Tolnai Világlapja, 1930. április-június (30. évfolyam, 14–26. szám)
1930-05-28 / 22. szám
56 A NIZZAI REJTÉLY I I R T A: A R T U R L ANDSBER GER (A nizzai Holet Excelsior Heginába vendégek érkeznek: Harvey, a gazdag amerikai újságkirály és Marót, az amerikai egyik lapjának európai levelezője a feleségével, Dorothée-vel. Turelné, a szálló csinos detektívnője megfigyeli őket, de csak annyit állapít meg, hogy Marat valami politikai összeesküvőktől félti az életét és hogy Harvey, az újságkirály meleg érdeklődést tanúsít munkatársának felesége, Dorothée iránt. Este, abban a pillanatban, amikor Dorothée a hálófülkébe akar lépni, lövés dördül el. Berohan a fülkébe, ahonnan egy sötét árnyék ugrik ki és az erkélyen keresztül eltűnik. Dorothée átlőtt szívvel találja férjét. A rendőrség megindítja a nyomozást, de a tettesnek nyomaveszett. Az államügyész Dorothée aszszonyra gyanakszik és ezért Turelné szobaleánynak szegődik el az asszonyhoz. Dorothée szerepe nagyon gyanús, mert Harvey eljegyezte őt. Az amerikai megtudja, hogy az új szobaleány a detektvnővel azonos és ezért szemrehányást tesz az államügyésznek. VIII. Amikor Turelné rövid köszöntéssel az ajtó felé fordult, miszer Harvey utána szólt: — Egy pillanatra, ha szabad kérnem! Turené megállt, visszafordult ésolyan hangon, mely nem volt valami udvarias, kérdezte: — Mit akar tőlem? — Ön letette az állami vizsgákat? — Le. — Ha főtárgyalásra kerülne a sor, vállalná-e Maronne védelmét? — Már megint gúnyolódik velem. — Én ezt a legkomolyabban kérdeztem ... és pedig úgy az ön, mint Marotné érdekében. — Ezt hogyan értsem? — Ha ebben a szenzációs bűnperben mint védő szerepel, akkor egy csapásra híres lesz. — Ez igaz. — Sikere lesz, mert a francia esküdtek sokkal udvariasabbak, semhogy elítélnének egy asszonyt, akit ön véd. Turelné felfigyelt, egy pillanatig töprengett, azután így szólt: — Nem vállalom a védelmet. — És ugyan miért nem? — Önök meg akarnak szabadulni egy kényelmetlen tanuló. — Erre még nem is gondoltam. De hiszen ez csak egy okkal több. —• Hogy ne tegyem! — egészítette ki Turelné a mondatot. — Mert hogyan védhessem Marotné asszonyt sikerrel, amikor nem vagyok meggyőződve ártatlanságáról. — Épp oly kevéssé, mint én az önéről! — felelte Dorothée és kihívóan nézett Turelnére. Mire ez azt felelte: — Ezt most zavarában mondja. — Szó sincs róla! És ha az államügyésznek nem támad az a rögeszméje, hogy senki más nem lehet tette, csak én, akkor önt már régen lecsukták volna. Turelné visszajött az ajtótól, megállt három lépésre Dorothée asszony előtt és így szólt: — Mégis csak hallatlan! — Téved! — jelentette ki az államügyész — ha azt hiszi, hogy az ügyészség számára mint tettes csupán csak ön jöhet számításba. — Nem védelmezne meg Marotné asszonnyal szemben, államügyész úr? — kérdezte Turelné izgatottan. Mire Dubois azt felelte: — Nincsen hozzá jogom! — Jól van! — felelte erre Dorothée, odaállt szorosan Turelné elé és rászólt. — Én tehát a szemébe mondom, hogy ön a gyilkos! Turelné összerezzent. — Hogyan tehetsz ilyet, Dorothée! — szólt Slarvey, hogy enyhítse a kínos hangulatot. — Jobban szereted, ha engem gyanúsítanak? — Minő bizonyítékaid vannak? — Ugyanazok, melyek ellenem szólnak. — Mondja el, amit tud, Marotné aszszony! — kezdte faggatni az államügyész. — Emlékszik még az éjszakára az Excelsior Regina szállóban? — kérdezte Dorothée. Turelné, ki visszanyerte önuralmát, erre azt felelte:— Mintha csak ma történt volna. — ön akkor kijelentette,hogy semmiféle avatatlannak, még kevésbbé gonosztevőnek, ki rabolni vagy gyilkolni készül, nem jutna eszébe, hogy ugyanabban a pillanatban, amikor a szobában leoltják a villanyt, bemásszék az ablakon. — Ez még ma is a meggyőződésem! — ön továbbá kijelentette, hogy szállóbeli szobánkat megérkezésük pillanata óta mindig szemmel tartotta. — Ez így is volt. — Megérkezésünk előtt meggyőződött róla, hogy a szobában nem rejtőzött el senki. — Erről kereskedem. — Mivel a folyosón állt és nem vette le szemét szobánk ajtajáról, önnek tehát látnia kellett, ha tizenegy óra után valaki besurrant volna a szobába. — Föltétlenül. — De mivel a szobában mégis csak ott kellett lennie valakinek, ezt az embert csak ön bocsáthatta be oda, vagy pedig előzően odarejthette. — Mindazt, amit ön itt előad — mondá Dubois. — Turelné maga jelentette ki a vizsgálóbíró előtt, részben még akkor este, részben később. — Ezt azért tette, mivel okos. — De hiszen ezt elhallgathatta volna. — Ugyan miért? — Mert ezzel magára irányította volna a gyanút. — Ez történt? Sem ön, sem a vizsgálóbíró, sem közülünk senki nem gondolt erre. — Ebben igazad van! — mondta Harvey. És Dorothée folytatta: — Éppen ezzel terelte el magáról a gyanút. — Hogyan? — kérdezte az államügyész. — ... és egyúttal elejét is vette ennek, arra az esetre, ha ezt tőle számon kérik. — Mennyiben? — Mert most azt mondaná: olyan ostobának néztek engem, hogy elsorolom nektek mindazokat a körülményeket, melyek engem terhelnének, ha csak a legkisebb dolgom volna is a gyilkossággal? Meglepően logikusan gondolkodik ez az asszony — gondolta Clarvey, de nem mondotta . . . és Dorothée, akit meg lehetett látni, mennyire örül neki, hogy végre kimondhatta, ami már régen a szívén feküdt, megismételte: — Ha az államügyész úr kezdettől fogva ugyanazzal az érdeklődéssel foglalkozott volna Turelnével, mint velem, akkor kijelentette volna: A kertben a lábnyomok arra hagynak következtetni, hogy itt valaki kiugrott, de nem arra, hogy itt bemászott. Marotné a folyosóról nem engedhetett be senkit anélkül, hogy Turelné ezt ne láthatta volna. Turelné pontosan megfigyelhette, hogy mikor oltják el a villanyt. Nála volt a szoba egyik kulcsa... így tehát neki össze kell játszania a tettessel. — Elismerem... ahogyan ezt elmondtad, igen meggyőzően hat... — mondta Slarvey. Az államügyész viszont kérdezte:— Mi vitte volna rá Turelnét, hogy ezt tegye? —• Kérdezték nálam az indokokat? — Házstársaknál mindig fennáll bizonyos gyanú! —, vélte Harvey. Dorothée viszont, ki sokkal izgatottabb volt, semhogy ezt tréfának vegye, erre azt felelte: — Gyönyörű indokolás. — Semmiesetre sem azért, hogy raboljon — mondta az államügyész, ki láthatóan azon igyekezett, hogy kimentse Turelnét, — mert hiszen az