Történelmi szemle, 1982 (25. évfolyam)

1. szám - TANULMÁNYOK - Berend T. Iván: A világgazdasági válság (1929-1933) sajátos hatásai Közép- és Kelet-Európában

48 BEREND T. IVÁN háború, valamint a forradalom győzelme a Szovjetunióban megingatta az imperializmus pilléreit a gyarmati és függő országokban . ..", melyeknek fiatal kapitalizmusa ver­senytársként jelentkezik." Bár a világgazdasági válság súlyosságának magyarázatában különleges helyet kapott a kapitalizmus általános válsága, ennek a Szovjetunió léte és a gyarmati rendszer meg­rendülése mellett főleg azt az általános oldalát hangsúlyozták csupán, hogy olyan korszak, „amelyben — Varga Jenő szavaival — már rég megvannak a történelmi előfeltételek a burzsoázia uralmának megdöntéséhez, a forradalmi robbanások és a munkástömegek felkelései az egyes országokban közvetlenül fenyegetik a burzsoázia uralmát". Ugyan­akkor közgazdaságilag a magyarázat visszakanyarodott kiindulópontjához, hiszen — ismét Varga Jenő megfogalmazásával - „az általános válság okai a kapitalizmusnak ugyanazok a belső ellentmondásai, amelyek az időszakosan ismétlődő túltermelési válságokban is jelentkeztek és amelyek elkerülhetetlenné teszik a kapitalizmus forradalmi össze­omlását".­ Igaz, Varga Jenő ennek ellenére is hangsúlyozta, hogy „elvont elméleti szempontból a válság leküzdhető".­ Mások, mint V. Motilov, vagy L. Mendelson bírálták Varga Jenő „objektivista" álláspontját, szemére vetették, hogy egyoldalú gazdasági meg­közelítése következtében megfeledkezett a politikai tényezőkről, melyek a proletariátus forradalmasodására vezetnek, s amelyek politikailag teszik lehetetlenné a burzsoáziának, hogy megbirkózzék a válság által előidézett helyzettel. Ebben a felfogásban — de hozzá kell tenni, Vargáéban is - a ciklikusan visszatérő válságok önmagukban is egy-egy ásónyommal mélyebbre ássák a kapitalizmus sírját. „Minden válság - írta Varga Jenő - egy-egy újabb lépcső, amely egyre közelebb visz a kapitalizmus összeomlásához. S ez nemcsak gazdasági tekintetben van így, amennyiben minden válság a centralizációt fokozza, ezzel előkészít egy még élesebb válságot, hanem társadalmi tekintetben is. Minden egyes válság halálos csapást mér a burzsoázia egy bizonyos részére, csökkenti azoknak a személyeknek a számát, akik a tőkés rendszer fenntartásában érdekeltek, kiélezi a proletariátus és a burzsoázia közötti ellentétet.. .". Nem vitás, a húszas évek második felének konjunkturális időszakában meghirdetett előrejelzések beigazolódni látszottak. Sztálin 1927. december 3-án, a XV. párt­kongresszuson elmondott előadói beszédében merészen jövendölte: „... a stabilizációból, abból, hogy a termelés emelkedik, abból, hogy a kereskedelem nő, abból, hogy a technikai haladás és a termelési lehetőségek egyre nagyobbak, de ugyanakkor a világpiac, ennek a piacnak határai és az egyes imperialista csoportok befolyási övezetei többé­kevésbé stabil állapotban maradnak, éppen ebből nő ki a világkapitalizmus legmélyebb és legélesebb válsága ... A részleges stabilizációból kinő a kapitalizmus válságának fokozód­ó­dása, a fokozódó válság romba dönti a stabilizációt, ilyen a kapitalizmus fejlődésének dialektikája a jelenlegi történelmi helyzetben."­ Két és fél évvel később, 1930 júniusában a XVI. pártkongresszuson Sztálin elégedet­ten és joggal emlékeztethetett: „Pontosan úgy történt, ahogy a bolsevikok két-három 4 Sztálin Művei XII. kötet. 264-266. 5 Varga Jenő: A nagy válság. Válogatott írások (1924-1943). Kossuth Könyvkiadó, 1978. 406. 6­. Varga: Perszpektivi mirovovo ekonomicseszkovo krizisza. Bolsevik, 1930. 23-24. szám, 58. 7 Varga Jenő: A nagy válság. Válogatott írások (1924-1943). Kossuth Könyvkiadó, 1978. 386. "Sztálin Művei X. kötet, 294.

Next