudomásunk. N.Z.B.E. K Kurcz bácsi urcz bácsi az öreg Singerrel együtt öregedett meg. Életéből több mint ötven esztendőt négy fal között, a műhelyben töltött el, de egy pillanatra sem érzi ezt áldozatnak. „A legmesszebbmenően mindig a vevőimnek éltem” - vallja nyolcvan évesen. Kurcz János az utolsó férfi szabó Tolnán. - Édesapám parasztember volt, a világháborúban elesett, aztán az édesanyám újra férjhez ment. A sógorságból ismertem meg a szakmát. Gyerekfejjel, 14 évesen kerültem el a szülőfalumból, Tévéből a tolnai Müller szabóságba. Tolnai viszonylatban akkoriban 28-30 szabóság is működött, kapaszkodott mindenki a mindennapi kenyérért. Kisebb alapon is elvállalták a munkákat, nem volt nagy drágaság - lassan, megfontoltan beszél. Kurcz bácsi soha nem tartozott az anekdotázó, saját hangjukat szívesen hallgató emberek közé. Megszokta, hogy a keze járjon, megállás nélkül... Volt kitől megtanulni akkoriban a mesterséget, igaz a követelmény is magas volt. A megporosodott bizonyítvány még a műhelyfalon: anatómiából, környezettanból, iparjogi, általános jogi tudnivalókból is vizsgáztak az akkori tanoncok. És ami nagyon fontos volt: Mindehhez „hozzá kell szólni”, a rövid nadrágtól a téli kabátig. (Folytatás az 5. oldalon)