Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-01-03 / 1. szám
II. évfolyam Szekszárd, 1920 január 3. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 20 K, negyedén* 10 K. Egyes szám ára 80 fillér. Megjelenik minden szombatos. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendőt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Ne csüggedjünk! Az elmúlt esztendő hasonmás nélkül áll hazánk ezeréves történetében. Már az 1918. év gonosz örökségével kellett azt megkezdenünk s a zuhanó ember kétségbeesésével kellett látnunk mindjárt az év elején, hogy a lejtő, amelyre jutottunk, mind-mind meredekebb lesz, hogy lélegzettelen, fűhöz-fához hiába kapkodó lefelécsúszásunk egyre gyorsul, hogy végre eszeveszett üteművé válva, a megsemmisülés rémítő érzését ébressze fel bennünk... És érzésünk alig csalt meg bennünket"; a mélységek legmélyébe zuhantunk, összetörve, megsemmisülve, úgy, hogy az újraéledés lehetőségében még az erős szívüek is elvesztették hitüket. És — csoda történt — szinte átmenet nélkül hamar megjött magunkhoz térésünk, a világtörténetben páratlanul gyorsan lábraálltunk s igaz, hogy imbolygó léptekkel, de határozott irányveréssel megindultunk az újraépítés Golgotáján. Az addig közömbös, sőt itt-ott vörös színekkel meggondolatlanul játszó néptömegek megmozdultak s nem kellett sok szervezés, biztatás, bűnbánásszerűen tértek vissza azok a keresztény és nemzeti irányzathoz, amelynek lelket üdítő, államfentartó erejét a magyarság aligha érezte át jobban, mint napjainkban. Egy nagy tömegakarat alakult ki, amelynek a biztos előjelek szerint az összeülő nemzetgyűlés hű kifejezője lesz, s újból szállani fog a magyar nemzeti géniusz, hogy hivatását — a kultúra védbástyájaként betöltse. Ha ehhez a magyar nemzeti hadseregnek máról-holnapra a semmiből való megteremtését hozzávesszük, nem lehet csodálkoznunk azon, hogy hideg rémület szállja meg hiéna szomszédaink lelkét . . . De nemcsak ezek a belső jelenségek biztatnak bennünket! Mozog a föld a Felvidéken és Erdélyben ... Ott a tót testvér a magyarral összefogva, máris hatalmassan rázza a cseh bilincseket, itt a magyar-székely lélekben ég, ha visszafojtva is, de annál nagyobb belső lángolással a visszatérés vágya s nem sok időbe telik, amikor a szász és az erdélyi román is undorral fog elfordulni a velejéig rothadt, s a trónig megvásárolható „nagy román“-tól. A nemzetek sorsát nem a háborúk döntik el! Minden attól függ, fel fog-e tudni lángolni a magyar nemzeti szellem az égig, hogy maga felé fordítsa a riadtan figyelő világ tekintetét. Lesz-e szíve, lelke a magyarság zömének a hatalmas kisgazda és földműves osztálynak elérni, nem felülmúlni azt a nemzeti lelkesedést, amelyet 1848-ban az egész világ megbámult. Átérzi-e ez a hatalmas osztály azt, hogy most nemcsak a lelkünk legmélyén levő reménységeink megvalósulásáról, hanem élvemaradásunk — vagy elpusztulásunkról van szó . Ha igen, úgy az ennek nyomán a lélek mélyéből fakadó elemi felbuzdulás már megnyilatkozásával is söpörni, tisztítani fog egészen az ezeréves határokig . . . És én hiszem, hogy ez meglesz, hogy a végpusztulás felé sodort nemzetnek támadnak apostolai, akik a nemzeti lélek mágnességét felfokozzák oly mértékűre, hogy az elemi erővel fogja magához rántani a Hungária szent testéről leszakított részeket s örökre meg fog halni a messze más világban, talán nem is rosszhiszemű, de félrevezetett tudós koponyában megszületett agyrém : a feldarabolt ezeréves Magyarország. Egységes nemzet, egységes parlamenttel és erős nemzeti királlyal az élen végleg kiépíti a fegyelmezett, lelkes nemzeti hadsereget s annak megjelenése egymagában elegendő lesz, hogy a testünkön élősködő rabló szomszédaink régi határainkig meg se álljanak. De hogy ezt elérjük, ahhoz lelkesedés, áldozatkészség és kitartás kell! Adjon a magyarok istene ezekből az erényekből mindnyájunknak sokat, vagy még többet: elegendőt! ' ó 1. szám. Schnetzer Ferenc tábornok Szekszárdon. Schnetzer Ferenc tábornok, nőtt hadügyminiszter múlt év december hó 27-én Szekszárdon tartózkodott és dr. Bittlay Dezső kormánybiztos vendége volt. A vitéz magyar tábornokkal, — aki az egész háborút az első rajvonalban küzdötte át (152 csatában vett részt és három rohamot vezetett) is aki a bolsevismus rémségeinek letörésére megindított ellenforradalmi mozgalomnak telke és vezetője volt,— sikerült lapunk szerkesztőjének hosszabban beszélgetni az ellenforradalmi mozgalmakról is a politikai viszonyokról. Kérésünkre a legnagyobb készséggel mondotta el, hogy az átkos Károlyi kormányzat miként játszotta át a hatalmat Kun Béláéknak, miként küzdöttek néhányan a bolsevismus őrülete ellen és a kísértetezések balsikerei által el nem ijesztve, mily halálmegvetéssel munkáltak az ellenforradalmak előkészítésében, amelyekből végre is a magyarságnak a vörös uralom alól való felszabadítása fakadt. A magyar lélek hálás mellével hallgattuk a mozgékony, bátor, igazi magyar katonának történelmi fontosságú közléseit, amelyekből sikerült a következőket megrögzítenünk: Mikor mi novemberben láttuk, hogy a Károlyi-kormány nem abban az irányban halad, amelyet mi hittünk, a független Magyarország kiépítése irányában, akkor többen idősebb tisztek a hadseregből kiléptünk , nem vállaltunk szolgálatot tovább. Decemberben már nyilvánvalóvá lett, hogy a szocialisták kerekednek felül és az eltolódás balra egyre erősebb. Január 6-án Károlyi leköszönt s állítólag átadta Lovászynak a kormányt , de még és ismét Károlyi aznap megváltozott a helyzet maradt miniszterelnök. Én akkor felkerestem Lovászyt, felajánlottam a szervezést a szocialisták lefogására. Kétezer tisztem volt fegyverben, a Kunságban pedig megszervezve kb 10.000 emberünk. Lovászy Friedrichhez utasított — aki hadügyi államtitkár volt — január 5. és 6-án egész nap tárgyaltam Friedrichhel a hadügyminisztériumban a vasutak miatt, hogy a vidéki erőket felhozhassuk ; szándékunk volt január 6-án a pesti vadászezreddel, amely Fehér ezredes parancsnokságával ki is vonult — a tisztekkel együtt — lefogatni a szocialista vezetőket és addig tartani, míg vidéki csapataink megérkeznek. Friedrich a székely dandárt is bele akarta vonni, de Károlyinak besúgták a dolgot és ő az egészet leszerelte j igy az egész dolog elmaradt, mert a közönség zöme akkor még hitt abban, hogy Károlyi az országot jó irányba akarja vezetni. Mikor az országban a bolsevikiek átvették a hatalmat, Budapesten különféle ellenforradalmi alakulások keletkeztek. Csilléry mostani miniszter fáradozásának köszönhető, hogy valamennyien egy központi szervezetben találkoztak, mely szervezés engem választott katonai vezetőjévé. Különféle kísérletek után végre junius hónapban annyira vittük a dolgot, hogy kb. 16,000 emberünk állott fegyverben és junius 27 éve volt kitűzve az általános felkelés napja. Junius 24 én egyik csapatunk — Lemberkovics csapata — hamarabb kitört, mint mi szerettük volna, bízva abban, hogy a munkásság melléje áll. Én már akkor is óva intettem ettől a csoport nálam járt egyes tagjait, két okból 1) ne köszönhesse az ország megmentését a munkásságnak, mert különben örökké a nyakunkon maradnak, 2) figyelmeztettem, hogy a munkásság cserben fogja őket hagyni. Ha ki akarnak is vonulni az utcára, engedjék, hogy a munkásság menjen elől s azután csatlakozzanak hozzá, teljes fiaskó lett belőle. — Megfordítva csinálták . Utána erős megfigyelés alatt állottunk, úgy, hogy hosszabb ideig semmi mozgási szabadságunk nem volt. Az újabb terminus augusztus 3 ára volt kitűzve. Elsején a népbiztosok váratlanul leköszöntek és a Peidlkormány segítségével elhagyták Budapestet. Aug. 4 én lefogtunk egy bécsi telefonüzenetet Böhmtől a Peidl-kormánynak, mely a következőkép szólt: „az entente-tel a megegyezés kész, ha bevesztek látsatra négy burzsujt és két parasztot (a kormányba), továbbra is mi maradunk az urak“. Erre elhatároztuk a Peidlkormány lefogását, mert különben az országra egy uj Károlyi éra következett volna és ott lennénk, ahol a bécsiek most vannak, hogy egy látszólagos kormány mellett titkos kommunizmus van Aug. 5-én megbízást kaptam, hogy az entente ott levő képviselőjével, Romanelli alezredessel, valamint a románokka a szándékolt puccs végrehajtása tekintetében tárgyalásokat kezdjek. Felkerestem Romanelli alezredest, aki direkt megtiltotta a puccs végrehajtását s midőn mereven ragaszkodtam szándékunk kiviteléhez, szavamat vette, hogy 24 óráig nem csinálunk semmit, míg ő instrukciót kér. 6-án délután újra elmentem hozzá. Ő ismét letiltott és midőn újra kijelentettem, hogy most már szavam alól fel vagyok mentve, tehetek, amit akarok, bevitt egy másik szobába Borghese herceghez, kit repülőgépen hozatott le Bécsből, hogy vele tárgyaljak. Borghese is élénken tiltakozott a puccs Fallen és felelőssé tett bennünket az összes következményekért. Felkerestem aztán a román vezérkar főnökét, Vasilescut, akinek szintén bejelentettem szándékunkat, ő kijelentette, hogy »mennyiben Pesten vér fog folyni, valamennyiünket felelőssé tesz és fegyverrel fogják a puccsot leverni. * 6 án éjjel két autóval, melyre géppuskák voltak felszerelve, behozattuk József főherceget, ki 7 én reggel szerencsésen meg is érkezett. A puccs végrehajtását 7 én délutánra tűztük ki, a szerepek ki lettek osztva, mindegyikünknek egyegy minisztert kellett volna letartóztatni Csilléry a polgári szervezés feje a miniszterelnökségre lett irányítva, én a hadügyminisztérium lefoglalását kaptam feladatul. A hadügyminisztériumot 6 órakor átvettem s kiadtam a szükséges intézkedéseket. Oimét átmentem a miniszterelnökségre, melyet épen akkor vett körül Csilléry 40 lovasrendőrrel s közölte velem, hogy bent volt Peidleknech, de nem akarnak lemondani. együtt a miniszterelnökségi Erre bementem vele tanácsterembe (hol épen minisztertanács folyt afelől, hogy kit vegyenek be a polgári és paraszt elemekből a kabinetbe) ezekkel a szavakkal: Schmietzer tábornok vagyok, az urak mondjanak le, az urak le vannak tartóztatva. Felkelt erre Garbai, a szovjet elnöke és azt